Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-02 / 22. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2013. június 2. » 15 Menjünk át a szivárvány alatt! ► Egy májusi kora este az erkélyen üldögélve egy távolabb elvonuló zivatar után szivárványt pillantottunk meg az égbolton a diófa lombjai között. A gyerekek először is - Marék Veronika kedves mesefigurája, Annipanni nyomán - számba vették a szivárvány színeit, majd a vacsoraasztalt hátrahagyva kiszaladtak az udvarra, és percekig nézelődve azon tanakodtak, vajon hol lehet a vége. Mi, felnőttek csodálkozva néztük az önfeledt gyermeki játékot és örömöt. „Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág de Istenünk igéje örökre megmarad” (Ézs 40,60.8) Ha körülnézünk, észrevehetjük, mennyi - olykor „haszontalan” - szépséggel ajándékoz meg bennünket az Úristen a természet által: színekkel, formákkal, illatokkal. Persze általában van valami racionális - fizikai, kémiai, biológiai - oka és magyarázata a megfigyeléseinknek, és sokszor éppen ez a tudás tesz olyan magabiztossá bennünket, hogy azt gondoljuk: korlátlanul irányíthatjuk és átalakíthatjuk a természetet és egyes folyamatait. Éppen e magatartásunk következményeire figyelmeztet bennünket két jeles környezetvédelmi nap is májusban. Az európai nemzeti parkok napján - 1999 óta május 24-én tartjuk - a jelen és a jövő generációi számára megőrzendő területek, vagyis a nemzeti parkok és egyéb védett területek fontosságára és céljaira irányul a figyelem. Ezeken a védett területeken szabályozva van a mezőgazdasági és az ipari tevékenység, a tudományos munka mellett pedig jó lehetőség kínálkozik az oktatási és szabadidős programokra is. Magyarország területén jelenleg tíz nemzeti park található. Legelsőként az idén éppen negyvenéves Hortobágyi Nemzeti Parkot hozták létre 1973. január í-jén, legutóbb pedig a Fertő- Hanság Nemzeti Park alakult meg több terület egyesítésével 1991-ben, majd három év múlva sor került az osztrák oldali nemzeti parkkal történő összekapcsolására is. Immár hetedik alkalommal egész hetes, változatos programokból álló rendezvénysorozatot is tartanak a parkigazgatóságok magyar nemzeti parkok hete néven (idén június 7. és 16. között), de ezenkívül is számos lehetőség (tanösvények, ökoturisztikai rendezvények, szervezett túrák, be-ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla ararat@lutheran.hu mutatók, nyári táborok) várja a felnőtteket és gyerekeket egyaránt. A nemzeti parkok és egyéb természetvédelmi területek, arborétumok - többek között - fontos szerepet töltenek be a növény- és állatvilág sokféleségének, vagyis a biodiverzitásnak a megőrzésében is, amely nem pusztán erkölcsi kötelességünk, hanem az ökológiai egyensúly fenntartása érdekében egyben mindannyiunk felelőssége is. Ennek jelentőségére és a fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet a biológiai sokféleség nemzetközi napja (május 22.). Isten-ember-természet viszonyára számos történetet találunk a Bibliában is. Az ó- és újszövetségi példák, hasonlatok, a próféták tanításai, a zsoltáros szavai, Jézus példázatai sok esetben a természet képeit hívják segítségül Isten igéjének megértéséhez. Sok esetben pedig éppen növények, állatok vagy éppen természeti jelenségek által tapasztalható meg az Atya gondoskodó szeretete. S habár elmúlik minden ezen a világon - amint Ézsaiás próféta is emlékeztet minket erre -, hitünk mégis túlmutat ezen a múlandóságon. A szivárvánnyal „megpecsételt” szövetség után Krisztus vére által új szövetség köttetett Isten és ember között. Ennek a hitnek a fényében kell tekintenünk erre a teremtett világra is, ahol a sok nehézség és nyomorúság ellenére is biztosan tudhatjuk, hogy hajunk „szálai is mind meg vannak számlálva”. (Lk 12,7) Fülembe csengenek a Kovács Kati által énekelt régi sláger sorai: „Hallottam egy régi mesét, / el nem feledem. / Ha átmegyek a szivárványon, / boldog lesz életem.” Vajon eszünkbe jut-e nap mint nap hálát adni Isten gondviselő szeretetéért? Meglátjuk-e még a teremtett világ szépségeit, a szivárvány színeit, s pusztán gyermeki kíváncsiságból megkíséreljük-e még a lehetetlent: átmenni alatta? ■ JCsCs EVÉL&LEVÉL Az evangélikus országos hittanverseny döntőjén jártunk A felkészülés hosszú időszaka, a helyi, megyei megmérettetés után április 27-én, szombaton végre eljött a nap, amikor útra kelhettünk, hogy részt vegyünk Budapesten a 22. országos evangélikus hittanverseny döntőjén, ahová minden megyéből négy korosztály négyfős legjobb csapatai érkeztek. Mi az 1-2. osztályt képviseltük egy vegyes csapattal: Kmetti Erik Bakonyszentlászlóról, Magassy Réka és Pákozdi Léna Sikátorról és jómagam, Szakos Hanna Bakonytamásiból. Mi hárman, lányok a veszprémvarsányi iskolába járunk. A 7-8. osztályos döntőseink: Berzsényi Katalin, Ihász Nikol, Siffel Henriett és Török Klaudia mind bakonyszentlászlóiak, ott is járnak iskolába. Már nagyon vártuk a kirándulást, hisz a pápai megyei fordulóról sok szép élménnyel térhettünk haza, és tudtuk, hogy még sok meglepetés vár ránk. Édesapám, Szakos Csaba evangélikus lelkész nagyon jól felkészített bennünket a versenyre, hogy gyülekezeteinket képviseljük. Többször írtunk még dolgozatot is. Olyan alaposan felkészültünk, hogy szinte szó szerint tudtam a hat bibliai történetet. Nagyon izgultunk, mert szerettünk volna győztesek lenni. Amikor megérkeztünk, részt vettünk egy áhítaton. Elmondták, melyik csapat hányas állomáson kezd. Mi az ötösnél kezdtünk, kilenc állomás feladatai vártak ránk. A feladatok között voltak nehezek is, de közösen mindegyiket megoldottuk, és azt is megtudtuk, hogy minden állomáson maximális pontszámot kaptunk. Az utolsó állomást követően végre elérkezett az önfeledt játék ideje. Elsőként a trambulint próbáltuk ki, de a szabadtéri óriás sakkal is megbirkóztunk, bábkészítésben vettünk részt, és egy koncerten, ahol a bábok is előkerültek, amelyeket készítettünk. A szabadidőnk alatt a felsősök versenyeztek, ők is nagyon ügyesek voltak. A rajzverseny jutalmazása után végre elkezdték ismertetni az eredményeket. Velünk, a legkisebbekkel kezdték. Sorban mondták a csapatok nevét, s amikor a másodikat hirdették, akkor már tudtuk: mi lettünk az elsők. Nagyon örültünk, volt aki örömében ugrált. Oklevelet kaptunk és két könyvet, ezekből azóta esténként anya olvas. A bakonyszenüászlói lányok 8. helyezést értek el, de szerintem ők is és minden döntős csapat nyertes, hogy eljuthattak idáig. Hazafelé megálltunk Tatabányán, a turulmadárnál rácsodálkoztunk, hogy milyen kicsik is vagyunk hozzá képest. Szeretnénk köszönetét mondani mindenkinek, aki azért fáradt, hogy felejthetetlen élményben legyen részünk. Hálás vagyok elsősorban Istennek, de sok mindenki másnak is. Köszönjük a fenyőfői önkormányzatnak, hogy a kisbuszukkal elmehettünk, és még az útiköltséget is kifizették. Az anyák napi istentiszteleten köszöntött a gyülekezet bennünket, mi pedig édesanyáinkat és nagymamáinkat, akiket ennél szebben nem is köszönthettünk volna. Reméljük, hogy jövőre is eljuthatunk idáig, és lesz alkalmunk még olyat tenni, amiért büszkék lehetnek ránk. Szakos Hanna 8 éves tanuló (Bakonytamási) Ajándék volt ez a nap - így tudnám röviden megfogalmazni a soltvadkerti Találkozások Házában május 10-én lezajlott, A dal napja című rendezvény lényegét. Minden gyülekezetünk, intézményünk életében vannak olyan ünnepnapok, amelyek egyrészt megkoronázzák a hétköznapok munkáját, másrészt talán messzebbre világítva is hírt adnak egy-egy közösségről. A dal napján a régió nyolc óvodájából negyvenhét gyerkőc és óvónőik részvételével szem- és fültanúi lehettünk annak, hogyan lehet gyerekek és felnőttek számára egyaránt ünnepnapot varázsolni a hétköznapokon végzett munka bemutatásával. A szervezők munkája minden dicséretet megérdemel, hiszen a megfelelő körülmények kialakítása mellett azt is fontosnak tartották, hogy Soltvadkert város néhány vezetőjét is meghívják, ezzel is emelve