Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-18 / 33-34. szám
Evangélikus Élet 2013. augusztus 18-25. 13 < « Látványos módját választotta a reformációra való emlékez(tet)ésnek az egyesült államokbeli Saint Paul városában (Minnesota) működő Concordia evangélikus egyetem teológiai tanszékének két hallgatója: Meghan és Danessa - Luther-rózsával az arcán - „láthatóan evangélikus”... Vissza a kereszt teológiájához ► „...az evangéliumot tisztán tanítják...” címmel, Korszerű hitvallásosság, hitvalló korszerűség alcímmel az idei ökumenikus imahét után jelent meg Tubán József csornai evangélikus lelkész könyve. A szerző kötelességének érezte az írást, mivel egyházunk sokszor és sokféleképpen eltávolodott a lutheri reformáció magáénak vallott tanításától. Ittzés János nyugalmazott püspök előszava szerint nagyon is indokolt volt a kötet megjelentetése: „Mert ne áltassuk magunkat, a helyzet válságos, és az irány - amelybe hazai evangélikus egyházunk és sok tekintetben az egyetemes lutheranizmus fő és hivatalosnak látszó fő csapásiránya mutat - legalábbis kérdéses.” Bevezetésként a szerző a tényekből mint „makacs dolgokból” indul ki, amelyek nem túl biztatók. Célja pedig az, hogy megkeresse a kereszt igéjét az egyház tanításában. Ehhez el kell válnia egymástól az emberi bölcselkedésnek és az üdvösség igéjének. Előrebocsátja: számol azzal, hogy emiatt könyve „dühös, megkeseredett, indulatos vitákat gerjesztő, sikertelen” lesz. A három fő fejezetből az első az igaz és a hamis tanítás folyamatos küzdelméről szól. A ma nem túl divatos alapkérdés: létezik-e egyáltalán igaz hit? Arról a tanításról beszél, amelynek theologia a neve. A kifejezéssel - istenismeret, istentan - először Platónnál találkozunk. A tiszta tanítás törvényi kötelezettsége a lelkésznek. Hiteles emberi válasz nincs az igaz hit kérdésére. Hiteles isteni azonban - az igaz Isten nyomán - igen. Majd a hit ó- és újszövetségi védelmét tárgyalja a kötet, és az ortodoxia, az eretnekség, végül a dogma manapság nem túl népszerű fogalmait teszi helyükre. A második, jóval hosszabb rész címe: Mi tesz minket evangélikussá? Nem az, hogy „nem vagyunk katolikusok”, vagy „protestánsok vagyunk” sőt az sem, hogy „nyitott és rugalmas közösség”. Nem, hanem a Luther heidelbergi disputációs tételeiben elővezetett kereszt teológiája (theologia crucis), szemben az embert középpontba állító dicsőség teológiájával (theologia glóriáé). A kötet ennek tisztázása után a hitvallásosság kérdésén, hitvallási iratainkon és azok főbb tanításain vezet végig, a terjedelem adta lehetőségeken belül. A könyv felét kitevő harmadik fejezet a hit tisztasága elleni támadásokat veszi sorra. Szó van az első keresztény nemzedékek küzdelmeiről az Újszövetséggel kezdve, majd az egyetemes zsinatok határozatai következnek. Külön fejezet foglalkozik a nyugati kereszténység vitáival. Nem szabad abba a tévedésbe esnünk - figyelmeztet -, hogy mindenkit, minden mozgalmat, aki, amely szembefordult a középkori egyházzal, előreformációinak nevezzünk, hiszen lehet, hogy még nagyobb eretnekségeket hirdetett. Majd tisztázza a reformáció értelmezését. Nem (csak) „katolikusok” és „protestánsok” álltak egymással szemben, hanem a tiszta tanítást képviselők és a tévtanítók. A Szentírás mércéje nyomán „Luther és követői voltak azok, akik az apostoli hit tisztaságát védelmezték, szemben a pápai udvarral, Zwinglivel és Kálvinnal, a Szentháromság-tagadókkal, az újrakeresztelőkkel, a különböző színezetű rajongókkal és minden más hitújítóval” Más felekezetű olvasók ezzel aligha fognak egyetérteni... A reformáció korának teológiai vitáiban a megigazulás, a szentségek és az egyház volt a legfontosabb. A megigazulás semmiképpen sem az ember cselekedete, nem „egészítheti ki” Isten művét. Ugyanez vonatkozik a szentségekre, különösen is az úrvacsorára. Krisztus ebben valóságosan van jelen, minden emberi áldozat és közreműködés nélkül. Az egyház pedig az Ágostai hitvallás jól ismert meghatározása szerint „a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki”. Ezek után következnek a könyvben az apostoli tanításra a reformáció után és óta leselkedő veszélyek. A református hatás elsősorban két területen jelentős: a „protestáns-katolikus sztereotípia” és az evangélikus liturgia