Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-03-31 / 13. szám

Evangélikus Élet élő víz 2013. március 31. ► 11 f ' l' i F ^ f 1 • » A nagy találkozás HETI ÜTRAVALÓ •■MM Az épük '1, érden" istenné iessav »auichi.vy* OtQ^e A szédervacsorán mintha már előre jelezte volna a Mester nagypéntek borzalmát. Mit is mondott? A páska­­kenyérre azt, hogy „ez az én testem”, a pohárban lévő borra pedig, hogy „ez az én vérem”. Majd a Gecsemáné-kert­­be vonulva megkért bennünket, hogy virrasszunk vele. Sajnos mindhiába, mindnyájunkat elnyomott az álom. Ezután felgyorsultak az események. Katonák érkeztek, s a Mestert, mint valami elvetemült gazembert, elfogták. Kihallgatások következtek - Kajafás és Pilátus előtt. Majd pedig a kálvária, amely a Golgota hegyén végződött. A Mestert két latorral az oldalán kereszt­re feszítették. Szemünk láttára szen­vedett, agonizált, és adta vissza lelkét Teremtőjének. Egyszerre csak minden elsötétedett, s a Mester meghalt. Mindez tegnapelőtt történt. Itt hagyott bennünket! Minket, akik bíztunk és hittünk benne. Hogyan történhetett meg mindez vele? Pont vele, akiről azt hittük, hogy ő a Mes­siás, az Isten Fia? Vele, aki úgy taní-(Jn 20,19-23) tott, ahogy addig még soha senki? Ve­le, aki Ura volt mindenféle betegség­nek, természeti erőnek, sőt még a ha­lálnak is? Holott mi végig kitartot­tunk mellette, jóban-rosszban egy­aránt, s követtük, bárhová ment is. És most mi lesz? Hogyan tovább? Hová menjünk? Mit csináljunk? És az asszonyok, akik azt állítják, hogy ma reggel látták őt a sírkertben? Hogyan láthatták? Hiszen elvérzett a kereszten, s még aznap sírba is kel­lett helyezni. Mindez oly hihetetlen és félelmetes, nem? Mi készül itt? Az ajtókat jól bezártátok? Itt az új hét, könnyen meglehet, hogy értünk is küldenek, és minket is letartóztat­nak, kihallgatnak? Meneküljünk vagy maradjunk? Egyre félelmetesebb ez az egész. Vajon mi vár még ránk? Ekkor Valaki megállt a szoba kö­zepén, s csak ennyit mondott: „Békes­ség néktek!” Még a lélegzetünk is elállt, a szí­vünk majd kiugrott a helyéről! Ez nem lehet igaz! Káprázik a szemünk? Ilyen nincs! Hogy ő itt, s szólít ben­nünket? Hát mégsem halt meg? De az nem lehet! Saját szemünkkel lát­tuk... Hát akkor feltámadt? Akkor mégsem hagy magunkra? Mégis van folytatás, van tovább? Ő újra megszólalt: „Ahogyan en­gem küldött az Atya, én is úgy külde­tek titeket. Vegyetek Szentleiket! Akik­nek bűneit megbocsátjátok, megbo­csáttatnak azoknak, akikét megtart­játok, megtartatnak’.' Testvéreim, ezért miként Pál apos­tol is írja: „...nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1,7) Ez a Lélek töltse be szívünket! Száműzze onnan a félelmet, aggodal­maskodást és kételkedést! Jézus Krisztus mondja: „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghall­ja a hangomat, és kinyitja az ajtót, be­megyek ahhoz, és vele vacsorátok, ő pedig énvelem!1 (Jel 3,20) Ámen, így legyen, áldott húsvétot mindenkinek! ■ Blázy Árpád Közel, mégis távol Az Úr Jézus, aki úgy ismeri a jövőt, mint mi a jelent, már előre jelezte Jeruzsálem pusz­tulását, azt, hogy nem marad kő kövön! Márk evangéliu­mában olvashatunk arról, mit mondott tanítványainak, ami­kor kijött a templomból. „Mikor pedig a templomból kiment, mondta neki egy a tanítványai közül: »Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!« Jézus pedig felelve mondta néki: »Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, amely le nem rom­­boltatik.