Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-07 / 14. szám
1 '!* I V ' ' .* Evangélikus Élet í x J T*t f .V.» »PRESBITERI« * j j «. s, y j . \ i 2013. április 7. » 13 EVANGÉLIKUS GYŰJTEMÉNYI SZEMLE Rovatunk jelen írásának szerzője egy sokak által már kedvelt és alkalmazott, másokban azonban kétségeket ébresztő módszer előnyeiről osztja meg gondolatait az olvasókkal. Az oral history, a szájhagyományban élő múlt vizsgálata sokakatfoglalkoztat. Megfelelően kidolgozott kérdésekkel s esetleges buktatóinak ismeretében azonban igen hasznos lehet az egyháztörténet kutatása során is. Levéltárak új utakon ► Egy-egy tudományterület elfogadott módszerei sok esetben kőbe vésettnek tűnnek, mégis minden tudományág képes a megújulásra, új dolgok beemelésére. Az innováció gyakran saját berkeiken belül születik meg, de időnként más területekről is vesznek át metódusokat. Nincs ez másként a levéltári szakmában sem. Itt is léteznek bevett módszerek, de mindig bővül az eszköztár új lehetőségekkel. 1848 forradalma. Nekem nem egynapos ünnep március 15-e, előtte és utána is idézem: fájdítom, vidítom magamat heteken át. Legtöbbször a természet is segít, tavaszillatú minden, a fölszántott földek nagyokat lélegeznek. A hónap végén aztán megújul minden a húsvéti föltámadás ragyogásában. Milyen jó lenne, ha végre ünnepeink is föltámadnának, mert csak így születhet újjá nemzetünk! Sajnos ettől még messze vagyunk, a legkisebb remény is cserepeire törik szét. A politikában átláthatatlan, titkos erők készülődnek, új szövetségek: önérdekből és hátsó szándékokkal... Nem tehetek mást, a Nemzeti dalt hallgatom, a tizenkét pontot, a régi kiáltványokat, fölhívásokat olvasom. Széchenyi naplóját: „Terhel-e valaminő felelősség ezért a mozgalomért? - kérdezte március 16-án. - Azt tanítottam: hozzátok rendbe a vén hazát, tisztítsátok meg a szennytől, mely körülveszi. Az érintettek nem végezték el. Kossuth és társai pedig jobbnak látták felgyújtani!” * * * A kőszívű ember fiai I—II. Újból megnéztem 1848-as forradalmunkat idéző kedves filmemet. Semmit nem kopott az eltelt évtizedek alatt: hazafias, lélekemelő, tiszta mű. A vesztes szabadságharc fájó-szép emlékezése. Vajon ha most élne Jókai Mór, megírná - húsz évvel a rendszerváltás után - Magyarország regényét? Tanulságos és elszomorító könyv lenne. A romantikus eszmék, túlzások ellenére éles szemmel látott az ifjú Petőfi barátja, biztos kézzel rajzolt életeket és arcokat. Jókai nem volt hatásvadász, mint kortársa, Victor Hugo, aki rémalakokkal népesítette be könyveit. Jókai Istenre figyelt. Nagy író volt. * * * Születésnap. Ötszáz éves a Sixtuskápolna híres freskója. Igaz, II. Gyula pápa már 1508-ban megbízta Michelangelót a mennyezet díszítésével, de a munka hosszú éveket vett igénybe. „Eleinte csupán a boltozat dekorálásáról volt szó - írta Charles de Tolnay, a világhírű, magyar származású művészettörténész -, de az első vázlatok elkészülte után a mester úgy találta, hogy ez a megoldás szegényes vállalkozás lenne. Ezért a pápa beleegyezett, hogy freskódíszt kapjanak a csegelyek és a hozzájuk csatlakozó lunetták is, hogy összekössék a boltozatot a végén készült portrékkal." A rajzvázlatokon felismerhetjük, hogy Michelangelo a boltozat feszültségét akarta kiemelni. Leveleiből