Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-05-19 / 20. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. május 19; » 3 Lelkésziktatás a győzelem napján ► Dr. Csepregi András több mint két éve látja el a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban az iskolalelkészi szolgálatot, hivatalos iktatására azonban csak most, május 9-én, csütörtökön, mennybemenetel ünnepén került sor. Az újnak nem mondható, de minden bizonnyal sok további „aratnivalót” tartogató hivatalba Aradi György, a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség lelkésze, Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese és Tamásy Tamás, a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség lelkésze iktatta be Csepregi Andrást. Győri Gábor 5MÓZ 18,13 alapján tökéletességre törekvésre biztatta az iskolalelkészt. A felé irányuló sok emberi elvárásnak nem felelhet meg - állította -, egyre kell törekednie, az Úr előtti feddhetetlenségre, mely csakis Krisztus mennybemenetele és a pünkösdi Lélek által lelkesülten lehetséges. Az áldások után az immáron beiktatott Csepregi András prédikációjában Róm 8,31-39-re építve egy diákemlékét osztotta meg a zömében (fasori) diák hallgatósággal. 1975-ben Sárszentlőrincen ugyanezen a napon - tehát május 9-én - a második világháborút lezáró győzelem napjára emlékeztek, és rendhagyó számháborút játszottak. Csepregi András a kisebbségben lévő, kék karszalagos „náci” csapatba került, mely aztán csúfos vereséget szenvedett a ruhára varrt szalagos „vörösöktől”. Az események után lógó orral, „tönkreverve” ültek egy fa alatt, amikor is Tóth Pisti, az iskola legverekedősebb fiúja a következő meglepő és emlékezetes mondattal vigasztalta őket: „Semmi baj, a világ kerek.” A küldetésben sok mindent el kell viselni - kapcsolt vissza a bevezető igéhez a lelkész az apostolok mártírhalálát megidézve. Isten szeretetétől, „a világ kerekségétől" azonban, amely megjelent Jézus Krisztusban, semmi, de semmi nem választhat el bennünket - zárta mondandóját Csepregi András. ■ Kinyik Anita Csepregi András evangélikus lelkész, rendszeres teológus. Az Evangélikus Teológiai Akadémián 1987-ben szerzett diplomát, a Durhami Egyetemen pedig 2002-ben védte meg Two Ways to Freedom: Christianity and Democracy in the Thought of István Bibó and Dietrich Bonhoejfer (Két út a szabadsághoz: kereszténység és demokrácia Bibó István és Dietrich Bonhoejfer gondolkodásában) című PhD-értekezését. Györkönyben és Budapest-Kelenföldön végzett lelkészi szolgálatot. 1999-től 2010-ig az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyíregyházi hittanárképző tagozatának oktatója volt. 2006-2010 között az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságát vezette. Jelenleg a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium lelkésze. „Krisztus az ő országát tanulatlan la- SEMPER REFORM ANDA ikusokkal és balga halászokkal kezdi el, akik a Szentírást nem is tanulták. A keresztyén egyház nyomorult koldusok botránkoztató igehirdetésével kezdődik arról a názáreti Jézusról, akit meggyaláztak, leköpdöstek, megcsúfoltak, s végül mint lázítót és istenkáromlót keresztre feszítve a leggyalázatosabban megöltek. Erről a Krisztusról hirdetik pünkösdkor nyilvánosan, hogy erőszak és jogtalanság esett rajta, s akik megölték, azok Isten ellenségei, akik súlyosan vétkeztek, s Istent lángoló haragra ingerelték. Csodálatos bátorság és hatalmas vigasztalás, hogy az apostolok pünkösdkor ilyent mernek prédikálni nyilvánosan! Honnét volt ekkora erejük? Az igéből és a Szentiélektől. Nézd, minő ereje van Péternek! Nem is csupán Péternek, hanem a többieknek is. Mily biztosak a dolgukban! Mily erőteljesen markolnak bele a Szentírásba! Mintha százezer évig azt tanulták és egészen kitanulták volna. Én nem tudnék olyan biztosan belemarkolni az igébe, pedig a Szentírás doktora vagyok. Ezek pedig halászok, akik a Szentírást nem is olvasták. A keresztyénség tehát szegény halászok igéjével, Isten szegényes, megvetett művével, a megfeszített názáreti Jézussal kezdődött.