Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-06-23 / 25. szám

6 « 2013. június 23. KULTÚRKÖRÖK t 4Evangélikus Élet Zenés évzárás Ferencvárosban ► A ferencvárosi evangélikus gyülekezetben ez év januárja óta kéthe­tente különleges istentiszteleti forma részesei a gyülekezeti tagok és az érdeklődők: a főistentisztelet liturgiájába illesztve, többszólamú feldolgozásban csendülnek fel az istentisztelet állandó részei: a Ky­rie, a Gloria, a Sanctus és az Agnus Dei. A Ferencvárosi kántorátus ve­zetője, Muntag Lőrinc a reneszánsz kor gazdag miseirodalmából vá­logathatott, így az együttes minden alkalommal más-más kompozí­ciót szólaltatott meg. (A sorozat indulásáról az Evangélikus Élet 2013/1. számában, a 13. oldalon tudósítottunk.) Június 16-án tanévzáró, évadzáró is­tentiszteletre került sor: a kibővített kántorátus Giovanni Pierluigi da Palestrina Missa Papae Marcelli cí­mű, hatszólamú misekompozícióját adta elő szervesen a liturgiába építve. De mit is jelent a liturgiába ágya­­zottság? Az Evangélikus istentisztelet - Liturgikus könyv rendje gazdag li­turgikus örökségünk sok-sok kincsét tárja elénk, és lehetővé teszi a nagyon egyszerű és a nagyon díszes megva­lósítást is. (Meg sokféle átmenetet a kettő között; csak legyen szakmai tudásunk és nyitottságunk ahhoz, hogy ki-ki megtalálja a saját gyüleke­zete számára ideális megoldást.) Ferencvárosban az elmúlt években természetessé, otthonossá vált az éne­kelt liturgia, tehát nem csupán a gyü­lekezet koráléneklése jelenti a zenét az istentiszteleten. A bibliai alapú köszön­tések, a lelkész-gyülekezet párbeszédek egyszerű dallamon szólalnak meg: ez is segít abban, hogy valóban kiemelked­hessünk a mindennapokból, és létre­jöhessen az Isten-ember találkozás. Adott volt tehát egyrészt egy rugal­mas istentiszteleti rend és egy nyitott gyülekezet. Másrészt egy lelkes fiatal muzsikus, aki ismerte a zeneirodalom értékes alkotásait, és szerette volna eze­ket a műveket megszólaltatni. Ez a ta­lálkozás lehetővé tette, hogy a ferenc­városi istentiszteletben egy újabb stí­lusréteg jelenhessen meg: a próza, a re­­citálás és a strofikus gyülekezeti ének után a polifon műzene. Attól függően, hogy melyik rész kap többszólamú kompozíciót, más és más lesz az istentisztelet összha­tása. Ha az ordináriumtételek szólal­nak meg így, az a liturgia mindig azo­nos üzenetét emeli ki. Ekkor még job­ban érvényesülhet a Kyrie Krisztus­imádatának főhajtása és a Gloria angyali dicsőségmondásának kirob­banó öröme, a Sanctus Isten szent­ségét megfogalmazó emelkedettsége és az Agnus Dei Isten Bárányához fo­hászkodó bensőségessége. Ha a propriumtételekre, vagyis a változó részek műzenei feldolgozása­ira esik a választás, az az egyházi év szerint változó mondanivalóra irányít­ja a figyelmet. Most vasárnap erre is volt példa. A graduálének előtt - mintegy előjáték gyanánt - elhangzott Johann Sebastian Bach Ach Gott, vom Him­mel sieh darein című kantátájának (BWV 2) első tétele. A korálkantáta alapja a Lásd mega mennyből, Úris­ten (EÉ 257), Luther Mártonnak a 12. zsoltárra írt parafrázisa. A mű erede­tileg a Szentháromság ünnepe utáni második vasárnapra készült, de nagy­szerűen illett a harmadik vasárnap té­májához - Isten bűnösöket hív - és az óegyházi evangéliumhoz, Az elve­szett juh és Az elveszett drahma (Lk 15,1-10) történetéhez is. A rendszeres és változatos istentisz­teleti szolgálat nagy és értékes gyakor­latot jelent a fiatal énekesek számára. Egy hangversenyhez képest kevésbé ki­élezett helyzetben tapasztalhatják meg, hogy mely művekhez mennyi próba elegendő, és az istentisztelet mely pontjain mekkora koncentrációra van szükség. A hallgatók számára észrevét­lenül tanulhatnak a saját hibáikból, és megtanulhatják, mitől függ, hogy gör­dülékeny legyen a liturgia. Ferencvárosban - a helyi adottsá­gokhoz igazodva - így ünnepük az is­tentiszteletet. Máshol esetleg az or­gona kap nagyobb szerepet, vagy hangszereseket vonnak be a muzsi­kálásba. Kívánjuk, hogy ebből a kez­­* deményezésből erőt merítve mind több helyen kezdjenek el gondolkoz­ni azon, hogyan tudnák méltó módon gazdagítani a gyülekezet életének központi alkalmát! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa !► Folytatás az 1. oldalról A színhely is illő volt a költőhöz, a versformák mesteréhez: a Karácsony Sándor utcai evangélikus gyülekezeti ház igazi otthon a Külső-Józsefváros­­ban, amelyet a legtöbben csak dzsum­bujnak nevezünk. A szombati találkozón sokszínű közönség gyűlt össze: voltak katoli­kusok és reformátusok, idősebbek és fiatalabbak. Ott voltak, és terített asz­tallal várták a vendégeket és a józsef­városi gyülekezet tagjait az otthon la­kói, zömmel fiatal egyetemisták. Ott volt egy lelkes drámaszínész, Resetár Dániel, szintén a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház ifjú la­kója. Elhívta a szombat délutáni ün­nepre a Partvonal nevű drámaszín­ház három másik művészét, Telepó Zsófit és Dézsi Darinkát, valamint a másik Dánielt, Szilvási Danit. Ők négyen tették emlékezetessé a Weöres-centenáriumot a józsefvá­rosi gyülekezet tanévzáró ünnepén, a gyülekezeti ház kertjében és kápolná­jában. Előadásaikat interaktívra for­málják, bevonják a közönséget is: az előadók és a hallgatóság különféle ritmussorban és dinamikával együtt mondogatta a szép szó-hármashang­­zatot: „fű, fa, füst”. Úgy hangzott, mit egy varázslatos közös ima. A művészek Tíztagú alternatív színházat hoztak lét­re. Négy évvel ezelőtt alakultak, sze­rintük csak az ilyen színjátszásnak van jövője. Most hiányzott az alapító-fő­rendező, Quintus Konrád, mert ke­resztelőre kellett mennie. A Weöres­­műsort ő állította össze, s helyére Re­setár Dániel, a Mandák-kollégium la­kója ugrott be. Elnézést kért, hogy nem tudja kívülről, ezért olvasnia kell a szö­vegét. Ez csak részben volt igaz, alig nézett bele a jegyzetébe. Az előadás azzal kezdődött, hogy mindenkit az első sorokba ültetett, így közelebb került egymáshoz az együt­tes és közönsége. Voltak, akik oldalra ültek, őket is megkérte: üljenek át a szemközti sorba, hiszen látniuk kell az arcokat. Telepó Zsófi csörgődobbal kísérte az éneket, alt hangján szólaltatta meg a verseket, Dézsi Darinka volt a szoprán szólam, Szilvási Dániel gitá­rozott, néha a gitár hátán doboltak. Előadtak egy saját költeményt: Darin­kát négy Weöres-vers ihlette a mű megírására. A Partvonal művészei énekszóval vonultak a kert szélére, ró­zsákért volt a háttér a gitármuzsiká­val kísért dallamokhoz. Gyermekversek bűvöletében Természetesen hallhatta a közönség a jól ismert gyermekkölteményeket is. Megszólalt a táncoló Bóbita, elénekel­ték a galagonya izzását, csepegett az olvadó jégcsap, Szilvási Dani volt a bé­kakirály, a dallam a Csókkirály sláge­rének zenéjét idézte fel. A békakirály orra előtt a legyet megszemélyesítő „Fű, fa, füst...” Darinka zümmögött, majd vége sza­kadt a legyeskedésnek: Dani mint légyvadász egy hangos csettintéssel vetett véget a kedves szemtelenségnek. Az alternatív színházzal már több pályázatot nyertek, rendszeresen tá­jolnak, nagyon szívesen lépnek fel is­kolákban is. így kisiskolások, sérült fiatalok számára is érthetővé tesznek nagy drámákat, például a Rómeó és Júliát vagy görög sorstragédiákat. Józsefvárosi menedékhely Eredetileg fuvarosok éltek itt, a kül­ső-józsefvárosi házban, az akkori Karpfenstein utcában. A szép, föld­szintes házat - amely azóta műem­léki védelmet kapott - Mandák