Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-13 / 2. szám

4 ◄( 2013. január 13. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Január a szövetségek és imahetek jegyében Vízkereszt ünnepén a kispesti bap­tista imaházban tartotta az Aliansz nemzetközi imahét országos nyitó is­tentiszteletét az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség. A házigazda, dr. Mészáros Kálmán Aliansz-alelnök, ügyintéző kispesti baptista lelkipásztor, a Magyaror­szági Baptista Egyház (MBE) előző el­nöke apostoli köszöntéssel üdvözöl­te az alkalmi gyülekezetét, majd be­mutatta a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsához (MEÖT) együttműködő szervezetként nemré­giben csatlakozott Aliansz tevékeny­ségét és működését. Megemlítette, hogy a január már csak „ilyen ökumenikus imahetes hó­nap” hiszen a MEÖT imahete is ebben a hónapban lesz (20-27. között). A megnyitóbeszédet D. Szabó Dániel, az Aliansz elnöke Papp Jánosnak, a Ma­gyarországi Baptista Egyház elnökének áldáskérő imádsága után mondta el. Az igehirdetés szolgálatát Szeveré­­nyi János (képünkön a mikrofonnál), az Aliansz alelnöke, a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze végezte Fii 2,11 alap­ján. Prédikációjában a különböző fe­lekezetű keresztények egységének fontosságát emelte ki a jézusi imádság alapján: „...mindnyájan egyek legye­nek” (Jn 17,21). A megnyitó gazdag volt ének-ze­nei, prózai és verses szolgálatokban és köszöntésekben. Az istentisztele­ten bemutatták Izsák Norbert Vallo­mások című, egy éve megjelent kö­tetét is. I A felekezeti sokszínűséget talán legjobban úgy lehetne érzékeltetni, hogy a protestáns nagy- és kisegyhá­­zak tagjain túl katolikus és zsidó test­véreink is szolgáltak az alkalmon. A rendezvényt az Úrtól tanult imádság közös elmondása zárta. ■ Károly György Tamás Cserkész nemzeti nagytábor ^ A Magyar Cserkészszövetség augusztus 11-19. között rende­zi nemzeti nagytáborát Ócsán. Az összejövetellel a szervezet alapításának századik évfordu­lóját ünnepük meg, több ezer cserkész részvételével. Hat esztendővel ezelőtt a magyar cserkészek Angliába indultak, hogy a mozgalom századik születésnapját közösen ünnepelhessék külföldi test­véreikkel. 2012-ben a Magyar Cser­készszövetség emlékezett meg alapí­tásának századik évfordulójáról. A jeles alkalomnak nemcsak emlékérem és bélyegsor állít emléket, hanem a cserkészek is összegyűlnek egy nem­zeti nagytábor keretében. A tábor azonban nem az alapítás évfordulóján, vagyis tavaly decem­ber 28-án nyitotta meg kapuit - hiszen a Kárpát-medence éghajlati viszonyai ezt nem teszik lehetővé -, hanem az idén nyáron Ócsa mellett várja majd a fiatalokat. Mint sok más tábornak, ennek is a cserkészet legfontosabb ne­velési elemei adnak keretet: őrsökben végzett tevékenységek; cselekedve ta­nulás; folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok, lehetőleg a ter­mészetben; fogadalom és törvények; a magyar kultúra ápolása, különös te­kintettel népi hagyományainkra. A nemzeti nagytábor elnevezés azonban jelzi, hogy többről van szó, mint hagyományos táborozásról: a szervezők minden magyar cserkész­­csapatból legalább egy őrsöt látnak majd vendégül, s nemcsak a Kárpát­medencéből, hanem a világ minden tájáról, hiszen a Külföldi Magyar Cserkészszövetséggel is szoros kap­csolatot ápolnak, s nélkülük nem is lenne teljes ez az élmény. Arról sem feledkeznek el, hogy száz évvel ezelőtt a szövetség még na­gyobb földrajzi terület cserkészeit fog­ta át, s épp ezért hívják és várják a tér­ség nem magyar ajkú cserkészeit is, vagyis az Erdélyben élő román, a Bácska-Bánát településein található szerb, a Kárpátoktól délre, a Felvidé­ken és Kárpátalján dolgozó szlovák, ru­szin és ukrán, az Őrvidéken megsza­kítást alig megélt osztrák és a horvát, illetve dalmát testvéreiket. Velük együtt több ezer résztvevő gyűlik majd össze. A nemzeti nagytáborban érdemes minden magyar cserkésznek részt vennie, hiszen a következőre további száz évet kell várni... Az nnt2013.cserkesz.hu honlapon bővebb információ található a táborról. ■ Réder Kristóf Dés László, Konok Tamás, Parti Nagy Lajos