az esemény rangját. Hachbold Éva, a helyi evangélikus óvoda vezetője tehát a gyerekek, óvónők és a szép számban jelen lévő szülők mellett köszönthette Lehoczki Ferenc polgármestert, dr. Viszkók Zoltán jegyzőt, Fodomé Schiszler Terézia aljegyzőt, Udvarhelyi Attilát, a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola igazgatóját és Szabadiné Viszmeg Erzsébet igazgatóhelyettest, valamint a zsűri tagjaiként Soltvadkert díszpolgárát, Péczka Lászlóné, Ibolya óvó nénit, Homoki Pál lelkészt, Katona Klári művésznőt, valamint e sorok íróját - hiszen az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a zsűri munkájában. A nap programjának gördülékeny levezetését, a közös énekléseket és táncot pedig dr. Fodor Katalin tanárnőnek és férjének, dr. Pethő Istvánnak köszönhettük. Bár zsűriről beszélek, itt mégsem versenyről volt szó; ugyan kiemeltük a legjobbakat, mégis mindenkit megemlítettünk, illetve mindenki ugyanazt az ajándékot kapta, mint a kiemeltek - és ez nagyon jól volt így. A gyerekek szereplését látva és hallva lelkesítő volt megbizonyosodni arról, hogy a zenei nevelés és készségfejlesztés ennyire hangsúlyosan jelen van az evangélikus óvodákban, illetve hogy a muzsikában rejtőző csodára, játékra, örömre való rátalálás képességének birtoklása nem függ az életkortól. Mint megtudtuk, Soltvadkerten a különböző városi, iskolai vagy gyülekezeti rendezvényeken rendszeresen vesznek részt a zenei szolgálatban olyan gyerekek és fiatalok, akik már az óvodában elkezdtek ismerkedni a zenével. Erre a soltvadkertiekkel együtt.méltán lehetünk büszkék. A nap végén Katona Klári a zsűri elnökeként megindító kedvességgel adta át az ajándékokat, köztük Zeneország címmel gyermekeknek készített zenei tehetséggondozó DVD- jét minden résztvevőnek és felkészítőiknek. Minden gyerkőchöz volt néhány mosolygós, dicsérő szava, de figyelmességéből tartalékolt a felnőtteknek is. A díjak átadása, a gyerekektől való elköszönés után még marasztalta a szülőket, óvodapedagógusokat, hogy együtt csenghessen le valamennyiünkben az együtt megélt délelőtt minden szépsége, értéke. Élet című írását mondta el, melyből szeretnék idézni egy gondolatot: „Semmi sem tudta elvenni a A szerző kedvem tőle. Az igenlésétől, a magasztalásától. Az iránta érzett csodálattól." A művésznő már a nap elején elmondott rövid köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a zene: örömforrás, a gyermeket hozzájuttatni pedig mindennél nagyobb ajándék. Kölcsönösen nagy ajándék. Adónap kapónak egyaránt. A kicsik énekeiből a bemutató során többször érezhettük, milyen nagy dolog, ha ez sikerül. Itt be is fejezhetném tudósításomat azzal, hogy Homoki Pál szavait majobbján a zsűri elnöke, Katona Klári gamban felidézve várom 2014 májusát, hiszen a lelkész úr elköszönésében mintegy ígéretként fogalmazta meg: e nap hagyományt teremthet. Mégis mással, egy személyes élménnyel szeretném zárni soraimat. A dal napján számomra az jelentette a legnagyobb csodát, hogy engem egy olyan ovis éneke és előadása nyűgözött le legjobban, akiről a nap végén megtudhattam: problémákkal teli családban él. A megelőző napon épp Kecskeméten szolgáltam Bárányos nevű zenekarommal, a helyi református iskola alsó tagozatos kisdiákjainak játszottunk, énekeltünk saját dalokat. Ezek igazából megzenésített igeversek a Jó Pásztorról és az ő nyájában lévő juhokról, vagyis magunkról, emberekről. Egyszer csak „beköszöntött” a csoda. Mindenféle biztatás nélkül a legalább száz alsó tagozatos egyszerre kezdett ütemes tapsba a következő sorok hallatán: „Szívem tiszta hadd legyen, hadd ragyogjon fényesen! Bűntől tiszta tükrében meglátom az Istent!” íme, a zárómondatom: akár a színpadon állnak, akár á nézőtéren ülnek, figyelni kell a gyerekekre, mert valami olyat tudnak (tanítani) a szeretetről, amit mi, felnőttek talán már rég elfelejtettünk. ■ Huszák Zsolt, a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Osztályának zenei referense Ajándék volt ez a nap
