Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-28 / 17. szám
4 d» 2013. április 28. Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET A reménység alapköve Püspöki látogatás Sajógömörben It- Folytatás az 1. oldalról Pont annyi hiányzik, amennyiért a telket megvették egy kft.-től. Tizenöt évig tartott a készülődés, voltak kétségek és kudarcok. De ami fontos, volt takarékoskodás: az otthon vezetői félretették az adományokat, ami lehetővé tette, hogy megszülessen az építkezésről szóló döntés. Elkészültek a tervek (ezekről lapunk részletes beszámolót közölt idei 7. számában). A tervek szerint ötven fogyatékkal élő otthonlakó másfél év múlva költözhet be az új épületbe a régi Sztehlo-otthonból. Hiányzik sok pénz, de - ahogyan egy evangélikus intézménynél megszokott - van reménység. Bíznak abban, hogy az otthonlakókról is szól az evangéliumi ige: legyen életük, „sőt bőségben éljenek”. (Jn 10,10) Fabiny Tamás igehirdetésében a sareptai özvegyasszonyt idézte fel: a ki nem ürülő lisztesfazekat és a nem fogyó olajat. Az Északi Egyházkerület püspöke szólt arról is, hogy )ézus már nem egy csepp olajról, hanem bőségről beszélt. A bőség a fogyatékkal élők esetében semmiképp sem szó szerint értendő fogalom, de a mostani állapotokhoz képest a javulás is igazi kényelmet jelent majd. Ahogy Sztojanovics András igazgató lelkész elmondta, ma még szűkösség, törött csempék, elavult berendezések jellemzik a Sztehlo Gábor alapította épületet, ahol most nyolcan-kilencen szoronganak egy szobában. Akkor, 1951-ben az is csoda volt, hogy létrejöhetett egy evangélikus intézmény, de ma már korszerűtlen az épület, az uniós követelményeknek pedig aligha felel meg. Sztojanovics András beszédében kitért arra is, hogy a döntés előtt voltak viták: kell-e telket venni, vagy a régi épületet kell újjáépíteni, sőt felvetődött az is, hogy egyáltalán kell-e az egyháznak építkeznie. Aztán egyértelmű lett, hogy a Sareptában nem lehet szó leépítésről, nem küldhetik el a lakókat, nem utasíthatják el a jelentkezőket. „Lehet, hogy merész a terv - mondta az igazgató lelkész -, de több a támogatás, mint amennyi nehézséggel szembesülünk.” Az alapkő letételére sokan eljöttek, alig fértek el a sátorban. Igaza van Sztojanovics Andrásnak: nagyon sokan vannak mellettük. Tehát igazi sátoros ünnep volt, megható istentisztelet, sok szép köszöntő. Volt előadás is: az otthon lakói énekeltek és szavaltak, ami számukra egyáltalán nem könnyű. Szalay Krisztina színésznő előadásában felidézte az otthon egyik lakójának tizennyolc éves korából származó írását: 1948-ban bénán született, ölben vitték a templomba. 1965 óta az otthon lakója, sokszor dühöngött bénasága miatt. Két hónapig csak ordított, amikor az otthonba került, de aztán megbékélt sorsával, fő célja az volt, hogy megtanuljon olvasni. Üdvözölte a résztvevőket dr. Láng Zsolt II. kerületi polgármester is. Van abban valami jelképes - mondta -, hogy épp itt, Hidegkúton talált otthonra Sztehlo Gábor intézete. Megemlítette, hogy a kerületben, a Hidegkúti úton nappali foglalkoztatót kaptak a fogyatékkal élők, most buszt vettek nekik. A szép ünnepre eljött a német testvérintézmény, testvérgyülekezet több vezetője és tagja, vezetőik sorra üdvözölték az ünnepség résztvevőit. Nemcsak beszédek voltak, hanem kézzelfogható támogatás is: egy tizenkét és fél ezer eurós csekk, amelyet a Stephanus Stiftung fúvósai adományoztak az otthonnak. Ez a fellépéseik után tavaly kapott honoráriumuk volt. Most ők kísérték az evangélikus himnuszt, az Erős vár a mi Istenünket. Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára nagy tetszést aratott megjegyzésével: harsonák hangjára omlottak le a jerikói falak, most harsonák adnak jelt a hidegkúti építkezésre. A helyettes államtitkár a környéken lakik, családjával ugyanabba a templomba jár, ahová az otthon lakói. Az építkezés méltó körülményeket teremt az otthon lakói számára, közelebb hozza őket hozzánk - mondta Prőhle Gergely. Hozzáfűzte, hogy Sztehlo Gábort nem tekinthetjük kegyes léleknek, hiszen igazi vagány volt - akkor is ez kellett az otthonalapításhoz. Nagy derültség fogadta Fabiny Tamás püspök záró gondolatát: „Van egy jó és egy rossz