Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-04-14 / 15. szám

6 ■m 2013. április 14. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Mária Terézia ezredese Szirmay Tamás emlékezete ► „Életünket és vérünket!” - kiáltották a magyar nemesek 1741-ben a pozso­nyi országgyűlésen. Mária Terézia a magyar- és a rendikiváltság-ellenes intézkedések érvénytelenítéséért cserébe magyar katonai segítséget tud­hatott magának a Habsburgok trónviszályában. Történelemből és iroda­lomból is jól ismert mondat, festményeken megörökített jelenet. A segít­ségnyújtás valóban kétirányú volt: a gödöllői királyi rezidenciára látogat­va kézzelfogható, hogy Grassalkovich Antal ennek köszönhette saját és családja felemelkedését A történelmi tanulmányok nyilván szélesebb szem­tanúi és résztvevői kört tártak fel. Mi az egyik résztvevőre, az evangéli­kus Szirmay Tamásra emlékezünk születésének 325. évfordulóján. Szirmay Tamás a történetét egészen a tatárjárásig visszavezető ősi neme­si família sarja. Nagy Iván Magyaror­szág családai című munkájának 1863- as kiadású 10. kötete részletesen közli mind a szerteágazó család történetét, mind az ő életrajzát. Tamás Szirmay (III.) Miklós és Sem­­sey Anna gyermekeként látta meg a napvilágot 1688-ban (a hónap és a nap a múlt homályába vész) a felvidéki Komlóskeresztesen (ma: Chmel’ov, Szlovákia). Lutheránus családban született. Az egyetemet 1705 és 1707 között német földön, Greifswald­­ban végezte. Tanulmányait a XII. Károly svéd ki­rály jóvoltából elnyert ösztöndíj segí­tette. Bogár Judit Egy késmárki polihisz­tor élete és munkái - feljegyzéseinek tük­rében. Ifi. Buchholtz György naplója (1709-1737) című, 2009-es disszertáci­ójából tudjuk, hogy az ösztöndíjat a protestáns rendek küldötteinek - Szir­may édesapjának, Miklósnak és Meltzel Mihálynak - a közbenjárására az ural­kodó tehetséges lutheránus diákok számára alapította. Évtizedekkel később betegágyán Tamás maga volt az, aki adományozását újjászervezte. Az iskola elvégzése után a kor szokásai szerint beutazta Európát, majd a katonai pályát választotta élethivatásul: a Buda felszabadításá­ban főszerepet játszó Savoyai Jenő parancsnoksága alatt gránátos lett. A katonai ranglétrán emelkedve 1709- ben elérte a századosi rangot. 1711-ben visszatért hazájába. Bir­tokainak jövedelmeiből tartotta fenn magát, Gömör-Sáros-Szepes-Zemp­­lén táblabírájává nevezték ki, és ő képviselte követként a vármegyéket az esedékes országgyűléseken. Egy­házunkban a tiszai egyházkerület felügyelőségét látta el - Zoványi Je­nő 1977-es kiadású Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikonjá­ból származó adatok szerint - 1735- től haláláig. 1711-ben vette nőül Med­­nyánszky Anna Máriát, akitől Anna lánya született. 1741-ben (mint minden életrajza megjegyzi) Mária Terézia oldalán saját maga szervezett gyalogezre­det. Hadtestével a rá következő két esztendőben kétszer is megütközött a poroszokkal. Bátorságával kitűnve méltó módon vezette haderejét. Egy gyors és megállíthatatlan lefolyású tá­bori betegség 1743. július 9-én vitte el Ambergben, majd a közeli Altdorf­­ban helyezték örök nyugalomra. E sorok írójának látókörébe Szir­may Tamás életének csillagászati vo­natkozásai miatt került. Szirmay greifswaldi egyetemi dolgozata a Ré­gi Magyar Könyvtár (RMKIII.) 