Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-09 / 23. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2013. június 9. » 15 Nyakig merülve Bajok vannak az e-maillel. Az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy megállíthatatlanul áramolnak a levelek a postaládájába, és reggel-este órákat kell rászánnia arra, hogy el tudja olvasni őket - a megválaszolásukról már nem is beszélve. Egy idő után akkorára dagad az inbox, a beérkező levelek mappája, hogy semmilyen tipp és trükk nem segít. Hiába ajánlgatják segítőkész emberek, hogy érdemes lenne felvenni egy asszisztenst, aki csak az elektronikus levelekkel foglalkozik, ez mégsem az igazi opció. Mint ahogyan a legújabb postafiók-bűvölő alkalmazások sem válnak be igazán. Az e-mail helyett más kommunikációs formára váltani pedig még inkább időt rabló elfoglaltságnak tűnik. Az e-maillel egy komoly baj van: az, hogy (elektronikus) levél, vagyis digitális továbbélése egy olyan kommunikációs formának, amely lassan évezredekre tekint vissza, magával hordozva a különböző korok által ráaggatott cifraságot. „Kedves X. Y.” - kezdődik majd jön a tényleges téma kifejtése, és természetesen „Üdvözlettel”, „Szia” vagy hasonló a zárás, aztán jön az aláírás. Ezeken felül az e-mail meg van fejelve egy olyan sajátossággal is, amellyel a papírra írt magánlevél nem bír: tárgyat is kell neki írni. Nem kötelező persze, de némelyik levélszemétgyűjtő program esetleg rossz néven veszi, ha nincs kitöltve ez a mező. És már az is felesleges időpazarlás, ha végiggondoljuk, hogy a levélben leírtaknak vajon mi is lehet a közös nevezője. Ha valamire igazán jó a Twitter száznegyven karakteres korlátja, akkor arra, hogy leszoktat minket a felesleges kellékekről: csak egy @ karaktert rakunk a címzett neve elé, és máris írjuk mondandónk lényegét. Persze a Twitter más: üzenetfolyam, nem pedig postaláda, ezért például nem is számít gorombaságnak, ha nem kapunk ki a folyamból és nem válaszolunk meg minden nekünk szóló üzenetet. Ha igazán fontos, akkor úgyis elküldik még egyszer. Ezzel szemben az e-mail inkább tennivalólistaként funkcionál, vagyis minden egyes bejövő levélre valamilyen módon reagálnunk kell, interakció történik. És ezt a tennivalólistát mások állítják össze számunkra - azaz hirtelen olyan helyzetben találjuk magunkat, mintha minden egyes levélíró a főnökünkké vált volna. Rémisztő gondolat. Mivel pedig egyre több és több ember használja az internetet, az ezzel küszködök száma egyre csak nőni fog. Az Inbox Zero fogalom (lásd: inboxzero.com) lassan tíz évre nyúlik vissza, és nem jelent egyebet, mint hogy a bejövő postaládánkat mindig üressé kell tennünk. Vagyis a leveleket meg kell válaszolnunk, és a velük kapcsolatos tennivalókat vagy a levelezőprogramban létrehozott, külön címkével kell ellátnunk, vagy egy tennivalólista-kezelő programban kell rögzítenünk. Valószínűleg senkinek nem kell hosszasan magyarázni, mekkora elé-EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence gedettséget jelent, ha a ránk zúduló terhek mindegyikét a „megfelelő bánásmódban” részesítjük, és tervezhetővé tesszük a rájuk szánt munkaidőt. A baj csak az, hogy másnap reggelre ismét megugorhat bejövő leveleink száma, és újra kezdődhet a sziszifuszi munka. A Google ingyenes on-line levelezőprogramja most még jobb lett. Nem elég, hogy nemrég megváltoztatták az üzenetíró felületet, sokkal egyszerűbb lett - ez valójában arra csábítja az embert, hogy egyből elkezdje írni a fő témát mindenféle sallang nélkül -, most a bejövő leveleket is igyekeznek megzabolázni. Már korábban is jól bevált a priority inbox, azaz a Gmail képes volt a leveleket korábbi aktivitásaink fényében fontos és kevésbé fontos csoportokra szétválogatni. Most azonban a rendszerben füleket vezetnek be, amelyek külön kezelik a fontos leveleket, a közösségi oldalakról származó értesítéseket és a reklámleveleket. Bár a változtatások jónak tűnnek, úgy fest, hogy csupán sebtapasznyi segítséget nyújtanak azoknak, akik tömegével kapják a leveleket. Itt az idő, hogy hozzászokjunk: bizonyos levelekre nem fogunk választ kapni. És nem azért, mintha nem lennénk fontosak a címzettnek, hanem mert nyakig elmerült