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Trinitárius egyháztan Miroslav Vb/fteológus Képünkre és hasonlatosságunkra - Az egyház mint a Szentháromságképmása című, a Harmat Kiadó gondozásában megjelent kötetét mutatták be május 8-án Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) dísztermében. A Szentháromság-tan értelmezésével foglalkozó könyv bemutatóján Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora (képünk jobb szélén), Szűcs Ferenc, a KRE Hittudományi Karának professor emeritusa és Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke folytatott disputát Fabiny Tibor evangélikus világi teológusnak (a püspök mellett, képünk bal szélén), a KRE Hermeneutikai Kutatóközpont vezetőjének moderálásával. A kiadónk könyvesboltjában is megvásárolható kötettel terveink szerint lapunkban is részletesebben foglalkozunk. ■ Gál Efraim felvétele Egyház és közélet a Kirchentag tükrében A Hamburg utcáin hömpölygő tömegben könnyen meg lehetett ismerni azokat, akik - közelről és távolról - a 34. Kirchentagra, vagyis az egyházi napokra érkeztek. Nyakukban - akárcsak a Michaeliskirche melletti nagy Luther-szobron - kék sál volt, rajta az „Amennyire szükséged van” bibliai mottó, kezükben pedig térkép. Bizony logisztikai bravúr kellett ahhoz, hogy valaki a kétezer-ötszáz programból minél többre eljusson. Ezt persze megkönnyítette a résztvevők számára biztosított ingyenes utazás és a város különböző pontjain szolgálatot teljesítő sok ezer önkéntes. A Kirchentag évtizedek óta valóságos népünnepély. A nyitó és záró istentiszteleteken több tízezren vesznek részt, számos előadót popsztárt megillető lelkesedéssel fogadnak. Kialakult az „egyházi celeb” fogalma: sokan autogramért állnak sorban Margót Käßmann reformáció-nagykövetnél, lefényképeztetik magukat Nikolaus Schneiderrel, az EKD (Németországi Protestáns Egyház) tanácselnökével, vagy folyamatos tapssal szakítják meg Anselm Grün bencés szerzetes előadását. Nyilván különleges lélektani hatása van ennek a tömegélménynek. A „Kirche überfüllt” („A templom megtelt”) táblát látva talán még a kintrekedtség okozta bosszúságot is felülírja az az öröm, hogy a máskor üresen kongó szent helyeket most csordultig megtöltik az érdeklődők. A Kirchentag igazi közéleti eseménynek számít, ami talán azzal is összefügg, hogy létrejötte egybeesett a háború utáni új demokratikus német állam megalapításával. Amikor 1949 júliusának utolsó napjaiban Hannoverben megrendezték az „evangélikus hetet” akkor már túl voltak az alaptörvény májusi elfogadásán, de még előtte álltak a Német Szövetségi Köztársaság szeptemberi kikiáltásának. Az első szervezők éppen a náci Németország idején tapasztaltak nyomán törekedtek arra, hogy az egyház ne váljék szekértolójává a politikai hatalomnak, de ne is a közélettől távol maradó széplelkek gyülekezete legyen, hanem érdemi módon formálja a maga korának társadalmát. Sokat segít ebben, hogy a Kirchentag tudatosan laikus mozgalomként működik, amely így a legkülönfélébb hivatású embereket képes mozgósítani, és impulzusokat tud adni az egyházi vezetőknek is. Ugyanakkor a nagypolitika nem hagyta érintetlenül a Kirchentagot. 1951-ben Berlinben a két német állam protestánsai még együtt voltak az olimpiai stadionban, a belnémet határ lezárása, a berlini fal megépítése után azonban a Német Demokratikus Köztársaságban csak kisebb, regionális találkozókat lehetett szervezni. A nyugati oldalon annál nagyobb lendületet vettek az alkalmak. A hetvenes, nyolcvanas években gyakran politikai demonstrációkkal is összefonódtak: a Kirchentaghoz egyebek mellett a leszerelést követelő tüntetések kapcsolódtak, szenvedélyesen - és sokszor bizony naivan - tiltakozva az országba telepített amerikai Pershing rakéták ellen. Talán éppen ebben rejlik annak magyarázata, miért tűnik - nemcsak a Kirchentagon, de azon túlmenően is - az állam és az egyház, a közélet és a kereszténység kapcsolata sokkal