4592- es jelzetén szerepel. Az 1707-ben jegyzett diplomamunkában az abban az esztendőben április 17-én látott tel­jes holdfogyatkozásról értekezik. A témával foglalkozó szakirodalom (M. Zemplén Jolán: A magyarorszá­gi fizika története 1711-ig 1961; uő:A felvidéki fizika története, 1998) meg­állapítása szerint az írás korszakos fej­lődést jelent a magyarországi csilla­gászat történetében. Jelentősége ab­ban áll, hogy - a korábbi hasonló dol­gozatokkal ellentétben - „megtörtént asztronómiai eseményt elemez, és az általános megállapításokat ezekhez fűzi”. Kopernikusz, az evangélikus Kepler és a megfigyelések nélkülöz­hetetlen eszköze, a távcső dicsérete mellett „egzakt asztronómiai és ma­tematikai ismereteket árul el”. A dolgozat sikeres védésén az aszt­ronómiai és teológiai munkákat jegy­ző matematikaprofesszor, Jeremias Papken elnökölt. Az egyetemi rutin­nak megfelelően már a dolgozat elké­szítésében is komoly szerepe lehetett, de M. Zemplén megállapítása szerint a megfigyelés és számítás minden bi­zonnyal Szirmay munkája. Érdekességként jegyezzük meg, hogy bár a megfigyelés már jóval a táv­cső feltalálása után történt, nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Greifswaldban Szirmaynak megfele­lő teleszkóp állt-e rendelkezésére, és ha igen, a megfigyelések során élt-e a műszer nyújtotta lehetőségekkel. Az viszont biztos, hogy a szükséges csil­lagászati és matematikai táblázatokat ismerte és forgatta, hiszen ezekről em­lítést is tett csillagászattörténeti jelen­tőségű munkájában. ■ Rezsabek Nándor Csak lépésben lehetett haladni. A le­hullott havat kásássá taposták az autók, alatta meg láthatatlan zá­tonyként bújt meg az egyenetlenné fagyott, jeges és göcsörtös út.- Kész életveszély ilyenkor közle­kedni - gondolta a férfi, és nagyot só­hajtva hátradőlt a kényelmes ülésen. Aztán valahogy mégsem mert így maradni, a bizonytalanul kacsázó kerekek nyugtalanná tették. Előreha­jolt, és mereven figyelte az utat ma­ga előtt. Hát igen. Ilyenkor aztán hiába minden. Szép, gondosan karbantar­tott kocsija van, mégsem tud gyor­sabban célba érni. Csúszkálva óvako­dik előre, és reménykedik, hogy sem­mi váratlan dolog nem történik, mert ha itt fékeznie kell, hát nem tud­ni, mi fog történni. Érezte, hogy lüktet a vér a halán­tékán, a tehetetlenség ingerültté tet­te. Rágyújtott, az mindig megnyug­tatja. Az ablakot leengedte, hogy ne rekedjen benn a füst. Hideg levegő csapott az arcába. Hiába, esteledik, télen hamar leszáll az éjszaka, és akkor már az erőtlen nap gyenge sugarai sem fűtik ezt a hóbo­rította világot. Vacogva húzta feljebb az ablakot. A hosszú veze­tés közben most érezte csak, hogy megizzadt. Le kellett volna venni a kabátot, de most már mindegy. Húsz percen belül kiér a főútra. Azt azért remélhetőleg sóz­ták. Onnan már száguld­hat haza normális tem­póban. Jó lesz végre haza­érni, egy forró fürdő, fi­nom vacsora, és elfelejti ezt a nehéz napot. Meg­vigasztalta ez a gondolat. Bekapcsolta a rádiót. Kellemesen vidám műsor hangjai áradtak szét. Máris jobban érezte ma­gát. Merev tartása is la­zult, és valahogy közeleb­binek érezte a megérke­zést. Könnyedén és gond­talanul kerülte ki az út szélén haladó rongyos kis öregasszonyt. Tulajdon­képpen észre sem vette. Fáradt volt. Mozgal­mas nap állt mögötte, és a sokféle feladat, amelyet mind neki kell ellátnia, kimerítette. Itt is, ott is meg kell felelni, minden­nel idejében végezni, köz­ben meg ez a folytonos kötelező optimizmus. Huh! Nagyot ásított, és jóízűt nyújtózkodott.