Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-07 / 14. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. április 7. m 3 Mi a baj Bócsán? Püspöki látogatás Bács-Kiskun tanyavilágában A feltámadás idei ünnepén Bócsára látogatott Gáncs Péter elnök-püspök és Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese. Sokakban felmerült a kérdés: mi lehet a baj Bócsán, hogy az elnök-püspök személyesen kereste fel az ezernyolcszáz lakosú községet a Duna-Tisza közén. Talán a frissen közzétett népszámlálási adatok szomorú számai, talán az amúgy is nemzeti sportnak számító negatív hozzáállás, pesszimizmus teszi, de ha egy ilyen kicsiny közösségben egyszerre jelenik meg a szórványlelkész, az egyházmegye esperese és a kerület püspöke, akkor mindenki azt gondolja, hogy ott valami biztosan nincs rendjén. Pedig épp ellenkezőleg: a település evangélikusainak pásztorolását végző Homoki Pál soltvadkerti lelkész felvetése nyomán - negyven év után - újra lelkészt kaphat Bocsa és Tázlár. Az említett népszámlálási adatok szerint a két településen összesen mintegy kétszázharminc evangélikus él, akik körében arra vonatkozóan is indult egy felmérés, hogy - közösen - tudnának-e önálló gyülekezetként lelkészt fogadni. A húsvétvasárnapi istentiszteletet követő beszélgetésen Vida György gyülekezeti felügyelő és Szőke- Tóth Mihály, Bocsa község polgármestere örömének adott hangot, és támogatóan nyilatkozott az önállósodó gyülekezet terveivel kapcsolatban. A lehetőség azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egy fejlődő községben „feltámadhat” az evangélikus gyülekezet. Igazi tavaszi örömhír ez! ■ Szöveg és fotó: Kiss Tamás Az országos irodában is vették Krisztus szeretetének jeleit Úrvacsorás istentiszteletre gyűltek össze a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának dolgozói március 28-án, nagycsütörtökön. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, a liturgiában Grendorf-Balogh Melinda ifjúsági referens segédkezett. A prédikáció alapigéjéül íKor 15,14 szolgált: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is? A püspök a nagycsütörtöki eseményekhez kapcsolódóan arról beszélt, hogy Jézus a kenyérben és a borban a szabadítás csodáját mutatja meg, szeretetének jeleit adja körbe. Hangsúlyozta: Jézus feltámadása nélkül hiábavaló az úrvacsorái szertartás, az igehirdetés, a lelkészi és püspöki szolgálat és az országos iroda működése is. ■ Adámi Mária Püspöki látogatás a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben Örömmel fogadta el a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet meghívását a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, aki látogatása keretében nagycsütörtöki istentiszteleten hirdette Isten igéjét március 28-án. Szemerei János a Magyarországi Evangélikus Egyház misszióért is felelős püspökeként kiemelt figyelmet fordít a büntetésvégrehajtásban végzett lelkészi szolgálatra. (Korábban - gyülekezeti lelkészként - maga is rendszeres látogatója volt a Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumának.) Nagycsütörtöki igehirdetésében hatvankét fogvatartott előtt beszélt a szabadság megélésének különböző lehetőségeiről, arról, hogy az ember rácsoktól függetlenül lehet rabságban vagy szabadságban. Az istentiszteleti szolgálatban - az intézet lelkészei mellett - fogvatartottak is részt vettek: bibliai szakaszokat, imádságokat olvastak fel, és az ünnepi együttlét zenei részében is közreműködtek. (Az alkalmat követően a fogvatartottak saját készítésű ajándékot adtak át a vendég igehirdetőnek maguk és az intézet nevében.) A nap folyamán Szemerei János megtékintette az intézet I. objektumát, tájékozódott a fogvatartottak nevelésével és lelki életével kapcsolatos lehetőségekről. A látogatás végén köszönetét fejezte ki Cséri Zoltán ezredes, büntetés-végrehajtási főtanácsos, intézetparancsnoknak - a jogszabályok által meghatározottakon túl tapasztalt - támogató hozzáállásáért. ■ Erdélyi Csaba Megszámláltattunk, és híjával találtattunk Másfél éves (!) adatfeldolgozás után, nagycsütörtökön látta elérkezettnek az időt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hogy közzétegye a 2011-es népszámlálás adatait, így a hazai népesség vallási megoszlásáról szóló számokat is. Egyeseket szinte sokkoltak a történelmi egyházak fogyását tükröző számsorok. Bizonyos politikai körök viszont nem is titkolt kárörömmel kommentálták, hogy „milliók fordultak el” a nagyobb egyházaktól... De mit is mutatnak valójában ezek a számok? Természetesen várjuk a szakértői elemzéseket, de talán ezek ismerete nélkül is szabad néhány iránymutató, tájoló gondolatot előrebocsátani. Mindenekelőtt szögezzük le: nagy baj lenne, ha az egyházak felelős pásztorai tízévente a KSH-tól értesülnének a rájuk bízott nyáj állapotáról, fogyásáról vagy éppen gyarapodásáról. A Déli Egyházkerület közgyűlésén a kerület felügyelőhelyettese, Andorka Árpád statisztikus évente szembesít minket az aktuális népmozgalmi adatok többnyire nem túl derűs számaival. Őszintén megvallva: nem szívesen szoktunk belenézni ebbe a tükörbe, amely általában nem mutat vonzó képet rólunk. így viszonyulnak sokan a KSH-adatokhoz is, ezeknek a hitelességével, megbízhatóságával kapcsolatban azonnal megszólaltak a hárító, kritikus hangok. Tény, hogy minden statisztikai felmérésnek akadnak gyenge pontjai. Olykor már a kérdés megfogalmazása is rejthet magában félreértési lehetőséget. Vajon emlékszünk-e még a 2011-es kérdőív szövegére: „Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?” Erre a kérdésre közel 2,7 millió honfitársunk nem adott választ, ami 244 százalékos (!) ugrást jelent 2001-hez képest. Ez a drámai növekedés nem magyarázható csupán a társadalom szekularizációjával vagy az egyházak hitelvesztésével. Ugyanakkor kétségtelenül jelzi, hogy egyre több ember számára nem egzisztenciális kérdés a vallási hovatartozás... Mindenképpen önvizsgálatra kell, hogy indítsanak minket a szakmailag akár még vitatható népszámlálási adatok. Ugyanakkor nem szabad a mardosó önvádaskodás vagy a mérgező bűnbakkeresés csapdájába esnünk, melynek jelei már felbukkantak lelkészi levelezőlistánkon. Természetesen szükséges és egészséges az őszinte párbeszéd és a felelős útkeresés. Különben a népszámlálás mottója is erre biztat: „Feleljen a jövőért!” Bizony számos súlyos kérdésre kell feleletet találnunk. Milyen választ adhatunk például arra a sürgető kihívásra, hogy még az erősen megcsappant, mintegy 215 ezer „evangélikus érzésű” hittestvérünk jelentős részét sem tudjuk elérni? Bár anonim válaszuk szerint evangélikus közösséghez tartozónak érzik magukat, de a közösség még nem talált rájuk, ami persze az ő - olykor tudatos - „rejtőzködésük” felelőssége is. Ebben az összefüggésben vajon hogyan váltható aprópénzre stratégiánk jól csengő célkitűzése: „Láthatóan evangélikus”?! Hogyan csalhatjuk elő tízezrével „illegalitásban élő” testvéreinket a névtelenség homályából? Mennyit segíthet ebben az egyszázalékos „mosolykampány”? További égető kérdés: milyen szerepet játszhatnak szaporodó oktatási intézményeink a kidolgozás alatt álló, már nagyon várt új missziói stratégiánkban? Fontos, hogy éppen ezen a területen ne legyünk türelmetlenek. Olykor hallani már keserű megjegyzéseket: mire megyünk az óvodáinkkal, iskoláinkkal? Kimutatható-e már pozitív hatásuk a gyülekezetek életére vagy akár a lelkészutánpótlásra? Hol késnek a gyümölcsök? Valóban sürget a szükség, ki vagyunk éhezve arra, hogy végre lássuk munkánk, erőfeszítéseink eredményeit. Nem könnyű elfogadni az apostoli figyelmeztetést: lehet, hogy más a vető és az arató. Nekünk adatik az ültetés, plántálás, öntözés szép, de nehéz feladata, és majd mások fognak szüretelni, ha a növekedést adó Úr elérkezettnek látja az időt. Mi, percemberkék nehezen viseljük az Örökkévaló „időbeosztását” akinek ezer esztendő annyi, mint a tegnapi nap... Pedig józan ésszel is belátható lenne, hogy a közel négy évtizedes istentelen agymosás lélek- és közösségromboló hatását nem lehet két évtized alatt jóvátenni... Éppen az oktatás és nevelés területén szívós magvető munkára és végtelen türelemre van szükség. A legsürgetőbb, hogy ehhez megtaláljuk, illetve képezzük az elhívott, elkötelezett magvetőket és kertészeket. Fontos, hogy intézményeink céltudatos működtetése mellett ne mondjunk le gyülekezeteink újraélesztésének, sőt akár új gyülekezetek plántálásának esélyéről sem. Erre nézve akad néhány friss tavaszi rügy, új hajtáskezdemény a déli tájakon. Gondoljunk a húsvéti EvÉletben megjelent tudósításra a szarvasi szórványban szárba szökkenő gyülekezetalapítási kezdeményezésről vagy az ebben a számban (fentebb) olvasható bócsai ÉGTÁJOLÓ beszámolóra. Bócsán éppen a feltámadás ünnepén hirdettük meg a gyülekezet „feltámasztásának” esélyét... Az idei fagyos nagyhét közepén ért minket a népszámlálási adatok hidegzuhanya, de mire ezek a sorok húsvét után megjelennek, reménység szerint érezzük már a győztes tavasz életújító leheletének erejét. Ne feledjük a nekünk is szóló ígéretet: a Feltámadott előttünk jár. Ha őt követjük, felelősen elvezet a jövőbe, és ez az ígéret nemcsak a 214 965 „evangélikus érzésű” tanítványnak szól! ■ Gáncs Péter Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