természetesebbnek a mai Németországban, mint nálunk. Ezen a téren is látványosan megmutatkozik az a bizonyos negyven év demokráciadeficit. Magyarországon a pártok ennek következtében nem tudják az egyházakat a maguk természetes módján a civil társadalom alkotórészének tekinteni, hanem vagy némi lelkiismeret-furdalásos idegenkedéssel, vagy éppen atyáskodó „verbális túlszeretéssel” viszonyulnak hozzájuk. Ugyanígy az egyházak sem sajátították el annak módját, hogy természetes stílusban, szakértelemmel, ugyanakkor saját küldetésükhöz méltóan szóljanak hozzá a közügyekhez. A 34. Kirchentag ismét meggyőzött arról, hogy a protestantizmus különösen is áthatja a német társadalmat. Az említett alaptörvényről 1949-ben még azt nyilatkozta Heinrich Albertz lelkész és szociáldemokrata miniszter, hogy az a kölni dóm árnyékában született - mára viszont oda jutottunk, hogy nyugdíjas evangélikus lelkész, Joachim Gauck az államfő, a papgyerek Angela Merkel pedig a kancellár. Természetesen mindketten ott voltak Hamburgban, és mindkettőjüket sok ezren hallgatták. Mint ahogy ott volt - sőt egy-egy reggel bibliatanulmányt tartott - két kormánytag is: Thomas de Maiziére védelmi és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter. Ám ne gondolja senki, hogy a Kirchentag csakis a kormánypártok felvonulási terepe volt. Egy délután előadást tartott Peer Steinbrück, Merkel szocialista kihívója is, arról nem is beszélve, hogy Katrin Göring-Eckardt nemcsak a zöldek listavezetője és a Bundestag alelnöke, hanem egyúttal a Kirchentag elnöke, sőt az EKD zsinatának elnöke is. Ahogy a politikusok otthonosan mozognak az egyházi terepen, ugyanúgy természetes püspökök, világi egyházi vezetők és teológiai professzorok részvétele a közéletben. Nem „biodíszletként” vannak jelen, hanem képesek tematizálni a közbeszédet. Teszik mindezt oly módon, hogy a közéleti, gazdasági és politikai kérdésekhez bibliai alapvetéssel és szakmai hozzáértéssel szólnak hozzá. Képesek impulzusokat adni a politikusoknak, legyen szó klímaváltozásról vagy szakszervezeti jogokról, biztonságpolitikai vagy gazdasági kérdésekről, bevándorlókról vagy adópolitikáról. Ebből a szempontból is telitalálatnak bizonyult a 34. Kirchentagnak a mannáról szóló bibliai elbeszélésből vett mottója: „Amennyire szükséged van.” Vagyis az előadók rá tudtak mutatni a fogyasztói társadalom korlátáira és buktatóira, valamint szót emelhettek a szegénység és általában az igazságtalan elosztás ellen. Ismét mondom, mindezt nem úgy tették, hogy pusztán a politika kísérőliturgiáját nyújtották volna, hanem proaktív módon képviselték a maguk biblikus látását. Részletes tudósítással egy későbbi írásban kívánok jelentkezni, hiszen sok prédikáción, előadáson és pódiumbeszélgetésen jelen lehettem, közben pedig bőszen jegyzeteltem. Arról persze szó sincs, hogy mindennel egyetértettem volna. Jegyzeteimet visszakeresve sok kérdőjelet is látok. Ezúttal csupán azon töprengek el, mi az a „hozzáadott érték” amellyel a protestantizmus jelen van a mai német társadalomban. Egyelőre magam is csak keresem a választ. Egyrészt értéket jelent azoknak ÉGTÁJOLÓ a lelkészeknek, teológusoknak az életműve - Luthertől Bonhoefferig -, akik egyszerre voltak két világ polgárai, egyaránt otthonosan mozogtak az egyház és a közélet világában. Másrészt talán a hívek önszerveződése és az egyháznak a polgárosodásban betöltött szerepe jelentheti azt a felhajtóerőt, amely a hamburgi Kirchentagon is megmutatkozott. Az a sok-sok fiatal, akik most kék sállal a nyakúban keresztül-kasul járták a várost, hogy eljussanak egy-egy programra, talán azoknak a gyermekei-unokái, akik a nyolcvanas években lila sállal tiltakoztak a Pershing rakéták ellen, 1949-ben pedig - akkor még nyakkendőben - elhatározták, hogy a nemzeti szégyen után evangélikus keresztényként valami újat, valami mást kezdenek. Igen, a Kirchentag elsősorban az ilyen merészet álmodó világiak mozgalma. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
