Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-24 / 12. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2013. március 24. » 9 STÁCIÓK NAGYPÉNTEK - LK 23,(24-32)33-49 Az áldozat és a Főpap Csatlakozzunk nagypénteken Jézus ismerőseihez és a galileai asszonyokhoz, akik „távolabb állva szemlélték” mindazt, ami az első nagypénteken történt. Mi - lélekben - merészkedjünk közelebb a kereszthez. Ezt tette értünk Jézus! Ha közelebbről szemléljük ezt a szent történetet, akkor rádöbbenünk, hogy a látszat és a valóság mennyire eltér egymástól. S tanulgassuk, hogy milyen sokszor vagyunk a látszat foglyai. Még a természet is számos példát ad a látszat és a valóság leckéjéből. Klasszikus példa a reggel és az este. Hagyományosan úgy mondjuk, hogy „felkelt” vagy „lement” a nap, pedig a föld forog a tengelye körül - ám mi mégis a látszat szerint beszélünk. Látszat az, hogy Pilátusnak mekkora hatalma van, mert az Izráelt megszálló hadsereg parancsnoka és a szent föld teljhatalmú helytartója. A valóság azonban az, hogy minden Jézus kezében van még ebben a drámai eseménysorozatban is. Pilátus kénytelen a nép kívánságának engedni. Nem azt engedi szabadon, akit szeretne (Jézust), hanem akit nem szeretne (egy bűnözőt), mert ez a demokrácia. Pilátus a nagy demokrata. Az események szemlélésében az első pillanattól kezdve csodálkozzunk rá arra a tényre, hogy Jézust látszó-Újabb esélyt kaptunk a csendre. A belső csendességre. Megint elérkeztünk nagyszombat ünnepéhez. Nem üres nap ez, csak csendes. A csöndes szombat - ahogyan őseink nevezték - ismét lehetőséget ad arra, hogy végiggondoljuk a mögöttünk levő böjti időszakot, vajon sikerült-e készülni az ünnepekre. Végigjártuk-e az ünnepre hangolódás útját, próbáltunk-e szelektálni életünk limlomai között, elkezdtük-e az ünnep előtti nagytakarítást? Ha igen, milyen eredménnyel? Ha böjt hét hete elszaladt, s elmaradt a csend, az elmélyülés, akkor ezt az egy napot használjuk ki jól. Ebben az egy napban összesűrűsödhet böjt minden áldása. Nemcsak a konyhában, a ház körül, a lakásban kell készülődni az ünnepre, hanem belül is, a szívünk legmélyén. Ezért a lelkünk legbensőbb előünnepe lehet nagyszombat. Sokan azt gondolják, ez a nap amolyan lyuk a nagyhét folyamatában. Istennél azonban nincsen üresjárat. Ő akkor is dolgozik, amikor a sír csendje mozdulatlanságot színlel. Mi azonban nem a sír csendjére figyelünk, hanem az új élet születése előtti csendre. A búzaszem - Krisztus maga - a földbe került, hogy új élet támadjon. Hallatlanul izgalmas az egész evangéliumi fejezet, ezért nem elég és nem szabad kiragadott mondatként olvasni ezeket a jézusi gondolatokat sem. A szakasz elején elhangzott a királyi menyegzőről szóló lag legyőzték, a valóság azonban az, hogy csak az történhetett meg, amit a mennyei Atya és a Fiú akar; ennek a csodának a meglátására tegyen képessé bennünket a Szentlélek Isten. Az is csak látszat, hogy nagypénteken Jézust kellene bánatos lélekkel siratnunk, mert az csak látszat, hogy ő kiszolgáltatott mártír. A Zsidókhoz írt levélből tudjuk, hogy Jézus egyszerre az áldozati Bárány és a Főpap, aki bemutatja az áldozatot! Jézust nem kivégzik, hanem ő adja értünk az életét váltságul. Ahogyan az ókorban arany- vagy ezüstpénzért kiváltottak embereket a rabszolgasorból, ő úgy adja életét, önmagát váltságdíjul érettünk, mert nélküle a bűn rabszolgái maradnánk az örökkévalóság kárhoztató rettenetében is. Csak látszat, hogy Jézust kivégzik, mert a valóság az, hogy így lesz a mi Megváltónkká. A kereszten elmondott szavai is igazolják, hogy ő uralkodik a drámai helyzet felett, ezért is fontos figyelemmel kísérnünk mindazt, amit Jézus mondott a kereszten. Ha mind a négy evangéliumra gondolunk, akkor Jézusnak összesen hét szava volt a keresztfán. Jó lelkigyakorlati lehetőség, ha időnként saját passióhetet rendezünk magunknak, és naponta egyegy olyan szón meditálunk, amelyet példázat, bemutatva a perspektívát: Isten szélesre tárta a kiteljesedő élet kapuját. Aki meghívót kapott, az készüljön, hiszen a meghívás tiszta, rendes ruhára kötelez, hiszen sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak... Ezt követi az adópénzről szóló jézusi történet. A farizeusok tőrbe akarják csalni Jézust, hiszen ravasz módon feltett kérdésükre nem lehet jól