pedig megtudhatjuk, hogy a kápolna pilléreit festett fülkékben elhelyezett apostolokkal emelte ki. Milyen jó, hogy engedték töpren-Jegyzetlapok (Napló, 2013) géseit megvalósítani, és nem engedett a sürgetésnek: a végső, legjobb munkát adta ki a kezéből. Látomásának remekművét! Az is szerencse volt, hogy a képmezők korlátozott száma miatt kénytelen volt tömören összefoglalni gondolatait. Nézem a Rómában vásárolt nagy albumot: Zakariás próféta elmélyedve lapozza könyvét, Jóéi egy tekercset olvas, Izaiás káprázatos látomásán töpreng, Ezékielt titkok veszik körül, Dániel lázasan jegyzetel, Jeremiás szólni akar, és Jónásnak, az utolsónak a tekintete Istent keresi a gomolygó felhők között... Micsoda örvénylő üzenet, repedezett, finom színek harmóniája! Égboltnyi homály. Fölismerés: ezt a hatalmas mennyezetet, mely a megváltott világot jelenti, nem láthatja igazán senki. Akkor miért festette a mester? Kinek? Istennek? Ki tudja, és nem is érdekes, csak az, hogy kínlódva megszületett, és áll még mindig ez a csoda. Az utolsó ítélet! Újból átnézem a szép kötetet, keresem a nekem legkedvesebbet: Ádám teremtését. A zseniális alkotó, Michelangelo képzeletében születhetett meg a Teremtő meteorként repülő, zúgó alakja. „A földgömbnek kis szelvényén hever a test, a bibliai Ádám - írta Lyka Károly -, a Teremtő ujjából átpattan az életet adó szikra, az óriás eszmélni kezd, rábámul alkotójára és most először a világra. Hatalmas erő és egyszerűség csodálatos alkotása a felejthetetlen jelenet.” * * * Hószakadás. Hallgattam a meteorológust, naponta többször is, de nem hittem neki. Újból iszonyú tél kerekedett! Néhány napra csak, de az országot fojtogató erővel. Egy idős férfi mondta: „Mióta az eszemet tudom, ilyen ítéletidőre nem emlékszem.” így igaz. Ilyen vadul tomboló vihart régen láttunk: fákat csavart ki, távolsági buszt sodort le az útról. Ami hókazlakat eltakarítottak a gépek, azt az orkán erejű szél percek alatt visszahordta. Mindenütt veszteglő, fagyoskodó emberek, panaszkodók és bírálók. „Miért nem zárták le a balatoni autópályát, a Győr felé vezető utat!” - kiabált egy MSZP-s politikus. Bizony nem volt könnyű ilyen drámai helyzetben dönteni, volt is fejedenség. Talán az utazókat kellett volna otthon tartani. De hogyan? Ezrek és ezrek indultak el, családostul, készületlenül, a piros figyelmeztetés ellenére! Nekem a segítségnyújtás szép példái tetszettek. Idősek és fiatalok önzetíen tenni akarása. Felsorolni is sok lenne az ismerős és ismeretlen „hősöket”. A legmeghatóbb talán a mozdonyvezető helytállása volt, aki egy szülő nőt oltalmazott, huszonnégy . órás munka után, a közeli városba röpítette a fiatalasszonyt. Az ő boldog, síró arcukat képzelem magam elé, ahogy gyertyalángként átvilágítják a hóvihar ezüst függönyét. * * * Hit és vallomás. „A vallásosság legyen lobogó, mint a szerelem vagy a harag” - tanácsolta öreg barátom. És legyen színes, kíváncsi, kereső és kételkedő. Legyen benne a másik ember tisztelete, megismerése, és legyen emberi! Őszinte a bukásában, és őszinte csendes diadalában. # * # Könyvfalak. Fogságban tartanak, és betemetnek. Eszembe jutnak szomszédom tegnapi szavai: „Ha tudnék egy Arany János- és Vörösmarty-kötetet szerezni és egy magyar Bibliát Károli Gáspár fordításában, életem