Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-07 / 27. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2013. július, 7, !► 13 Józan ébresztő a 2011. évi népszámlálás adatai láttán Népszámlálásból megújulás ► Úgy tűnik, sokunkat meglepett, másokat egyenesen sokkolt a legutóbbi népszámlálás némely adata. Társadalmunk több mint negyedmilliónyi fogyása (257 687 fő mínusz) - a bevándorlás ellenére - elgondolkoztató. Némelyek mégis a családtámogató rendelkezéseket kifogásolják. Még erőteljesebb motivációt kell biztosítania kormányunknak, hogy a népesség fogyása mérséklődjék. Még mindig magas - kontinensünket tekintve is - az abortuszok száma, mintegy évi 44 ezer. Nyilván mindnyájunkat megdöbbentett az evangélikusok összesített száma (214 965) is. Lehetne még más számok felett is meditálni (alacsony házasságkötési mutató, a szingli életformában élők növekvő aránya, együtt élők száma stb.). Magam az alábbiakban néhány megjegyzést kívánok fűzni a különböző mutatókhoz, a részletes értékelés igénye nélkül. ■ D. Szebik Imre 1. Egyházunk fogyása a népesség fogyásából is következik. Ez a fogyás nemzeti szinten 2,4%. Hozzá kell tennünk, hogy a bevándorlók között alig van evangélikus, minthogy többségük a környező országokból érkezik, ahol alacsony az evangélikusok száma. 2. Feltűnően magas a felekezeti hovatartozásukat meg nem adók száma, majdnem 400 ezerrel többen vannak, mint tíz évvel ezelőtt. Akik a „nem kíván válaszolni” lehetőséget választották a népszámláláson, azok száma még ennél is nagyobb növekedést mutat: 1,1 millióról majdnem 2,7 millióra ugrott ez a szám. Igaz, hogy önkéntesen lehetett nyilatkozni, de sokan mondták, hogy az összeírok csak azokat a kérdéseket tették fel, amelyekre kötelező volt a válaszadás. Természetesen ez a sajnálatos jelenség valamennyi felekezet adataira hátrányosan hatott. A felmérés megállapításának tendenciái így is érvényesek. A kimutatás számai azonban vitathatók. 3. Egyházon belül is vannak kimutatásaink évente. Három adattal rendelkezünk: a) az általunk ismert evangélikusok száma az adott gyülekezet területén; b) az egyházfenntartói járulékot fizetők száma; c) a gyülekezet életében részt vevők száma. Ezek együttes halmazát összehasonlíthatjuk a népszámlálás adataival. Könnyű megállapítani a fogyás mértékét, amely messze nem olyan magas, mint a népszámlálási kimutatás. Tény azonban, hogy felnőttkeresztségekkel együtt sem tudjuk utolérni az elhalálozások miatti kiesést. Ennek alapján mintegy 240 ezer evangélikusról tud nyilvántartásunk. 4. El kell gondolkoznunk az evangélikusnak megkeresztelt gyermekek, illetve családjaik elvilágiasodási tendenciájánakfelerősödésén és a gyülekezeti élettől való távolmaradás okain. Sok jó kezdeményezés látható gyülekezeteinkben (baba-mama kör, totyogók istentisztelete, keresők istentisztelete, szabadegyetem igényes előadókkal, egyéb rétegalkalmak, szeretetvendégségek, nyugdíjasok köre stb.). Igaz, hogy a hétközi alkalmakon részt vevők már korántsem biztos, hogy a vasárnapi istentiszteleten is láthatók. Vajon miért nem? (Régimódi az istentisztelet? Életidegen a prédikáció?) Az új kezdeményezések jelzik, mennyire fontos a személyes megszólítás. A kisebb közösségben észreveszik, számon tartják, meghallgatják az embert. Kérdezni lehet. Hiányzik, ha egy-egy ismert arc nem jön el. Az adott közösség, annak összetartó és hordozó ereje lehet igazán vonzó. Ezzel a ténnyel magyarázható a kisebb, úgynevezett neoprotestáns egyházak növekedése. 