bejövő leveleinek áradatában... ■ N. B. Sakkcserkészet EVÉL&LEVÉL&LEVÉL Találkozás a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban A Pápai Református Kollégiumban 1950-ben érettségizettek találkozójára került sor május 23-án Budapesten. Ez a rendkívüli és kihelyezett összejövetel a fővárosban és környékén lakó öregdiákok kezdeményezésére, kérésére történt, Döbrönte Tibor és Molnár Olivér szervezésében. Mivel a főszervező unokája a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba járt, itt volt ismeretség. Az igazgató, Kézdy Edit készségesen adott tantermet, helyet az összejövetelnek, az emlékezésnek, hiszen az emlékezés az ember egyik fő kiváltsága, Isten ajándéka. Bánáti Szohner Sándor így írt erről: „Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége: az emlékezés.” Mi ezt a halk szavú és előkelő vendéget hívtuk meg, hogy megemlékezzünk a megtett útról, életünk alakulásáról. Megköszönjük az igazgatónő megértését, segítőkészségét, kívánunk nehéz, de gyönyörű, embert formáló pedagógusi munkájához töretlen erőt, kívánjuk Isten áldását. Olyan tanulókat, akik az ebben az országosan elismert evangélikus gimnáziumban kapott szellemi értékeket nemcsak meghallják, hanem elsajátítják, és aszerint is élnek a jövőben. Mindannyian hálásak vagyunk a lehetőségért, a hangulatos együttlétért: Giayné Nagy Erzsébet (Ajka) „Nem vagyunk Türkei!” Tisztelt Dobsonyi Sándor olvasószerkesztő úr! Köszönöm, hogy észrevételeimet az Evangélikus Élet május 5-i számának olvasói rovatában („Nem saját ötletből”, 11. o.) ekkora figyelemre méltatta. így talán elérhető, hogy a Schwäbische Türkei kifejezés kimenjen a használatból. A témához annyit, hogy én (mint általában mi, protestánsok) nem vagyok abszolút tekintélytisztelő. Attól még, hogy a Magyar néprajzi lexikont Ortutay Gyula lektorálta, a jelzett szócikket Filep Antal követte el, s hogy Sasi Attila térképész is használja, egy fogalom még lehet téves. Az Oszmán Birodalom ellen elég évszázadig küzdöttek őseink ahhoz, hogy jogunk legyen az ellen protestálni, hogy történelmünket nem ismerő (nem is ismerhették, hiszen a hódoltság után telepítették be őket) nemzetiségeink hazánk egy részét Törökországnak kereszteljék el. Nem vagyunk Türkei! Sem schwäbische, sem egyéb! Igenis voltak összefüggő, német ajkú községekből álló részei Tolnának és Baranyának, de ez senkit sem jogosít fel arra, hogy ilyen - igenis megszégyenítő! - nevet adjanak megyéinknek. Egy kifejezés nem attól helyes vagy nem, hogy szaktekintélyek hozták-e a világra. Errare humánum est - még a legnagyobbak esetében is. De ezt a kifejezést mi, legkisebbek sem tudjuk elfogadni, ha magyar fülünk van. A néprajzi lexikonbeli szócikkre visszatérve, idézem: „A 18. sz.-ban keletkezett német települések láncolatát kezdettől számos helyen magyar és délszláv (horvát és szerb) közösségek szakították meg...” Hát igen. Mert az őslakos magyarság nem pusztult ki teljesen sem a török éra alatt, sem az osztrák felszabadító háborúk következtében. Tisztelettel: Dr. Simor Ferencné (Siklós) Jó érzés tudni, hogy Adolph Anderssen evangélikus volt. Ott nyugszik ma is az Odera mellett fekvő Boroszló (ma: Wroclaw, Lengyelország) evangélikus temetőjében. Tanárember volt: matematikus és német filológus. A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy ő volt az első nem hivatalos sakkvilágbajnok. Az első világkiállítás 1851-ben volt Londonban, és ugyanakkor rendezték meg az újkor első nemzetközi egyéni sakkversenyét is. Mindenkit meghívtak, aki akkoriban számított Európában. Parádés mezőny jött össze a verseny színhelyén, a Szent Györgyről elnevezett klubban. Angol vagy francia győztest vártak, de a német Anderssené lett a pálma. Sőt mindjárt lebonyolítottak még egy másik erőpróbát is a brit fővárosban, amelyen ismét a harmincnégy esztendős Anderssen tanár úr győzött. Amióta tucatnyi gyerek közül néhányan megjelennek Zuglóban a hó első vagy harmadik délelőttjén, hogy sakkozni tanuljanak, elhatároztam, hogy megpróbálom kissé regulárisabban ösztökélni az előremenetelt. Kitaláltam a „sakkcserkész” fogalmat. A cserkészek szeretnek idegen tájakat bebarangolni, váratlan feladatokat talpraesetten