Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-16 / 24. szám
rjwYr/'Yxk'V." ' Eúahgéliktiá Élet élő víz 2ÖÍ3. június 16. *• 7 Üdülhet a lélek is... Küszöbön a nyár, a testi-lelki feltöltődés ideje. A gyermekek és fiatalok a vakációt várják, hogy végre ne kelljen suliba menni; a munkahelyi hajtásban megfáradtak a nyári szabadság tartalmas eltöltését tervezgetik; az idősebbek unokáik gyakoribb, hosszabb látogatására készülnek... Sokan érzik már tagjaikban a fáradtságot s azt, hogy mennyire jólesne a pihenés. Lehetőségeink persze nem egyformák, de igényeink is különböznek. Van, aki a „délig alszom” vagy a „végre otthon” programra nevez be, és van, aki utazni készül, túrázásra, wellnessre, Balatonra vágyik. De hányán keresik közülünk tudatosan a lélek felüdülésének lehetőségét is? Azt, hogy egy ifjúsági táborban, csendeshéten, konferencián testvéri közösségben Isten igéje megszólítson, átjárjon, és új emberré tegyen... A piliscsabai Béthelben június első hétvégéjén a várpalotai evangélikusok gyülekezeti hétvégéjén szolgálhattam. Nem voltunk sokan, de a komoly beszélgetések, a mély lelki tartalom révén megfogalmazódott bennem; milyen jó lenne, ha minél többen meghallanák a hívást, éreznék az igényt az ilyen típusú alkalmakon való részvételre! És milyen jó lenne, ha mi, akik már gyakorlottak vagyunk ebben, éreznénk a felelősséget mások megszólítására! Hiszen családtagjainknak, ismerőseinknek talán arra van szükségük, hogy bátorítsuk őket egy gyülekezeti vagy országos szervezésű táborba, konferenciára való jelentkezésre. A várpalotai kis csapatból többen is elmondták: részvételüket annak köszönhetik, aki kitartóan hívogatta őket, és nem adta fel az első kifogások hallatán. Volt olyan, akit születésnapi ajándékként fizetett be a lánya és a kisunokája erre a két napra, amelyet így a három generáció együtt élhetett át; volt olyan, aki nyugdíjas éveit kezdte ezzel a hétvégével, s olyan is, aki a Szentlélek szíveket átforrósító tüzére vágyott. Egyikünk sem ment haza érintetlenül... Az említett alkalmon a kapcsolatok volt a téma, amely mindannyiunk számára sok átgondolni-, kibeszélni-, imádkoznivalót kínált, hiszen kapcsolatokban élünk, és ezekben szembesülünk megannyi kudarccal. A Tízparancsolat alapján - Tóth Attilának és e sorok írójának szolgálatával - mérlegre tettünk különféle élethelyzeteket, de legfőképpen azt kellett meglátnunk, hogy akkor kerülünk közelebb egymáshoz, ha az Úrral is szorosabbá válik a kapcsolatunk. Szeverényi János előadása által a szemléletünk formálódott, például abban, hogy egy személyes konfliktus során nem mindegy, hogy a másik fél tetteit az ő vádlójaként vagy védőjeként értelmezzük. Megtekintettük a szomszédos egyetem gyönyörű épületeit, de - úgy érzem - e program értékét inkább a hosszú séta közbeni beszélgetések adták. S fontos élmény volt a vetélkedő is, amelytől többen tartottak, de végül egyikük így fogalmazott: „Rég nem nevettem ilyen jóízűt!” Mert ha a hetvennyolc éves Erzsi néni csapata az e betűvel kezdődő bibliai női neveknél nem gondol az Erzsébetre, és az érintettből felszakad a „mindjárt kifekszem...” nyilván senki sem bírja ki kacagás nélkül. Jó megélni, hogy egy csendeshétvégéhez az úrvacsora során felszakadt könnyek mellett a felszabadult öröm is hozzátartozhat. Előttünk a nyár, Isten sokféle lehetőséget kínál arra, hogy testünk-lelkünk felüdüljön. Éljünk vele, és segítsük mások felüdülését is! ■ Hulej Enikő Ön és a munkája - fontosak Istennek Ön talán olyan ember, aki már sok mindent elért; aki állandóan az elismerések özönét kapja a vállalatától. Akinek méltatják a teljesítményét, akit sokszor előléptettek már, sokszor kiemelték a nevét szakmai összejöveteleken, és több oklevele van, mint amennyi elfér az irodája falán. Persze lehet az is, hogy Ön nem ilyen. Keményen dolgozik, próbálja a legjobbat nyújtani, de az elismerés elég ritka, ha jut egyáltalán. Legtöbbünk inkább ebbe a második kategóriába tartozik. Amíg a „szupersztárok” a kiemelkedően teljesítők és a felsővezetők kapják az elismerést, sokan a virtuális sötétben robotolnak. Néha talán szomorúan eltöprengünk azon, hogy van-e egyáltalán valami