Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-30 / 26. szám
2 -m 2013. június 30. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Istenünk! Hálát adunk azért, hogy ma is megtapasztalhattuk a közös igehallgatás, közös éneklés örömét és erejét. Add, hogy közös imádságunk se legyen élettelen, hanem tükrözze azt, hogy valódi beszélgetés igényével fordulunk hozzád világunk sokféle gondjával. Kérünk, láttasd meg velünk azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül aktívan kapcsolódhatunk be gyülekezetünk mindennapi életébe. Tedd olyan közösséggé gyülekezeteinket, ahol szeretik egymást az emberek, és a bajbajutottak segítőkre találhatnak. Rád bízzuk családjainkat. Bár tejónak teremtetted ezt az apró közösséget, ma mégis azt tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb megvédeni azoktól a hatásoktól, amelyek szétzilálják ezt a biztonságot nyújtó fészket. Ne engedd, hogy konfliktusok idején a látszólag könnyebb utat válasszuk, s csak későn döbbenjünk rá arra, mennyi szenvedést okozott viselkedésünk családtagjainknak. Adj megértést a házastársak között, hogy a gyereknevelés teendői között se feledkezzenek el egymásról és arról a szeretetről, amelyet házasságkötésükkor egymásnak ígértek. Áldd meg azok pihenését, akik az előttünk álló héten töltik szabadságukat akár otthon, akár távol az országtól. Adj felüdülést azoknak, akik az év során elfáradtak a munkában. Nyisd fel a szemüket, hogy olyan benyomásokat szerezzenek, amelyekből a következő év során lendületet meríthetnek. Kísérd azokat is, akik a földművelés fáradságos munkáját végzik várva arra, hogy te is közbeavatkozz napsütéssel, frissítő esővel. Kérünk, te adj annyi termést, hogy asztalunkra kerülhessen a mindennapi kenyér. Fordítsd figyelmedet azokra is, akik betegségben szenvednek, akiknek élete próbás szakaszba érkezett, akik lassan elvesztik a gyógyulás reményét. Te senkit sem hagysz szenvedni erején fölül, ezért bízunk abban, hogy végül minden úgy történik, ahogyan te akarod. Szomorúan bár, de elfogadjuk azt a döntésedet is, hogy egyszer el kell engednünk szeretteink kezét, sőt egyszer mi is elhagyjuk ezt a világot. Köszönjük, hogy te ekkor sem hagysz magunkra, hiszen országod elérésében reménykedünk valamennyien. Add, hogy ez a remény bizonyossággá érjen azok szívében is, akik a halál révén állnak, vagy a gyász terheit viselik. Végtelen szeretetedben bízva könyörgünk hozzád, tudva azt, hogy mindent megtettél, ami üdvösségünkre van. Ámen. Köszönjük! Az árvízkárosultak megsegítésére gyülekezeteinkben múlt vasárnap összegyűjtött offertóriumot az országos egyházhoz kell küldeni, amely egyben továbbítja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek. Előzetesen 3 millió forint előleget már megszavazott az országos presbitérium erre a célra - olvashattuk Gáncs Péter elnök-püspök tájékoztatóját az Evangélikus.hu-n. Azok, akik nem tudtak részt venni a vasárnapi istentiszteleten, ám támogatni kívánják szükséget szenvedett embertársainkat, adományaikat szintén az alábbi számlaszámra utalhatják át: OTP Bank: 11707024-20347257-00000000. A közlemény rovatban kérik feltüntetni: „Árvíz” SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP - ÉZS 6,1-8(9-13) Kezdet Szentség. A király halálának évében voltak. Ézsaiás a templomban áll. Csend. Aztán mintha a kárpit mozdulna vagy a falak borítása, mintha az árnyékok testesülnének meg, hatalmas palást tölt be mindent. A csend mintha még mélyebbé válna, sűrűbb a levegő, szinte fullasztóan kicsi a tér. Ézsaiásnak nincs kétsége afelől, hogy kit lát. Nem tudja, miért, de minden ízében tudja, mi történik körülötte. Soha nem ejtené ki a száján, nem fogalmazná meg, de biztos benne. A szentség mindent átjár a legkisebb