hírem. A jó hír, hogy együtt van a pénz az építkezésre. A rossz pedig az, hogy a pénz az önök zsebében van.” Ez persze csak részben igaz, hiszen egy 12 500 eurós csekk máris az építők zsebébe került, s már felajánlást tett a pesthidegkúti evangélikus gyülekezet, amelynek tagjai együtt, ugyanabban a templomban hallgatják az igét a Sarepta lakóival. ■ Walkó B. György Elfogadva a helyi evangélikus gyülekezet meghívását, Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke április 21-én, vasárnap a szlovákiai Sajógömörbe (Gemer) látogatott. A délelőtti istentisztelet kezdetén az egyházközség lelkésze, Rusznyák Dezső ismertette a százharminc éve álló, neogót stílusban épült sajógömöri templom történetét. Ezt követően a liturgia és az igehirdetés ■ Dr. Hafenscher Károly A bajor egyház négy vezetőtestületének egyike, a zsinat április 12-18. között tartotta ülését Nürnbergben. Már maga a kiválasztott hely is sokatmondó volt. Az ünnepélyes, példaszerűen előkészített és megformált nyitó istentiszteletet a 13. századi alapokra épült ősi Lőrinc-templomban tartották, az ülések helyszínéül azonban nem az óváros múltat idéző épületeinek egyikét választották, hanem a LUX-templomot, amely kizárólag a város ifjúsági gyülekezetének használatában van. Már az is jelképértékű, hogy az ülés templomtérben zajlik. Annak, hogy ez egy ifjúsági templom, kiemelt üzenete volt. Amikor belép ide az ember, hangfalakat, diszkóból ismert világítási technikát pillant meg, mégsem szórakozóhelyen érzi magát, hanem olyan térben, amely megszentelt hely. Érezni, hogy ha nem is tradicionális, de istentisztelet zajlik, amelynek kisugárzása van. Fiatalok százai hallgatják és élik meg itt az evangéliumot hétről hétre. Ebben a templomban „zsinatolni” azt jelenti: jövőorientáltan gondolkodik az egyházvezetés. A püspöki beszámoló már az első nap foglalkozott a központi gondolattal. A tavaszi zsinat ugyanis bajor testvéreinknél mindig tematikus ülés. A téma most az istentisztelet volt. Közel másfél évtizeddel a nagy istentiszteleti reform után ugyanis úgy érezszolgálatát is Szemerei János végezte. A püspök Jel 3,20 alapján tartott prédikációjában arról beszélt, hogy a szívünk ajtaján kopogtató Jézus a szerető Istent mutatja be nekünk. „Nem töri ránk az ajtót. Azt szeretné, ha belső felismerésből fakadóan, örömest nyitnánk ki előtte” - fogalmazott. Majd hozzátette: Jézus azért jön, hogy átadjon egy kulcsot: az örök élet kulcsát, melyet a kereszten való szenveték, ismét napirendre kell tűzni az istentisztelet ügyét - hiszen az egyház mindig reformációra szorul, így a liturgia, az igehirdetés, az éneklés, az Isten közelségében való közösségi élet is beszédtéma kell, hogy legyen. Az aktuális törvénykezési feladatokat a testület a rendelkezésére álló negyvenhat munkaórából másfél óra alatt ellátta. Ez nemcsak annak volt köszönhető, hogy jól előkészítették a beterjesztett anyagot, hanem annak is, hogy nem a plenáris ülésen kezdtek el ötletelni, új aspektusokat előhozni. Nem utolsósorban azonban annak is köszönhető e gyors és hatékony munka, hogy nem akarnak túlbiztosítani, túlszabályozni mindent, hanem hagyják, hogy a vezetők vezessenek, a felelősen megválasztott elöljárók legjobb igyekezetükkel töltsék be küldetésüket, így van idő érdemben megbeszélni az egyház lényegi tartalmi kérdéseit, van lehetőség tájékozódni az evangélikusságot érintő témákról. Van hát mit tanulnunk bajor testvéreinktől. Az istentisztelet ügyéről három előadást is meghallgatott a zsinat. Ezek nem emocionális beszámolók voltak, hanem szakszerű és tárgyszerű előadások arról, mit ad az egyház végigimádkozott múltja, a bizonyságtevők fellege (az élő és hatékony tradíció), mi a valóságos helyzet az istentisztelet-látogatással, az istentiszteleti rendek betartásával, a megújuló formák egyre színesebb kavalkádjával, s merre vezet az út tovább, irályén módésével és a halál felett aratott győzelmével szerzett meg számunkra. Az alkalom zárásaként ifjúsági énekeket adott elő a gyülekezet énekkara, majd a kölcsönös köszöntésekre került sor. A presbiterekkel közösen elköltött ebédet követően pedig Szemerei János püspök az egyházközség egyik szórványában, Lekenyén tartotta meg a délutáni istentiszteletet. ■ Adámi Mária felvétele dón élhet, elevenedhet, gazdagodhat az egyház istentiszteleti élete. Az eredeti terv szerint a zsinat a záróülésen egy úgynevezett „impulzuspapírt” adott volna ki. A plenáris ülés izgalmas gazdagsága és a bizottsági ülések intenzív munkája nyomán azonban megváltoztatták az elképzelést. Olyan - a bajor egyház minden (!) presbiterének megküldendő - levelet fogalmaztak, amely nem „felülről” direktívákat adva kinyilatkoztatni akart, hanem szinte beszélgetve meggondolandó témákat vetett fel, minden gondolatot egy-egy kérdéssel zárva. Ezek a kérdések hivatottak arra bátorítani, hogy minden gyülekezet érdemben elgondolkodjék az istentisztelettel kapcsolatos kérdésekről. Két alkalommal is - a nyitóülésen üdvözlő szavak keretében, bizottsági ülésen pedig beszámoló, illetve kilencvenperces „meghallgatás" keretében - előkerült a partnerkapcsolatunkra is hatással lévő tény: hazánknak és a magyar kormánynak a nyugati sajtóban igen negatív a megítélése az elmúlt hónapokban. Szóltam hát annak fájdalmáról, hogy kettős mércével mérnek minket, s hogy mennyire tendenciózus, rosszindulatú és egyoldalú információk nyomán születik ez az értékítélet. Kértem bajor testvéreinket, akik évtizedek óta közelről és jól ismernek minket, hogy segítsék hazánkat azzal, hogy velünk kapcsolatos pozitív élményeikkel, partnerkapcsolatunk sok áldásának bemutatásával ellensúlyozzák a rólunk terjesztett rossz híreket. A bajor zsinaton ismét átélhettem a testvéri közösség határokon átívelő erejét s hogy a középpontra figyelve milyen közel vagyunk egymáshoz. Amit Nürnbergben megtapasztaltam, hatással lesz a magyar zsinat munkájára. A szerző egyházunk zsinatának lelkészi elnöke Az ünnepségen részt vett: Békés Tamás, a Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség felügyelője Benczúr László, a Sarepta-szeretetotthon igazgatótanácsának elnöke, az Északi Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője Buda Annamária, egyházunk országos irodája diakóniai osztályának vezetője és az osztály munkatársai Dr. Csabai Péter, a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat elöljárója Martin Dudeck vezetésével a Stephanus Stiftung fúvószenekara Dr. Fabiny Tamás püspök Fodor Viktor, a Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség lelkésze Gregersen-Labossa György lelkész, egyházunk diakóniai bizottságának elnöke Dr. Kalina Katalin, a Sztehlo Gáboriskola igazgatója Krizsán András mérnök, a tervpályázat nyertese Dr. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere Lányiné dr. Engelmayer Ágnes gyógypedagógus, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola nyugalmazott igazgatóhelyettese Wolf von Mackensen vezetésével a Johanniter Hilfsgemeinschaft Bodensee képviselői Némethyné UzoniAnna egyházmegyei felügyelő Porcsalmy László, a Johannita Lovagrend magyarországi tagozatának vezetője Prőhle Gergely, egyházunk országos felügyelője, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke Schmittné Makrai Katalin, a volt köztársasági elnök felesége Torsten Silberbach lelkész, a berlini Stephanus Stiftung vezetője A Linzi Evangélikus Egyházközség képviselői A Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon Idősek és Fogyatékos Személyek Otthona az alábbi számlaszámra várja az adományokat: 11702036-22380599. Szemerei János és Rusznyák Dezső a sajógömöri gyülekezetféltve őrzött 1754-es Luther-Bibliája mellett „...ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Híradás a bajor zsinatról > Ha egy egyházvezető nem panaszkodik, nem kesereg, hanem hálaadásra biztat, akkor nagy jót tesz a rábízott nyájjal. Egy olyan korszakban, amikor lenne ok a csüggedésre, elkel az ilyen szó. Heinrich Bedform- Strom püspök, a Bajor Evangélikus Egyház lelki vezetője pedig ilyeneket mondott testvéregyházunk zsinatának megnyitó előadásában, a püspöki jelentésben. Az előadás címét a zsoltárból kölcsönözte:„...ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Ezzel a hálaadó attitűddel lehet az idevezető utat értékelni, ezzel a lelkű lettel lehet a jelen tennivalóit felmérni, s az ebből fakadó biztonsággal lehet a jövőt építeni.