- Na, ezt nem szabad csinálni a munkahelyen - gondolta gúnyosan elhúzva a száját. - Nem tudják ezek, mi az élet. Az ember teljesen megme­­revszik közöttük. Viselkednek egész nap, tán már nem is emlékeznek rá, milyen jó papucsban, köntösben vé­gigcsoszogni a puha szőnyegen, vagy keresztbe vetett lábbal lazán belesüp­pedni egy öblös fotelba. Lehet, hogy otthon is úgy tipegnek, húzzák szé­les mosolyra a szájukat, tartják tisz­teletet parancsolóan egyenesen a gerincüket, mint a cégnél? Vagy más is elábrándozik az emberi életről, akárcsak ő maga? Egyáltalán, van-e még igazi érzés a világon? Régen azért más volt minden. Nem taposták így egymást a munkatársak, legalábbis az anyja mindig ezt meséli. Persze le­het, hogy ez csak amolyan „bezzeg az én időmben” Megszépült, ködös régi emlék. Aztán a fene se tudja. De vala­hogy tényleg embertelen ez a rohanás. Legalábbis ő nehezen viseli. Füller Tímea Havas úton Most is meddig volt benn! Tessék, mindjárt hat óra, és nem is először fordult elő ezen a héten. Semmire nincs ideje az embernek. Se egy mo­zi, se egy kis kiruccanás a haverok­kal. A munkatársai hívják, de hát eb­ből a merevségből épp elég ekkora adag naponta. Ha még az éjszakát is velük töltené, tán el is tűnne minden, ami ő maga. Csak egy megkeménye­dett, mosolygós képű álarc maradna belőle. Azt meg nem szeretné. Neki kellenek az igazi érzelmek, őszinteség, szeretet, figyelmesség - szóval mindenféle konzervatív érték. Őt még úgy nevelték. Kettesben él­nek az anyjával hosszú évek óta, tán azért is ragaszkodik hozzá a szíve mé­lyéből olyan nagyon. Na tessék, most majdnem elütöt­te ezt az öregasszonyt! Pedig jó a reflektora. Mondjuk eléggé csillog ez a hó. Huh, ijesztő volt a helyzet. Láthatósági mellény nélkül persze nem lenne szabad közlekednie annak sem. Szürkületben nehéz észreven­ni ilyen időben bárkit. Huh, jobban kell figyelnie! Az emberek fegyelme­zetlenek, vigyázni kell nagyon, mert könnyen bajba sodornak. Temetésről jött. Egy vadidegen teme­téséről. Tulajdonképpen csak egy társát helyettesítette, aki most az anyját látogatja, és nem ért vissza er­re az alkalomra. Megmagyarázhatatlan, miért ráz­ta meg mégis. Ott állt a ravatalozóban a koporsó mellett, és elbúcsúztatta azt a sosem látott nénit, akire úgy talál­tak rá a szomszédok, hogy már ki volt hűlve. A gyerekei külföldön dolgoz­nak, nem tudtak naponta ránézni. Be­tegnek meg nem látszott, azt mond­ták, bevásárolt, főzött, ellátta magát szépen. Nem tehetett erről senki. Érthetetlen, hogy mégis - csak úgy hirtelen - elragadta a halál. Sokan azt suttogták, szerencsés volt, mert nem szenvedett sokat, a legkönnyebb így menni el, fájdalmak nélkül, egy pilla­nat alatt. Mégis hátborzongató, hogy az egész csak úgy megtörténik. Ő vigasztaló igét vitt, de keserű szájíz maradt benne. Olyan törékeny az ember. Ma még él, dolgozik, és hol­nap talán csak a levetett teste lesz itt. Nem vádol senkit, hogy is tehetné, csak faj neki, hogy olyan egyedül volt ott, ab­ban a pillanatban az az ismeretlen néni. Talán tehetnénk többet, figyelhet­nénk jobban