mécsestől a mennyezet és kárpit átfogta terekig, a zugokat és őt magát is. A szájában és fülében, az ereiben és a bőre alatt is érzi Isten jelenlétét. Egészen biztosan tudja azt is, hogy meg kell halnia. Körülötte szeráfok, angyalszerű szárnyas lények tűnnek fel. Szentség. Simon Péter a hálókat mossa. Álmosan csobban a víz, ahogy a hullámok nekiütődnek a csónak oldalának. A hajó megszokottan ringatózik, a nap egyre melegebben süt. A tó ilyenkor alig mutat életjelet. Az idilli hangulatot csak az éjszakai sikertelenség árnyékolja be. Nem fogtak semmit. Most ez is hozzátartozik ehhez a naphoz. Ilyen az élet. Küzdelmes, olykor sikertelen, mégis szép. A halászokat mindig élteti a remény: talán majd a következő éjjel. A hajó végét Péter átengedte Jézusnak, ő ott áll. Hadd beszéljen! Sokan hallgatják a partról. Néhány napja ismerte már, testvére, András mutatta be őket egymásnak. Jézus hangja, a hullámok csobbanása, a háló kötelének halk surranása, ahogy a hínárokat és moszatokat szedi le róla - szép ez a mai nap! Csoda. A szeráfok hirtelen megszólalnak. Énekük minden teret betölt. Nem földi dallam ez. Nem olyan, amilyet bárki bármilyen csodás hangszerrel meg tudna szólaltatni. Nem is ének a szokványos módon, inkább zengés, földöntúli, csodás zengés. Miközben szárnyaikat lengetik, felváltva ismételgetik ugyanazt a sajátos dallamot, felelgetnek egymásnak. Nincs igazán ritmus, nincsenek hangközök, a szárnyak sem surrognak, minden álomszerű, elragadtatott és dicsőséges. „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” Újra és újra megismétlődik ez a sor. Az ember öntudatlanul részévé válik, a belsejéből szól, kényszeríti arra, hogy maga is daloljon. Meg is tenné, ha nem rémítené, hogy beszennyezi ezt a csodát, ezt a szentséget. Hogy tehetné, hogy faragatlan, emberi énekével társuljon ehhez a lenyűgöző hangzáshoz! Csoda. A háló szemei pattanásig feszülnek. A hajó megbillen, a víz ömlik befelé. A hatalmas, izmos halász minden erejét összeszedi, nehogy felboruljanak. Jézus nevetve kapaszkodik a perembe. Az, hogy mi van a hálóban, még titok, a víz alatt van. A partról többen látják a jelenetet, bár semmit nem értenek, onnan nem látszik, mi okozza a csónak himbálózását. Sorban beugrálnak a halászhajókba, és sebesen eveznek befelé, hátha szükség lesz rájuk. A hálót bizony segítség nélkül nem lehetne kiemelni. Tele van hallal. Péter még soha nem látott ekkora fogást. Első ösztönéből az ég felé fordítja a szemét, és áldja a szerencséjét. Micsoda zsákmány! Aztán Jézusra néz, és hirtelen megérti, hogy szó sincs szerencséről. Beleszédül a felismerésbe: ő, aki eddig csupán a halászatnak élt, ebben volt otthonos, ezt tartotta az életének, bebocsátást nyert Isten csodájába. Rettenet. A hatalmas zengéstől megremeg a templom. A falak nyögnek, ajtók csapódnak, mintha az egész fel akarna emelkedni. Az ember ott áll a templomban. Tudja, hogy vége az életének. Ez a látvány, a hang nem hagy életben halandót. A feloldódó világban, a mindenségnek ebben a lehajlásában a hétköznapi elenyészik, az ésszel felfogható semmivé válik. Szavak nincsenek, csak gondolatok, átfutó érzések. A mondatok túlságosan is bárdolatlanok, minden megfogalmazás kicsinyes.- Jaj nekem! - nyögi az ember. - Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Eliszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! Hirtelen csend támad. Az ember arra gondol, talán ez a halál. Ekkor sötét szárnyak suhogása hallatszik. A félhomályban parázs izzó fénye húz csíkot, aztán kitűnik az egyik szeráf hatalmas alakja, kezében fogó, a fogóval az oltárról hoz parazsat. Az ember szájába élesen égető fájdalom hasít. Ajka hozzáért ugyan az izzó szénhez, mégsem égett össze.- íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Rettenet. Péter csak nézi ezt a mosolygó arcot. A többiek a halakkal küzdenek, de ő tudja, soha többé nem halászhat már. Ahogy Jézus ránéz, tudja, számára más út van kijelölve. Hirtelen elfogja a hétköznapiság utáni mélységes vágy. Szeretné ő is a halakat számlálni. Szívesen tenné bele a kosarakba, menne velük a piacra. Elég neki ez az élet! Szeret nap nap után kievezni hálóival. Szereti a vizet, az evezést, magát a halászatot. Szereti a forgandó szerencsét. Nem akar A VASÁRNAP IGÉJE semmi különlegeset, pláne nem valami csodát. Szívesen kiegyezne a hétköznapok csodáival.- Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!- nyögi ki végül, tudva, hogy hiába. Egy ilyen történet után nem élhet úgy többé, ahogy eddig. Nem tudja, hogy ez a mosolygó idegen hogyan forgatja fel az életét, de tudja, hogy semmi nem marad a régi. Kezdet. Ézsaiás szinte kívülről hallotta magát, ahogy felkiált. Mintha egy hatalmas hegy csúcsára kiáltana fel, mintha a csillagos ég felé fordítaná hangját, mintha a szélnek vagy a háborgó tengernek akarna mondani valamit:- Itt vagyok, engem küldj! Volt egyáltalán kérdés? Vagy csak az agya legmélyén hallotta azt, hogy Isten azt kérdezi, kit küldjön el? Talán kérdés nélkül is ki kellett mondania, kiáltania azt, amit érzett, hiszen a látvány, az, ami történt vele, felforgatta az egész életét, és tudta, hogy semmi nem marad a régi. Kezdet. „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” - a hívás egyszerű, nem lehet neki ellentmondani. Péter nem mer társaira nézni, pedig érzi, hogy mindenki őt figyeli. Nem válaszol. Elindul a parti úton. Nem néz hátra, mintegy látomásként felvillan benne, hogy visszatér majd ide, talán meggyötörve, talán árulóként, talán rettenetes élmények átélőjeként. Mély bizonyosságként tör rá, hogy egyszer itt, újra ezen a parton válaszolnia kell majd még erre a hívásra. Nem érti, miért bukkan fel benne egy mondat, de nem szabadulhat tőle: „Szeretsz-e engem?” ■ Koczor Tamás „Minden nyelv vallja: Úr ő mennyen-földön!” Marschalkó Gyula és mások énekszövegei Az elmúlt hetekben bemutattuk az énekeskönyvünk számára készült új dallamokat, majd négy olyan énekszerző verseit, akik jelentős részt vállaltak a munkából. E sorozat lezárásaként mai írásunk azokat az énekeket tekinti át, amelyek más, kortárs szerzőktől származnak. Kezdjük a nap indításával és zárásával. A reggel csendje hozzád hív Balicza Iván imádságos énekszövege egy - eredetileg is reggeli verset hordozó - német koráldallamra. „Vezess engem ma utadon, / Hogy tetszésedre éljek, / S ha kísértés a rosszra von, / Oltalmat tőled kérjek.” (EÉ 107,4) A Nő az árnyék, jő az este összekapcsolja a reggelt és az estét. Pintérné Nagy Erzsébet verse esti imádság egyik értékes reggeli énekünk Eperjesi graduálból származó dallamára. „Most az árnyak naggyá váltak, / És ránk bajt is hozhatnának. / Védd meg, Urunk, éjszakánkat!” (EÉ 128,3) Madocsai Miklós nyugalmazott budavári lelkész két régi magyar dallamot látott el újabb szöveggel. A Szép karácsony ünnepén (EÉ 173) szokatlan formájú, háromsoros strófákba foglalja karácsony jelentőségét és következményét. Az azonosan induló harmadik sorok tudatosítják, mit hozott Üdvözítőnk ebbe a világba: „Jézus jött el, s vele a remény, az öröm, az élet, a jóság, a béke, az áldás!” Az Ártatlanság szent Báránya esetében a szerkesztők túl régiesnek és nehezen érthetőnek tartották az eredeti szöveget, az első versszakot és a dallamot viszont meg akarták őrizni. így keletkezett Madocsai Miklós verse. „Szólj mihozzánk szent igédben / Ma is éppúgy, ahogy régen: / Hatalommal, szeretettel! / Bűneinket mind töröld el!” (EÉ 378,2) Marschalkó Gyula nyugalmazott vecsési lelkész - aki az idén kilencvenkét esztendős - két önálló énekszöveggel képviselteti magát az Evangélikus énekeskönyvben. A Jöjj, Jézus népe! az Egyház, reformáció fejezet végén a Megváltó dicséretére szólít fel: „Ő mindnyájunkért ontott ártatlan vért: / Egybeköt minket Jézusunk keresztje. / Dicséretét hát ajkunk együtt zengje!” (EÉ 272,2) Majd emlékeztet arra, amit Jézus ígért: „Ha ketten, hárman igében, imában / Itt vagyunk együtt Jézusunk nevében, / Ő velünk van, hogy Lelke bennünk éljen." (EÉ 272,3) Az utolsó versszak pedig - amelyből cikkünk címe is származik - a legszebb bibliai Krisztus-himnusz alapján született. „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenekfölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére’.’ (Fii 2,9-11) A közismert dicséretdallam szapphói strófájának utolsó, rövid sora kínálja a refrén lehetőségét, így a felszólítás - „Jöjj, Jézus népe!” - keretbe foglalja az éneket. A Jó Atyánk, te minket nézel a Keresztyén élet fejezetet gazdagítja. Önvizsgálatunk szavait fogalmazza meg: van-e életünknek eredménye, tudunk-e mások számára hasznosak lenni? „Ne ítélj el, Atyánk, kérünk, / Terméketlen voltunkért! / Egyszülötted, Jézus értünk / A keresztfán ontott vért. / Terméketlen életfánkat / Őérette kíméld meg! / Hisz ő ma is értünk fárad, / Hogy gyümölcsözzünk neked.” (EÉ 462,2) Marschalkó Gyula jelentős szerepet vállalt az énekverses rendek strófáinak megalkotásában is (az ordináriumtételek e parafrázisai vagy meglévő énekversek, vagy gondosan válogatott dallamokra készült új szövegek). Három liturgia Glória-éneke is az ő leleményét dicséri; ez lehetőséget ad a közvetlen összehasonlításra: hogyan lehet az állandó mondanivalót, a Gloria és a Laudamus te gondolati tartalmát tömören és kicsit másképp megfogalmazni (az első két, a reformáció korából származó német dallam ráadásul azonos formájú). „A magasságban dicsőség / Az irgalmas Istennek! / És jóakarat, békesség / E földön az embernek! / Úristenünk, áldunk téged. / Isten Báránya, hallgass meg! / Szentháromság, dicsérünk!” (8,3) „Dicsőség a magasságban / A hatalmas Istennek! / Béke legyen a világban / Mindenhol az embernek. / Hála neked, menny Királya! / Irgalmazz, Isten Báránya! / Szentháromság, dicsérünk!" (9,3) „Dicsőség a magasságban Istennek! / Békesség és jóakarat embernek! / Világ bűnét, Bárány Jézus, elvetted / CANTATE Eged lilén diczertinc. Téged áldunk, Atya, Fiú, Szentlélek!” (10,3 - régi magyar dallamra) A népszerű Sanctus-ének (11,1) egy nagy ívű barokk dallamot lát el újabb fúnkcióval; megtalálható benne a szöveg minden eleme, a Sanctus, a Hosanna és a Benedictus is. A három Agnus Dei-ének közül - melyek mind tartalmazzák a Miserere nobis és a Dona nobis pacem gondolatot is - az első (11,2) a reformáció korában készült, közismert parafrázis; a másik két - a nyilvánvaló tematikus összefüggés miatt passiós dallamra íródott - tételt köszönhetjük Marschalkó Gyulának. „Ó, áldott Krisztus, Isten szent Báránya, / Ki világ bűnét vitted keresztfára, / Irgalmazz nékünk, ó, kegyelmezz, kérünk! / Adj békét nékünk!” (12,2) „Krisztus, Istennek Báránya, / Értünk jöttél e világba. / Szánj meg, szánj meg! / Ó, irgalmazz nékünk! / Áldj meg, áldj meg, / Add békédet, kérünk!” (13,2) Bár eddig a fordításokat nem említettük, most egy meghatározó személyes élmény miatt kivételt teszünk. A Már kihunyt a szép nap fénye - ez a Luther esti imádságára épülő ének - Gyuszi bácsi fordításában évtizedek óta meghatározza a fóti tanfolyamok napzárását; azért került be a Gyülekezeti liturgikus könyvbe, hogy gazdagítsa énekkincsünket. „Angyaloddal állj őrt ébren, / Hogy ne árthasson az éjen / Semmi veszedelem nékünk: / Őrizz meg, áldott Istenünk!” (GyLK 794,4) ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