válaszolni... Jézus azonban olyan választ adott, amelyen elcsodálkoztak, mert nem tudtak vele mit kezdeni: „Adjátok meg... a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” (Mt 22,21) Ezután folytatódik a fejezet azzal, hogy a szadduceusok is „bepróbálkoznak” hátha nekik sikerül olyan kérdést feltenni, amely zavarba hozza a Názáretit. A mindenkori legnehezebbnek tűnő kérdést teszik fel: az élet-halál kérdést, ráadásul egy rafinált történettel (a hétszeresen megözvegyülő asszony esetével) tovább nehezítve. Nekik megvan a maguk válasza, nem is választ várva kérdeznek, nem az érdekli őket, mit mond Jézus. Azért kérdeznek, hogy céljukat elérjék: ellehetetlenítsék Jézust. Ha ugyanis Jézust kiiktatják, nem kell szembesülni a személyes Istenkérdéssel. Jézus válasza azonban megdöbbenti - nemcsak a kérdezőket, de az odasereglett hallgatókat is: „Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké” Ahogy Máté hozzáteszi: a sokaság álmélkodott tanításán. Van-e feltámadás? - kérdezzük Jézus mondott a kereszten (érdemes ezt zenével - például Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán című művével - alátámasztani, hogy ezek a szavak még mélyebben a lelkűnkbe hatoljanak). Ebben a történetben Jézus négyszer szólal meg. Legelőször az őt sirató asszonyok lelki látását igyekszik kitágítani vigasztaló módon: legyen fontos számukra a megtérésük, mert az elkövetkező nehéz időkben csak egyetlen menedékük lesz, a Megváltójuk. Jézus az egy generáció múlva bekövetkező súlyos eseményekre utal: amikor majd a rómaiak elpusztítják a szent fővárost, és a templomból is csak a siratófal marad, akkor legyen nekik menedékük. Ha a ránk váró veszedelemről tudhatunk, akkor szükséges bölcsen óvintézkedéseket tennünk. Ebben az esetben egyetlenegy bölcs lépés lehetséges: megtérés a Megváltóhoz. Amikor Jézus másodszor megszólal, akkor az ellenségeiért imádkozik, azokért, akik elárulták, megtagadták, halálra ítélték, és a kivégzés szörnyű művét is végrehajtják. Jézus közbenjárónk, mindenkiért, még az ellenségeiért is közbenjáró, mert azért jött, hogy mindenki felé szeretettel forduljon, és mindenkiért felemelje szavát a mennyei Atya színe előtt. Megrenhúsvét küszöbén, talán másként, talán más indítékkal, mint egykor a szadduceusok. Van-e feltámadás?- kérdezzük akkor, amikor az élet rendjétől (születünk, élünk, megöregedünk, meghalunk) eltérő események megrendítenek: hirtelen halál, gyógyíthatatlan betegség, baleset, katasztrófa. Van-e feltámadás? - kérdezzük akkor, amikor saját múlandóságunkkal szembesülünk, és érezzük, hogy ez az egész lét nem torkollhat a semmibe. S a becsületesen gondolkodó ember rendszeresen a tenyerébe néz, hogy lássa a bőrünk barázdáiba vésett két m betűt: memento móri - emlékezz a halálra! Nagyszombat csendjében bárcsak ilyen gondolatok is foglalkoztatnának! Nem azért, hogy elkeseredjünk: a kaszásé az utolsó szó, a halál - kivétel nélkül - mindannyiunkat térdre kényszerít, s előbbutóbb eljön a búcsú pillanata. Nem is azért, hogy a nagy kérdőjel - van-e valami egyáltalán a halál után?- fájóan ágaskodjék bennünk. Nem is azért, hogy megrémisszen a fekete sötétség, amelyet az elkerülhetetlen gyász színe kifejez, s amely ezen a napon még az oltárt is betakarja. Hanem azért, hogy az egyedül hiteles válaszadótól megkapjuk az egyedül érvényes választ az örök kérdésre: van-e feltámadás. Nagyszombaton a sír csendjében élünk. De az Úr 20x3. évének nagyszombatján töprengünk, s az előttünkjáró hatalmas keresztény sereg tanúskodik arról, hogy ez a nap s ez dítő módon nem mérlegeli, hogy ki érdemli meg, és ki nem. Ahogy a napfény is, eső is jókra és gonoszokra egyaránt áldásként jön, Jézus mindenkiért, az ellenségeiért is imádkozik. Megható, hogy még indokot is talál mellettük: még nem látnak, még nem volt módjuk felismerni a látszat mögött a valóságot. Harmadszor is megszólal Jézus, és akkor igazán egy méltatlan emberre pazarolja isteni szeretetét. De ő ezt nem sajnálja, mert ez a - Lukács szerint - lázadó és gyilkos ember titokzatos módon megsejtette Jézus lényének, művének a titkát, ki tudja mondani személyes bűnvallását, és képes a végső kétségbeesés helyén bizodalmát egy látszólag tehetetlen ember felé fordítani. Ez az egykori bűnöző és halálra ítélt egy tehetetlennek látszó emberbe