hátra lévő idejére a könyvszükségletemet biztosítanám.” Megszívlelendő kijelentés, olykor néhány kötet is jelentheti a mindent, a biztos értéket, az eligazodást. Ahogy öregszik az ember, rájön, hány irodalmi mű, kép és zene rabolta el az idejét. Jobb lett volna hallgatni apánkra, mikor a kezünkbe adta a könyvek könyvét, mondván, itt egy ropogósra sült kenyér, tápláló és elfogyhatatlan. * * * Cs. Szabó László: Római muzsika. A magyar irodalom egyik legműveltebb literátora, aki élete nagy részét emigrációban töltötte, remek naplóban tiszteleg az Örök Város és Itália szellemi nagysága előtt. Gazdagító olvasmány, megrakva a világ kincseivel. 1968-ban ezt írta: „Negyvenöt éve tanulom Rómát, minden utamon valamit. IX. Pluszról, akinek vérében volt a város, van egy történet. Különböző időben kihallgatáson fogadott három külföldit. Az első azt mondta, hogy egy fél évbe telt, amíg végigfürkészte Rómát az utolsó zugig. A másodiknak egy év kellett hozzá; a harmadik felsóhajtott, hogy évek óta igyekszik kiismerni, de nem jut a végére. Csak ettől az egytől búcsúzott viszontlátással - Arrivederci! -, a másik kettőt elbocsátotta a szokásos módon.” * * * Időmalom. Siettetni az időt, vagy lassítani? Megállítani? Ezen töprengtem ma hajnalban. Számolni az éveket, vagy hagyni, hogy peregjenek? Kergetni a napokat, vagy visszatartani? Miért? És van értelme, hiszen megőröl mindent: évezredeket, népeket, nemzeteket, és sűrű szövésű szitáján (Adyval szólva) kirostálja a rosszat, feleslegeset. Nincs válasz bennem, marad továbbra is a bizony. talanság.. ■ Penyvesi Félix Lajos 2012 őszén részt vettem a Fiatal Levéltárosok Egyesületének hagyományos őszi tudományos konferenciáján, ahol az előadások keretét a szájhagyományozott történelem kutatásának (oral history research) kérdésköre adta. E megközelítés eleinte leginkább az etnológusok körében vált népszerűvé, elsősorban olyan népcsoportok tanulmányozásakor, amelyeknek nem volt írásbeliségük, így a múlt megismerésének egyetlen lehetséges módját a helyi legendák, történetek, közszájon forgó elbeszélések összegyűjtése jelentette. Később - Észak-Amerikából kiindulva a 20. század közepétől kezdődően - a történészek egyes csoportjai is kezdték használni e módszert, s mára a levéltárosok közül is egyre többen gondolják úgy, hogy az ilyen jellegű kutatások haszonnal járhatnak. A módszer népszerűvé válásához több fordulatra is szükség volt. Egyfelől az érdeklődés homlokterébe fokozatosan - a régi, hagyományos történelemszemlélettel szakítva — egyre inkább a mikrotörténelem került, amely az egyes ember és a kisebb közösségek történetén keresztül igyekszik megragadni és érthetővé tenni az általános történelmi folyamatokat. Ennek kapcsán pedig felértékelődtek azok a források, amelyek a korábbiakban jóval kisebb szerepet játszottak, így a visszaemlékezések, naplók, memoárok, önéletírások. Mi jelenti ezeknél a forrástípusoknál az alapvető problémát? Elsősorban erős szubjektivitásuk. Mégis adódhatnak helyzetek, amikor nem áll rendelkezésünkre más fogódzó. Engedjék meg, hogy ennek kapcsán egy személyes példával hozakodjam elő. Történész-szakdolgozatom témájául a délafrikai zuluk 19. századi történetét választottam. Csakhamar szembesültem azonban azzal a ténnyel, hogy a rendelkezésre álló