Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-20 / 3. szám
io 41 iói-j.'jártuár io. ÖKUMENIKUS IMÁMÉT1! MELLÉKLET Evarigélikús Élét A kereszténység Indiában Indiában az egyházak története meglehetősen gazdag és összetett. A keresztény népesség jelentős részt vállal a nemzet életében a közfeladatok ellátásában, különösen is az oktatás és az egészségügy területén. Ez a feladatvállalás az 1500-as években kezdődött keresztény missziói mozgalom öröksége. Ezeken a szolgálatokon és a kereszténységre való áttéréseken keresztül a misszió nem mellékes eredménye, hogy képessé tette az indiai társadalom különböző rétegeit méltóságuk és önbecsülésük megélésére. A kereszténység India harmadik legnagyobb vallása, megközelítőleg 24 millió követője van. A 2001-es népszámlálási adatok alapján az 1,2 milliárdos indiai lakosság 2,3 százalékát teszik ki a Krisztus-követők. A 2011-es népszámlálás adatainak feldolgozása még nem fejeződött be, de tudható, hogy az indiai keresztények száma csekély mértékben növekszik. Nemrégiben vita folyt arról, hogyan is kellene az Indiában élő egyházak történetét megrajzolni, mivel azok a nyugati missziói mozgalmakban gyökereznek. Egyes vélemények szerint az elmúlt években a kereszténység középpontja „dél felé mozog” Ninan Koshy írja: „Azok, akik csodálkozva állítják, hogy a déli kereszténység napja virrad fel, nyilvánvalóan elfelejtették azt a tényt, hogy a kereszténység hajnala eredetileg is délen jött el... Ami most történik, az nem egy nyugati vallás kiterjesztése, hanem egy vallás reneszánsza, amely eredetében és történetének korai szakaszában ázsiai volt.” A Tamás-egyház hagyománya szerint Tamás apostol hirdette az igét a Kerala állambeli Malabar-parton, Délnyugat-Indiában. Minden osztálybeli embernek prédikált, és körülbelül tizenhétezer embert térített meg, akik között a négy fő kaszt tagjait is megtaláljuk. A legenda szerint Szent Tamás Chennaiban halt mártírhalált, és a sírja helyén magasodik a mai Szent Tamás-székesegyház. Koshy K. M. Panikkar történészt idézi, aki ezt mondta: „A kereszténység már az egészen korai időktől létezett Perzsia, India és Kína különböző részein. A malabar egyház apostoli egyháznak vallja magát. Szent Tamásra vezeti vissza eredetét, és létezését Kr. u. 182-ből objektív, külső forrás igazolja. Azokat a korai indiai keresztényeket, akik a kelet-szíriai-perzsa hagyománnyal kerültek kapcsolatba, ma a Kelet egyházának vagy káld egyháznak hívják. Későbbi bizonyítékok szerint a nesztoriánus keresztények, akik virágzó közösségekben éltek Perzsiában, a 7. században értek el Kínába.” Ebből arra is lehet következtetni, hogy a nesztoriánus kereskedők és misszionáriusok - más szírekkel együtt - azokban a korai századokban jöttek Indiába. Ez az indiai ortodox egyházak eredete, jelenlétük Indiában azóta is erős és töretlen. Az ezt követő évszázadokban más szír, perzsa és babilóniai csoportok növelték a keresztény jelenlétet, míg az első római katolikus misszionárius, Jordanus Cataloni a 14. század elején létrehozott egy egyházmegyét. A misszió története és az ökumenikus mozgalom csírái Az indiai kereszténység másik fő áramlata az újkori misszióhoz kötődik, amely a gyarmatosító politikával és az európai hatalmak Indiában való megjelenésével esett egybe. A római katolikus misszió tevékenysége a portugál gyarmatosítók alatt kezdődött a késő 15. században, és olyan személyek folytatták tovább, mint Xavéri Szent Ferenc és jezsuita testvérei. Bár az első protestáns misszió csak 1706-ban érkezett Tranquebarba, a 19. században a protestáns misszió jelentős fejlődésnek indult, és nagyban hozzájárult Indiában a kereszténység növekedéséhez. A misszió története Indiában mozaikként írható le, nem utolsósorban az ország hatalmas mérete és a missziói szervezetek sokasága miatt, amelyek itt akarták a lábukat megvetni. Mindegyik saját elképzeléssel és más-más tanítással érkezett. Ezek a missziói szervezetek az evangélium hirdetésével kezdték munkájukat. Hamar rájöttek azonban, hogy feladatot kell vállalniuk a helyi lakosság oktatásában és szakképzésében is. Ugyanakkor foglalkozniuk kellett azoknak a lelki-szellemi fejlődésével is, akik a keresztény hitre készültek áttérni. A missziói mozgalom korai egészségügyi erőfeszítései pedig modellként szolgáltak az ország egészségügyi rendszerének kiépítéséhez, miután India 1947-ben elnyerte függetlenségét. A missziók oktatási programjainak támogatásán keresztül a gyarmati kormány rendezett és fegyelmezett állampolgárok nevelésére törekedett, akiket a közigazgatásban hivatalnokként alkalmazhatott. A missziói igehirdetések és a közösségépítés azonban együtt járt az emberi jogok hangsúlyozásával is. Kialakult egy olyan indiai népesség, amely képes volt bírálni a fennálló rendszert, és tiltakozni tudott a gyarmati uralom igazságtalanságai ellen. A tiltakozás a gyarmati uralomtól való megszabadulásért folytatott küzdelemben tetőzött. Fontos megemlítenünk a kereszténység elképesztő mértékű térnyerését és az északkelet-indiai egyházak megalapítását. Hét államról van szó Bangladestől északra és keletre. A gyarmati uralkodók támogatásával az amerikai baptista misszió és a walesi presbiteriánus/református misszió 1816 körül kezdte el munkáját ezen a területen a döntően törzsi keretek között élő lakosság körében. A római katolikus misszionáriusok 1850-ben érkeztek ide, és az évszázadok során nagyban hozzájárultak a terület oktatási infrastruktúrájának kialakításához. A második világháború után pünkösdi és hasonló jellegű csoportok és missziók érkeztek, és jelentős befolyást gyakoroltak ezeknek az államoknak az istentiszteleti és spirituális életére. A bennszülött egyházi struktúrák fejlődése azzal, hogy az indiai kormány kizárta a külföldi misszionáriusokat a politikailag érzékeny területekről, biztosította a bennszülött népek kultúrájában gyökerező kereszténység fejlődését. Az Északkelet-indiai Keresztény Tanács és az Indiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa hozzájárult a terület ökumenikus erőfeszítéseihez. Egy másik állam, ahol igen erős a keresztény jelenlét, Kerala. Itt a népességnek körülbelül húsz százaléka keresztény, közülük majd hárommillió hívő az ortodox egyházhoz tartozik. Ezek a keresztények a 4. századtól kapcsolatban álltak Antiókhia szír patriarchátusával. így alakult ki Indiában a szír ortodox felekezet nyugat-szíriai liturgiái és egyházi rendje. Az ökumenikus mozgalom Indiában Azt mondhatjuk, hogy a misszió Indiában kétféle módon hatott az ökumenikus mozgalomra. Egyrészt megnövelte az egység iránti és a közös cselekvés utáni vágyat az egyházakban. Többek között létrejött a dél-indiai egyház 1947-ben, néhány évvel később pedig az észak-indiai egyház alakult meg. Másrészt a misszió fejlett felekezeti identitásokat is magával hozott Indiába. A szomorú tény az, hogy mielőtt a fiatal egyházak a missziós helyzetben hitvalló egyházak lehettek volna, olyan felekezeti keretek közé kényszerítették őket, amelyek nem voltak a sajátjaik. Mielőtt Krisztus közösségévé válhattak volna, már azt sugallták nekik, hogy legyenek presbiteriánusok, lutheránusok, metodisták vagy anglikánok. 1965-ben a II. vatikáni zsinat új szellemiségű párbeszédet kezdeményezett a római katolikus egyház és a többi egyház között, és ez Indiában is az együttműködés kiszélesedéséhez vezetett. Az Indiai Katolikus Püspöki Konferencia szorosan együttműködik az Indiai Egyházak Ökumenikus Tanácsával, különösen is a kormánnyal való kapcsolat területén. Manapság együtt lobbiznak a kormány közbelépéséért, amikor a keresztények helyi zavargások célpontjaivá válnak. A törvényhozásban is együtt dolgoznak, hogy a kisebbségi jogokat - beleértve a dalit keresztények jogait - és a vallásszabadságot megvédjék. Amikor a keresztények a 2013-as imahét megtartására készülnek szerte a világon, Indiában az egyházak egy fontos saját ökumenikus mérföldkőről is megemlékeznek. 1912-ben kezdte el munkáját az Indiai Keresztény Diákmozgalom, az indiai egyetemisták legrégebbi ifjúsági ökumenikus szervezete. A mozgalom a diákok, tanárok és idősebb barátok közösségeként szolgál abban az elkötelezettségben, hogy a keresztény hitet a gyakorlati életbe ültessék át. Tizenhárom földrajzi területen megszerveződve a puszta létével is arra inspirálja a diákokat, hogy részt vegyenek az egyház és a társadalom átalakításában. Az Indiai Keresztény Diákmozgalom az ökumenizmust, az egységet, az igazságosságot és a békét tartja a legfőbb értékeknek. Ä 2013-as irhahéf anyaganák előkészítésében az Indiai Egyházak Ökumenikus Tanácsának ifjúsági részlege volt a másik fontos partner. Ez a szervezet az indiai protestáns és ortodox egyházak közössége, amely tizenhárommillió keresztényt képvisel szerte az országban. Az ortodox keresztények kulcsszerepet játszottak az indiai ökumenikus mozgalomban. Az Indiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa 2014-ben ünnepli alapításának centenáriumát. A tanács ifjúsági bizottsága nemzeti szinten támogatja, segíti az ökumenikus és vallásközi tevékenységeket. Az imahét anyagának előkészítésében a harmadik partner az 1915-ben alakult Indiai Katolikus Egyetemi Szövetség. Keresztény iskola Indiában Az egyházak születése Indiában Két kritikus kérdésre kell a kereszténységnek választ találnia Indiában: a kasztrendszer és az identitás kérdésére. A kasztrendszer - az egyházakon belül és közöttük is - komoly kihívást jelent Indiában a keresztények egységének és az egyház mint Krisztus testének morális tanúságtétele szempontjából. A kasztrendszer - mivel az egyházat megosztó kérdés - folyamatosan égető tanításbeli probléma. Következésképpen ezt a témát választották ki hangsúlyozandónak az igazságosság és béke iránti vágyat kifejező ökumenikus imádságokban. A missziók által alapított egyházak azért küzdöttek, hogy elszakadjanak misszionáriusi múltjuktól, és indiai egyházként saját identitásukat és hívásukat erősítsék. Az Indiában élő egyházak megpróbálták megfogalmazni, hogy mit jelent ez az ő életükben és tanúságtételükben egy olyan sokvallású környezetben, ahol a kereszténység egy nagyon kicsiny kisebbség. A nagy élő világvallások között az indiai keresztények sokat tettek azzal, hogy képzett vezetőket adtak, és teológiai frissességet hoztak az ökumenikus megbeszélésekbe a más vallású emberekkel való dialógusok és együttműködés során. Az egyháztörténelem értelmezése az egyház többségének szempontjából Ami a kereszténységre való áttérést illeti, a missziói mozgalom legjelentősebb eredménye az volt, ahogy az indiai szegények és számkivetettek átélték: Krisztushoz való megtérésük egyben a vallási és rituális megkülönböztetéstől való megszabadulást is jelenti számukra. Egy nemrégiben megtartott konferencián prof. dr. Sususie Tharu író és társadalomtudós kijelentette, hogy az indiai egyház szellemi eredetisége a dalitokban rejlik. Azt mondják, az indiai egyház nyolcvan-kilencven százaléka dalit eredetű. India némely részein a keresztények száz százalékban dalit megtértek. Fontos tudnunk, hogy ki a dalit Indiában. A hinduizmusban a kasztrendszer hierarchikus felépítésű, és négy szintből áll: bráhmanák (papi kaszt), ksatriják (harcosok), vaisják (kereskedők), súdrák (szolgálók). Az első három kasztba tartozók rituálisan tiszták, és társadalmi, gazdasági helyzetüket tekintve uralkodók. A negyedik kaszt tagjai rituálisan tisztátalanok, és társadalmilag, gazdaságilag alávetettek. Ezen a rendszeren kívül csak Indiában 160-180 millió ember él még, akiket számkivetettnek, kiközösített - nek vagy érinthetetlennek tekintenek, ők alkotják az úgynevezett külső kasztot. Ők az elnyomottak, a páriák vagy dalitok, a megtört emberek. Az Indiában élő dalitok számára a hinduizmusból való megtérésük egyben az elkülönülés és ellenállás fontos formája is. Az első világháború kezdetén az Indiában élő keresztények közül egymillió volt dalit, ma közel huszonnégymillió. A kereszténységre való áttérés - ami gyakran maguknak az elnyomott, számkivetett csoportoknak a parancsára történt - nemcsak a magasabb kasztban élő hinduk számára jelentett kihívást, de a kereszténységre áttért magasabb osztályokbeli hinduk és a misszionáriusok számára is. Sajnálatos módon ez a történet kevés figyelmet kapott. A dalit-keresztény történelem csak egy kicsinyke mellékesemény volt a missziók vagy egyházak sokkal jelentősebb történelmében. A dalitok továbbra is elnyomottak, és olyan mértékű kirekesztettségben élnek, hogy önazonosságukat és közös küzdelmüket jobban meg tudják értetni a más hitű dalitokkal, mint keresztény hittestvéreikkel. Mint a dél-afrikai faji megkülönböztetés, az aprtheid, úgy a kasztrendszer is kihívást kell, hogy jelentsen minden keresztény számára. Ebből a szempontból is el kell gondolkodnunk a keresztény egység iránti elkötelezettségünk korlátáiról és tisztességéről. Ökumenikus imaheti összeállításunk az Egyházak Világtanácsának Hit és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács szerkesztésében megjelent imahetifüzet magyar változata alapján készült. A segédanyag a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös kiadványaként jelent meg. I Dalit keresztények tüntetnek jogaikért