hatása a munkánknak, illetve törődik-e egyáltalán valaki azzal, amit csinálunk. Ilyen időszakokban fontos, hogy egy dologra emlékezzünk: nincs abban semmi szégyellnivaló, ha névtelen hősök vagyunk, akikét senki sem vesz észre. Valójában a névtelen hősök azok, akik miatt a gépezet olajozottan működik. Volt Önnek valamikor ízületi sérülése - kifordult térd, kificamodott hüvelykujj? Nekem már volt mindkettő. A sérülések előtt sohasem foglalkoztam a bal térdemmel vagy a jobb hüvelykujjammal. Amikor azonban olyan fájdalmat éreztem a térdemben, mintha valaki egy hosszú tűt döfött volna bele, vagy amikor.egy egyszerű ajtónyitás is gondot okozott a jobb kezemmel - akkor azonnal észrevettem mindkettőt. Az egészséges, működő ízületekről nem kell tudomást vennünk. Vegyük a zenekar példáját: amikor harmonikusan együtt játszanak, akkor az egyes hangszerek nem tűnnek ki, hacsak a zenészeknek nem kell szólót játszaniuk. Ha viszont egy szimfónia közepén, amikor nem kellene külön hallanunk, észrevesszük a hegedű vagy a fuvola hangját, akkor tudjuk, hogy valami nem stimmel. Ez az egyik oka annak, hogy sok ember nem kap túl gyakran figyelmet a munkahelyén. Gyakran úgy végzik a munkájukat, hogy nem irányítják magukra a figyelmet - hacsak nem követnek el hibát, ami meglátszik az összteljesítményen. Az egyik főnököm így fogalmazta ezt meg: ha nem hall semmit felőlem, akkor azt feltételezheti, hogy minden rendben van. Lehet, hogy ez nem túl vigasztaló azok számára, akik időnként bátorításra vágynak, de ez a mai üzleti és szakmai világ valósága. A mondás így szól: a csikorgó kereket szokták csak megkenni. Szóval, hogyan is reagáljunk, ha úgy érezzük, hogy nem becsülnek meg vagy alulértékelnek minket? A Bibliában találhatunk néhány javaslatot, hogy mire fókuszáljunk. Emlékezzünk arra, hogy egy nagyobb egész részei vagyunk. Ha nem emelnek ki minket a példamutató teljesítményünkért, akkor is bizonyosak lehetünk abban, hogy fontosak vagyunk a végeredmény, az egész teljesítmény szempontjából. Az emberi szív nem tud a tüdő vagy az agy nélkül működni, és ez fordítva is igaz. „Mert ahogyan a test egy... Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás?Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. így bár sok a tag de egy a test’.’ (íKor 12,12.17-20) Ismerjük fel, hogy szükségünk van egymásra. Ahogy az egész vállalatnak szüksége van a mi hozzájárulásunkra, hasonlóképpen mi is nyerünk mások hozzájárulásából, ezért értékelnünk kell azt. „Jobban boldogul kettő, mint egy, fáradozásuknak szép eredménye van... Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellen. A hármas fonál nem szakad el egyhamar’.’ (Préd 4,9.12) Ébredjünk rá arra, hogy a munkánk fontos, számít Istennek. Hogy újra a zenekar példáját használjam: néha el kell fogadnunk a helyzetet, hogy kizárólag a Karmesternek, egyszemélyes közönségnek játszunk - Istennek. De ez az, amire igazán szükségünk van. „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mintáz Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget.’’ (Kol 3,23-24) ■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna Mellbedobással Az utóbbi egy-két hétben, bármerre jártam is, úton-útfélen az a hír került a szemem elé, hogy Angelina Jolié eltávolíttatta a melleit. Egy idő után már csak arra tudtam gondolni, hogy egy fiatal, vonzó, sikeres, párkapcsolatban élő amerikai színésznőt és többszörös édesanyát vajon mi késztetett erre a lépésre. Az egyik internetes portál szerint orvosai úgy vélték, nagy volt az esélye annak, hogy édesanyjához - a tízesztendei szenvedés után ötvenhat esztendősen elhunyt Marcheline Bertrandhoz - hasonlóan előbb-utóbb a most harminchét éves Jolié is rákos legyen. Ezért a színésznő úgy döntött, elébe megy a problémának, kettős melleltávolításnak veti alá magát, hogy így csökkentse szervezetében a mellrák kialakulásának esélyét. Az én szememben a hír lényege voltaképp ez: egy nő fél. Sőt retteg. Annyira, hogy nagy lépésre szánja el magát. Tette visszafordíthatatlan. És bár most (még) teljesen egészséges, nehéz döntést hozott az élete, a jövője, a gyermekei érdekében. Lelkészi munkám során sajnos többször