Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-20 / 3. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2013. január 20. *► l£ Hamissá lett hírek Január elején érdekes hír járta be a világsajtót: a Wikipédia on-line enciklopédia oldalán egy olyan háború leírását találták meg, amely valójában nem is történt meg. A szócikk szerint 1640-1641-ben a portugálok az indiai Maratha Birodalom ellen vívtak rövid háborút, és ezek a hivatalos hadüzenet nélküli események végül Bicholim-konfliktus néven vonultak be a történelembe. Illetve a Wikipédia révén az áltörténelembe. Ugyanis amint - öt évvel és öt hónappal a szócikk létrehozása után - kiderült, a rendkívül összeszedetten és alaposan megírt anyag teljes egészében fantazmagória. Mégpedig annyira jól sikerült kitaláció, hogy a Wikipédia legjobbaknak járó „good article” jelölését is megkapta, amely valójában csak a teljes szócikkállomány kis hányadának jut osztályrészéül. A Bicholim-konfliktus hamis voltára egy ShelJSkewed becenevű „Wikipédia-nyomozó” hívta fel a figyelmet, és jelölte törlésre a szócikket tavaly december 29-én, miután próbaképpen ellenőrizte a forrásait. Ekkor derült ki, hogy az említett Wikipédia-szócikk hoax, azaz minden valóságalapot nélkülöző írás, ugyanis a fő forrásként említett könyv, Mark Thompson Mistrust Between States című kötete (Oxford University Press, London, 1996) szintén teljesen légből kapott adat. A szócikket azóta törölték is. A Wikipédia történetében ez az eset a hetedik legtovább létezett hamis szócikk. A http://en.wikipedia.org/wiki/Wikipedia:List_of_hoaxes_on_ Wikipedia oldalon található listában még jó pár hoax szerepel. Például a második leghosszabb időt megélt koholmány Chen Fang harvardi egyetemista nevéhez fűződik, aki éppen a Wikipédia hiányosságaira akarta felhívni a figyelmet azzal, hogy magát egy kínai város polgármestereként tüntette fel. A nyertes azonban Gaius Flavius Antoninus fiktív szócikke lett nyolc évvel és egy hónappal: a nem létező személy Julius Caesar egyik merénylője volt - kitalálói szerint. Az ilyen esetek száma elhanyagolható a Wikipédia teljes állományához képest, ugyanakkor újra és újra felveti azt a problémát, hogy vajon mennyire lehet megbízni az interneten található, közösség által szerkesztett információkban. Régebben az információkat képzett „kapuőrök” védték. A könyvkia-EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence mélyes érintettsége miatt nagyobb hitelt is tulajdonítanak ezeknek az állításoknak, noha sok esetben a döbbenet szülte bejegyzések erősen túlzóak. Amanda Zamora, a Nieman Láb munkatársa szerint (www.niemanlab.org/2012/12/from-real-time-todás és a sajtó feladata nemcsak az információk elérhetővé tétele volt, hanem nekik kellett gondoskodniuk arról is, hogy ezek hitelesek és teljesek legyenek. Az internet elközösségiesedése azonban azzal járt, hogy ez a szerepkör szétfoszlott, és az adatok ellenőrzéséért-javításáért felelős személyek és intézmények lemaradtak a különféle azonnali üzenetmegosztó szolgáltatásokat használókkal vívott versenyben. Túl gyorsan érkeznek a hírek. Éppen ez jelenti a mai média egyik rákfenéjét: az ádáz hírversenyben a gyorsaság számít, az adatok ellenőrzésére ezért nemigen jut már idő. Az okostelefonokkal járkáló emberek egyszemélyes hírközlő rendszerré váltak, az általuk látottakból vagy a velük történtekből pillanatok alatt Twittervagy Facebook-bejegyzés lesz. Az olvasók ráadásul a híreket feltöltők szeslow-social/) éppen itt lenne az ideje a lassításnak. Az amerikai elnökválasztás eredménye vagy egy természeti katasztrófa értelemszerűen megkívánja az azonnali tájékoztatást, de a kisebb jelentőségű témák esetén érdemes lenne mélyebb, elemzőbb anyagokat összeállítani vagy akár olyan összegző felületeket kialakítani, amelyeket egy nagyobb lélegzetvétellel lehet csak áttekinteni, és ezzel az olvasó mentesül attól a kényszertől, hogy folyamatosan kövesse a híradásokat. 2013 még inkább az okostelefonok és mindig mindenhonnan elérhető információk éve lesz. Magunknak kell magunkat rászoktatni arra, hogy ne csak rohanvást fogyasszuk a híreket, mert a minőségi újságírás és tartalomkészítés igényli, hogy „minőségi időt” töltsünk a befogadásukkal is. ■ N. B. Folyóirat-ajánló Megjelent a Credo evangélikus folyóirat 2012/3-4. száma A tartalomból: A mai reformáció címmel olvasható a lap egyik szerkesztőbizottsági tagjának, Fábri György északi egyházkerületi felügyelőnek az írása. Isten szeretetének ünnepe - Németh Pálnak, a Mohács-Magyarbóly—Siklósi Társult Evangélikus Egyházközség lelkészének az írása a lapszám lelki útravalója. Mária a II. vatikáni zsinat tanításában - Az Isten műhelye rovatban jelent meg Puskás Attila római katolikus papnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzorának a tanulmánya. Mária a mai evangélikus teológiában - Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa e szavakkal vezeti be írását: „Az evangélikus teológia és az evangélikus keresztyén ember