« Mikor pedig az olaj­fák hegyén ült, a templom át­­ellenében, megkérdezték őt Pé­ter, Jakab, János és András: »Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek. Az Úr Jézus mindent látó szemével már előre látta azt a bekövetkező borzalmas ese­ményt, mely Izráel fővárosára, Jeruzsálemre várt. Azt, hogy Krisztus után 70-ben Titusz római hadvezér vezénylete alatt a római légiók földig rombolják Jeruzsálemet, dí­szes templomával együtt. Csak a siratófal maradt meg. Ám ha a templom épség­ben maradt volna, akkor a megmaradt zsidóság folytat­ta volna a véresáldozatok be­mutatását Istennek a temp­lom oltárán. De akkor az iga­zi, az egyszeri áldozat, melyet az Úr Jézus mutatott be a vá­ros falán kívül, a golgotái ol­táron, teljesen háttérbe szo­rult volna, mivel a nép papjai, vezetői, írástudói lelki vaksá­guk folytán nem ismerték el és nem fogadták el Jézus Krisz­tusnak a bűnösökért bemuta­tott, egyszeri és tökéletes ke­resztáldozatát, melyet az igaz­ságos Isten tökéletesnek tartott és elfogadott. Mivel a zsidóknak többé nem volt templomuk, az Is­tennek való áldozat bemutatá­sa lehetetlenné vált, s ez mér­hetetlen fájdalmat okozott a vallásos zsidóságnak. A temp­lom elvesztése után a vallásos népnek nem maradt más, csak a siratófal, ahol a nép elsírhat­ta Istennek fájdalmát és pana­szát. Csak a mindent látó Isten látta és látja, mennyi könny, mennyi bánat és fájdalmas imádság ostromolja az Urat dicsőséges trónusán a megma­radt siratófal előtt immár kö­zel kétezer éve. Magam még nem jártam a Szentföldön, csak képeken lát­tam a siratófalat és a Golgota halmát. De annyit tudok, hogy mind a két zarándokhely a jelenlegi városon belül van. Fi­zikálisán nincs is messze egy­mástól. Lelki vonatkozásban mégis mérhetetlen a távolság a siratófal és a Golgota között! Hiszen a vallásos zsidó nép még ma is úgy várja a Messi­ást, mint az ő Királyát, aki majd síkraszáll népéért, és a szétszórtságból újra egyesíti. Mivel pedig szemükön még most is ott van a mózesi lepel, semmiképpen nem tudják el­fogadni Jézus Krisztusnak minden emberért a Golgo­tán bűntörlő drága vére és élete feláldozásával bemutatott keresztáldozatát. Ma mind a két szent helyet zarándokok százezrei keresik fel, és bár újra létezik Izráel ál­lama, a zsidóság nagy része mégis szétszórtságban él még mindig a nemzetek között. És vannak olyan, régi törvények­hez ragaszkodó zsidó embe­rek, akik távoli országokból zarándokolnak Jeruzsálembe, a siratófalhoz, hogy imádság­ban kiöntsék Isten előtt szívük bánatát, fájdalmát elpusztult templomuk miatt. Pedig ha megszűnne lelki vakságuk, akkor egyszerre megértenék, hogy nem mesz­­sze a siratófaltól, a Golgota halmán az Úr Jézus értük is bemutatta az egyszeri, tökéle­tes áldozatot; áldozatot min­den bűnükért, ha ők azokat őszintén megbánták. És ami­óta ez az egyszeri, tökéletes ál­dozatbemutatás végbement a Golgotán, nincs szükségük sem zsidóknak, sem keresztyé­neknek, hogy ide-oda zarán­dokoljanak. Aki pedig hit által elfogad­ja ezt a minden bűnösért be­mutatott egyszeri, tökéletes áldozatot, az kegyelemből, in­gyen részesülhet Isten legna­gyobb ajándékában: az örök életben. És mivel az üdvösség ajándék, azt sem kiérdemelni, sem megfizetni soha nem le­het. Aki így akar hozzájutni, soha nem kaphatja meg. Mi­vel pedig semmink sincs, lehe­tetlen, hogy üdvösségünkért bármit is tegyünk. Egyet tehe­tünk: kinyújthatjuk Isten felé hitünk kolduskezét, hogy Isten beletehesse ajándékát: üdvös­ségünket! Hála mennyei Atyánknak, vannak már messiáshívő zsidó testvéreink, akik együtt vallják velünk az apostol szavait: „Nincs zsidó, sem görög sem szolga, sem szabad, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztusban!” Tehát Krisztus gyülekezetében eltűnnek a fe­lekezetek, és ehhez a hívő gyü­lekezethez tartoznak messi­áshívő zsidó testvéreink is. És így, együtt várjuk megváltó Urunk második eljövetelét. A királyok Királyát, aki a saját életénél is jobban szeretett minket, bűnösöket. És akik hisznek benne, akik nemcsak szavukkal, de életükkel is bizo­nyítják, hogy Jézus Krisztushoz tartoznak, a Szentlélek vezeté­sével úgy vonulnak végig ezen a múló földi vándorúton, mint akik nemcsak hiszik, hanem tudják is, hogy létezik az a di­csőséges, láthatatlan ország, melyet Jézus Krisztus készít az őt szeretőknek. Hála