elszegényedése, gyakorlatilag megszűnése, leginkább az úrvacsora kiszakítása az istentiszteletből. A pietizmus pedig gyakran másodlagosnak tekintette a tiszta tanítást az egyéni hit és annak minél láthatóbb jelei mellett. Majd a felvilágosodás a nagykorú embert eszményítette vallási téren is. A racionalizmusban nincs szerepe a dogmatikának, hiszen a nagykorúvá lett ember saját belátása szerint értelmezi az egyház tanítását. Szemlélete mindmáig a darwinista gondolkodásmód: az idő előrehaladtával fejlődik az ember és a világ. Leginkább az eredendő bűnről szóló tanítással nem tudott mit kezdeni. Jézus megváltóból valláserkölcsi példaképpé degradálódik. Ez a diakóniai teológiában is tetten érhető. Bár már megszabadultunk az ennek létrejötténél bábáskodó diktatúrától, hatásával még mindig számolnunk kell. A fejezet utolsó része, a Torzulások napjaink evangélikus teológiájában nyilván különös érdeklődésre tart számot. Valószínűleg sokan ezzel kezdik majd a könyv olvasását. A szerző öt csoportba osztja a tévtanításokat. Az elsőbe a Krisztus megváltói munkáját támadók tartoznak. Ezek elsősorban abban közösek, hogy a teológia döntően etikai színezetűvé válik, mint a pietizmus és a racionalizmus esetében. A másodikba kerülnek az identitásválságunkból fakadó tévtanítások, a korszerűségre, korszellemre való túlzott odafigyeléssel, amelynek folytán (szintén) az ember kerül a középpontba. A harmadik csoport az evangelikál és fundamentalista tévtanításoké. Ezeknél gyakran az a kísértés, hogy „érdemessé” akarnak válni Isten kegyelmére, elkülönülve a „képmutatóktól”. Majd „az oltáriszentséggel kapcsolatos torzulások” következnek, ahol az úrvacsora „függelék” amellyel csak akkor „szabad” élni, ha a gyónás, a bűnvallás és a feloldozás által megtisztultunk és méltóvá lettünk. Luther azonban mást mond a Nagy kátéban: „.. ha addig akarsz várni, (...) [hogy] tisztán és méltón járulsz a szentséghez, akkor örökké távol kell maradnod.” Végül pedig a „terepgyakorlat, avagy a hagyományőrzők eretneksége” kerül terítékre. A kegyes elődök semmire sem jelentenek garanciát, és például a templomba járás és a bibliaolvasás sokaknál megfér a lélekvándorlásba vetett hittel. A befejezésben, összefoglalásban A szigorú tényeken túl címmel a szerző még egyszer az olvasó lelkére köti, hogy „a lutheri teológia nem más, mint az emberi tényezőtől minden szerepet megvonó theologia crucis, amely így egyedül Isten akaratára, cselekvésére és irgalmára épít”. A legnehezebb utat akkor járjuk, ha hűségesek maradunk a lutheri teológiához, vagyis az apostoli hagyományhoz - de mást nem is érdemes végigjárni, mert előbb-utóbb mindegyik zsákutcának bizonyul. ■ SZENTPÉTERY PÉTER Tubán József: „...az evangéliumot tisztán tanítják..!’Korszerű hitvallásosság hitvalló korszerűség. Fraternitas Lelkészegyesület, Veszprém, 2013. Bibliai konkordancia ► Augusztus második felében megjelenik A Biblia lelkipásztori konkordanciája című munka a Szent István Társulat kiadásában. A mű a 2007-ben napvilágot látott olasz kiadás alapján készült. A magyar nyelvű szótár dr. Keresztes Szilárd görögkatolikus püspök munkája. A konkordancia a Szent István Társulat kiadásában 2005-ben megjelent bibliafordításra épül, amely az úgynevezett jeruzsálemi Biblia héber és görög szövegén alapul. „A Konkordancia bibliai szavakra épül, mégsem egyszerű szószedet, hanem a bibliai fogalmak és témák elemző és összehasonlító rendszere. Elemző szótár, mert adott esetben a címszavak fel vannak bontva alcímekre a szó vagy az idézett fogalom különböző értelme szerint. Ezenfelül összehasonlító szótár: utal a hasonlóságokra, az elemzett szavak között felidézett összefüggésekre, különösen a szinonim szavak esetében" - olvassuk az előszóban. A szövegellenőrzésben oroszlánrészt vállalt dr. Ivancsó István. Hálás vagyok, amiért - ha kismértékben is- részt vehettem ebben a munkában. Feleségemmel együtt sok órát töltöttünk azzal, hogy a katolikus, a protestáns és a Károli-fordítást egybevetettük, megnéztük a szinonimákat- erre a konkordancia nagyszerű lehetőséget biztosít. A munka gazdagította bibliaismeretünket, lelki haszonnal is járt, az igei összefüggések felelevenítették, elmélyítették Isten nagyságának, szentségének, szeretetének és üdvakaratának nagyszerűségét. A kiadvány alkalmas segítség lelkészeknek és hitoktatóknak. Segítséget ad az igehirdetésre való felkészülésben, előadások előkészületeiben és sorozatok összeállításában. Hasznos a hittanórákra történő előkészületekben. Segíthet rendszeres Bibliaolvasóknak és érdeklődőknek, de azoknak is segíthet a tudományos vagy művészi szempontú tájékozódásban, akik bibliai témájú kérdésekhez alaposabb ismereteket akarnak szerezni. „A leghosszabb és legfontosabb címszó a Jézus Krisztus, amely részletes felosztás szerint igen bőven ismerteti a Biblia tanítását. Ebben a címszóban nem törekedtem összevonásokra, a szinonim szavak különválasztására vagy azoknak az idézeteknek a kihagyására, amelyek csak távoli kapcsolatban vannak az alcímekben megjelölt fogalmakkal, hogy a Bibliának a mi Urunkra vonatkozó tanítása teljes gazdagságában és sokrétűségében álljon az olvasó előtt. Jó szívvel tudom ajánlani az olvasónak, hogy a Konkordancia rendszeres használata előtt olvassa végig ennek a címszónak a teljes anyagát” - írja Keresztes Szilárd az előszóban. A konkordancia a nagyméretű Bibliával azonos alakban jelenik meg. A Szent István Társulat első vásárlóinak a Bibliát és a konkordanciát együtt kilencezer forintos áron adja. Szeretettel ajánlom gyülekezeteknek, lelkészeknek, hitoktatóknak és minden érdeklődőnek. ■ Bozorády Zoltán HETI ÚTRAVALÓ Jézus Krisztus mondja: „Amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg!’ (Mt 25,40) Szentháromság ünnepe után a 13. hé- _______ ten az Útmutató reggeli s heti igéi figyelmeztetnek: a hit cselekedetek nélkül halott. Ám a szeretet hitből fakadó jó cselekedeteit Isten előre elkészítette gyermekei számára, hogy azok szerint éljünk (lásd Ef 2,10). Mert „az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait, az ő parancsolatai pedig nem nehezek”. (íjn 5,3; LK) „Az Úr törvényében boldog, aki gyönyörködik.” (GyLK 668) S boldogok, kik nemcsak hallgatják, de meg is cselekszik Isten beszédét. A heti igét Luther így érti: „Isten oly mélyre alázkodik, hogy mindent, amit a szegényekkel cselekszünk, úgy vesz, mintha vele magával tettük volna. Ez a világ tehát telis-tele van Istennel. Jól vigyázz hát, hogy el ne menj az Isten mellett!” Miként ezt a pap és a lévita is tette. Kövessük a samaritánus példáját, mert csak ő „volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek”. Miért? Mert „irgalmas volt hozzá”. A szeretet e kettős, nagy parancsolatát így töltsük be: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat’.’ (Lk 10,36.37.27) Tudjuk, a szeretet sem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka, „mert Isten szeretet. (...) ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást!’ És ha mi az ő szeretetével szeretjük egymást, amely a szívünkbe áradt a nekünk adott Lelke által (lásd Róm 5,5), akkor „Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk”. (íjn 4,8.11-12) A tóra előírásai gyakorlattá teszik az emberszeretet törvényét (lásd 3MÓZ 19,18b): „...parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez!’ (sMóz 15,11) A tekóai pásztorból lett próféta által üzeni Isten: „Engem keressetek, és éltek! (...) A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok... Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek..!" (Ám 5,4.14-15) Az emberszeretet különböző törvényei a szolgák, jövevények, árvák, özvegyek, tehát a legkisebb atyafiak érdekeit védték: „Ezértparancsolom neked, hogy így cselekedj’.’ (5MÓZ 24,18.22) Az első gyülekezetben testvéri közösség volt: „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt... és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem...” (ApCsel 4,32- 34) Júdás harminc ezüstért árulta el a Mestert: „Majd egyenest Jézushoz menve így szólt: »Üdvöz légy, Mester!« - és megcsókolta őt. Jézus ezt mondta neki: »Barátom, hát ezért jöttél!« Akkor odamentek, rátették a kezüket, és elfogták’.’ (Mt 26,49-50) A másik „Júdás, Jézus Krisztus szolgája... köszöntését küldi az elhívottaknak”, s kéri: „tartsátok meg magatokat Isten szeretetében”. „...az egyedül üdvözítő Istennek...: dicsőség fenség erő és hatalom öröktőlfogva, most és mindörökké’.’ (Júd 1.21.25) „Hogyne dicsérném az Istent, // Ki engem bölcsen vezet, // Isten vég nélkül szeret.” (EÉ 53,1) Ámen. ■ Garai András
