Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-03-10 / 10. szám

n <« 2013. március 10. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Böjti élesítés Talán nem túlzott bátorság leírni, hogy a böjt az az egyházi fogalom, amely mára leginkább helyet talált magának korunk kommunikáci­ójának interkulturális közegében. Rendszere­sen írnak a különféle népszerű, papír alapú és internetes orgánumok életmóddal foglalkozó rovatai arról, hogy milyen egészséges a böjt, mennyi jót jelent a szervezetünknek — és időn­ként még a vallási hátterét is bemutatják. A pusztában negyven napig böjtölő Jézust épp­úgy felemlegetik, mint Buddhát, aki szerint „ha eltűnik minden húsom, a lélek világosabb lesz” A bizonyos étkekről való lemondást sokan meditációval egészítik ki, hogy - mint mond­ják - a lelkűk így jusson „magasabb szintre” vagy hogy így kerüljenek valamilyen különle­ges tudás birtokába. Mások mindenféle spiri­­tualitás helyett egyszerűen csak még épp ide­jében, a közeledő tavaszi-nyári időszak előtt szeretnének leadni néhány felesleges kilót, hogy csinosabbak legyenek. A böjt példájából is jól látszik, hogy a külön­féle szokások egyre kevésbé a valódi vallási je­lentésükből eredően fontosak, előretörésüket inkább a divatos aktualitások vagy a kereske­delem kényszerítő szava diktálja. Hát nem vicces, hogy az angol nyelv fast/fas­­ting azaz „böjt/böjtölés” kifejezése azonos alakú a gyorséttermek elnevezésében (fast fo­od) megtalálható „gyors” szóval? Az ember már annyira gyorsan él, hogy enni is alig van ide­je, nemhogy böjtölni. Sokszor az iskolába in­dulás előtt állva, futva reggelizünk, napközben alig tudjuk besuvasztani a tanórák vagy előadá­sok közé az étkezéseinket - és a legtöbbször a kezünket is elfelejtjük összekulcsolni, hogy há­lát adjunk Istennek a mindennapi kenyérért. Néhány évvel ezelőtt hallottam először olyan emberekről, akik a húsvéí előtti időszak­ban internetböjtöt tartanak. Nemrégiben pe­dig egy középkorú párral beszélgettem, akik azt eszelték ki büntetés gyanánt a tőlük elidegene­dő tizenhat éves fiuk számára, hogy egy hétig elvették tőle az okostelefonját. Bármennyire fur­csának, barbár vagy épp idejétmúlt dolognak tűnik is a tettük, utána arról számoltak be, hogy abban az egy hétben mintha visszakapták vol­na a fiukat. Újra beszélgetett velük, újra voltak közös témáik. A virtuális térben való elmerü­­lés helyett a való világot, a valódi életet élte. Ekkor van értelme a böjtnek: ha valódi for­dulatokat, valódi meghallgatásokat, valódi ki­­fakadásokat, valódi megtéréseket eredmé­nyez. Lemondhatsz valamiről azért, hogy va­lamire vagy valakire jobban tudj figyelni! Le­mondhatsz az élvezetről, hogy a valódi életben körülötted élőkre tudj figyelni! Hogy ne a sa­ját örömödre, hanem a társaidra, a barátaidra, a szüléidre, a kedvesedre, a számodra fontos emberekre - és igen, az Istenre figyelj! Ez az, amiért Jézus is böjtölt a pusztában: hogy megtalálja a figyelme fókuszát, és kiéle­sítse. Megértse, mi a feladata, az élete értelme. Ha ez az élesítés megtörténik, ezután lehet valami fontosat tenni. Valami olyanba kezde­ni, ami nem értelmetlen erőpazarlás, hanem al­kotó, teremtő, gyógyító, megváltó tevékenység. ■ Gerlai Pál Névjegy: Gerlai Pál Harminckét éves va­gyok. 2005-ben diplo­máztam az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakán, 2012-ben végeztem a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakán. Hét évig gyülekezeti lelkészként szolgáltam. Iskolalelkészi hivatásomat 2009 óta gyakor­lom a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Általános iskola, Gimnázium és Pedagó­giai Szakközépiskola diákjai, tanárai és dolgozói között. OSZTOZÓ Tél végi felpörgetők ► Hazafiság, hazaszeretet - nemzeti ünnepeink, így március 15. kapcsán is gyakran emlege­tett fogalmak. Hogyan lehet definiálni őket? Jelentenek-e valamit számunkra? Érezzük-e, hogy itt élnünk, halnunk kell, vagy a szülőföldhöz való hűség mára divatjamúlttá lett? Alább olvasható cikkében Barthel-Rúzsa Zsolt ilyen kérdésekre keresi a választ. (VJ) Haza. Lájkolod? „Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret’.’ (Márai Sándor: Füves könyv) A már több mint negyed év­százados Makám együttes­ben Paly a Beától Lovász Iré­nen és Herczku Ágin át Bognár Szilviáig sokan megfordultak. Ősalapítója, a sokoldalú, élet­szerető Krulik Zoltán a forma­változások ellenére is a régi: olyan zenész és olyan ember, aki mindig nyitott az újra. A 2010-es, Csillagváró című gyereklemez után tavaly no­vemberben újabb lemezzel je­lentkezett az együttes. A Robin­­zon KruZo korongon az egyéb­ként főleg gitáron játszó Krulik Zoltán az énekes - ez a Makám történetében egyedülállónak mondható. Az ő hangján szó­lal meg „Robinzon” és kelnek életre a magányszigetek a nagy­városi forgatagban. Vallomásos, kissé Cseh Ta­­más-os lemeznek is nevez­hetnénk - az egyik dal kifeje­zetten a vízivárosi csavargóhoz szól -, habár a nosztalgia tá­vol áll tőle. Inkább valamiféle boldog-szomorú számadás ez, melyhez minden bizonnyal a mai fiatal is tud kapcsolódni - „ugyanaz a dallam, ugyanaz a szó...” (Üres a ház című szám) -, ha nyitott a dallamban és szavakban gazdag zenére. Sanzon, blues, keringő, kocsmadal egyaránt helyet kap a lemezen, mindez egy igazi „undergrundista” szájá­ból. A múltban kotorászó Kru­Zo ugyanis a jelent keresi, torzonborz hajzata a hobósá­­got, kerek szemüvege az elitiz­must hirdeti, ezzel a kettősség­gel egy nagyon kellemes, elré­­vesztő, ugyanakkor gondolat­­ébresztő lemezt teremtve. Ha a gramofon lejár, fejünkben a dalok tovább szólnak. Pör­géscsillapító, csendteremtő, időtálló darabok. * * *. Év elején nem túl nagy a pör­gés. Lehet, hogy nyáron sza­badtéri koncerthelyről szabad­téri koncerthelyre vándorlunk időtlenül, a tél ellenben nem kedvez az ilyesféle kalando­zásoknak. Akadnak azonban olyan igényes virtuális-kulturá­lis terek, amelyeket hasonló­képp nyáresti nyüzsgésre vá­gyó, kultúrszomjas fiatalok üzemeltetnek, s ahol év elején sem lankad a felfedezőkedv. Ilyen a KuK, azaz a Kultú­ra és Kritika (www.kuk.hu) elnevezésű, 2008 óta működő pázmányos kritikai portál. Pi­liscsabán tanuló elszállt eszté­ták hozták létre tanszéki taná­raik szakértő és odaadó segít­ségével. Az Irodalom, Zene, Film, Színház, Kiállítás rova­tok mellett különlegesnek mondható a Filozófia rovat, amelyben aktuális filozófiai kötetek recenzióit olvashatjuk. Szintén egyedülállód műalko­tás eredete rovat, melyben művészek írnak egy alkotásuk születéséről. A KuK szabadabb szájú blogján (http://kultura-es-kri­­tika.blog.hu/) ugyancsak érde­kes bejegyzések találhatók egy-egy aktuális kulturális je­lenség vagy esemény kapcsán. Itt kedvedre kommentelhetsz, kritizálhatsz; van helye a pár­beszédnek és a vitának! Ha személyesen akarsz ta­lálkozni a Kukkerekkel, ak­kor sem kell egyenest Csabá­ra robognod a kispirossal. Már évek óta a Déli pályaud­var közelében található Nyi­tott Műhely ad otthont a KuK- beszélgetéseknek. Volt már vendégük Jász Attila, Kemény István, Rakovszky Zsuzsa, Vö­rös István is. Ott helyben tör­ténik az irodalom, közvetlenül lehet kapcsolódni alkotó em­berekhez, szövegekhez, és ta­lán épp ez a közvetlenség a kultúra lelke. Nézz be, a KuK- műhely számodra is nyitott! ■ Anita ■ Barthel-Rúzsa Zsolt Lehetséges a hazaszeretet fo­galmát tárgyilagosan kifejteni, száraz meghatározást adni rá? Aligha. Éppolyan nehéz, mint szavakba kényszeríteni bár­milyen érzést, akár a szemé­lyes hitet és annak motiváci­óit, a láthatón és a megfogha­­tón túlit. Lehetséges benézni a törté­nelmi események mögé és megsejteni nagyjaink érzel­meit, amelyek a hőstettek hát­terében húzódtak meg? Kis­gyermekkortól kezdve min­denkiben kialakul valamiféle attitűd a hazával, a szülőföld­del, a hazafisággal kapcsolat­ban, amelyet nagyban befolyá­sol a családból hozott viszo­nyulás, egy-egy irodalmi alko­tás vagy épp egy iskolai ünne­pély hangulata. A mai fiatal generációnak a hazáról és a hazaszeretetről való képét egészen más ténye­zők formálják, mint az