5. Ennek a személyességnek az általános érvényesítése lehet kitörési pont a gyülekezet életében. Megismerni a gyülekezeti tagokat, gondolkozásukat, kegyességi sajátosságukat, kérdéseiket igen fontos lehet. Ha ez érvényesül az igehirdetésben, a lelkigondozásban, netán a hitoktatásban is, akkor azt élik meg, hogy valaki törődik velük, érdemes, jó dolog a gyülekezethez tartozni. 6. Az igényesség lehet az a másik szempont, amelyet joggal vár el a gyülekezet, a betévedt vagy korábban elkóborolt testvér. Egyik ismerősöm így véleményezte a prédikációinkat: többségük megreked a tíz-tizennégy éves gyermekek szellemi színvonalán. Ennél pedig képzettebbek felnőtt híveink falun és városon egyaránt, de lelkészeink is. 7. Az emberi közvetlenségről is említést kell tennünk. Az új pápánál rögtön észrevette az egész világ. Fontos lehet kedves, gesztusértékű emberi szóval köszönteni az istentiszteletre érkezőket s aztán elköszönni tőlük kézfogással. A kemény szó, a dörgedelmes prédikáció idejétmúlt stílusát az elgondolkoztató, érvelni tudó evangélikus teológiai gondolatsor válthatja fel. 8. A gyülekezetért az egész gyülekezet közössége hordoz felelősséget. Kiemelten a lelkész és a felügyelő, a gondnok és a pénztáros, a kántor és a hitoktató, de minden keresztény testvérünk is. „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gál 6,2) A városi gyülekezet a falusiért, a kicsi a nagyobb gyülekezetért, az anyagyülekezet a filiáért és a szórványokért és viszont. Ennek szép példája a budai gyülekezetek imádkozó és támogató vállalása a borsod-hevesi evangélikus közösségekért. 9. Egyházunk, gyülekezeteink hívei többféle kegyességi gyökérből táplálkoznak. Találunk köztük az evangélizációs időkből érkezőket, találunk köztük mélyen biblikus elkötelezettségű testvéreket, mások az evangélikus hagyomány hűséges őrzői, talán családi származásuk okán. Többen evangélikus iskolában, gimnáziumban tanultak. Ismét mások az evangélikus kulturális örökség, egyházi zene és irodalom elkötelezettjei. Bizonyára vannak keresők, egyházunk életével most ismerkedők, akik valamely intézményünk dolgozói. A vegyes házasságokban élő házastársak gyakran elkísérik egymást az istentiszteletre. Erre mindnyájunknak gondolni kell. 10. Evangélikus egyházunk mindig befogadó egyház volt. Énekeink is jól tükrözik ezt. Vannak mélyen pietisztikus szövegűek (381), mások a lutheri tanítást (320) fogalmazzák meg. Némelyek az egyház adott korszakának jellemzőit tükrözik vissza (523), vagy a hagyomány folyamatosságának őrzői (254). Egymást jól kiegészítik, és a változatosságot is biztosítják. A sort lehetne folytatni, amint híveink sokféle elvárását is. Fontos, hogy lelki otthonunk legyen a gyülekezet s evangélikus egyházunk egésze. Egymás elfogadása a közösség építését erősíti, még ha nézeteink nincsenek is minden kérdésben szinkronban. * * * Az egyház története arra tanít mindnyájunkat, hogy a sokszínűségben egyet mindenképp meg kell őriznünk: Jézus Krisztust, a mi Urunkat s Megváltónkat. Őt hirdetjük, amíg élünk, dicsérjük s követjük, amíg tart a ma. Egyházunkat és gyülekezeteinket is ő teremti, tartja meg, s ő hívja életre az új generációk sorát. Ezt soha ne feledjük! A népszámlálás elgondolkoztató, netán sokkoló adatai így segíthetik szolgálatunk elmélyültebb végzését, és serkenthetik az egész gyülekezetei vonzó közösség formálására, amelyért szüntelen szabad imádkoznunk. A szerző egyházunk nyugalmazott püspöke ■ Ribár János Nagycsütörtök óta ki-ki a maga ízlése, meglátása szerint magyarázhatja a 2011-es népszámlálás vallási vonatkozású adatait. A kárörvendőkkel most ne foglalkozzunk, hiszen az adatok mögött sokkal nagyobb és végzetesebb tragikum rejtőzik, semmint bárkinek is zavartalan oka lehetne - úgymond - a vallásosság csökkenése miatt örvendezni. Merthogy sokkal inkább szíven ütő a magyar nemzet drámai fogyása. S ez az elszomorító tény nem tekinthető függetlennek a vallásosság látható csökkenésétől. Bizonyára kimutatható lenne az istenfélő szülők „gyermekvállalási öröme” a hitüktől megfosztott, csak az anyagiakra néző, a materialista korszellem fogságában élő állampolgárokkal szemben. A nemzet fogyása és a vallásosság látszólagos vagy látható csökkenése között van egy óriási különbség, amely egyúttal lényegi összefüggésre is rámutat. Nem lenne célravezető magatartás, ha a népszámlálás riasztó vallási adatait látva passzívan a mélabúnak engednénk át magunkat. A másik végzetesen hibás lelki viszonyulás viszont a nyugtalanító adatok tagadása lenne: ha úgy viselkednénk, mintha nem történt volna semmi, és továbbra is ugyanúgy tennénk (vagy nem tennénk) a dolgunkat, mint eddig - aminek mégiscsak ez a lehangoló adathalmaz lett az eredménye. Az adatok mint tünetek láttán egészen bizonyosan az Isten színe előtti alázattal kell a lehető legpontosabb diagnózis felállítására törekednünk, mert az igazi missziói akcióterv csak ennek felismerése révén készíthető el. Az is egészen bizonyos, hogy az adatok puszta szemlélésénél vagy tagadásánál sokkal többre van szükségünk, méghozzá gyülekezetekre lebontva - a lelkészi, presbiteri, igehallgatói küldetéstudatot újra átgondolni szent kötelességünk. Isten ügye soha nem fog eltűnni ebből a világból, mert Isten ügye! Olyan ez, mint az óceán - mondta Mereskovszkij orosz vallásbölcselő -, van dagály és apály, de a hatalmas óceán léte kétségtelen. így van ez a vallással, az istenhittel kapcsolatosan is: sokszor volt már dagály (ezek voltak az ébredések korszakai), és hasonlóképpen sokszor volt már apály (ezek pedig a lehangoló adatok időszakai), de a szent ügy mindenkor létezett, és éppen a titokzatosan szent isteni háttér a biztosítéka. Persze az óceán apály-dagály jelenségét aligha hozhatjuk összefüggésbe az emberi magatartással, ám ugyanezt nem állíthatjuk az istenhit apálya és dagálya kapcsán. A hatalmas óceán holdtól függő ritmusa és az istenhit történelmi megnyilvánulása között az emberi valóság (Isten szolgáinak valósága) jelenti az óriási különbséget. Ezért lenne szükséges most nem rémülten szemlélnünk a közzétett adatokat, hanem a bűnbánat alázatával, Isten színe előtt imára kulcsolt kézzel, ebből a látószögből felismerni a feladatunkat, küldetésünket, missziónkat. Nagyon sokan nyilatkoztak úgy a népszámlálás alkalmával, hogy nem tartoznak egyik felekezetihez sem, még többen egyszerűen kikerülték a kérdést, nem kívántak felelni rá. Tekintsünk el az adatgyűjtés személyi és technikai nehézségeitől, és figyeljünk fel arra, hogy itt egy hatalmas, pásztor nélküli tömeg! Tagjai bizonyságot tettek lelkűk fájdalmas állapotáról, amelyet csak sejtet egy hárombetűs, dacos szó: „Nem!” Nem tartozunk sehova, nem kívánunk a kérdésre felelni - üzenték -, mert nem bízunk a kérdésre adott válaszunk pozitív következményében, vagy mert nem érdekel semmi. A tudatos ateisták száma az adatok szerint rendkívül csekély. A nemet mondók nem ebbe a kategóriába tartoznak - bár Istennek van olyan csodálatos módszere, amely által akár a tudatos ateista is egyszer csak hitvalló gyermekké válhat. Hiszen régen közismert a lélektanban: a tudatos istentagadás az istenszomj fordított megjelenése. A nemet mondók sokkal inkább azok közé tartoznak, akikre az Úr Jézus megrendült lélekkel tekintett: „Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült” (Mk 9,36) Igen, Jézus szemével kell látnunk a nemet mondók tömegét: elcsigázottak és kimerültek - az anyagi és a lelki gondok miatt. E sorok írója nem bátorkodik receptet adni - de afelől bárki bizonyos lehet, hogy Isten hatalma nem csorbult, mutassanak bármit az adatok. Viszont a nemet mondó elcsigázottak és kimerültek lelkében rettenetes a hiányérzet, amelyet olykor haragos indulat is áthat, miképpen az éhes vagy didergő embert is elkaphatja az indulat. Most kell egy „szent műhelyben” Isten igéje fölé hajolni és krisztusi lelkűlettel azok felé fordulni, akik - bármilyen okból is - nemet mondtak. Mert ez a nem - provokációs nem! Fogadjuk el Isten előtti alázattal és hálával ezeket az adatokat! Bűnbánattal és misszióra kész hálával. Ebben a helyzetben legyen az apostolok egykori kérése a mienk is: „Növeld a hitünket!” (Lk 17,5) Ha mindent megteszünk, a többi Isten Lelkének titka! A szerző nyugalmazott evangélikus esperes A Szentírás Isten népének megszámlálásáról ^ A jó pásztor vasárnapjának igehirdetési alapigéjében (Jer 23,1- 4) az Úr népéről elhangzott egy mondat, amely azóta is ott motoszkál a fülemben: „...nem kell többé félniük és rettegniük, számba sem kell venni őket - így szól az Úr!’ Mivel erről a témáról még nem hallottam és nem olvastam sehol prédikációt, úgy gondoltam, minden kommentálás és aktualizálási szándék nélkül „csak” közreadom a legfontosabbnak ítélt tucatnyi igét Szentírás-beli előfordulásuk sorrendjében. „Vegyétek névjegyzékbe fejenként Izráel fiainak egész közösségét, nemzetségenként és nagycsaládonként egytől egyig minden férfit, húszévestől fölfelé minden hadkötelest Izraelben! Vegyétek őket számba seregenként, te és Áron! (...) Úgy vették őket számba a Sínai-pusztában, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek. (...) akiket számba vettek, összesen hatszázháromezer-ötszázötvenen voltak. De a léviták ősi törzséből származókat nem vették számba közöttük.” (4MÓZ 1,2-3.19.46-47) „És a te szolgád választott néped között van, amely olyan nagy nép, hogy nem lehet számba venni; nem számlálható meg a sokasága miatt.” (íKir 3,8) „A Sátán Izráel ellen támadt, és rávette Dávidot, hogy megszámlálja Izraelt. Dávid ezt mondta Jóábnak és a hadinép parancsnokainak: Menjetek, számláljátok meg Izráelt Beérsebától Dánig, és terjesszétek elém, hadd tudjam meg a számukat!’’. (iKrón 21,1-2) „Azután jelentette Jóáb Dávidnak a besorozott hadinép számát: egész Izraelben egymillió-százezer kardforgató ember volt, Júdában pedig négyszázhetvenezer kardforgató ember. Lévit és Benjámint azonban nem sorolta közéjük, mert utálatosnak tartotta Jóáb a király parancsát.” (iKrón 21,5-6) „Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hiszen én mondtam, hogy számlálják meg a népet! Én magam vagyok az, aki vétkeztem, és nagy gonoszságot követtem el. De az én nyájam nem követett el semmit! Uram Istenem, sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra, de népedet ne bántsd!” (iKrón 21,17) „Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: »Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!«” (Jel 7,9-10) A számomra legfontosabb üzenet a jó pásztor hetének vezérigéjében található. Jézus nemcsak a számát tudja juhainak, hiszen az egy is hiányzik neki a százból, de - ami öröklétkérdés a számunkra - ismeri is őket: „Én örök életet adok nekik..." (Lásd Jn 10,11.27-28) ■ Garai András
