Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-20 / 3. szám
Evangélikus Élét »PRESBITERI« 2013. január 2a » 13 Hiteles mintával nevelni Beszélgetés Ács Györgynével, a Péterfy-díj 2012. évi kitüntetettjével ^ A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma 2012-ben a Péterfy Sándordíjat Ács Györgynének, a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ vezető óvónőjének ítélte. A kitüntetés apropóján beszélgettünk vele életéről, hivatásáról.- Tudomásom szerint több szállal kötődik a győri Öregtemplomhoz és környezetéhez.- Ebben az évben pontosan ötven éve lesz, hogy az Insula Lutherana, a győri evangélikus sziget a színtere az életemnek. Ekkor lett édesapám - Plachy Lajos - győri lelkész. Mai iskolánk elődjében folytattam Tatán megkezdett tanulmányaimat. Az Öregtemplomban konfirmáltam jelenlegi igazgatómmal, Hallgatóné Hajnal Judittal együtt. Itt kötöttem házasságot is, és itt keresztelte édesapám a gyermekemet. Ebben az udvarban nőttem fel, innen kísértem szüléimét utolsó útjukra. Ide járok most már tizenhat éve mindennap a több mint húsz éve nyílt evangélikus óvodába dolgozni, és - emberi számítás szerint - negyven év pedagógusi szolgálat után itt is fogom befejezni aktív óvónői pályafutásomat.- Úgy tudom, az óvónőképzőt kitüntetéssel végezte el. Milyen belső indíttatásból választotta ezt a pályát?- Nem volt „romantikus” indíttatású a pályaválasztásom, nem mondhatom, hogy mindig óvónőnek készültem, nem mondhatom, hogy hasonló példa állt előttem a családban. Egyszerűen egy álmos vasárnap délután született, bátortalan elhatározás volt, hogy az óvónőképzőbe jelentkeztem. Itt azonban olyan szeretettel fogadtak az oktatóim, különösen csoportvezető zenetanárom, Kovács Sándor, hogy ettől szárnyakat kaptam, és egyre jobban ráéreztem, mekkora jelentősége van a kisgyermekkornak az életünkben.-És a választott pálya nem okozott csalódást...- Szerencsém volt, hiszen az előző - egyben az első - munkahelyemen is minden támogatást megkaptam törekvéseimhez. Kiváló vezetőm volt, aki nyitott gondolkodásával, felelős magatartásával és gondos figyelemmel, lehetőségek biztosításával kísérte tevékenységemet. Tisztában volt keresztyén értékrendemmel, és soha nem akadályozott abban, hogy ennek megfelelően végezzem a munkámat. Nehéz volt onnan az elszakadás. Nem is sikerült elsőre, bár amikor először hívtak az evangélikus oktatási központ óvodájába, komoly lelkiismereti kérdés volt számomra eldönteni, hogy igent vagy nemet mondjak-e. De az akkori munkahelyem bajban volt, szükség volt ott a segítségemre. Bizony könnyesre sikerült a visszautasítás... Pár évvel később aztán ismét hívtak az evangélikus óvoda megüresedett óvodavezetői helyére. Ekkor már nem tudtam és nem is akartam nemet mondani. Ennyivel tartoztam szüleimnek is, akik nem kis csalódással, bár megértéssel fogadták korábbi döntésemet.-1997 óta vezetője a győri evangélikus óvodának. Ezekben az években gyarapodott, bővült az intézmény, mára komoly elismerést szerzett nemcsak az egyházon belül, de a városban is. Évente jóval több gyermek jelentkezik ide, mint ahányat fel tudnak venni. Milyen tervekkel kezdte meg munkáját annak idején az óvodában?- Azon a nyáron számomra minden az új munkahelyről szólt. Vajon milyen kolléganők várnak? Hogyan kell jó egyházi, evangélikus óvodát működtetni, mit kell változtatnom addigra már kialakult gyakorlatomon? Mit várnak tőlem? Képes leszek-e megfelelni saját és környezetem elvárásainak? Tudom-e hitelesen élni a mindennapokat úgy, hogy egy vagyok az óvónők közül, ugyanolyan napi problémákkal, sokszor nehéz nevelési helyzetek sokaságával? - ezek a kérdések foglalkoztattak. A gyermek tisztelete, okos szeretete, elfogadása már akkoriban alapvető elvárásaim közé tartozott, mind önmagámmal, mind pedig leendő kollégáimmal szemben. A jó légkör megteremtése a gyermek- és a felnőttközösség számára, a közös munkálkodás egymásért az első lépések közé tartozott. Meg kellett ezenkívül találni azokat az elveket, azt a foglalkoztatási módot, szervezeti kereteket, napi időbeosztást, melyek alapján a mindennapi együttélés gyümölcsöző, gördülékeny, természetes és élvezetes, élményekben gazdag és hiteles lehet. Amely által e foglalkoztatási mód a fejlődés, érés természetes folyamatát észrevétlenül támogatja, a gyermekek életkori sajátosságait mindig szem előtt tartja. Divatos módszerek oltárán nem áldozza fel. A szülői és pedagógusi ambíciókat helyes mederbe tereli. Mindezeket végiggondolva kerestem óvodai nevelési programot, és találtam rá az Óvodai nevelés játékkal, mesével című programra, melynek elméleti és módszertani kidolgozója egykori, mélyen tisztelt tanárom, Zilahi Józsefné. Nagyon fontos volt számomra, hogy nevelési programunk keresztyén elveken nyugodjon, és a legkiválóbb magyar nevelési hagyományokra épüljön. Ezért választottuk a kollégákkal ezt a család mintájára szerveződő, rugalmas, nyitott, befogadó és elfogadó szemléletű programot, melynek lényege röviden Pál apostol szavaival így foglalható össze: „Minden szabad nekem, de nem minden használ", minden szabad nekem, de nem minden épít. Életünk bizalomláncolatra épül. Bizalomra elsősorban abban, hogy a fejlődés titokzatos, az érés nem befolyásolható, azt magasabb erők irányítják, de a támogatás a mi dolgunk. Bizalom abban, hogy a leghatékonyabb nevelő ebben az életkorban a hiteles minta. Bizalom abban, hogy nem vagyunk egyedül. Bizalom abban, hogy ha egész nap jókat játszunk, mindennap mesét hallgatunk szép magyar nyelven, sokat énekelünk, igyekezünk egymásra tekintettel lenni, és ezt soha nem parancsszóra, hanem a derűs és megértő, biztonságot nyújtó óvó néni kínálta mintát követve tesszük, akkor mindezek által a kisgyermekek elégséges útravalót kapnak a tarisznyájukba életük elkövetkező feladataihoz... Nem utolsósorban pedig bizalom abban, hogy minderről meg tudjuk győzni azokat is, akik felelősek az intézmény működéséért. Hálával tartozom ezért a bizalomért korábbi igazgatómnak, Jancsó Kálmánnénak és a fenntartó Győri Evangélikus Egyházközségnek. Bizalmat kaptunk a szülőktől is. Öröm látni, hogy kezdeti szorongásuk hamarosan miként oldódott fel, és hogy mennyien keresnek minket. Munkánk legfontosabb e világi minősítői ők és a gyermekek. Együttműködésük biztos jele annak, hogy jó úton haladunk. Szeretném, ha minél több, intézményünkkel kapcsolatban álló család - az itt folyó befogadó keresztyén élet hatására - akár nálunk, akár saját vallási közösségében rátalálna a gyülekezeti élet megtartó erejére.- Az évek során végzett eredményes munkája gyümölcseként kivívta kollégái, a szülők, gyermekek tiszteletét, szeretetét. Szakmai tudását messzemenően elismerik. Személyes példamutatása, élete tiszteletet ébreszt nemcsak közvetlen környezetében, hanem az ország evangélikus intézményeiben dolgozó kollégák körében is. Hogyan fogadta a rangos elismerést?- A Péterfy-díj óriási és váratlan meglepetés volt. Nagy megtiszteltetésként és a Győrben folyó, kollégáim által hosszú évek óta 1 végzett, kiegyensúlyozott, 5 évről évre gazdagodó ne* velőmunka, a keresztyén ó kisgyermeknevelés terén í tanúsított áldozatos és hifi teles szolgálat elismerése“■ ként tekintek rá. Különös, kedves és megkapó élmény volt a díjátadó estén - melyet vezetőtársaim szeretetközösségében Révfülöpön töltöttem -, hogy hittanmunkaközösségünk vezetője, Hujber Istvánné egyszer csak betoppant a késői órán. Egy tréfás mesét hozott ajándékba nekünk, melyet nagy izgalommal, óriási gyakorlattal, ízes magyar nyelven adott elő mindenki gyönyörűségére és nem kis büszkeségemre. Köszönöm minden közbenjárónak ezt az estét és az elismerést! ■ JH Világba vésődő nyomok Jeleníts István előadása a Pesti Nyolc bibliaiskolájában ► A Pesti Nyolc - a budapesti belső kerületek evangélikus gyülekezetei - által első alkalommal tavaly ősszel-télen megszervezett bibliaiskola záróalkalmának vendég előadója Jeleníts István, a nemrégiben nyolcvanadik születésnapját ünneplő piarista szerzetes, teológus, író, tanár volt. A december 11-i alkalmon Koczor Tamás evangélikus lelkész köszöntötte a tavaly Corvin-lánccal kitüntetett - sokak által nem csak ránk hagyományozott szellemi kincsei miatt szeretett - szaktekintélyt. Alábbi összefoglalónkkal ajánljuk tisztelt olvasóink figyelmébe a február 5-én újrainduló sorozatot. Eljött-e Isten a világba? - szólt a tanár úrnak címzett kérdés, melyre igen bőséges és - a piaristákra jellemző - derűt sem nélkülöző válasz érvíziók kamerái előtt nyilatkozhatott volna, vagy vonatokra, repülőgépekre szállhatott volna, és rövid élete alatt is fölkereshette volna a világ kükezett másfél órában. Az igen tágan értelmezhető kérdéskört Jeleníts István további kérdésekkel egészítette ki mindenféle papír nélkül tartott szabadelőadásában: „Ebben a kérdésben van egy burkolt, ki nem mondott kijelentés is elrejtve: hogy nem nagyon látszik meg a világon, hogy Isten eljött. Ha pedig eljött, akkor felmerülhet, miért nem nagyobb erővel avatkozott bele a világ sorsába.” Jellemző a tanár úr gondolatmenetére a játékosság, ugyanakkor valamiféle leplezetlen őszinteség is: nem kívánja a kereszténységet történelmi terheitől megszabadítani, nem állítja, hogy az egyház tökéletesen végzi szolgálatát, túlzott optimizmus sem jellemzi az emberiség lelki fejlődését illetően, mégis nagyon pozitív, életigenlő, az életet esetlenségében, esetlegességében is szerető emberként nyilvánul meg. Ahogy tőle megszokhattuk, sem retorikai fogások, sem semmiféle pátosz vagy nagy szavak nem jellemzik beszédét, ereje a kifejezés egyszerűségére való törekvésben, a közérthetőségben és közvetlenségben áll. A kifejezés pontossága mégis sokszor igen hatásos, és mintegy tudatosítja a hallgatóban a mondandó mélységét: „Az egyeden Isten egyszer, egyetlen gesztussal testesült meg, és lépett közénk.” Ennek a közénk lépésnek a nyomait kutatta és világította meg Jeleníts István ezen az estén. Reflektálva a 21. századiságra, parodizálva kissé az Isten-ember viszonyhoz való emberies-kicsinyes hozzáállást vetette fel Jeleníts István a következőket: „Talán azt ajánlottuk volna Istennek, hogy ha a világba akar jönni, erre alkalmasabb időt válasszon, amikor mondjuk az Isten Fia talált volna olyan hírközlő eszközöket, amilyeneket mi már ismerünk és mindennap használunk: rádióbeszédet tarthatott volna, a telelönböző központjait, megszólíthatott volna nemcsak egy népet, hanem a világnak akár minden fontosabb népét és kultúráját is.” Izgalmasnak mondható ez a mindenféle dogmatikát mellőző, képzeletre hagyatkozó elmélkedés, a „talán másképp is történhetett volna” Az „Isten tékozlón bánt az idővel, míg Jézus velünk volt” kijelentés is szokatíannak mondható egy gyakorló pap szájából. Hasonlóan izgalmas - bár nem oly szívderítő - a rosszal való szembenézés felvállalása is. „Isten nem akart könnyű, a kockázatoktól, fájdalomtól mentes világot teremteni, pedig megtehette volna” - állította Jeleníts István. A gonoszt olyan sárkányként ábrázolta a hallgatóságnak, amelynek ha levágják is az egyik fejét, rögtön kettő nő helyette. Mégis, ez a világot megosztó, sanyargató dualizmus az, amelyből a szeretet mélysége is levezethető. „Ha a megváltás nyomán a rossz eltűnt volna, könnyű volna szeretni egymást” — mondta a tanár úr. A kereszténység világformáló erejét kisebb történelmi túrával illusztrálta: a Római Birodalomban megszületett diakóniai szolgálattól a középkor kultúraőrző és -teremtő szerzetességén át egészen az újkori találmányokig jutott el gondolatmenetében. „Valamit megtanult a világ a keresztényektől, amit nem feledhet el” - szögezte le. Ami a keresztény örökséget illeti, Jeleníts István magát az igét emelte ki: „Jézus szavai ránk maradtak, meg nem fogyatkozó erővel, friss üzenetként jelennek meg életünkben, mintha tegnap mondták volna őket, ma is ugyanúgy érvényesek.” Előadásának berekesztésében nem adott különösebb feloldást, nem ígért könnyebbséget, ellenben küzdelmet annál inkább - a tőle megszokott, kerek okulárés somolygással. ■ Kinyik Anita HIRDETÉS A Pesti Nyolc bibliaiskolájának második félévi nyitó előadásán, február 5-én, kedden 19.30-kor a józsefvárosi gyülekezet lesz a vendéglátó; a helyszín az országos iroda utcáról nyíló terme (1085 Budapest, Üllői út 24.). Dr. Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének docense A rejtőzködő Isten címmel tart előadást.
