Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-16 / 24. szám
IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Szárnyak nélkül szállni... futva sem lankadni... járva sem fáradni Terhek alatt roskadozva járunk. Egy tanév lassan a végéhez ér, és a mulasztásaink, kudarcaink, csalódásaink mázsás súlyként nehezednek ránk, meg-megrogyasztva lábainkat. Járásunk lelassul, lehorgasztott fejjel szinte csak döcögünk, miközben az események továbbra is pörögnek körülöttünk. Szívünk szerint még mi is pörögnénk, de már csak a fejünket kapkodjuk, hogy még hova nem jutottunk el, pedig kellett volna; kivel nem beszéltünk, pedig szüksége lett volna ránk; milyen feladatot halasztottunk holnapra, pedig a határidő korlátok közé szorítja a holnapokat. Elfáradtam... A park üres padja hívogat: itt a helyed, nálam megpihenhetsz! A természet ölelésében engedem, hogy a lágy júniusi szellő megérintse bőrömet. Az égre tekintek, és irigykedve szemlélem a felettem repülő madarakat, ahogy kitárt szárnyaikkal könnyedén siklanak szabadon, korlátok nélkül, felülről szemlélve az életet. Repülni szeretnék én is. Át egykét napon, néhány nehéz órán és kínos pillanaton. Szárnyalni szabadon, keszekusza gondolataimon túl, felülről nézni a világot és átlátni az elénk húzott falakon. Tekintetem az égről hamarosan a földre szegeződik, hiszen a játszóteret gyermekek töltik meg, s a hangosodó gyermekzsivaj leköti figyelmemet. Nézem, ahogy a kislányok és kisfiúk kergetőznek, másznak felfelé és csúsznak le, futkároznak és hintáznak. Fáradhatatlanul mozognak, és nem lankadnak egy percre sem, hanem kipirosodott arccal, csillogó szemekkel, gyermeki kacajjal az ajkukon kérlelik szüleiket - hosszú órák után is -, hogy még egy kicsit kergetőzhessenek, mászhassanak, csúszhassanak, futkározhassanak. Én is futnék, ha gyermek volnék... Fáradhatatlanul másznék és csúsznék. Öröm lenne az arcomon, gondtalanul élvezném, ha a játszótér csak nekem kínálná lehetőségeit. Az idő gyorsan elszállt a pihentető szép gondolatok közben, így indulnom kell, mert már várnak rám. Sietős lépéseim közben egy-egy kérdés üt meg: honnan jön az előttem álló feladatokhoz az erő? Honnan lesz bennem még lelkesedés és kitartás a vizsgákhoz? Ki biztat, ha majd már minden emberi akarat elfogyott? A kapun belépve egy márványtábla fogad, melyen a felirat régóta utat mutat azoknak, akik most az egyszer nem rohannak, hanem felemelik a tekintetüket: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézs 40,30-31) ■ Csorbáné Farkas Zsófia Anna Névjegy: Csorbáné Farkas Zsófia Anna 2005 augusztusa óta szolgálunk Győrben férjemmel. Hatodévesként érkeztem a gyülekezetbe, majd lelkészi szolgálatomat a Győri Evangélikus Egyházközségben és a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában kezdtem meg. 2009 óta beiktatott iskolalelkészeként a hitoktatás és a lelkigondozás áldott szolgálatát végzem a gyermekek és családjaik körében. Immáron harmadik éve tanulok szociálpedagógia szakon, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem területén is tevékenykedhessek. OSZTOZÓ KAFFogj, csillagozz! Emlékszel még Misi mókus kalandjaira, Mirr Murr, a kandúr „világfelfedezéseire”, Leo és Fred nézetkülönbségeire? A11. kecskeméti animációsfilm-fesztivál (KAFF) retrospektív vetítéseinek keretében most újranézheted őket. A KAFF hivatalos versenyprogramjába százhetvennégy alkotást válogattak be, olyan Hazai csemegeként egyhuzamban levetítik a százrészes - és egyébként a hírős város rajzfilmstúdiójában készült - Magyar népmesék utolsó tizenegy fejezetét. Lesz kiállítás többek között a tavaly januárban elhunyt grafikus, fotóművész Farkas Antal Jama képeiből, Horváth Mária rendező bábkönnyebben eljutnál? Akkor a Csillagpont református ifjúsági találkozón a helyed! Július 23. és 27. között a valamikori mezőgazdasági főiskola épületébe és az azt körülölelő ligetbe várják Kálvin mai ifjú követőit - és a kíváncsi lutheránus testvéreket. Az