egymásra. Az ember él, dolgozik, vezet, prédikál, aztán... Az út szélén, a ragyogó fehér hóban valami rongycsomót pillantott meg. Megmagyarázhatatlan rossz ér­zés kerítette hatalmába. Ez ma ilyen nyughatatlan nap. Talán egy front le­het az oka? Óvatosan kikerülte a koszlott ku­pacot. Lassan vezetett eddig is, mert ritkán tudott egyedül maradni a gondolataival, és nagy szüksége volt ezekre a percekre. Most azonban egyáltalán nem lépett a gázra, fino­man hagyta megállni az autót. Lát­ni akarta, mi az ott. Kiszállt az autóból, ropogott a hó a cipője alatt. Az alkonyat rózsaszín­re festette az ólomszínű eget, egy pil­lanatra hálásan szívta magába a friss, tiszta levegőt. Aztán elborzadva ráz­ta meg a fejét. A rongycsomó egy öregasszony volt. Háttal az útnak feküdt a hóban összegömbölyödve, mintha aludna. A kezére fonnyadt nejlontasak volt kötözve, az arca zsíros, ráncos, sok gondot őrző arc. Nem, nem üthették el, mert akkor talán lát­szana rajta valami vér vagy ilyesmi, de a hideg biztosan nem tesz jót neki. Talán él még. Föl kellene segíteni. De mi van, ha már ré­gen fekszik itt? Ha nem is él? Hova vigye? Talán van nála valami irat. Meg kell néznie, mit tehet érte. Mégsem merte meg­érinteni, valami riadtan tiltakozott benne.- Csak bajba kevered magad - motyogta. - Könnyen lehet, hogy hajléktalan. Nem keresi senki. Neki is könnyebb lesz, ha hagyod ott, ahol van. A fagyhalál nem fáj, azt mondják, csak el­alszik szép békésen az ember. Harangszót hall, és csak megnyílik a menny kapuja. Aztán a két kezébe temette az arcát.- Istenem, még soha nem érintettem meg ha­lottat, félek! Lelkész va­gyok, a te szolgád, szé­gyellem magam! Adj erőt! - kiáltott az égre.- Biztosan tetves, bolhája van, vagy rühöt kapsz tőle.- Meghal, ha itt hagyod!- Már régen halott, és nem is ke­resi senki. Viaskodott a lelke. Mélyeket lélegzett, aztán remegő kézzel felemelte az öregasszonyt a földről. Az ügyetlen mozdulattól az öregasszony feje lekonyult.- Nem merev, ezek szerint még él­het! - ujjongott fel magában. Amikor karjába vette a bűzlő öreg testet, a nő egy pillanatra még a szemét is kinyitotta. Aztán fáradtan be is csukta újra, de most már biztos volt, hogy él. Él! Nem gondolkodott tovább, sietős léptekkel az autóhoz si­etett, és óvatosan a hátsó ülésre fek­tette a testet. Már indította is az autót, a fűtést feljebb állította, lassan, óvatosan ve­zetett, a tükörből rá-rápillantott az emelkedő-süppedő rongycsomóra, és mosolygott. A következő kanyarnál a kórház felé fordult. & * * HIRDETÉS Újszövetségi előadások a teológián Szeretettel hívja és várja az érdeklődőket az Evangélikus Hittudományi Egyetem április 16-án, kedden 10 és 13 óra között a 10-es előadóterem­be Rekha Chennattu indiai biblikus professzor előadásaira: Új evangé­­lizáció mint keresztény létforma, Nők a Bibliában: a szociális szerepvál­lalás képviselői. Az angol nyelvű előadások tolmácsolásáról a szervezők gondoskodnak. A két előadás között rövid szünetet tartanak. A professzor az első szerzetes nővér - a katolikus Mennybe Felvett Szűz­anya apostoli kongregáció tagja -, akinek biblikus tudományokból van dok­torátusa. Hazánkban sem ismeretlen, hiszen 2010-ben a Hermeneutikai Kutatóközpont megjelentetted Biblia és az indiai exegézis című kötetét.

Next

/
Thumbnails
Contents