Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-02-03 / 5. szám
Evangélikus Élet keresztutak 2013. február 3. ► 5 / *■ { > • • y i « y i J.» * * Támaszom az Isten Találkozás Farkas Mátyás szegedi zenetanárral Új r aválasztották a Lepramisszió evangélikus elnökét ► A budapesti Salétrom utcai református gyülekezet templomában került sor január 28-án a magyar Lepramisszió ünnepi istentiszteletére, amelynek igehirdetői szolgálatát dr. BlázyÁrpádné kelenföldi evangélikus lelkész végezte. ► Valaki mindig a megszokott helyére kíséri vasárnaponként a templomban, majd melléhelyezi a Braille-írásos énekeskönyv köteteit. Farkas Mátyás látássérült nyugalmazott zenetanár jól ismert és megszokott vendég a szegedi evangélikus templomban, örömmel kértem hát rövid beszélgetésre. Elsőként családjáról és szülőfalujáról mesélt.- Pusztavámon születtem 1935- ben, sváb evangélikus família sarjaként. Négyen voltunk testvérek, három fiú és egy lány, én voltam a másodszülött. Budapestre, a vakok iskolájába jártam mindaddig, amíg csak lehetett. A második világháborúban ugyanis bombatalálat érte az épületet, és csak néhány év kihagyás, a károk helyreállítása után tudtam folytatni, illetve befejezni a tanulmányaimat, ez az oka például annak, hogy tizennyolc évesen végeztem csak el a nyolcadik osztályt. De persze a születésem óta meglévő vakságom már önmagában is nehezítette a helyzetemet, épp ezért hálás vagyok Istennek, hogy mindig akadt és akad, aki így vagy úgy, de segített és segít nekem.- Fáradozását siker koronázta: végül zenetanár, zongoraoktató lett. Holott egy vidéki bányászcsalád gyermekét nem feltétlenül ezen a pályán képzelném el.- Igaza is lenne. De az élet másképp hozta. A vakok intézetében még az általános iskola elején elvittek egy zenetanárhoz, aki azt javasolta, hogy bátran foglalkozzam muzsikával. A fővárosban az egyes körzet zeneiskolájába kerültem, ahol F. Bán Lenke tanárnő vett pártfogásába, és ezzel eldőlt a sorsom. Nagyon sokat köszönhetek neki, mind a hivatásom, mind pedig hitem alakulása szempontjából.- Kérem, meséljen még erről az olvasóknak!- A tanárnő Krisztus-hívő zsidó volt, sokat beszélt nekem a hitéről. Neki és annak a közösségnek köszönhetem a megtérésemet, ahová ő is tartozott: a Magyarországi Keresztyén Testvérgyülekezetnek. Rendszeresen jártam ide, az Ó utcába addig, amíg a csongrádi megyeszékhelyre nem kerültem, és a helyi evangélikus gyülekezet tagjává váltam. Budapesti tartózkodásom, illetve a hitem kapcsán mindenképp meg kell, hogy említsem még néhai Jakab Miklós református lelkész (1912- 2002) nevét, akinek ugyancsak nagyon sokat köszönhetek; vele is gyakran beszélgettünk különféle hitkérdésekről. Ő a siket- és vakmisszió lelkes és lelkiismeretes vezetője volt, és vitt el másokkal együtt engem is református és evangélikus gyülekezetekbe, hogy ott zenéljünk, verseket mondjunk, vagy épp bizonyságot tegyünk, és rajtunk keresztül a látóhalló emberek közelebbről is megismerkedhessenek az életünkkel. Ami pedig a hivatást illeti: a szegedi zeneművészeti szakiskolában, a mai konzervatóriumban szereztem meg a zenetanári képesítést. Van, aki szerint koncertzongorista is lehettem volna, de én mindig „csak” tanítani akartam. 1963 óta oktatok. Hála Istennek, mindig sok tanítványom volt, ma már „csupán” négy van. De ez talán az én koromban nem is baj, hiszen hetvenhét esztendős vagyok... Meg aztán mindenképp időt kell szakítani a családomra, a feleségemre és Jácinta lányomra meg a négy unokámra is, és persze a gyakorlásra.- Még ennyi év után is gyakorol... ?- Természetesen, hiszen nagy igazság van abban, amit Liszt Ferenc mondott: „Ha egy napig nem gyakoriok, azt csak én veszem észre, ha kettőig, azt a barátaim is, ha háromig, azt pedig már mindenki...” Ezért hát naponta két-három órát szánok a gyakorlásra.- Erre, mármint a folyamatos tanulásra szüksége is volt, ha másért nem, már csak a művészi karrierje miatt is. Gondolok itt az Ungária együttesre.- A zongoranégyest három vak zenésztársammal - Lakatos Tamással, Németh Tamással és Magyar Csabával - alapítottuk 1991-ben, és tizenhat esztendeig muzsikáltunk együtt szerte az országban és a világban, szép sikerrel. A névadással néhai Ungár Imre (1909-1972) Kossuth-díjas zongoraművésznek, zenepedagógusnak, a Zeneakadémia egykori tanárának emléke előtt kívántunk tisztelegni.- Gondolom, hallás után tanulta, illetve tanulja meg a darabokat.- Nem csak. A kottát is áttették Braille-írásra, ennek segítségével is tudtam, tudok újabb és újabb zeneműveket megtanulni. A Hack János vezette evangélikus vakmissziónak hála, a szegedi gyülekezet által rendelt Braille-írásos énekeskönyvet használhatom és használom a vasárnapi istentiszteleteken mind a mai napig, és van ilyen Bibliám is. Szerencsére, tegyük hozzá, hiszen ezeket a különlegesnek számító példányokat a múlt rendszerben zúzdába akarták küldeni, ám mivel még idejében eljutottak használóikhoz, már nem volt mit bezúzni... Különösen is örülök, hogy így nekem is megvan a magam vakoknak szánt Szentírása. Mert az ige, a hit és a gyülekezeti közösség mindig is nagyon fontos volt nekem; Krisztus követése megtartó erőt jelentett és jelent most is a számomra. ■ Gazdag Zsuzsanna A Lepramisszió tevékenységének legutóbbi három esztendejében jelentős változások történtek. A korábban önkéntesként szolgáló Riskóné Fazekas Márta református lelkésznő 2010 óta igazgatóként tevékenykedik a misszió alkalmazásában. Akkori megválasztásakor az igazgató célként azt jelölte meg, hogy a magyar Lepramisszió bevételei ötven százalékkal megemelkedjenek, és így hazánk önálló támogatója lehessen a nemzetközi szervezet valamely projektjének. Vágya megvalósult: ma kizárólag magyar adományokból folyik gyógyító és rehabilitációs szolgálat a kínai Jünnan tartományban. Az ünnepi együttlét résztvevői e vidékről, az.ottani lepramisszió munkájáról láthattak vetített képes beszámolót. Az alkalomhoz közgyűlés kapcsolódott, amelyen választásokra is sor került. A Nemzeti Bizottság tagjai közül leköszönő evangélikus testvérek - Drávay Zoltánné és B. Pintér Márta - helyére újakat választottak. Egyházunkat a bizottságban ezentúl Missura Tiborné nyugalmazott papné és Kapi Zoltán lelkész képviseli. Kapi Zoltánt egyben újabb hároméves ciklusra megválasztották a Lepramisszió elnökének. M EvÉlet-infó A szeretetmunkás Jakab Miklós református lelkipásztor visszaemlékezései Ha szó szerint vesszük, hogy a hit hallásból van, akkor mi lesz a siketek üdvösségével? Ha egy vak nem tudja olvasni a hagyományos Bibliát, hogyan tud naponta erőt meríteni az ige szavából? Ha egy néma nem tud szóval bizonyságot tenni az Isten megváltó szeretetéről, hogyan lesz képes másokat tanítvánnyá tenni? A Szentlélek sugallatára nemcsak ezek a kérdések fogalmazódtak meg Jakab Miklós néhai református vak- és siketmissziós lelkipásztor szívében, de egész életét a fogyatékkal élők missziói szolgálatába állította. Az elmúlt esztendő november 12-én lett volna százéves - neki állít emléket a Kálvin Kiadó gondozásában napvilágot látott, Alkalmazkodó szeretet - Jakab Miklós vak- és siketmissziós