Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-06-09 / 23. szám

Evangélikus Élet PANORÁMA 2013. június 9. » 9 m Ha nem egy évtizedek óta szolgá­ló, gyakorlott evangélizátorról lett volna szó, bizony kudarcba fullad­hatott volna az estének ez a része. A Németországból érkezett, jól ismert evangélikus igehirdetőnek, Ulrich Parzanynak éppen akkor kellett tartania prédikáció­ját, amikor az önkéntesek még lázasan gyűjtötték az adományokat, és adták körbe a nap emblémájával ellátott perselyes dobozo­kat. A küzdőtérről folya­matos beszélgetés zaja szű­rődött föl a színpadra, a hátsó sorokból pedig meg­szólalt egy méltatlankodó hang: miért kellett meg­szakítani a koncertet „szö­vegeléssel”?! Ulrich Parzany azonban - bár látszott, érzékeli a megbomlott fegyelmet - nem a körülményekkel tö­rődött, hanem feladatára összpontosított. Igei ma­gyarázata nélkül csupán „hites élmény” felfokozott hangulatú keresztény „bu­li” maradt volna az este. (A koncer­ten többször „hergelték” így a kö­zönséget a fellépő zenekarok front­emberei: „Ki is az, akiért itt együtt vagyunk?” Mire a többezres tömeg egy emberként harsogta a választ: „Jézus!”) Imponálóan egyszerű igehirdetésében a prédi­kátor ugyanezt hangsú­lyozta, megtöltve azonban mély tartalommal az önfe­ledt kiáltásokat. Rámuta­tott, hogy az arénában zaj­ló koncert egyedül Krisz­tusról szól, az ő dicsőítésé­ről és arról, hogy aki még nem ismeri az Urat, hallja meg hívó szavát. Először János evangéliumából ol­vasta fel a Pártfogóról, a Szentiélekről szóló ígéretet, akiről Jézus így beszélt: „...eszetekbe juttat min­dent, amit én mondtam nektek.” (Jn 14,26b) Az elhangzó dalokban benne munkálkodik a Szentlélek, aki Jézus kizáró­lagos hatalmáról győz meg minket újra és újra - mondta az igehirde­tő, majd azokat szólította meg, akik előtt Krisztus titka még nem tá­rult fel, akiket csak a jó zene ígére­te vonzott a sportarénába. Nekik a Unisono Jelenések könyve jól ismert versét ol­vasta fel arról a Jézusról, aki meg­található, akivel élő kapcsolatba le-Csiszér László Israel Houghton tokban, hogy az este többről szól lelkesítő koncertnél, nagyobb cél­ja van a „szent” muzsikának annál, mintsem hogy csupán a hit dolgá­ban „bennfenteseket” bátorítsa, vi­­dámítsa. A tét ennél sokkal na­gyobb. hét kerülni, mert az ajtó előtt áll, és zörget (Jel 3,20). Amikor Parzany frappánsan rö­vid, de nagyszerűen átgondolt ige­hirdetésének ehhez a pontjához ért, az aréna közönsége lecsende-Azokban a percekben mind rá­döbbenhettek az egyháznak, Krisz­tus népének közös küldetésére, a ta­nítványokká tétel közös felelősségé­re. Erről Ulrich Parzany még kora délután egy, a lelkészek és gyüleke­sedett. Talán tényleg a Lélek szólt azok szívéhez, akik eddig süketek voltak az isteni hívást meghallani. De a különböző felekezetekből ér­kezett hívő emberek is érzékelhe­tően felismerték ezekben a pillana­zeti munkatársak számára szervezett szemináriumon szólt, Jézus imádsá­gából idézve a fő gondolatát:„...eggyé legyenek, hogy elhiggye a világ hogy te küldtél el engem..!’ (Jn 17,21) ■ B. Pintér Márta Az ezertagú kórus és a zenekar Henderson Dáviddal Evangélium a zene szárnyán Tizenharmadik alkalommal várta múlt szombaton az Ez az a nap! el­nevezésű ökumenikus rendezvény a fiatalokat és idősebbeket a Papp László Budapest Sportarénában. A koncert helyszínének előterében a közönség ez alkalommal is a Misszió Expó keretében ismerkedhe­tett a gyülekezeti és missziós szolgá­latok tevékenységével, illetve keresz­tény témájú könyveket, CD-ket és más kiadványokat vásárolhatott. Az érdeklődők szép számban éltek is a lehetőséggel. A közel hatórás — óriási kivetítő­kön is követhető - zenés dicsőítés az 1000 fős kórus és a Joy Gospel Mu­sic fellépésével kezdődött. Ekkora apparátus közös megszólaltatása nem könnyű feladat, a zenészek­­énekesek mégis gyakorlottan adták elő az erre az összeállításra hangsze­relt számokat. A kórus mellett érde­mes kiemelni a kísérő - vonósokkal, fúvósokkal is kibővített - együttes ritmus- és basszushangszereseit, akik játékukkal alulról támasztot­ták a nem mindennapi méretű kórus hangzását. Műsorukba bekapcsoló­dott - egy szám erejéig - az egyik te­hetségkutatón feltűnt Henderson Dávid is: egy Hozsánna-énekkel lé­pett fel, sikeresen. A Bolyki Brothers a megszokott ma­gas színvonalú a cappella énekléssel vívta ki a hallgatóság elismerését. A már jól ismert magyar fellépők között volt továbbá Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László, Dob­­ner Illés, Lakatos Péter, illetve a Gá­­vel testvérek. Mint kiderült, ők közel ezer saját dicsőítő kompozícióval járják az országot és a határokon túli területeket. Az említettek egyszerre léptek a színpadra, s felváltva, de egy­mást is kísérve, közösen énekelték egymás dalait. Nem lehet, de nem is kell különbséget tenni produkcióik között, hiszen mindannyian hitükkel megerősített, felvértezett zenéjüket adták elő. Jó volt hallani érthető szöveg­­mondásukat, jó volt tapasztalni, hogy náluk a szöveg tartalma, jelentése a meghatározó. Hiszen a zene szárnya­in az evangélium üzenetét töreked­nek eljuttatni hallgatóságukhoz. Érdemes megemlíteni, hogy a ren­dezők adományokat gyűjtöttek a Csak Egyet Szociális Segítő Központ javára. Az intézmény a rászoruló, a társadalom perifériájára sodródott embereknek igyekszik segíteni, me­legedőt, élelmiszert, étkeztetést kínál számukra. A központ tevékenységé­ről egy rövidfilmet is láthatott a kö­zönség. A műsort konferáló főszervező, ?' László Viktor bejelentette, hogy elin­dították az Ez az a nap Rádiót, mely­nek zenei műsorai az interneten hu­szonnégy órán keresztül elérhetők. A koncert alatt a gyerekeket szín­darabbal, játékokkal, kézműves-fog­lalkozásokkal és zenés műsorral szó­rakoztatták többek között Pintér Bé­la és a Csemeték. A többórás rendezvény egyik szép pillanata volt, amikor egyházi veze­tők - közöttük Gáncs Péter, a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház el­nök-püspöke - léptek a színpadra, imádsággal fordulva Jézushoz. A tavalyi angol fellépők után idén két amerikai együttes érkezett Buda­pestre, hogy énekkel és zenével szó­lítsák meg Jézus Krisztust. Texasból - egy huszonnégyezer tagot számláló gyülekezetből - jött a Gateway Wor­ship zenekar és fantasztikus énekesei. Az angol szövegeket a kivetítőkön együtt követő közönséget az est folya­mán többször is megénekeltették a fel­lépők, de nem a rockkoncerteken megszokott módon - mintegy gyüle­kezeti énekként szóltak a dalok a né­zőtéren is. Felemelő pillanatok voltak. A programot az ötszörös Gram­­my-díjas Israel Houghton (gitár) és együttese, a New Breed zárta. Zenei értelemben is illik a csapatra a „pro­fi" minősítés. Dicsőítő szövegeit mindvégig hihetetlen energiával, pontosan, dinamikusan, kifejezően szólaltatta meg. Zenéjükben a gospel mellett megtalálhatók a soul, a fun­ky és a dzsessz elemei is. Ötletes és hatásos hangszerelés, professzioná­lis előadás társult mindehhez. Az amerikai istentiszteletek el­maradhatatlan hangszere, a Ham­mond orgona is több alkalommal szerepet kapott, s néhány pillanatra egy zenekari kiállásnál kristálytiszta, többszólamú a cappella - csak éne­kesek által megszólaltatott - kórust hallottunk. Csodálatos volt. Az idei rendezvény több nemzet képviselőjének közös imájával zárult. Az óriási, fénybe borult színpadon az amerikai fellépők kíséretében szólt a zene és az ének országokért, nemze­tekért, gyarapodó számú hívőért ezen a napon, hiszen ez volt az Ez az a nap! 2013. ■ Hetessy Csaba Ez az a nap, amit nehéz szavakba önteni. Ez az a nap, amikor egy aréná­­nyi ember - Jézus szeretetét hirdetve - fantasztikus energiákat mozgat meg. Első döbbenet az a hatalmas embertömeg, amelyet ez a rendezvény egybe tudott szólítani. Második döbbenet a színpadon álló ezer fő egy­sége és összhangja... Gyönyörű hangzás, borzongató érzelmeket vált ki, azt hiszem, nem csak belőlünk... Rengeteg a fiatal! És örömmel, vidá­man, Isten felé fordulva élvezik az összejövetel minden percét. (...) Eljöttek barátaink az ország minden részéről, és a határon túlról is részt vettek e jeles nap eseményén. Boldogok vagyunk, hogy részesei lehet­tünk ennek a huszonnégy órás dicsőítésnek. Találkozzunk 2014-ben is! „Hogy zengjen néked, és el ne hallgasson felőled a dicséret’.’ (Zsolt 30,13) ■ Bertalan Zsuzsanna - Szirt-Nácsa Brigitta Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Next

/
Thumbnails
Contents