nem azért foglalkozik Máriával, mert a római katolikusok és a keleti keresztyénség is ezt teszi. Nem azért, mert ők úgy foglalkoznak vele, ahogyan. Egyetlen oka, kényszerítő oka a Máriával való foglalkozásunknak csak az lehet, hogy az evangéliumok szerint a Megváltó Jézus Krisztus anyja a názáreti Mária volt.” Uralkodónak szánt tükör - Fabiny Tibor, a Magyarországi Luther Szövetség elnöke tanulmányában Luther Magnificat-kommentárját elemzi. A katolikus restauráció korának Mária-képe - Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem professzora cikkében többek között a Mária-tiszteletről és annak sajátos vonásairól - a török- és protestánsellenességről -, valamint a magyar szentekről, a Regnum Marianumról és a népi vallásosságról ír. A Regnum Marianum eszméje és a protestánsok a Horthy-korszakban címmel olvasható Giczi Zsoltnak, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusának tanulmánya. Retorika és szerkezet Bach Magnificatjában - Kottákkal gazdagon illusztrált elemzés Kamp Salamon egyetemi docensnek, a Lutheránia ének- és zenekar karnagyának tollából. A Mária-paradoxon - Szűz Mária metaforikus és metonimikus megjelenése a magyar irodalom néhány alkotásában címmel olvasható Valaczka András irodalomtörténész tanulmánya a Szóbirodalom rovatban. „Macula non est in te” - Az Úr szolgálóleányától Magyarország Nagyasszonyáig: Mária-oszlopok Magyarországon - A Tárgy-Kultúra című rovat első cikkeként Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténésznek, a Credo főszerkesztőjének fotókkal illusztrált tanulmányát közli a lap. Mária-ábrázolások a magyarországi evangélikus templomokban - Harmati Béla László művészettörténésznek, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatójának összefoglalása a Tárgy- Kultúra rovat másik írása. Az Idézőjel rovatban Molnár Krisztina Rita és Kertész Eszter versei adnak lelki útravalót. Négy tézis a vallásszabadságról - Helmut David Baer, a texasi evangélikus egyetem professzora egy évvel ezelőtt jelentetett meg nagy vitát kavaró esszét e címmel. A Credo négy hozzászólást közöl a Modus vivendi rovatban. Fantázia, meggyőződés és hit -Halász Béla anatómus, akadémikus, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa tavaly októberben előadást tartott a száz évvel ezelőtt született Szentágothai János orvos akadémikusról. A Deák téri gyülekezet nagytermében elhangzott előadás szövege olvasható a Teremtett világ rovatban. Credo evangélikusfolyóirat - 2012/3- 4. szám. Főszerkesztő: Zászkaliczky Zsuzsanna. Luther Kiadó, Budapest. Ára: 580 forint. A Digitalstand.hu oldalon megvásárolva egy lapszám ára 320 forint. credo evangélikus folyóirat í XVIII. évfolyam, 2012/3-4. HIRDETÉS______________________________________________________________________________ Felvétel és tájékoztató a Deák téri gimnáziumban A Deák Téri Evangélikus Gimnázium (1052 Budapest, Sütő u. 1.) felvételt hirdet nyolcosztályos és négyosztályos tagozatára a 2013/2014-es tanévre olyan, jelenleg 4., illetve 8. osztályos keresztyén - elsősorban evangélikus - tanulók számára, akiknek mind a magatartásuk, mind a tanulmányi eredményük jó. Kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani. A jelentkezési lapot és mellékleteit február 11 -tg kérjük eljuttatni az iskolába, lehetőleg személyesen. A jelentkezéssel kapcsolatos információk elérhetők az iskola honlapján (www.deakteri.hu), vagy a felvételi eljárásért felelős igazgatóhelyettestől, Victor Mónikától kérhetők. A 2013/2014-es tanévre felvételizni szándékozó diákok és szüleik számára február í-jén, pénteken 16 órakor megismételjük a 2012 szeptemberében már egyszer megtartott felvételi tájékoztatónkat. Ezen az alkalmon az intézmény igazgatója számol be a szülőknek iskolánk működéséről, hagyományairól és a felvételi rendszerről, a gyerekek pedig diákjaink segítségével ismerhetik meg az iskolát. Szeretettel várjuk az érdeklődő tanulókat szüleikkel együtt - elsősorban azokat, akik lemaradtak a szeptemberi alkalomról. Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. ,u$Élet_^ ‘Evangélikus Élei5 iv.ingclikus É ‘Evang . v*mcri*lilnic kW®. AJÁNDÉKOZZON EVANGÉLIKUS ÉLETET! Megrendelőlap Ezennel megrendelem az Evangélikus Életet ! j negyed évre: 3575 forintért fél évre: 7150 forintért [ egy évre: 14 300 forintért Megrendelő neve és címe: Kézbesítési név és cím: (ajándék előfizetés esetén) A fenti előfizetési díjak belföldre (illetve Románia és Szlovákia területén) érvényesek! Kérjük, a szelvényt NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL töltse ki, és küldje vissza az alábbi címre: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. (A borítékra szíveskedjék ráírni: „Előfizetés”) A szelvényt az 1/486-1195-ös faxszámra is elküldheti. Kérjük, hogy esetleges kérdéseivel, az előfizetéssel kapcsolatos problémáival keresse szerkesztőségünket az 1/317-1108-as vagy a 20/824-5519-es telefonszámon. Előfizetéssel kapcsolatos e-mailjét az elofizetes@evelet.hu címre küldheti el.