megoldani, sőt - ha kell - próbákat is kiállni. Megalkottam egy A4-es lapon az első „próbakönyvet", amely hét próbából áll. Aki teljesíti, az hétpróbás sakkcserkész lehet. (Andrásnak három már megvan.) A legbüszkébb arra vagyok, hogy a próbák egyikeként megalkottam a sakkgyorsírást, amelynek segítségével iskolai „dolgozatot” és házi „feladatot” is lehet íratni. Ilyet szinte sehol a világon nem csinálnak. Vázlatosan az alábbiakban lehetne ismertetni a sakkgyorsírást. A sakkirodalomban van képi szimbóluma a sakktáblának és a sakkbábuknak is. Mi az órákon ezeket is megismerjük, de számtanfüzetlapon saját kezű vonalas jeleinkkel képesek vagyunk gyorsan például lemásolni a sakkállásokat. A sakktábla szimbólumát a kockás füzet 8 x 8-as mezeje sarkainál 3-3 kockányi hosszon megvastagítva állítjuk elő. A bábuk vagy fehérek (= vékonyak), vagy feketék (= vastagítottak), és vonalas jelük olyan egyszerű, hogy még egy óvodás is képes őket megrajzolni. Az elmondottakhoz már csak azt szeretném hozzáfűzni, hogy ezekből a jelekből áll össze a mi sakkcserkészimádságunk, melynek a szövege: Krisztus keresztjének dicsősége kormányozzon utadon. Ámen. ■ Havasi Kálmán 1 — \ 0 + ✓ — 1 1 -/ 0 + \ — 1 Tisztelt Olvasónk! Önnek kétségkívül szíve joga protestálni a Schwäbische Türkei elnevezés használata ellen - mint látható, e hasábokon immár másodszor adtunk helyet a tiltakozásának. Ebből azonban nem következik, hogy igaza is van. A helynevek között számos olyat találhatunk, amelyek ma már „ nem felelnek meg” a történelmi tényeknek; általános jelenség hogy hosszabb-rövidebb idő elteltével - miként a névtan kutatói mondják - a helynevek jelentéstartalma kiürül. „Székesfehérvár nem királyi székhely, fehér várát is hiába keressük, nem mindegyik Vásárhely vásáros hely, Szombathely nevű településeink nagy részén nincs szombati napon vásár” - írja Hajdú Mihály Általános és magyar névtan című munkájában (Osiris Kiadó, Budapest, 2003, 83. 0.). Ezek a nevek tehát ma „tévesek”, mégsem szabadulunk meg tőlük - miért kellene akkor éppen a Schwäbische Türkei elnevezésen számon kérni a „történelmi hitelességet”? Egyáltalán miért kellene zavarnia bennünket annak, hogy egy nemzetiség a saját nyelvén miként nevez(ett) egy bizonyos területet?Ne akarjuk már előírni, milyen neveket használhatnak a más anyanyelvűek, és milyeneket nem... Ők így hívják, mi magyarul másképp, így színes a világ. Másfelől: semmi és senki nem kényszerít bennünket arra, hogy használjuk ezt az elnevezést, ha bántja az érzékenységünket - azt azonban, hogy másnak is olyan „magyarfüle” legyen, mint nekünk, nem várhatjuk el. Tisztelettel üdvözli: ■ Dobsonyi Sándor olvasószerkesztő Protestáns fiatalok a szélsőjobb ellen Az alábbiakban mellékelem az Evangelisches Sonntagsblatt aus Bayern című hetilap 2013. április 28-i számának egy híradását. A cikket én fordítottam le, és felajánlom közlésre az Evangélikus Életnek. Érdeklődés esetén az eredeti szöveget is rendelkezésükre bocsátom. Liska Endre (Budapest) „Protestánsfiatalok Bajorországban az elmúlt négy évben 115 akciót szerveztek a szélsőjobb ellen. A bajor tartományi egyház ötvenezer euróval támogatta a fiatalok kezdeményezését, amelyet a szervezők Mit teszünk a szélsőjobb ellen? címmel mutattak be a nyilvánosságnak. A projektek között szerepeltek tiltakozó istentiszteletek a rasszizmus ellen, utcai rendezvények, iskolapolitikai akciók, találkozók az elmúlt idők szemtanúival, valamint olyan korábbi neonácikkal, akik kiábrándultak a szélsőjobboldali eszmékből. Ezenkívül a fiatalok rendelkezésére állt egy speciálisan felszerelt gépkocsi-utánfutó, amely lehetőséget biztosított a jobboldali demonstrációkra való spontán reagálásra. Johannes Friedrich nyugalmazott bajor evangélikus püspök, aki 2009-ben az anyagi eszközöket a fiatalok rendelkezésére bocsátotta, így nyilatkozott: »Megdöbbentő, hogy a szélsőjobboldali csoportok még napjainkban is milyen vonzerőt gyakorolnak sokfiatalra.« Hozzátette még hogy a keresztényeknek éberen szemmel kell tartaniuk mindenfajta radikalizmust, és fel kell lépniük ott, ahol sérelem éri az emberi jogokat. »A szélsőjobboldali eszmék elfogadhatatlanok« - hangsúlyozta a püspök”
