Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-02-10 / 6. szám

2 n 2013. február io.

J FORRÁS' ' '

Evangélikus Élet

Oratio

oecumenica

Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy benned és általad megismerhetjük, milyen végtelen és feltétel nélküli az isteni szeretet.

Urunk, te felszabadítasz minket arra, hogy önzetlenül és viszonzást nem várón szeressük embertársainkat, amint te szeretsz és fogadsz el minket. Megajándékozol azzal is, hogy megéljük, milyen csoda a szeretet, az Atya irántunk való szeretete, ami testvéreink iránti szeretetre indít.

Könyörgünk hozzád a vakságban szenvedőkért, akik nem látják még a fényt. Akik magányosak, elfeledettek, és vágynak egy jó szóra, egy lelket megsimogató gesztusra. Hiszen látod, milyen sokszor a rossz irányba nézünk: elvakít sok minden, és magunk is el akarunk vakítani másokat.

Kezedbe tesszük az aggódók és a kétségek közt levők sorsát, add, hogy a cél felé tekintve erőt merítsenek. A megbántottak, a szeretetben hiányt szenvedők megtalálják nálad a szeretet forrását. Engedd, hogy a sötétségben, a lelki vakságban botorkálok szeme megnyíljon, és hittel és reménnyel nézzék az utat, amely előttük áll.

A sírókért is kérünk, akiknek valami fáj, akik valakit elveszítettek, hogy legyen egy kéz, amely könnyet töröl. Bocsásd meg, amikor nem tettük meg, és nem vigasztaltuk egymást, csak elfogadtuk tőled a jót, de nem adtuk tovább a belőled nyert vigaszt.

Kérünk, ne hagyd, hogy baj, betegség, gond, csalódás, gyötrelem látása takarja el szemünk elől az igazi szépséget, amelyet benned láthatunk meg. Fény kell hozzá, hogy tisztán lássuk: te nagyobb vagy, Urunk, mint a gondok, és veled igaziak az örömök is.

Könyörgünk hazánkért és minden keresztényért, hogy erősítsd és tartsd meg a hitben néped. Kérünk a világért, amely nélküled vakon a vesztébe rohan: engedd minden népnek dicsőségedet látni, igédet befogadni. A kétséget, kilátástalanságot, indulatot, gyűlöletet vedd el, és hittel, reménnyel, szeretettel ajándékozd meg minden gyermekedet.

Könyörgünk hozzád, Jézus, hogy megnyíljanak szemeink, és add meg egykor a színről színre látást. Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„Zsolt 51,6: »Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted.« Mit jelent ez? Istennek tán csak akkor van igaza, amikor mi, bűnösök vétkezünk? Vagy ki kérdőjelezi meg Isten ítéletét? Hogy Istent, ami létét és lényegét illeti, senki sem ítélheti meg vagy igazolhatja, nyilvánvaló. Mivel ő az örökké érvényes, valóságos és soha meg nem változtatható igazságosságában önmagának s minden dolgoknak legfelsőbb bírája. De szavával és tetteivel az önigazoló, beképzelt emberben állandóan ellentmondásba, ellenállásba, bírálgatásba és ítélkezésbe ütközik, s így közte és azok között szakadatlan perpatvaros bírósági tárgyalás folyik szava és tettei miatt. Ezzel az »igazad van, ha szólsz« mondattal az jut kifejezésre, mintha ezt mondanánk: szavadat igaznak, megalapozottnak, jogosnak találjuk, és elismerjük.”

»I Luther Márton: A negyedik bűnbánati zsoltár (Zsolt 51) (Weltler Ödön fordítása)

ÖTVENED VASÁRNAP (QUINQUAGESIMA - ESTO MIHI) - 2PT 1,3-11

Böjt kapujában - a lényeg sodrásában

Ötvened vasárnapja az egyházi esztendő rendjében a böjtelő utolsó vasárnapja. Hamvazószerdától kezdve a következő hetekben Krisztus szenvedésének, halálának és föltámadásának történetét elmélkedjük és imádkozzuk végig. Páratlanul koncentrált történet ez, melyet Lukács evangélista a vasárnap evangéliumában (Lk 18,31-43) három igeversbe tömörítve foglalt össze.