ötven­­hét vagy százhatvanöt évvel ezelőttiekét. Ha elfogadjuk, hogy a fogal­mat érzelmi oldalról közelítjük meg, akkor elengedhetetlen, hogy olyan fennkölt tartalmú és gazdag jelentésű szavakat használjunk, mint a ragaszko­dás, önzetlenség odaadás. Jel­lemzője még az „ösztönszerű viszonzás”. A hazafiság szó egyenesen olyan bizalmat su­gall, amelyet szüléink iránt érzünk. Történelmi tanulmá­nyaink során néha elképzelhe­tetlennek tűnt, hogy ezek megélt viszonyulások voltak az évszázadok során. A nemzeti évfordulókon tényszerűen felidézzük a tör­ténéseket, a kapcsolódó szép­­irodalmi művek közelítenek az érzelmi megemlékezéshez, hagyományaink büszkeséggel tölthetnek el. De a hazaszere­tet, belső érzete személyes, egyéni, és könnyebben ölt ala­kot, ha saját megtapasztalt él­mények töltik meg. Fel kell ismerni azt is, hogy a haza iránt érzett elkötelező­dés nem valami önmagában beteljesülő folyamat, szükséges a közösségtudatra való ráébre­­dés, és a közös jellemzők - kö­zös nyelv, történelem, sors, öröm, megítélés, hatások, érze­tek - összekötő erővel bírnak. Ezek természetszerűleg gene­rációról generációra változ­nak, módosulnak, újabb törté­neti eseményekkel bővülnek, de megvannak azok a funda­mentumok, amelyek egy nem­zet elidegeníthetetlen sajátjai. A hazaszeretet minőségét vagy mélységét bizonyára meghatározza az életkor, a személyes sors; nyilvánvalóan jelentősen más a haza fogalma egy 1956-os forradalmat átélt embernek, mint egy rendszer­­váltáskor született fiatalnak. Történelmünk bizonyítja, hogy a hazaszeretetből a leg­nagyobb példát a fiatalok állí­tották, akár a márciusi ifjak vagy az ötvenhatos forradalmi egyetemisták, a „pesti srácok” emlékét idézzük. A haza vé­delmében kockára tették egészségüket, családjukat, sza­badságukat, legdrágább és pó­tolhatatlan értékeiket, életü­ket. A levert forradalmak után kudarcnak tűnhetett mindaz, amit tettek, talán hitüket is el­vesztették a börtöncellák má­zolta, a hazáért meghozott áldozatuk értékét az utódok kapják meg. Személyes elköte­leződésükön kívül meg kell látnunk a közösséghez való tartozásukat is, amely erejük­nek fő forrása volt. Mindig felvetődik, hogy a tiszteletadáson túl mi az, ami átemelhető és megtanulható a példaképektől, mi az, ami nap­jainkban is érvényes. Legin­kább -,és ta|4n a legaktuáli­sabban - a korosztályi azono­sulást érdemes kiemelni. A történelmi ifjak egy közös ügyért harcoltak, közös céllal és közös, megkérdőjelezhe­tetlen elszántsággal vitték vé­gig közös küzdelmüket. Az „itt élned, halnod kell” örök­sége számukra beteljesedett. És ez a mondat ugyanolyan fontos ma, mint a fiatalok „Miért maradjak itthon?” kér­dése. A hazaszeretet tükré­ben mi hozható fel érvnek? Mi az a nemzeti, korosztályi jelen­ség, amellyel azonosulni tud­na a fiatalság? Ha itt is az ér­zelmi szálakra koncentrálunk, feltehetjük a kérdést: érde­mes-e ugyanazokat a hívó­szavakat ma is megszólaltat­nunk, amelyek évekkel ezelőtt voltak rájuk hatással? A mai if­jaknak is példa a márciusi if­jak élete és halála, vagy törté­nelmi tananyaggá váltak? Az ma is meghatározó, milyen értékek mentén születnek meg a példaképek, milyen értéket emelnek ki a családok, milyen értéket emel önmagában első helyre a társadalom. Kötelező feladatként meg­élni nem lehet a hazaszerete­­tet, és jól megfogalmazott irányelvekkel sem lehet von­zalmat ébreszteni nemzeti jel­képeink, hazafias alkotásaink iránt. Arra pedig, hogy miért kell itt élned, halnod, csak va­lami olyasmivel tudnánk vála­szolni, hogy idekötnek a gye­rekkori emlékek, a családdal, a barátokkal közösen megélt élmények, és mert máshol nincs túrógombóc és Leves­pont, Cserpes tej ivó és ilyen akácillat, nincs balatoni nyár és Sziget fesztivál... A szerző evangélikus lelkész, a Luther Otthon - Szakkollé­gium igazgatója, a Századvég Alapítvány operatív igazga­tója, . . ........ Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit lyén - az idő mégis őket iga-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents