Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-16 / 24. szám
ÜT/mR5\3) 2013. június 16. *3 Múltidéző Az evangélikus lelkészképzés története két rendkívüli állapot között (1945-1956) - II. rész Sorozatunk második részében a ma Evangélikus Hittudományi Egyetem néven működő intézmény 1948 és 1951 közötti, igen viharos időszakát vesszük górcső alá. Mint a lapunk előző, május 5-i számában megjelent első részből kiderült, a háború befejezése utáni néhány évben — bár sok volt a nélkülözés — az evangélikus lelkészképzés feltételei még adottak voltak. Az 1947-es év jelentette a fordulatot, ekkortól ugyanis kezdetét vette a kommunista propaganda-hadjárat, amely nem kímélte az egyházakat, így természetesen a lelkészképzést sem. Az 1948 decemberében kötött egyezményben a hittudományi fakultással kapcsolatban ugyan még azt olvashatjuk: „Az államosítás nem érinti a kizárólag egyházi célú, nem közoktatási jellegű tanintézeteket, diakónus- és diakonisszaképző intézeteket, misszionáriusképző és bármiféle más egyházi munkásokat képző intézeteket.” Továbbá: „A soproni teológiai fakultás és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium között az eddigi jogviszony változatlan marad.” Ezzel szemben Révai József 1950 júniusában a következőket jelentette ki: „Az egyetemeken nem lehet többé helye a teológiai, hittudományi fakultásoknak. Egyrészt azért, mert a marxizmus-leninizmus világnézete alapján történő tudományos oktatás nem történhetik a teológiai oktatással azonos szervezeti keretben. Másrészt azért, mert az egyetemek és főiskolák állami tanintézetek, az egyház és az állam szétválasztásából pedig logikusan következik, hogy a teológiai oktatás és a papképzés kizárólag egyházi ügy és nem állami feladat. A teológiai karokat tehát át kell adni az egyházaknak.” (Szabad Nép, 1950. június 6.) A szót hamarosan tett is követte, előtte azonban június 9-én összeült a tanári kar, és bizalmas jelentést küldött az egyházi vezetőségnek. Ebben azt kérték, hogy az egyetem keretéből kiváló hittudományi kar továbbra is egyetemi besorolású maradjon, és mint ilyen tovább gyakorolhassa a doktoravatás jogát. Továbbá azt is kérték, hogy az egyházi jellegű hittudományi kar a jelenlegi állami jellegű hittudományi kar jogutódja legyen, és mint ilyen kapja meg a hittudományi kar irattárát, a hittudományi kar eszközeit, így a könyvtárát és a tanári státusokat. * * * Mindebből sajnos nem sok valósult meg. 1950. augusztus 30-án Darvas József kultuszminiszter, illetve Túróczy Zoltán püspök és Reök Iván egyetemes felügyelő jelenlétében pótegyezményt kötöttek, melynek értelmében a Magyar Népköztársaság kormánya tudomásul vette, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem a Pécsi Tudományegyetem szervezetéről leválasztott Evangélikus Hittudományi Kar helyett a lelkészképzés biztosítása érdekében Evangélikus Teológiai Akadémiát állít fel. Az akadémia fenntartásával kapcsolatos kiadásokra három éven át államsegélyt biztosít, amely összeg azután tizenhat éven át huszonöt százalékkal csökken, és 1968-ben teljesen megszűnik. Az oktató és nem oktató jellegű személyzet végelbánás alá kerül, a továbbiakban rá a Nem Állami Tanszemélyzet Országos Nyugdíjintézetére vonatkozó hatályos jogszabályok vonatkoznak. Az állam lemond a kar kápolnájának muzeális vagy művészettörténeti értéket nem képviselő berendezéseiről, festményeiről és szobrairól. Végül a kormány az egyezmény értelmében bérbeadja az intézménynek egyévi időtartamra az épület berendezését, irodai felszerelését s oktatási eszközeit, valamint a gondnoki lakást. A bérleti idő alatt az összes közterhet a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetemnek kell viselnie. Ilyen körülmények között kezdődött el az 1950/51-es tanév. Még ugyanaz az épület adott otthont a teológiai munka számára, de a hallgatók már nem a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett fakultásán, hanem egy önálló intézményben, az Evangélikus Teológiai Akadémián kezdték meg az évi tanulmányaikat. Talán jelképesnek is tekinthető, hogy ebben az évben megszakadt az a szép hagyomány, hogy a tanév a soproni templomban kezdődik ünnepélyes tanévnyitó istentisztelettel. Helyette kápolnai istentisztelettel indult el a tanév, az akadémia tehát saját falai közé vonult vissza, hogy ott viszonylagos biztonságban kezdje el és folytassa munkáját. A hittudományi karnak az egyetemről való leválasztása azért sem volt problémamentes, mert ekkor az egész tanári kart - egyházi intézmény lévén az egyetemes presbitérium jóváhagyásával - újból kellett választani. Mivel a vélemények sok esetben nem egyeztek meg a tanszékvezető tanárok személyét illetően, igen nehezen alakult ki a professzori kar végleges összetétele. * * * Az alábbiakban az 1950. év augusztusától október elejéig lejátszódó eseményeket vesszük sorra elsősorban az akkori jegyzőkönyvek alapján. Augusztus 14-én az egyetemes presbitérium megalkotta az újonnan megalakult Evangélikus Teológiai Akadémia szabályzatát, és kijelölte a tanszékvezető tanárokat. Pálfy Miklós, Karner Károly, Wiczián Dezső és Sólyom Jenő személye körül nem akadt vita. Podmaniczky Pál utódjául a vallástudományi tanszékre a kar addigi könyvtárosát, Ferdinánd Istvánt tették meg, de - bár ő minden tekintetben megfelelt volna a nyilvános egyetemi tanári kinevezés követelményeinek - csak rendkívüli oktatónak szavazták meg. Nem volt egyértelmű, hogy mi legyen a továbbiakban Kiss Jenő újszövetségi professzor sorsa. A rendszeres tanszék id. Prőhle Károly távozásával megüresedett, helyére fiát, ifj. Prőhle Károly sopronbánfalvi lelkészt jelölték ki. A gyakorlati tanszéken Jánossy Lajos kinevezése körül támadtak viták. A presbitérium a vitás kérdésekben a következőképp határozott: Kiss Jenőt megbízott óraadóként szerződtették, Jánossy Lajosnak nem adtak tanszéket, és a tanszékvezető megválasztását egy későbbi időpontra halasztották. Szeptember 27-én, a tanévnyitót követően összeült az egyetemes elnökségi értekezlet, ahol Karner Károly dékán is jelen volt. Ekkor annyiban változtattak az egyetemes presbitérium határozatán, hogy Kiss Jenőre mégiscsak rábízták az egyik újszövetségi tanszéket. További változás, hogy a rendszeres tanszéket mégsem ifj. Prőhle Károly, hanem Nagy Gyula kapta meg. A gyakorAz 1951/52-es tanév végén szigorlatozott hallgatók és professzoraik. Felső sor: Kiszely Sándor, Dóka Zoltán, Csonka Albert, Juhász Géza, Harkányi László, Varga György, Halassy Endre. Középső sor: Madarász István, dr. Ferdinánd István, Prőhle Károly, dr. Nagy Gyula, Veöreös Imre, Trajtler Gábor, Povázsai Mihály. Alsó sor: dr. Wiczián Dezső, dr. Sólyom Jenő, dr. Vető Lajos, dr. Karner Károly, dr. Pálfy Miklós, dr. Ottlyk Ernő. lati tanszék vezetőjéül ekkor mégis Jánossy Lajost választották meg. Ottlyk Ernőt nyilvános rendkívüli tanárnak tették meg. Október első napjaiban zendülés tört ki a hallgatók körében, mivel a nagy részük nem tudta elfogadni az események ekképpen való alakulását. A hallgatók egy csoportja bejelentette a dékánnak, hogy amíg a körülmények meg nem változnak, nem hajlandók látogatni az órákat. A dékán erre a bejelentésre dékáni szünetet rendelt el, hogy ezzel is tompítsa az ifjúság megmozdulásának sztrájkjellegét. A hallgatók következő lépésként gyűlést hívtak össze, ám kérdés volt, hogy hol tartsák meg. Mivel sem az akadémia épületében, sem a teológusotthonban nem kaptak engedélyt a gyűlés megrendezésére, a diákok - nem kis merészségről tanúbizonyságot téve - a teológiával szemközti, az Államvédelmi Hatóság épületével szomszédos sportpályán gyülekeztek össze, és tartották meg ülésüket. A hallgatók egy csoportja ellenezte a „sztrájkot”, és keresztény etikai szempontból elítélendőnek tartotta, a többség azonban csatlakozott a tiltakozó akcióhoz. Október 26-án kari ismét ülésezett az egyetemes presbitérium. Mivel Jánossy Lajos közben - megválasztása ellenére - püspöki döntés révén távozni kényszerült a gyakorlati tanszék éléről, ifj. Prőhle Károly Veöreös Imrével együtt oktatta a gyakorlati tárgyakat is. Kiss Jenőt nyugdíjazták, így ő sem állhatott katedrára ezután. * * * Az imént vázolt 1950-es helyzet, melynek nyomon követése még figyelmes olvasás mellett sem egyszerű feladat, azt mutatja, hogy a párt milyen tökéletes munkát végzett: tudta, hogy ha a körülményeket ellehetetleníti, akkor elkerülhetetlenül belső feszültségek keletkeznek, és ezzel már el is érte tulajdonképpeni célját, nevezetesen az egyház folyamatos gyengülését a társadalomban. Szűcs Petra (Folytatjuk...) Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan nőnek, nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? (...) A ti mennyei Atyátok pedig tudja hogy szükségetek van mindenre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja. (Mt s,28b-30;32b-34) Orosháza-T atrang: hivatalos a testvérkapcsolat Ihász Beatrix parókus lelkész gyülekezeti szolgálatba iktatása után, az ünnepi közgyűlésen került sor Orosházán május 18-án a helyi evangélikus egyházközség és az erdélyi Tatrang gyülekezete közötti - immár huszonhárom éve működő - testvérkapcsolat hivatalos megerősítésére, az együttműködési megállapodás aláírására. Képünkön a tatrangi evangélikus gyülekezet nevében Székely Levente lelkész szignálja a dokumentumot. KFS$ TAMÁS FELVÉTELE