lelkipásztor visszaemlékezései című könyv. A kötet több egyszerű élettörténetnél. Nem is lehetne a gazdag földi pályát, lelkészi szolgálatot néhány oldalba összesűríteni. Inkább azt mondhatnánk, a tiszteletes tollba mondott emlékei betekintést engednek abba a lelki folyamatba, amely során az Úristen formálta és alkalmassá tette e nem mindennapi missziói ágak elindítására. A gyógypedagógiát és pszichológiai tanulmányokat is végzett lelkipásztor 1938-ban kezdett el - ahogy ő nevezte - „különleges szeretetmunkát” végezni: szervezője és hat évtizeden keresztül szolgálattevője volt siket, vak, mozgássérült és egyéb fogyatékkal élő emberek lelkigondozásának. A siketek jelnyelve és a vakok által használt pontírás ismerete alapvetően segítette őt ebben az úttörő missziói munkában. A kötet lapjain nemcsak Jakab Miklós életének és missziói szolgálatának fontosabb mérföldkövei elevenednek meg, de kor- és egyháztörténeti adalékokat is nyújt a kiadvány azokhoz az évtizedekhez, amelyekben az állam oldaláról - és sokszor egyházi részről is - ellenállásba ütközött a fogyatékosügy. Őt minden nehézség ellenére egy gondolat vezérelte: a megváltás örömét minden áron átadni. „Tehát ha a hallássérült beszélő siket marad, és soha nem kapja meg a halálon inneni létben a hangzó beszéd hallásának ajándékát, akkor is az lesz a központi kérdés, hogy »Találkoztál-e azzal a Krisztussal, aki téged megváltott?«” - olvasható vallomása a könyvben. Külön fejezet szól a siketvakok közötti szolgálatáról is. Jakab Miklós kiemeli Gyenge Imréné tanítónőt, aki idővel szinte teljesen megvakult, és elvesztette a hallását is. Mégsem panaszra nyitotta száját, hanem elfogadta sorsát, és komoly missziói szolgálatot végzett. Többek között vereseket is írt, amelyek azonban nem kerültek be egyházi lapokba. „Fájdalmas dolgok ezek - fogalmaz Jakab Miklós visszaemlékezésében -, és tünetei annak, hogy mennyire vagyunk lemaradva az empátia terén ezektől az értékes embertársaktól, embercsoportoktól, akiken keresztül Isten akar üzenni.” A néhai lelkipásztort arra választotta ki Ura, hogy egy életen át ezekkel az értékes embertársainkkal foglalkozzon. ■ BODAZS Alkalmazkodó szeretet - Jakab Miklós vak- és siketmissziós lelkipásztor visszaemlékezései. Leírta Jakab Miklósáé. Szerkesztette Mucsi Zsófia. Kálvin Kiadó, Budapest, 2012. Ára 1200 forint. Gyenge Imréné Sorsom Körém a csend ólomfalat von, Ne értsem a táj hangjait! Nem mond mesét vidám patakvíz, Nem zsong madárdalos csalit. Villám dübörg? Megráz a hang, de Fülemben az csak mély moraj. Szeretteim beszélnek? A szó alig Több már, mint szél-sóhaj. Szememre tompa éj szövődött, Elnyel sugárt, el színeket. Vadrózsaág vagy zúzmarás gally? Egyforma lett, koromlepett. A hajnalom nem bíbor hullám, Hűs permet a füvön csupán. S a nyári dél arany özönje Csak izzó, hőontó vulkán. Miért? Nem kérdezem. Halk rebegve Kimondom én: „Igen, Atyám!” Te így akartad, így van hát jól, Másként súlyát hogy bírhatnám? És szent kezedből elfogadva Nem átok, nem, nem, egyik sem! Az „ólomzárka” szálló szárny lesz, Atyám: feléd emel, viszen! A csendfal igéd el nem zárja, Behozzák azt kis pontbetűk! Ám „Ne félj, csak higgy, az Úr veled van!” - Óh, mily erő rejlik bennük! Elektromos kis készüléken Az orgonát is hallhatom. S a szent hajlékban hálaének Ujjongva kelhet ajkamon! Hisz engeded, Atyám, hogy értsem A kegyelem dicső voltát. S a célt, amely felé Fiad visz A csenden át, homályon át! Az üdv honában vársz reám, s ott Megláttatod szent arcodat! Hát nincs okom áldásnak tudnom Siketvak embersorsomat?