és Üveges Krisztina Szentendrén Az Ámos Imre és a XX. század - kortárs összművészeti kiállítás kísérő­­programjaként január 13-án, vasárnap 16 órai kezdettel beszélgetés és ze­ne a kiállításon. Meghívott beszélgetőtársak: Dés László zeneszerző, ze­nész, Konok Tamás festőművész, Parti Nagy Lajos író, Üveges Kriszti­na művészettörténész. Házigazda: Galambos Ádám evangélikus teoló­gus, a kiállítás kurátora. A rendezvény ingyenes. A kiállítás meghosszabbítva január 20-áig; megtekinthető: Szentend­re, Régi Művésztelepi Galéria (2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.). Nyitva tartás: mindennap 10-től 17 óráig. A párnán túl Negyedszázados a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon ► A Magyarországi Református Egyház KIMM (Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió) Ráckeresztúri Drogterápiás Otthona a Válaszút Drogkonzultációs Iroda irányításával 1987 februárja óta várja lakó­it. Az egyéves terápia a szenvedélybetegek testét és lelkét együttesen kívánja gyógyítani, és a mentori munka, közösségépítő programok mel­lett utógondozást is váüal. Sok kallódó fiatal térhetett vissza Rácke­­resztúrról új minőségben „a kinti világba” - ahogyan ezt ebben a kör­ben emlegetik. A huszonöt éves jubileum alkalmából a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg a Történeteink című kötet, amelyben huszon­öt vaüomásos jellegű újjászületés-történetet olvashatunk. Mindenki a gyerekkoránál kezdi a történetét. Innen ered és ide vezet­hető vissza ugyanis a legtöbb lelki sé­rülés és az útról való későbbi letérés. Általában cigivel kezdik - van, aki már óvodában! -, aztán jönnek sor­ra az egyre pusztítóbb szerek: szin­tetikus drogok, kokain, heroin. Egy­re „magasabb” élmények - egyre mélyebbre süllyedés. A terápiát meg kell, hogy előz­ze egy döntés: a legnehezebb be­ismerni azt, hogy egyedül nem megy, belátni, hogy az ember be­teg, és a válaszúton - a Válaszúi­ra - aztán igent mondani. Általá­ban isteni beavatkozásról beszél­nek a fiatalok. Nemhiába fogad­ja az új lakót az otthonban az a fel­irat: „Isten hozott!” Még mélyeb­ben át tudják ezt élni azok, akik a kötetben öngyilkossági kísérle­tekről vagy sikeres újjáéleszté­sekről számoltak be. Persze van, aki a terápia orientációs szakaszá­ban feladja, van, aki pár hónapot bír, és van olyan is, aki elmegy, aztán visszatér, kezdi elölről... El sem tudjuk képzelni, mik azok az elvonási tünetek, és micsoda fizi­kai és lelki gyötrelmekkel járnak a tisztuló napok. Ráckeresztúron a közösségépítésre helyezik a legna­gyobb hangsúlyt. Az otthonban az újak a régiekre vannak bízva. A biza­lom és az őszinteség alapkövek. A könyvben többen is szólnak megtérésélményről. A felszabadu­lás akkor következhet be, amikor az ember elismeri-felvállalja tehetet­lenségét. Egy drogterápiás csoport­ban nincs mit szégyellni, nincs mit megjátszani, pont az a lényeg, hogy az ember az lehessen, ami. Hatékony módszer az élmények feldolgozására a hatvanas-hetvenes években hódító útjára indult biblio­­dráma. A bibliai történetek feldolgo­zása mellett egy ilyen drámajáték so­rán a szereplők érzései és kérdései is felszínre kerülhetnek. Tavaly december 23-án a Széli Kál­mán tér közelében, a Válaszút Misszió kápolnájában életre kelt sok emlék és álom, letűnt és eljövendő karácsonyo­kat idéztek meg a résztvevők. Szűcs Balázs református missziói lelkész vezette a „Mit akarsz, mit cse­lekedjek neked?” kérdéssel indító al­kalmat. Ezt a kérdést Jézus tette fel a vak Bartimeusnak. Az alkalom be­melegítő játékkal, ünnepélyes „átlé­pő” aktussal indult: párnákkal jelöl­ték ki a határvonalat, és mindenki, aki ezen átlépett, előbb elmondta a kö­zösségnek, hogy mit akar kint hagy­ni, majd a „párnán túl” társai a követ­kező kérdéssel üdvözölték: „Itt vagy?" „Igen, asszem” - hangzott a válasz. A tudatosítás és tudatosság kulcs­­fontosságú a terápia során. Például egy rosszullétet a „most ez azért van, hogy később jobb legyen” tudat­tal könnyebb átvészelni. A bemelegítés után szoborjáték következett. Három vállalkozó szel­lemű bibliodrámás a társai segítségé­vel megjeleníthette egy régi - még „anyagos” - karácsony érzéseit, a be­­lövés előtti pillanatokat. Így kelt életre a Szorongás, a Feszültség és a Bánat a Csaba utcai színpadon. Ezek közrefogták a negyedik alakot, aki magát az érzésgazdát helyettesítette. Egy-egy ilyen állókép nagyon erő­sen bevésődik az ember szívébe. A né­ző a Bánat által átkarolt alakot nézve átélheti annak vergődő helyzetét. A képek erejét kihasználva a gyakorlat a pozitív képre cseréléssel folytatódott, az érzések megidézője ezúttal a vá­gyott állapotot állíthatta színpadra, új szereplők jelentek meg a színen: az Öröm, a Béke és a Szeretet. Miután ezt a már vidámabb képet a „rende­ző” megszemlélte, maga állhatott az őt eljátszó helyébe, és pár pillanatra át­adhatta magát az érzésnek. Óriási ereje volt a gyakorlatnak. A szoborcsoportba állás szavak nélküli imához vagy áldásáradáshoz hason­lítható leginkább. Megállt az idő, benne állt fél tucat félidegen félúton a terápiában, és egybeölelte őket a kö­zelgő karácsony csöndje. Az ölelés bevett gesztus a cso­portokban, melyek a bibliodráma esetében ugyan mindig alkalmi­ak, de lényegében mindenki is­mer mindenkit Keresztúrról. Van, aki már önkéntesként jön el egy­­egy foglalkozásra. Például a „Do­ki”, akivel már a Szélrózsán, a Kontrasztkiállításon is találkoz­hattunk, ezen az estén ő szállítot­ta a csapatot Keresztúrról Pestre és vissza. A szünet utáni második felvo­nás közös elcsendesedés volt. A körbeállt asztalon az adventi ko­szorú négy gyertyája égett, a lel­kész pedig Lukács evangéliumából felolvasta a csillagfényes éjszaka krónikáját. Aztán mindenki egyenként hálát adhatott mécsest gyújtva azért, ami az idén vele történt. A hála sza­vai ott születtek meg helyben, nem kellett hozzá semmi. Szenvedélybete­gek szájából a szabadság szó igazi mélységet kap. Valahogy az ige is di­adalmasabban cseng. Miután valaki mondandója végé­re ért, választott „angyala" felolvasta neki az örömhírt: „Ne féljetek, mert ímé, hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászol­ban’.’ Erre pedig együttesen felelt a csapat: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” így sokasodott a világosság a Csaba utcai kápolnában a Jézus születését megelőző estén. ■ Kinyik Anita Más emberként ^ Az alábbi vallomás a Története­ink - 25 éves a KIMM Rácke­resztúri Drogterápiás Otthona című kötetből való. Reményvesztetten, lelkileg teljesen összetörve, de meghozva a döntést, édesanyám és egy lelkész segítségével kerültem Ráckeresztúrra. Nekem már teljesen mindegy volt, mert a környe­zetemből mindenki eltávolodott tő­lem, az öngyilkosság gondolatával játszottam. Amikor beléptem az otthonba, nem arra számítottam, ami fogadott. Meg­láttam, hogy itt ugyanolyan emberek vannak, mint én. Feltűnt az emberek kedvessége, mert a kinti agresszív éle­temben ilyen nem létezett. Volt egy ér­zés, ami nagyon sokszor elfogott, de nem tudtam, mi az. Ez a szeretet volt. Kezdetben felvettem a komolyta­lanság álarcát, hogy takarjam vele az indulatosságomat és az agressziómat. Nagyon nehéz eset voltam, min­denből viccet csináltam. Ekkor jött egy fordulópont a terápiámban, és el­kezdtem foglalkozni önmagámmal. Rengeteg fájdalom, szomorúság és bűntudat tört fel, ahogy megismer­tem önmagam és a múltamat. Az otthonban megtértem, Isten az életem részévé vált. Megtanul­tam, hogy létezik felelősség más em­berek felé is. Megtanultam objektiven mérlegelni, és sokat nőtt az önbizal­mam is. Egy széttört életet kellett összeraknom. Úgy érzem, itt, a terá­pián nőttem fel magamhoz és az élet­hez, megismerve az érzéseimet, reak­cióimat A közösségnek ebben nagyon sokat köszönhetek. Rengeteg segítséget kaptam a munkatársaktól, akiknek örökké há­lás leszek. Külön köszönetét mondok Orsolics Zénónak, a mentoromnak, aki mindig kitartott mellettem. A kapcsolatom a szüleimmel tel­jesen megjavult, sok munka árán. Megismerhettem újból a lányomat és a volt élettársamat. Elértem, hogy biztos céljaim legyenek, tudom, mi felé haladok. Tudom, mi az életben a szép, a fontos, és egy teljesen más emberként távozom. Köszönettel: ■ Frodi

Next

/
Thumbnails
Contents