idei, 6. Csillagpont - „Legyél, aki vagy” mottóval -rövidfilmeket, tévésorozatrészeket, videoklipeket, alkalmazott animációkat és diákfilmeket, amelyek munkálatai az elmúlt két évben fejeződtek be, és tulajdonjoguk több mint ötven százaléka magyar. De június 19. és 23. között nem csak a hazai alkotók mutatkoznak be a közönségnek: a 8. európai animációs játékfilm-fesztivál keretében több, külföldön már jelentős sikert elért egész estés produkció is látható lesz, olyan művek, amelyek jó része itthon csak „itt és most” tekinthető meg - ráadásul ingyen. A kontinensen kívülről is érkeznek „vendégek”: argentin, tajvani, indiai, vietnami, mongol, kínai, koreai, szingapúri, malajziai animációs filmek. előadásokhoz készített látványterveiből, díszleteiből és Cakó Ferenc báb-, gyurma- és homokanimációs filmterveiből. A világzenei kísérőprogramok keretében a városháza díszudvarán ad koncertet a Kaláka, a Tárkány Művek, a Parno Graszt, valamint Rutkai Bori és a Specko Jedno. Bővebb információ: kaff.hu. * * * Az egyik szemed sír, a másik nevet, hogy idén nincs Szélrózsa, van viszont Köz-ép-pont erdélyi lutheránus ifjúsági találkozó? (Két hete ugyanitt bővebben is olvashattál róla.) Hiába szervezik a magyarországi fiatalok részvételét, nem tudsz elutazni Sepsiszentgyörgyre? Mezőtúrra az identitásra fókuszál. A délelőtti főelőadásokon ifi. Csomós József, a Tiszántúli Református Egyházkerület Ifjúsági Missziójának referense három szempontból járja körül a témát: ki vagyok én; ki vagyok a közösségben, hol a helyem a világban; kinek lát Isten, miért teremtett engem? Az elhangzottakat kiscsoportos beszélgetéseken gondolhatják tovább a résztvevők. Reggeli és esti áhítatok, fórumbeszélgetések, koncertek - például az evangélikus, nemrégiben saját cédével jelentkező M.Is.K.A. is színpadra lép -, sportversenyek, kávéházi és irodalmi programok... További részletek: csillag.reformatus.hu. ■ Judit Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit ► A könyvek és az irkák nyugovóra térnek - a tábori menetfelszerelések pedig újra előkerülnek. Ünnepélyesen befejeződik a tanév - és a mögöttünk álló hónapokban szerzett élmények, ismeretek, tapasztalatok iránti hálánknál csak a vakáció kezdete felett érzett örömünk nagyobb. Izgatottan várjuk, vajon mit tartogat számunkra 2013 nyara... Ezekben a napokban számos gyülekezeti, egyházkerületi, országos gyermek-, konfirmandus- és ifjúsági tábor veszi kezdetét. Alább Lipták Katalin Gabriella hittantanárnak, a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Osztálya gyermekreferensének sorait olvashatjátok arról, számára mit jelent mások tábori élményeit segíteni, gazdagítani. (VJ) Kíséret az úton- avagy miért jó táboroztatni? Furcsa érzés fogott el a minap. A közeledő hittantáborba nálam is jelentkeznek a diákjaim, kezembe adják a tábordíjat, tőlem kérdezgetik a részleteket. Miért is volt ez furcsa érzés? Mert visszagondoltam nyolc-tíz évvel ezelőtti önmagámra. Még bőven a gimnázium padjaiban ülve teltek a hétköznapjaim, mit sem sejtve arról, hogy egyszer engem is fognak Kati néninek szólítani, az én nevem is felkerül egy táborokat hirdető plakátra, és egyáltalán: hittantanárként felelőséggel kell lennem a rám bízott gyerekek iránt. A 9. osztály elvégzése után jártunk, életem azon pontján, ahol eldőlt, hogy a jövőben gyerekekkel szeretnék foglalkozni; szeretni őket, formálni őket és olykor „megküzdeni” velük a szó legtisztább, legszeretetteljesebb értelmében. Telekgerendás, 2004 nyara - itt és ekkor kerültem bele abba a vérkeringésbe, amelytől ha akarnék, se tudnék szabadulni. Elkezdtem táboroztatni! Pedagógusi pályám indulása is innen datálható, bár akkor még csak egy kis csökevény volt a céljaim között - mára már életforma, hivatás lett. Sokszor nehéz, sokszor küzdelmes, de legalább annyi öröm, töltekezés is, sőt! Vajon mi minden szükséges ahhoz, hogy valakinek az életében ez megtörténjen? Mi kell, hogy a mai társadalomban egy fiatal megtalálja és megértse önmagát, a világot, a körülötte élő embereket? Erre a kérdésre bizonyára sokan sokféleképpen tudnának válaszolni. Én most saját meggyőződésemet, véleményemet, tapasztalatomat kívánom megosztani a kedves olvasóval arról, hogy mi az egyházi, ha úgy tetszik, az evangélikus táborok, táboroztatás varázsa, hogy miként épülhet a gyermek vagy a segíteni érkező fiatal egy-egy ilyen héten. Megszólítás, bizalom, elfogadás, szeretetközösség, gondoskodás, figyelem, türelem... azaz kíséret az úton! Egy tavaszi iskolai napon megszólított az egyik tanárnő, hogy volna-e kedvem az általa vezetett gyermektáborban segíteni. Soha addig nem jártam táborban még csak résztvevőként sem, de nagyon jólesett, hogy valaki, aki felnőtt, aki a tanórákról és ifiórákról kezdett megismerni - előtte télen kezdtem ifibejárni -, bízik bennem, képesnek tart arra, hogy munkatársa legyek, és úgy gondolja, hogy fiatal korom ellenére valamit még én is át tudok adni a kisebbeknek. Belementem hát valami ismeretlenbe - és azóta sem bántam meg. Rengeteg segítséget kaptam a már régóta táboroztató idősebbektől, elfogadtak olyannak, amilyen voltam: felelősségteljes, de sokszor makacs, türelmetlen, kissé bizonytalan. Egy kamasznak nincs is nagyobb ajándék, amelyet kaphat a környezetétől, mint a bizalom és az elfogadás. Talán merész gondolat, hogy ennyire gyakorlatlan fiatalt állítsunk szolgálatba, mindenesetre saját tapasztalatomból kiindulva igencsak gyümölcsöző. Megtanulhattam, milyen a másikra rábízni magam, elfogadni, hogy a tapasztaltabbak tudást adnak át, és nem kioktatni akarnak, hogy a kíváncsiság az előmozdítója az Isten-kapcsolatnak és az emberi kapcsolathálónak. Ebben az általam megtalált szeretetközösségben jól éreztem és érzem magam, az életem részévé vált, és biztosan állíthatom, hogy az Isten rajtuk keresztül formál a mai napig is. Ezekben a táborokban tanultam és tapasztaltam meg az összetartozás, a barátság, az Istenhez tartozás élményét és elengedhetetlenségét, és ide érkezem meg gondolataimban ma is, ha a gondoskodás, a türelem, a figyelem megtanulására gondolok. Itt értettem meg az Isten kegyelmét, a rám bízott emberek fontosságát, az egymás terheinek hordozását és persze a konfliktusok rendezésének módjait is. Gondoskodtam gyerekekről, megfigyelhettem, ahogy évről évre visszatérnek a táborba, és felnőnek, ahogy én is, és itt indult hittanári elhívásom is. Persze ezt nem csak ezeken a nyarakon tapasztaltam és tanultam, nem csak akkor formálódtam, hiszen élő, hétről hétre erősödő közösség, amire rátaláltam. Akik persze néha küzdenek, akik közt néha adódik nézeteltérés, de mindig látják egymást, kísérik egymást, és szeretik egymást. Gondoskodtak rólam, és ezáltal megtanultam gondoskodni másokról, figyeltek rám, és ez segített a másikra való odafigyelés elsajátításában, türelemmel álltak mellém, és ez adott példát a türelmem fejlesztéséhez. Nem állítom, hogy könnyű, hogy egyszerű volt; azt sem, hogy egy-egy hét végére nem voltam hullafáradt, kimerült, de a közösség ereje megtartott, és tart azóta is. Talán ez a legfőbb dolog, amely miatt ma is élnek a táboraink, és élniük is kell: közösségben lenni egymással és Istennel, elfogadni és békében lenni önmagámmal, másokkal és Istennel. Minden évben a táborok közeledtével ezek a gondolatok újra és újra átfutnak rajtam, és emlékeztetnek, hogy milyen ajándékban részesültem. Kívánom minden táborvezetőnek, hogy olyan munkatársakra leljen, akikkel kölcsönös bizalmi kapcsolatban, szeretetközösségben tud együtt dolgozni s ezáltal formálódni mind ő, mind munkatársai. S biztatok minden olyan fiatalt, akinek lehetősége adódik, hogy bekapcsolódjon egy táborba akár résztvevőként, akár segítő kézként, ne gondolkodjon, próbálja ki, mert reménység szerint életre szóló élményben lesz része! ■ Lipták Katalin Gabriella Dunaszentpál (Zselykepuszta) gátján a kőszegi evangélikus középiskolát képviselő diák önkéntesek