Má­ria 1946-ban ajándékozta az evangé­likus egyháznak. Ő egy gazdag fóti földbirtokos lánya volt, nem ment férjhez, így hagyta örökül az egyház­ra ingatíanát a kerttel együtt, hogy ott evangélikus otthon jöjjön létre. Sor­ra kivásárolták a lakásokból a beköl­töztetett lakókat, 1979-ben költö­zött ki az utolsó ilyen lakó. Kezdetben ide menekítették a dia­konisszákat, rendházukat - mint isme­retes - a Rákosi-rendszer szüntette meg. Évekig itt lakott például Túrme­zei Erzsébet, abban a lakásban - mu­tatja Bolba Márta, vendéglátó lelké-Dézsi Darinka tánclépésben gitározik szünk az egyik sarokajtót. Elmeséli, hogy a gyülekezet a templomépítésre nagyon nem kedvező esztendőben, 1957- ben határozta el egy kápolna felépítését. Az egykori istálló falait használták fel hozzá. A kápolna külön­legessége, hogy két szószéke van: an­nak idején itt létezett olyan prédikáció, amelyet jobb- és baloldalt két lelkész mondott el, egymásnak felelgetve. A Mandák Mária Szeretetotthon 1958- ban alakult meg, ma már Gyüle­kezeti Ház néven működik. Az otthon- _ ban nem volt rendszeres felügyelet, or­vosi ellátás, azért szeretetotthonként már nem létezhetett, viszont megújult mint kollégium. Ma is vannak önellá­tó idősebb lakók, de zömmel fiatalok élnek a házban. Most mintegy negy­ven diák lakik itt, összetartó közössé­get alkotnak, van már több manzárd­lakás is - mondja a lelkész, aki szeret­né rendbe hozatni a pincét is. WEÖRES SÁNDOR 100 Faragványok a pincében Mintegy fél évszázada is lelkes fiata­lok ügyködtek a boltíves pincében. E cikk szerzője most ötven éve a József­városban konfirmált, annak idején ő is részt vett a takarításban és a falak díszítésében. A homokkőbe könnyű volt faragni, a félhomályban most is látszanak az ábrák, amelyeket évtize­dekkel ezelőtt véstek a falakba: volt háromkirályok, volt hal s persze ke­reszt is. A mai fiatalok eddig nem tudták mire vélni az ábrákat, azt hitték, kö­zépkori faragványok. Annak idején komoly pingpongmeccsek voltak az ódon falak között, Ruttkai Levente akkori segédlelkész volt az egyik leglelkesebb játékos. A mai kollégis­ták is egy hűvös klubról álmodnak, ahová a manzárdlakásokból le lehet menekülni a nyári forróságban... A rózsakert Ilyenkor, nyár elején a legszebb - mondja László Albert. Évek óta ő tartja rendben a kertet. A hatalmas kapun átlépve más világ tárul a sze­münk elé: a rózsaliget valódi mene­dék a Magdolna-negyed közepén. Bolba Márta lelkész szerint egyéb­ként nem olyan rossz ez a környék, mint amilyennek lefestik, itt nem tá­madtak meg kollégista lányokat, nem volt betörés. Másutt, egy sokkal jobb hírű kerületben rendszeresek voltak a támadások, volt, hogy bal­­tás rablók törték fel egy diákotthon ajtaját - fűzi hozzá. A kollégiumi bér­let ára nagyon kedvező, szívesen jönnek ide a fiatalok, zömmel a kö­zeli egyetemek hallgatói. Az utca Eredetileg Karpfenstein Ferencről, a te­rület tulajdonosáról nevezték el az ut­cát, aztán Pontykőre magyarosították a nevet. Ez a szószülemény nem volt hosszú életű, hamarosan Karácsony Sándor nevét kapta az utca. Nem a hírneves tudósról, pedagógusról van szó, hanem egy vasmunkásról, akit 1944-ben meggyilkoltak a nyilasok. Ezt ma már csak az tudja, aki elolvas­sa az utca elején az emléktáblát, s el­csodálkozhat azon, hogy volt Kará­csony Sándornak ilyen névrokona. Az utca nemsoká megújul, a Mag­­dolna-terv alapján olyan léptékű re­konstrukció valósulhat meg, mint a Ferencváros hasonló negyedeiben. Lehet, hogy még Karácsony Sán­dor, a Tavaszmező utcai egykor Zrí­nyi-gimnázium híres tanára is emlék­táblát kap névrokona utcájában. ■ B. Walkó György Bemutatkozik a Partvonal együttes r ROMÁN PÉTER FELVÉTELEI

Next

/
Thumbnails
Contents