források erős aránytalanságot mutatnak. Megfelelő mennyiségű angol nyelvű dokumentum maradt fenn, akár kalandorok, utazók, prédikátorok, akár a helyi közigazgatás tisztviselőinek tollából, de zulu oldalról semmit sem lehetett a mérleg másik serpenyőjébe helyezni, mivel a zuluknak nem volt írásbeliségük. Ez az aszimmetrikus forráseloszlás jelentős torzulással fenyegette az események feltárását, hiszen csupán az egyik fél szempontjait láttatta. Ilyenkor segítség az oral history. Az ezzel a módszerrel rögzített szájhagyományozott beszámolók - ha nem is tökéletesen, de részben - lehetőséget ad-THESAURUS Rovatgazda: Kovács Eleonóra tak arra, hogy mindkét fél álláspontja megismerhetővé váljon. A módszer természetesen nem csupán írásbeliséggel nem rendelkező népcsoportok kutatásánál játszhat fontos szerepet. Elég a különböző diktatúrák korszakaira gondolnunk, amikor a hivatalos dokumentumok nem feltétlenül a kendőzetlen valóságot vagy legalábbis nem a történések teljes valóságát örökítik meg. Ezt az igazságot egyre inkább felfedezik hazai levéltáraink munkatársai is, s lépten-nyomon újabb és újabb, a fenti módszerrel dolgozó projektek megindulásának lehetünk szemtanúi. A levéltárosszakmát - ahogy a történelemtudomány egészét is - sokszor szeretik konzervatív színben feltüntetni. Ebben van némi igazság, ám magam is úgy látom, hogy az alternatív módszerek és lehetőségek ellenére továbbra is ragaszkodnunk kell ahhoz a megközelítéshez, hogy elsődleges forrásnak mégiscsak a levéltárakban őrzött dokumentumok tekintendők. Azonban ez nem zárja ki a rendelkezésünkre álló egyéb módszerek kiaknázását, hiszen értékes kiegészítésül szolgálhatnak. Ebből következően hasznosnak tartom a szájhagyományozott történelem kutatását is. Gyülekezeteink múltjának feltárása során is célravezető lenne a módszer „csatasorba állítása” és esetleg olyan helyi gyűjtemények létrehozása, amelyek az egyházközség prominens képviselőinek, lelkészeinek, tisztviselőinek interjúk formájában rögzített visszaemlékezéseit őrzik meg. Ezzel is hozzájárulhatunk, hogy a múltat minél teljesebb körben s minél árnyaltabban ismerjük meg. Ma, amikor minden általános igazságot szkeptikusan fogadunk, s egyre inkább az individuum, az egyéni vélemény kerül előtérbe, és mindenki megkonstruálhatja a saját történetét, különösen fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy bár a múlt talán sosem lesz feltárható teljes objektivitásában, mégis, minél több mozaikdarabbal rendelkezünk, a kép annál teljesebbé tehető. Ehhez a munkához pedig alkalmas eszköz lehet az oral history módszere is. ■ Világi Dávid levéltáros (Ráth Mátyás Gyűjtemény, Győr) Meghosszabbítva! Az Evangélikus Országos Múzeum közli látogatóival és pártolóival, hogy Egy 20. századi polihisztor - Szentágothai János akvarelljei című kiállítását két héttel meghosszabbítja. A tárlat így április 15-ig látogatható a nyári nyitvatartási rend szerint: hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között. A kiállítástól április 11-én, csütörtökön 17 órakor kezdődő rendezvényünkön búcsúzunk. Ekkor az egykori tanítvány, dr. Réthelyi Miklós egyetemi tanár, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke tart rendhagyó tárlatvezetést az érdeklődőknek. Mindenkit szeretettel várunk! ,