is volt alkalmam haldoklók betegágya mellett állni. Tehetetlenül néztem szenvedésüket, amelyet a gyilkos kór okozott számukra, és mivel ismertem és szerettem őket, velük szenvedtem én is. A híradás szerint Jolie-t sem kímélte a sors, látnia kellett édesanyja kínjait, és elhiszem, hogy ez minden bizonnyal nagy próbatétel lehetett számára, És mégis... Egyre csak az járt a fejemben: vajon hagyhatjuk-e, engedhetjük-e valaha is, hogy ennyire megbénítson minket a félelem...? Igen, tudom, és tisztában vagyok vele, én könnyen beszélek, hiszen magam nem vagyok érintett, nekem nem kellett keresztülmennem azon, amin neki. És igen, tudom, és tisztában vagyok azzal is, hogy a rettegés nem kér engedélyt, egyszerűen csupán jelen van, és minden egyes pillanatban érezhető. Épp ezért nem ítélem őt el, de megkérdem magamtól: „Én vajon mit tennék egy ilyen helyzetben... ?’’ Miközben keresem a válaszokat, egyszer csak azt veszem észre, hogy csendben hálát adok azért, hogy bizonyságot tehetek bárkinek arról, hogy számomra megadatott az erő az ehhez hasonló helyzetek elviseléséhez. Nem a saját gyarló, emberi erőm, hanem Isten ereje. Mert tudom - hiszen számtalanszorátéltem már korábban -, hogy közülünk bárki kérheti, és meg is kaphatja ezt az erőt, Isten szeretetének és gondviselésének erejét, amely mindig minden körülmények között biztos oltalmat jelenthet és jelent is a hozzá fordulóknak - életben, halálban és halálfélelemben egyaránt. ■ Gazdag Zsuzsanna HETI ÚTRAVALÓ „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet’.’ (Lk 19,10) Szentháromság ünnepe után a 3. héten az Útmutató reggeli és heti igéiben Isten bűnösöket hív az atyai házba. Kérd őt: „Taníts engem akaratod tennem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (GyLK 774,12) „Jó és igaz az Úr: útbaigazítja a vétkezőket.” (Zsolt 25,8; LK) Jézus meghalt bűneinkért, hogy Istenhez vezessen minket, s bűnösöket fogad magához. Az elveszett s „nagykorú” gyermekekről szóló példázata nincs befejezve, mert még nem zárult be az atyai ház kapuja. Még „fut az Isten az ember után”, s „ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt” (Füle Lajos). Ne zárd ki magad az öröklét lakomájából: akár a fiatalabb, akár az idősebb gyermeke vagy, Atyád vár, eléd fut, kérlel: „Ó, jöjj haza f „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott’.’ (Lk 15,31-32) Megbízható Pál szava: „. ..és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok’.’ S akik „hisznek benne, és így az örök életre jutnak" (íTim 1,15.16), azok már most dicsőítik az örökkévalóság királyát. Heti igénkről írja dr. Luther: „Ez Krisztus tiszte: megkeresni és megtartani az elveszettet. - Ez az én művem és hivatalom. Azért jöttem, hogy halálommal megmentsem az elveszettet, és megszabadítsam azokat, akik a törvény, ítélet és kárhozat alatt roskadoznak; hogy a kár hozottak üdvözöljenek.” Jézus így hívja a vámszedő Lévit: „Kövess engem! (...) Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre’.’ (Lk 5,27.32) Mózes Jézus előképe, mert az aranyborjú imádása után közbenjárt a bűnösökért: „Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. Mégis bocsásd meg vétküket!” (2MÓZ 32,31-32) Jézus egylényegű az Atyával, és szombaton gyógyvíz nélkül adta vissza a 38 éve beteg ember testi-lelki egészségét: „íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled’.’ (Jn 5,14) Ő ma is munkálkodik, s megígérte a követőinek: „... ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük’.’ Ezért testvéri szeretettel kell inteni az ellenünk vétkezőket, s imádkozni értük, mert „ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám". (Mt 18,20.19) Júdás megbánta ugyan tettét: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el” (Mt 27,4), de a megtérés útját nem találta. Krisztus „örök váltságot szerzett”, és „örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek’’. (Zsid 9,12.14) Ezért hirdetheti Pál: „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől’.’ (Róm 8,1-2) Urunk! „Ha Lelked áthat, többé nem árthat / Nékünk sátán, bűn, halál (...)/ Ujjong a lelkünk: győzelmet nyertünk. / Nevedben járunk (...)/ Halleluja!” (EÉ 364,2) ■ GaraiAnd"rás