Jézus immár harmadszor szólt szenvedéséről, haláláról és föltámadásáról. Ez lesz - és csak ez lehet - az egyház legfontosabb „témája” a húsvétig tartó időszakban. Az evangélista azonban mindehhez szikár tömörséggel azt is megjegyezte a tanítványokkal kapcsolatban, hogy: „Ők azonban semmit sem fogtakfel ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat.” (Lk 18,34)

Lukács evangélista éppen azért kapcsolta közvetlenül ötvened vasárnapja evangéliumi szakaszához a jerikói vak meggyógyításának történetét, mert Megváltónk keresztjének titkát és a húsvéti üres sír fényét az emberi értelem önmagától meg sem sejtheti. A lelki vakságból való gyógyulás, a megértés és a lényeg látása egyaránt Isten ajándéka. Jézus tanítványai ezért nem értették, nem érthették Uruk szavait, de megérthették, mikor eljött az ideje, amikor a Föltámadott nyitotta meg értelmüket, lelkűket.

Mindezeket azért fontos végiggondolnunk, mert nem mindegy, hogy milyen hozzáállással tesszük meg az első lépéseket az előttünk álló böjti időszakban. Egészen konkrétan: úgy, mint akik csak kívülállókként szemléljük a szenvedéstörténet eseményeit, vagy úgy, hogy átjár, megtisztít, megújít és megerősít (konfirmál) minket az evangéliumi történetben hozzánk valósággal elérkező, megérkező Úr.

A vasárnap igehirdetési alapigéjének, Péter második levelének írója így fogalmazza meg ennek a személyes érintettségnek az ajándékát: „Az ő (Krisztus) isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy isteni természet részesei legyetek..!’ (2Pt i,3-4a)

Böjt küszöbén tehát nem egy fölszólítást hallunk, amely arra noszogat, hogy értsük meg végre Krisztus Urunk szenvedését, halálát és föltámadását, hanem a jerikói vak könyörgése fakad föl szívünkből, ahogyan ő Jézusnak arra a kérdésére felelt, hogy mit cselekedjen vele: „Uram, hogy lássak!” (Lk 18,41)

A veszélyes munkahelyen dolgozók tudják, hogy mennyire fontos a védőételek és védőitalok fogyasztása. Komoly fizikai és lelki erőfeszítésre csak akkor vagyunk képesek, ha állandóan gyakoroljuk, eddzük magunkat a foglalatosságunkban. Ne áltassuk magunkat: a keresztyén élet nem könnyű sétagalopp, hanem bizony „veszélyes életforma” Nem véletlenül nevezzük az egyház velünk egy időben élő népét földön küzdőnek.

A veszélyek - itt, Európában legalábbis egyelőre - nem fizikai létünket érintik. Azt, ami hitünket veszélyezteti, röviden úgy foglaljuk össze: tévtanítás. Idetartoznak mindazok a bármilyen tetszetős vagy divatos gondolatok, amelyek bárkit vagy bármit hozzá akarnak tenni ahhoz - vagy pedig el akarnak venni abból -, amit Isten Krisztusban kijelentett és ajándékozott nekünk.

Fontos, hogy minél jobban és mélyebben megismerjük mindazt, amit Isten cselekedett és cselekszik értünk és üdvösségünkért Jézusban. De ne a magunk elképzeléseinek mezsgyéjén haladjunk, hanem pontosan úgy, ahogyan azt Jézus apostolai ránk hagyták az apostoli hagyományban, az első kézből való és hiteles információban.

Más szavakkal, de ugyanerre a tartalomra utalva ezeket a kifejezéseket találjuk a Bibliában: isteni bölcsesség, prófétai beszéd, bölcs tanítások, egészséges tudomány. A kifejezések tartalma mindig a „tanítványság” (Mt 28,18), amely a Krisztussal való sorsközösséget, együtt járást jelenti, nem pedig pusztán valamilyen „szent tan” ismeretét, illetve az azzal való „elvi egyetértést”, annak értelmi elfogadását. (Id. Magassy Sándor)

Azért, hogy hitbeli látásunk, tájékozódásunk ne torzuljon el, az írott és hangzó igén kívül mindenképpen szükségünk van védőételre és védőitalra is. Van is ilyenünk, nem más, mint Krisztus maga, kenyérben és borban, az úrvacsora szentségében. Ha erre gondolunk, ezután biztosan jobban megbecsüljük, várjuk és vágyjuk az úrvacsorái közösséget.

Az apostoli levél szerzője azt is

A VASÁRNAP IGÉJE

elénk tárja, hogy szükségünk van Krisztus útján edzésre, aszkézisre is. Böjt küszöbén különösen is időszerű ezt hangsúlyozni. A keresztyén aszkézis (ennek részeként a böjt) nem elsősorban a valamiről való lemondás lelki mozzanata, hanem éppen ellenkezőleg, pozitív töltetű. Ha valamiről lemondok, azt csakis azért teszem, hogy az így fölszabadult erőmmel és időmmel a tanítványi életformában gyakoroljam, megeddzem magam. Akár egy ilyen böjti „edzésprogram” is lehet az, amit a vasárnapi igében olvasunk: igaz emberség, ismeret, önuralom, állhatatosság, kegyesség, testvéri szeretet, minden ember iránti szeretet.

Ne feledjük azonban, hogy nem arra való az ilyen keresztyén edzés, hogy megvalósítsam magamban a fölsoroltakat. Krisztus az, aki az ő természetével kiformálja egyháza népében mindezeket Isten dicsőségére és embertársaink javára. Hiszen ígéretünk, mely Istentől van, arról is szól, hogy már most elkezdődik övéiben az, ami majd ott, a célban lesz teljessé.

■ Kovács László

Imádkozzunk! Kérünk, Istenünk, ajándékozz meg minket a Krisztusban téged fölismerés és megismerés lelki látásával, hogy ne csak szemléljük mindazt, amit értünk cselekedtél, hanem részesedjünk is megváltásod örömében, hogy ebből fakadhasson és igéddel táplálkozzon tudatosan megélt keresztény életünk a te dicsőségedre és embertársaink javára. Ámen.

AZ ÉNEKLÉS JELENTŐSÉGE ÉS GYAKORLATA

Énektanítás Deák téri gimnáziumunkban

^ Az elmúlt hetekben betekinthettünk hittanórákba, majd megismerhettük egy gyülekezet zenei életét. Logikus folytatás, hogy most a jövendő generációk nevelésének kiemelt helyszíne, az (egyházi) iskola következik. Fogadjuk szeretettel egy énektanár beszámolóját, hasznosítsuk ötleteit!

Egy borongós decemberi napon jártam először a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. Volt évfolyamtársam, Bence Gábor keresett meg telefonon, mert az akkori énektanár januártól el szeretett volna menni, és a helyére sürgősen kellett valaki.

Én ekkor még boldog anyukaként otthon voltam három kislányommal, de lélekben már készülődtem a visszatérésre. Szerettem volna újra tanítani. Éppen a legjobbkor érkezett a hívás. Annyit kértem csak, hogy hadd nézzek meg egy-két órát, mielőtt döntenék.

Itt voltam tehát. És elbűvölt. Először az épület, aztán a diákok. Döntöttem. Ennek lassan már tizenöt éve.

Gimnáziumunkban tizenkét osztály tanul. Van egy nyolcosztályos és egy négyosztályos tagozat. A zenei élet ebben a „családias” légkörben igencsak intenzív. Van két énekkarunk és egy zenekarunk.

Én a „kicsiket” tanítom, az 5-8. évfolyamon. A diákok többsége zeneszerető környezetből érkezik, és tanul valamilyen hangszeren. Nagyon jó, hogy nemcsak az iskola, hanem a szülők is fontosnak tartják a zenei nevelést.

Emelt óraszámban taníthatunk, ezért szerencsére nem kell kapkodnunk a tananyag elvégzésével, van időnk elmélyedni egy-egy témában. Érdekes, hogy osztályonként is milyen eltérő lehet a gyerekek érdeklődése. Vannak olyan osztályok, amelyek a népdalokat kedvelik, vannak, amelyek szívesen énekelnek több szólamban, akadnak zenehallgatós osztályok, és persze mindenki szeret játszani, improvizálni.

A tankönyvön (Király Katalin énekkönyvét használom) és a füzeten kívül az órák szerves tartozéka az Evangélikus énekeskönyv és a furulya. De nem csak a tananyagot tanítom. Időről időre újdonságokat is hozzáteszek, a diákok igényeihez alkalmazkodva.

Mivel hétfő reggelenként közös iskolai áhítatunk van, ezért az idecsöppent kisdiákok első énekórái élménye a 17. liturgiával való megismerkedés. Hétről hétre egyre több dallamot tudnak a nagyobbakkal együtt énekelni, és szeptember végére már senkinek nem gond, hogy aktívan részt vegyen a liturgiában. Jó látni, hogy milyen büszkék erre.

Szeretek minden órát énekeskönyvi énekkel kezdeni. Összeszedetté teszi a gyerekeket a templomból ismerős dallamok közös éneklése. Az együtt énekelt imádság erejéről talán szólnom sem kell... Az órákon legtöbbször az éppen aktuális „heti éneket” tanuljuk. (Abban reménykedem, hogy a vasárnapi istentiszteleteken örömteli „találkozásban” van részük időnként a diákoknak.) Mivel általában több ének is ajánlott, ezért mindig az osztály szintjének megfelelőt válásztom.

Az óra további részét igyekszem ehhez az énekeskönyvi énekhez igazítani. Szerencsére a „közös nevezők” száma szinte végtelen. Hangkészlet, ritmika, előjegyzés, hangközök, a zeneszerző, a kor, melyben keletkezett...

Ahogy telnek-múlnak a tanítással töltött évek, egyre több időt szánok az órákon az aktív zenélésre. Ez háttérbe szorítja ugyan a kottaírást és -olvasást, de élményszerűbbé teszi a tanórát. A zenetörténetet is úgy tanítom, hogy „testközelbe” kerüljön a tananyag, és a korszakokat ne csak egy-egy mű alapján tudják meghatározni. Sokféle műbe belehallgatunk, s keressük bennük a közös alkotóelemeket. Akinek kedve van, még zeneszerzőként is debütálhat, és az év végi hangversenyen előadhatja saját szerzeményét.

Az énekkar 5. és 6. osztályban órarendi óra. Részt vesz benne mindenki, akár tud énekelni, akár nem. Sokszor bizony nem egyszerű több mint hatvan gyereknek órát tartani, mert az osztályban megszokott barátságos, beszélgetős légkör ilyenkor megszűnik, és óriási fegyelemre és figyelemre van szükség.

A fáradozás azért elnyeri jutalmát. Decemberben már az újonnan érkezett kisdiákok is énekelhetnek a Deák téri templomban tartott hagyományos adventi hangversenyünkön. A koncerten iskolánk minden zenei együttese részt vesz. Ez az alkalom mindannyiunk számára fontos és örömteli esemény. Sok ötödikes először szerepel énekkarosként, sokan először látnak nagygimnazistákat hangszerrel a kezükben, először hallanak vegyes kart.

Az adventi időszakban szerencsére van még alkalmunk a muzsikálás-CANTATE

Eged lilén diczeriinc,

ra. Hétről hétre az iskola hatalmas adventi koszorúja köré gyűlünk az egyik nagyszünetben, és a gimnázium apraja-nagyja együtt énekel. A folyosót ilyenkor megtöltik az énekeskönyvi énekek plakát nagyságúra nagyított kottái, szövegei.

A tanév második felében szoktunk szolgálatot vállalni gyülekezeti istentiszteleteken, május végén pedig az 5. és 6. osztály hangversenyt ad az év közben tanult darabokból a szülőknek és rokonoknak az iskola dísztermében. Énekelnek, furulyáznak, az ügyes hangszeresek pedig megmutathatják ilyenkor, hogy mit tudnak. A tavalyi hangversenyen még egy kis zenekar is verbuválódott a lelkes zenészekből.

Volt iskolaigazgatónk, Schulek Mátyás és utódja, Kézdy Edit a gimnázium születésétől fogva támogatta és támogatja a művészeti nevelést. Tanártársaim büszkék az iskola zenészcsapataira, és általában morgolódás nélkül tűrik, amikor egy-egy fontosabb szereplésre többet kell készülnünk. Többségük aktívan muzsikált, vagy muzsikál ma is. Ebben a tanévben megkérdeztem, hogy énekelne-e valaki közülük a diákokkal adventi hangversenyünkön. Tizenhat kolléga jelentkezett! Igazi kis kórust alkottunk!

Ebben a légkörben öröm dolgozni.

Köszönet és hála érte!

■ Kardos Anna