veti a bizodalmát, pedig még azt sem tudja, hogy „Uramnak” szólíthatná, megmarad amellett, hogy egyszerűen nevén szólítja: „Jézus!” S erre a megszólított Jézus felmutatja, hogy a valóságban ő az Úr, aki megajándékozza „azonnal, ma” ezt a bűnbánó és hitvalló embert: „Bizony (ámen) mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban!" A világtörténelem talán legszebb bizonyságtétele hangzik el végül eba hely nem a végállomás volt. Az a Jézus, aki valóságosan szenvedett és halt meg, az a Jézus, akit sírba helyeztek, nem maradt a halál birodalmában. Nagyszombatra húsvétvasárnap jön. Halálra meg élet. Ezzel pedig a legfontosabb életjel. Van élet a halál után! A sír - a nagyszombati Jézus-sír, a szeretteinké a temetőben s a miénk, majd amikor befejeződik a földi út - csupán átszállóhely. Azért hisszük és valljuk ezt, mert Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ez azonban nem a biológiai lét végeztével érdekes és fontos kérdés. Van-e élet a halál után - ez a kérdés szorosan összefügg azzal, hogy van-e élet a halál előtt. Nem csupán vegetáció, hanem élet. Olyan élet, amely az élő Isten, az élők Istene szerint is életnek nevezhető. Aki csak túlélni akar, az biztos, hogy meg fog halni. Aki az életre vágyik, és megtalálja azt az élők Istenénél, az nemcsak túlél, de halál előtt, halál után is él. Amikor Jézus konkrét személyeket említ - Ábrahám, Izsák és Jákob Istene -, az nem csak valamiféle tradicionális elnevezést takar. Minden egyes személy az élők Istenének egyegy életet teremtő cselekedetére utal. Amikor nagyhét nagy napjai Isten irgalmára, az abból fakadó reménységre mutatnak, akkor nem valami általános elméletet fogalmaznak meg, hanem konkrétan nekünk szóló evangéliumot. Ennek az örömüzenetnek a lényege az, hogy Krisztus értem/értünk halt meg és támadott fel. NAGYPÉNTEK IGÉJE ben az igeszakaszban! Megmondhatatlan, hány betegágyon és hány haldoklónak jelentett ez már óriási lelki segítséget, hogy a Jézustól tanult és a Lélektől kapott hittel ki tudta mondani: Atyám, a te kezedre bízom az én múlandó életemet, halálnak kiszolgáltatott lelkemet. Amikor Jézus ezt kimondta, meghalt. Nem csoda, hogy megrendült a római százados, és felismerte a „valóban igaz embert”, vagyis a látszat mögé látott. Nem meglepő, hogy a bámész sokaság pánikszerűen menekült haza, mellét verve. S voltak még, akik ott álltak - igaz, kissé távolabb -, és szemlélték mindazt, ami történt, felnéztek a keresztre. A mai napon nézzünk fel feketébe öltöztetett templomainkban mi is a keresztre, és ragyogjon fel számunkra, hogy mindez értünk történt! Ha felismerjük ezt, nem maradhat hatás nélkül az életünkre. ■ Ribár János Imádkozzunk! Add meg Urunk, drága Jézusunk, kegyelmesen, hogy a te szent valóságodat látva leboruljunk a kereszt tövében, és erőt merítve szeretetedből, áldozatodból a hit útján járhassunk, téged követve! Ámen. NAGYSZOMBAT IGÉJE Lehet, szabad, kell ilyen személyesen érteni: a világot átfogó szeretet engem is át akar ölelni, nekem is életet akar adni itt és odaát egyaránt. Minőségi, kiteljesedő, örök életet. Az élet mindennapi zajában s a csak a külsőségekre koncentráló ünnepi készülődésben ezért is van szükségünk a csendes szombat elgondolkodó napjára. Ha ma szívünkbe zárjuk, lelkűnkben ízlelgetjük, fejünkben forgatjuk ezt az egy mondatot: Isten az élők Istene, akkor lesz ünnepünk, és lesz utána élettel teli hétköznapunk. A nagyszombati csendet így csak egy hang töri majd meg: a Feltámadotté. Aki megáll a tanítványok között a szoba, az életterük közepén, és ezt mondja: halott voltam, de íme, élek. És ti is élni fogtok. S aki megáll az én életem középpontjában is, és azt mondja: feltámadtam neked is. Velem te is élni fogsz. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Imádkozzunk! Uram, te azt, amit egykor vitapartnereidtől kérdeztél, ma tőlünk kérdezed: „...nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek? .. .Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké!” Uram, sokat olvastam, mégsem ért el a szívemig. Pedig ezt a jó hírt nem elég olvasni, tudni, be is kell fogadni. Add nekem nagyszombaton is a húsvéti reménységet és azt a bizodalmas hitet, amely meg tudja ragadni az élet evangéliumát. Ámen. NAGYSZOMBAT - MT 22,31-32 A csendben megszólal az Élő hangja