legyen Istennek, hogy még tart a kegyelem drága ide­je, és még van lehetőség min­den bűnbánó ember számára, hogy hit által elnyerhesse a mennyei állampolgárságot ab­ban a dicsőséges honban, mely­nek szépségét és ragyogását ma még fel sem tudjuk fogni. Hála megváltó Urunknak, most még hangzik drága hívó szava mindenütt, ahol igéjét tisztán, hamisítatlanul hirdetik. Bárcsak minél többen meg is hallanák lelkűk üdvére! ■ Pecznyík Pál IXOYC Krisztus mondja: „Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” (Jel 1,18) Húsvét hetében az Útmutató reggeli és ____ ünnepi igéi a feltámadott, élő és meg­dicsőült Krisztust ragyogtatják fel. Ő a halál legyőzője: feltámadt megigazulá­­sunkra. „Leoldoztad, Uram, az én gyászruhámat, örömbe öltöztettél engem.” (GyLK 689) Örökké „áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a ha­lálból való feltámadása által” (íPt 1,3; LK) Ez a húsvéti jó hír: „Neféljetek! A ná­záreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt’.’ (Mk 16,6) „Há­rom ellenség támadt rá egyszerre: halál, bűn és ördög. íme, mindhárom ellen­sége lábánál hever. E dicső győzelmet ünnepeljük ma; s rendíthetedenül hisszük.” (Luther) Pál eszünkbe juttatja az evangéliumot: „Általa üdvözültök is, ha meg­tartjátok..., hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké’.’ Felsorolja Krisztus megjelenésének szemtanúit, kik között ő a legkisebb. „De Isten kegyelméből va­gyok, ami vagyok..!’ (lKor 15,2.10) Ám a húsvéti hit teremtője, „Jézus Krisztus legyőzte a halált, és világosságra hozta az el nem múló életet az evangélium ál­tal” (2Tim 1,10; LK) „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhuny­tak zsengéje” (lKor 15,20), s megkérdezte Emmausba igyekvő, rest szívű tanít­ványaitól: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicső­­ülnie?” Az Ószövetségből idézte a Messiás sorsát, és vendégül látta őket: „És ami­kor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük’.’ (Lk 24,26.30-31) Pál a halottak testi feltámadásáról tanítja: „Mindenki a maga rend­je szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor követ­keznek azok, akik a Krisztuséi’.’ (lKor 15,23) Ám hogy támadnak fel, s milyen test­ben jelennek meg? „Elvettetik romlandóságban, gyalázatban, erőtlenségben (az) érzéki test - feltámasztatik romolhatatlanságban, dicsőségben, erőben (a) lel­ki test’.’ (lKor 15,42-44) S titkot mond nekünk: „...mindnyájan el fogunk vál­tozni. Hirtelen, egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra..!’ (lKor 15,51- 52) Beteljesül Isten Ígérete: „...megváltom őket a haláltól. Hol van a tövised, ha­lál?” (Hós 13,14) S Pállal zenghetjük: „... hála az Istennek, aki a diadalt adja ne­künk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (lKor 15,57) Húsvéti örömünk s örök éle­tünk alapja Isten nagypénteki tette (lásd Jn 3,16). A golgotái kereszten „a mi hús­véti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünne­peljünk. .., hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával'.’ (lKor 5,7-8) A Krisz­tusba vetett örök üdvösségünk reménye ez: „Ha vele együtt haltunk meg vele együttfogunk élni is!’ (2Tim 2,11) Ő, az örök Vagyok így bátorít: „Nefélj, én va­gyok az első és az utolsó, és az élő...” (jel i,i7-i8a) „Jézus él, én is vele! / Ott le­szek, hol Uram van: / Ez az én bizodalmám.” (EÉ 223,1) ■ Garai András HIRDETÉS GONDOSKODIK ÖN SZEME EGÉSZSÉGÉRŐL? Kömye A homályos latás az öregedés egyik velejárója lehet eaxantin védőrendszer szerepét betöltő makula pigment alkotóelemei a szemben antioxidánsoh hozzájárulnak a sejtek oxidativ stresszel szembeni védelméhez cink támogatja a látás normál állapotának fenntartását www.ocuvite.hu 6 DARAB OCUVITt BONUSZMATRICA ÖSSZEGYŰJTÉSE UIAN EGY TELJES DOBOZ OCUVITE AJÁNDÉK! AíiHwm umwrwn tllítNO MU.[\<IIÖ MNMMÍNY HAWAII» A MÍKWVÍtkl.H'AKÍAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents