Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-09-08 / 36. szám

Evangélikus Élet élő víz 2013. szeptember 8. »> 11 Az alábbi írás az idén száz éve született Gárdonyi Géza író, költő, népiskolai tanító 1898-ban megjelent el­beszélésgyűjteményéből való. Bogár Miska Eszembe jut szegény Ids Bogár Mis­ka. Komoly kis tömzsök gyerek. Még csak palatáblával jár, de azt ak­kora vászontarisznyában hordozza, hogy a tábla csaknem a sarkát veri. Mingyárt az első nap, mikor az is­kolába beléptem, az volt az első dol­gom, hogy kiválogatom közülük azokat, akik hiányosan részesültek a szappan áldásaiban.- Menjetek haza, mondjátok meg anyátoknak, hogy ide mosdat­­lan gyerek nem léphet be. Fél óra múlva itt legyetek. Miska is köztük volt. Komoly fi­úcska, nagy fejű és apró szemű kis fekete csemete. A képét csak meg­mosták otthon, de a keze, lába... Persze, mezítláb járt a nyáron, mint a csirke. Visszatért csakúgy.- Még nem vagy tiszta! Mars vissza! - Bandukol szomorúan. Ismét visszatér. Néz rám aggodalommal. Csakolyan.- Hiszen még mindig nem vagy tiszta! Sírva fakad. Babszemnyi könnyek csöpögnek a szeme pillájáról.- Nem megy le, mester uram! Hát aztán hagytam. Ránéztem olykor, és elmosolyod­tam magamban. Piszkos szegény, de azért szere­tem. * # # Lehet, hogy majd mink is, mikor a másvilágra kerülünk a Fő-főmester elé, az is visszaküld majd egyné­hányszor bennünket, Bogár Miská­­kat. Végre is azt mondja:- Piszkos szegény, de azért hát csak maradjon. Tanítványaim emberközelből Több mint fél évszázados oktató-ne­velő munkámból a legértékesebb ta­pasztalatokat kívánom megosztani az olvasókkal. Azokat is, amikor már nem tanárukként nyújthattam tanít­ványaimnak az általuk igényelt segít­séget. Ez részben felkészítés volt a to­vábbtanulásra az érettségi után, de igen gyakran olyan nevelői segítés is, amit szinte el sem tudtam képzelni a szoros iskolai megkötöttségek kö­zött. Sokszor jelentettek számomra igazi örömöt és boldogságot az egy­­egy tanítványom életében bekövet­kezett váratlan fordulatok, szép ered­mények. Isten áldása kísérte munká­mat, amiért mindenkor hálát ad­tam. Ugyanakkor mindig kértem az ő segítségét a tanulókkal való foglal­kozáshoz. Akik elveszítették édesanyjukat. A legtöbb fájdalmat akkor éreztem, amikor félárva tanulóknak igyekeztem segítséget nyújtani. Mivel megta­pasztaltam, hogy Isten mindig gond­viselőm volt egész életem során, ezért fogadalmat tettem, hogy a gyó­gyíthatatlan betegségben elhunyt édesanyák gyermekeit különös szere­tettel, minden ellenszolgáltatás nél­kül, minden erőmmel pártfogásom­ba veszem, segítem, és felkészítem őket az érettségire és a továbbtanu­lásra. Erre több esetben is sor került. A legelső mindig a lelki vigaszta­lás volt Isten igéje által. Ezt tőlem el is fogadták, mert saját életemmel, írá­sos bizonyságtételeimmel bizonyítot­tam Isten gondoskodó, megmentő szeretetét. Azt, hogy ő az árvák Aty­ja, és nem hagyja magukra az elárvul­­takat. Ebben a szeretetteljes, meg­nyugtató légkörben már tudtunk foglalkozni a tanulás, a továbbtanu­lás gondjaival is, a további életre való felkészítéssel. Isten nagyon gazdagon megál­dotta ezt a munkámat. Boldog vol­tam, hogy sokaknak segíthettem. Volt olyan, hogy a testvérek egyike a Bibliát olvasta, míg én a másik test­vérrel matematikát tanultam. Egy óra múlva cseréltünk. Végül mind­ketten megbékélten mentek haza és jöttek a következő órára. A siker sohasem maradt el. Utolérték társa­ikat, gyakran még meg is előzték őket. Boldog voltam, amikor erről be­számoltak. Sokat imádkoztam értük, és hálát adtam Istennek, hogy meg­áldotta közös munkánkat. Áldott legyen érte! A tragédiában árván maradt segí­tése. Egy autóbalesetben édesapját el­veszített kamasz fiút vettem pártfo­gásomba, aki ugyan életben maradt, de minden reménységét elveszítve próbált megküzdeni a tanulással. Nehezen ment.. Itt is szeretetteljes lel­ki vigasztalásra, a lelki egyensúly helyreállítására volt szükség. Ezt ben­sőséges beszélgetésekkel és érte való imádsággal sikerült elérni. Imádkozó szívvel szabadult fel reménytelensé­géből, és szorgalmasan tanulni kez­dett. Segítségemet teljes bizalom­mal elfogadta, s egyre jobb érdemje­gyeket szerzett matematikából, míg végül az évet jó érdemjeggyel zárta. Lelki beszélgetéseink során szóba került, hogy konfirmálnia is kellene. Azt válaszolta, hogy ez volt édesap­ja kívánsága is, s ezért szeretne is er­re vállalkozni. Örültem eredményé­nek, legjobban annak, hogy hitvallá­sát is szeretné megerősíteni. Isten le­gyen segítségére! vosi kezelések. Ezek után fáradt volt, pihennie kellett. Más napokon a leg­aktívabb, jó tehetségű tanítványként dolgozott. Tőle én magam is sokat ta­nultam. A bonyolult megoldások helyett gyakran hozott ügyes, szelle­mes, sokkal rövidebb megoldást fel­adatainkra. Boldog volt ő is, hogy se­gíthetett nekem. Én ezt azzal jutal­maztam, hogy az ő feladatmegoldá­sa mellé odaírtam a nevét. Évek óta őrzöm ezeket a kincseket, amelyek azt bizonyítják, hogy a tanít­vány is taníthatja mesterét, ha annak szíve, lelke nyitott, tanítványának kiváló értelmét, különös érdemeit is befogadó. E tanítványom testvérét is tanítot­tam, aki igen nehezen tudott megbé­kélni azzal a szomorú ténnyel, hogy a megkeseredett szülők egyetlen gyermeke maradt. Végül az evangé­lium adott neki is és a családnak is csendes megbékélést, mert a szívé­be hullott igei mag később kikelt és megerősödött olyannyira, hogy egészséges gyümölcsöt hozott. Ez a fiatalon meghalt tanítványom azt is megmutatta, hogy nincs annál nagyobb boldogsága egy pedagógus­nak, ha tanítványaitól is tud tanulni. # * # Nemcsak tanítok, de nevelek is. Egy közös presbiteri gyűlésről vittem haza két tanítványom nagyapját, aki mintaszerű tanár és hosszú ideig a megye tanulmányi felügyelője volt. Mindig bátran megvallotta hitét a legnehezebb években is. Ezért vállal­ta a háttérbe szorítást, kiválóan vég­zett munkája elismerésének mellőzé­sét, sőt munkája akadályozását. Hű maradt Istenéhez és egyházához. Eb­ben a szellemben irányította család­ját és unokáit is. Mindkettőt tanítot­tam. Amikor a nagyapa kiszállt az au­tóból, csak ennyit mondott: „Köszö­nöm, hogy nemcsak tanítod, de ne­veled is unokáimat.” Valóban az egyi­ket az orvosi, a másikat a műszaki pá­lyára készítettem fel. A tanórák pihe­nőperceiben sokszor beszélgettünk lelki dolgokról, amit ők teljes szívvel elfogadtak. Az egyik igazi testi-lelki gyógyító orvos lett, akinek én is bol­dogan lennék a betege; a másik kivá­ló mérnök. Lelki életük kiegyensúlyo­zott. Tanulok tanítványomtól. Boldog emlékű tanítványom korán itt ha­gyott bennünket. Huszonnégy éve­sen kellett tőle végső búcsút vennem. Fájdalmas napok voltak ezek a csa­lád számára, de az én számomra is. Tudtam, hogy gyógyíthatatlan be­teg tanítványt tanítok, de mindket­tőnkben élt a remény, hogy meg­menthető, Erre biztatást adtak az or­Az összegyűjtött és írásban is rögzí­tett sok-sok példa közül csupán néhá­nyat említettem. Ezek mind azt igazol­ják, hogy érdemes tanítványainkban bízni és tőlünk telhető módon min­denben segíteni őket. Felmerül ben­nem a kérdés: vajon megtettem-e mindent tanítványaim érdekében? Az elmúlt fél évszázad sikerek és kudarcok sorozata volt. Gyakran nehéz volt megtalálni a legjobb utat egy-egy tanulói zár felbontásához. Sokféle tanuló sokféle esete bizonyí­totta, hogy nagyon alapos nevelői fel­­készültség és megértő szeretet kell hozzá. Tanulságokat kellett levon­nom, sőt nem egy esetben nevelői szeretetből pótvizsgáznom is kel­lett, hogy az Úrtól kapott szolgálatot teljesíteni tudjam. Igen jó volt, hogy Mesterem állandóan tanított, újabb és újabb pótvizsgákra készített fel. Csak így tudtam megbirkózni azzal a szolgálattal, amelyre vállalkoztam az Úrban, hogy azt betöltsem (Kol 4,17). A szeretet pedagógiáját követ­tem oktatói-nevelői munkám során. Meggyőződtem arról, hogy csak a krisztusi szeretet tud igazi nevelői ál­dozatokat hozni. Köszönöm, Uram, az alázatra ta­nításodat, a biztatásaidat és a mun­kámhoz tőled kapott szeretetet, ame­lyet továbbadhattam tanítványaim­nak. Tiéd legyen a hála és dicsőség! ■ SzencziLászló SEMPER REFORMANDA „Aki így kezd imádkozni: »Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy«, és ezt szíve mélyéből mondja, az elisme­ri, hogy van egy Atyja, aki a mennyekben van. Ő pedig egyedül és nyomorultul érzi magát a földön. Eb­ből egy olyan gyermek szívbéli vágyó­dásának kell következnie, aki atyja or­szágától távol, idegenek között, nyomorban él, és így szól: »0, Atyám, aki a mennyekben vagy! Én, a te szerencsétlen gyermeked pedig a földön, nyomor­ban, tőled távol, szükségben és megpróbáltatások, ördögök, rettentő ellen­ségek között és tengernyi bajban.« Aki így könyörög, az igaz szívvel áll Isten előtt, képes imádkozni és Istent kegyelmességre indítani. Ez tehát olyan hatalmas beszéd, amelyet lehetet­len saját magunktól kimondanunk, mert ez Krisztus Lelkének munkája a mi szívünkben. Mert ha ezt magunkban keresnénk, egyetlen ember sem len­ne olyan tökéletes, hogy valóban azt mondhatná, nincs földi atyja, sőt sem­mije sincs, a világtól teljesen elhagyatott, és Isten az ő egyedüli atyja, mert a természetünk olyan gonosz, hogy mindent csak e világon keres, és nem elég­szik meg a mennybéli Istennel. Mégis ez a szó egyfajta bizalomra utal, amelyet egyedül Isten iránt sza­bad éreznünk. Mert senki más nem vezethet minket a mennybe, mint az Atya. Mint ahogy megírva találjuk: »Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia.« (Jn 3,13) Őbenne és őáltala kell fel­jutnunk. Mindenkinek el kell mondania ezt az imát, aki megfáradt és megterhel­­tetett, és azoknak is, akik nem tudják, mit jelentenek ezek a szavak. Ezt tar­tom a legjobb imának, mert itt a szív többet szól, mint a száj.” M Luther Márton: Miatyánk-magyarázat (Bellák Erzsébet fordítása) HETI UTRAVALO „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok’.’ (íPt 5,7) Szentháromság ünnepe után a 15. hé­ten az Útmutató reggeli és heti igéi fi­gyelmeztetnek: csak egy urat lehet szolgálni. Hegyi beszédében Urunk ki­jelenti: „Senki sem szolgálhat két úrnak...: nem szolgálhattok Istennek és a mam­­monnak’.’ (Mt 6,24) Ne legyünk bálványimádók! „Áldott az Úr, napról nap­ra gondoskodik rólunk szabadításunk Istene.” (Zsolt 68,20; LK) Jézus, Atyja gondviselő szeretetének tanúja e világban így tanít: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunk­ra? ...a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre” (Mt 6,31-32) „Keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, és mind hoz­záadatnak nektek ezek, alleluja!” (GyLK 731) Luther is ezt tanítja: „Gondját a keresztyén ember, szívével együtt, Isten vállára veti. Néki van hozzá jó erős válla, hogy elhordozhassa. Hiszen neked is azt ígérte, hogy minden gondo­dat, terhedet elhordozza.” „Vesd az Úrra terhedet, és őgondot visel rád!” (Zsolt 55.23) Péter ezt kéri: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején’.’ És ha ő a mi Urunk, e világ feje­delmének nincs hatalma rajtunk. A minden kegyelem Istenéé „a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké”. (íPt 5,6.11) Isten gondviselő szeretetének eszkö­ze lehet a mai gyülekezet is. A filippiek felbuzdultak Pál támogatására: ado­mányukkal segítették. „Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban ”E vallomása minket is erősít: „Tudok szűkölködni, és tu­dok bővölködni is... Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fii 4,12-14) így hitelesen óv a pénzimádattól: Malóban nagy nyereség a ke­gyességmegelégedéssel... Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől... Te pedig Isten embere, kerüld ezeket” (íTim 6,6.10-na) Pál Rómába tartó úján is hitt gondviselő Istenében, aki tudtára adta: nem vesznek el a hajótöréskor. „Egy szigetre kell kivetődnünk’.’ Intette társait: „... egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert kö­­zületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről” (ApCsel 27,26.34) Mária és Márta példája tanít: nekünk is csak Jézusra van szükségünk. Talán te is, hűséges olvasó, „sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevés­re van szükség valójában csak egyre”. (Lk 10,41-42) A mennyei kincset nem vehetik el tőlünk (lásd Mt 6,19-21). Az Úr gondot visel az ő gyermekeire, ezt a tanítványok is megtapasztalták. Jézus rá is kérdezett: „Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?” Felel­ték: „Semmiben’.’ (Lk 22,35) Csak aki Isten szerint gazdag, s akinek Jézus a meg­váltó Ura, lehet boldog igazán. „Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek... az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben..!’ (Lk 6,22-23) Vallod-e: „Jézus, boldogságom, / Te vagy örömöm. / Megváltóm, jó pásztorom...” (EÉ 357,1) ■ Garai András HIRDETÉS Háromszáz éves az irsai evangélikus templom „Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre’.’ (Zsolt 100,4-5) Istennek hálát adva tudatjuk, hogy szeptember 15-én, vasárnap 15 óra­kor az irsai evangélikus templomban ünnepi istentiszteleten emlékezünk meg gyülekezetünk fennállásának háromszázadik évfordulójáról, mely alkalmon dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püs­pöke végzi az igehirdetés szolgálatát. Szeretettel várjuk Önt és kedves családját erre az ünnepre és az utá­na következő szeretetvendégségre. evangelikuselet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents