Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-06 / 1. szám

14 ■+ 2013. január 6. KRÓNIKA Evangélikus Élet Januári krónika 190 esztendeje született Petőfi Sándor A Gergely-naptár első hónapja a ne­vét Janusról kapta, aki a kapuk és át­járók istene volt az ókori római mito­lógiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A18. században a magyar nyelvújítók a ja­nuárnak a zúzoros elnevezést adták. Az időjárás ilyenkor általában zi­­mankós, de az Országos Meteoroló­giai Intézet egykori igazgatójának, Réthly Antalnak az Időjárási esemé­nyekés elemi csapások Magyarorszá­gon című négykötetes gyűjteménye alapján mondhatjuk: ez sem volt min­dig igaz. 1287 vízkeresztjén például bú­zavirágból fontak koszorút. 1669-ben viszont a hófúvásos tél sok családot házfogságra ítélt. 1764-ben haragoszöld volt a pázsit. Hét évvel később olyan nagy esők voltak Gyöngyösön, hogy a ferences testvérek éjjel-nappal merték a vizet a pincéjükből. Egy 1834. janu­ár 22-ei feljegyzés szerint virágzott a meggyfa Veszprémben. Ezzel szemben 1838 januárjában olyan ítéletidő volt, hogy nem működött a postaszolgálat. Január 6-a nemcsak vízkereszt ün­nepe, de a hazai és egyetemes törté­nelem számos eseménye is köthető e naphoz. Ezek közül álljon itt néhány. 1323 - Károly Róbert magyar király átfogó gazdasági reformsorozatá­nak részeként elrendelte az új, stabil pénz, a dénár verését. 1540 - Vili. Henrik angol király feleségül vette negyedik hitvesét, Cleve-i Annát. 1568 - Tordán János Zsigmond fe­jedelemsége idején megkezdődött az az erdélyi országgyűlés, amely a vi­lágon elsőként hirdette meg és sza­bályozta törvényben a vallási türel­met (13-áig tartott). 1622 - A nikolsburgi békében Bethlen Gábor erdélyi fejedelem le­mondott magyar királyi címéről. 1838 - Samuel Morse nyilvánosan bemutatta találmányát, a távírót. 1912 - Új-Mexikó az Amerikai Egyesült Államok 47. tagállama lett. 1974 - A Magyar Madártani és Ter­mészetvédelmi Egyesület (MME) lét­rejötte. Az ezredfordulóra Kelet-Kö­­zép-Európa legnagyobb természetvé­delmi társadalmi szervezetévé vált. 1978 - A Szent Korona ezen a na­pon tért vissza Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból, aho­vá a második világháború után vitték. 1992 - Megalakult a Magyar Űr­kutatási Iroda. M EvÉlet-összeállítás A jeles magyar irodalomtörténész, Németh G. Béla (1925-2008) szerint „nem is igazán nagy költő az, akinek csak saját korának szóló mondaniva­lója van”. Petőfi Sándor az a magyar költő, akinek költészete nem szorul magyarázatra: a szabadság és a haza szeretete, a szerelem érzése, a szülei iránti tisztelet versein keresztül kéz­zelfogható, még a kisiskolások is megértik, „mit üzennek” a versek. Már a születése is talány. 1823. ja­nuár í-jén vagy 1822. december 31-én látta meg a napvilágot, ahogyan szü­lőházának homlokzatán a régi emlék­tábla hirdeti? S vajon tényleg Kiskő­rösön, vagy inkább - a Szülőföldemen című költeménye alapján - Kiskun­félegyházán? Több mint valószínű, hogy Petőfi 1822. december 31-én született, azon­ban evangélikus szokás szerint szü­letési dátumként az anyakönyvbe való bejegyzést, azaz a keresztelés dá­tumát jegyezték fel. Kiskunfélegyhá­za vagy Kiskőrös? - hangzott és sokszor hangzik még ma is a kérdés. Bár Kiskőrösön született, magát fél­egyházinak vallotta, mert ott töl­tötte gyermekkorát, s később a ma­ga hovatartozását hangsúlyozta a színtiszta magyar Kiskunfélegyházát választva az akkor még szlovákok lak­ta Kiskőrös helyett. A Petőfi-kultuszt méltón ápoló 20. századi írónk, Illyés Gyula (1902- 1983) kedves iróniával festette le a kis Petrovics születését: „Künt harangoz­tak, megkezdődött az új év, az 1823- as. Mint a függöny szétválásakor a gongütés: ez indítja meg előttünk is a cselekményt. Egy kis alföldi faluban, Kiskőrösön egy parasztházban, amely semmiben sem különbözött az ország ezer meg ezer parasztházától, egy ki­csi, feketehajú asszony fölkiált, vajú­dik. Szlovákul jajong. Napközben rendesen magyarul beszél, de az ima és a sírás gyermekkora szavait szakít­ja föl benne. Férje a konyhából hall­gatja. Az öntudatlan szavak, amelye­ket az aggodalom és a tehetetlenség lök a nyelvre, magyarul szűrődtek ki fogai közül. Végre bentről gyermeksí­rás hangzott, a csecsemők nemzetkö­zi panasza az éles levegő, a hideg az élet miatt, amiatt, hogy világra szü­lettek. Fiú született, e könyv hőse’.’ Amikor a költő egyéves lett, a család Kiskunfélegyházára települt át. Az apa fenntartott két mészárszéket, több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken, illetve bérelt földeken is gazdálkodott. Az anya volt az, aki a kisgyermek számára a féltő szerete­­tet sugározta, meglehetős ellentétben az apával. Az öreg Petrovics István kemény, csak a fizikai munkálkodást becsülő vidéki ember volt, aki nem sokra tar­totta fia művészetek iránti vonzódá­sát. Az öreg bohócmutatványnak vélte a színészetet, s a költészetet sem tartotta többre; jó példa erre az Egy estém otthon. Ferenczi Zoltán szerint az anya, Hr űz Mária viszont „dallal feküdt, dallal ébredt... Csupa jó szív, nyájas, érzelmes, egyszerű természet, szintén sokat dolgozó, minden munkájában nagyon tiszta házi nő, ki ifiabb korá­ban folyvást könnyű fehér főkötőt viselt. Gyermekeit csak szerette, velők szigorral sohasem bánt; s bármit tet­tek, védelmükre kelt apjök ellen’.’ * * * A lehetőségekhez képest a család megpróbálta a kis Sándornak a leg­megfelelőbb iskoláztatást biztosítani. Petőfi az olvasás és írás első leckéit alig ötévesen Félegyházán, a katolikus iskolában kapta, fél év múlva a kecs­keméti evangélikus iskolában folytat-Istentiszteleti rend ♦ 2013. január 6. Vízkereszt ünnepe. Liturgikus szín: fehér. Lekció: Ézs 60,1-6; Ef 3,2-6. Textus: Mt 4,12-17. Énekek: 185., 186. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; du. 6. Bence Imre; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. 9. (úrv.); Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/4 11. (úrv.) Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.); Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.); Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, Tóth Aladár út 2-4. dr. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Deák tér, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (úrv., Megálló nevű ifjúsági istentisztelet) Benkóczy Péter; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű áhítat) Scott Ryll; de. 10. (családi) Pelikán András; de. 11. (úrv., külmissziói istentisztelet) B. Pintér Márta; du. 6. (egy­házzenei áhítat) Smidéliusz Gábor; Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Románné Bolba Márta; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gu­­lácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Románné Bolba Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv., családi) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. (úrv.) Benkóczy Péter; Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. dr. Blázy Árpád; de fél 10. (úrv., családi) dr. Blázy Árpádné; de. fél 11. (úrv.) dr. Blázy Árpád; du. 6. (vespera) Gáncs Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9- (úrv.) Gáncs Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; negyed 12. Keczkó Szilvia; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Ta­másy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv., Kendeh Bendegúz keresztelője) Szabó B. And­rás; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv., családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. (úrv.) Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kovács Áron; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Gáncs Péter; Pest­­szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) Csitári Boglárka; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Éva; XIX., Hun­gária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Éva; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Budakeszi, Fő út 155. (gyü­lekezeti terem) de. fél 10. dr. Lacknerné Puskás Sára. Összeállította: Boda Zsuzsa ta, majd Sárszentlőrinc, Pest, Aszód, Szabadszállás következett. Első meghatározó olvasmányél­ményei a bibliai történetek voltak, mellettük a leggyakrabban forgatott könyve A’Magyar Gyermekek’ Barát­ja címet viselő olvasókönyv volt. Ta­risznyájában ott lapult a vallástan- és énekeskönyv is. Szabadszállás a középiskolai felké­szülés időszakát jelentette a számá­ra. Ekkor kezdett érdeklődése a köl­tészet felé fordulni, ekkor vette kezé­be először Berzsenyi verseit, melyek nagy hatást gyakoroltak rá. Alig volt tizenhárom éves. Rövid pesti diákos­­kodást követve aztán Aszódra került, ahol a rajz mellett már a „verscsiná­­lás” készsége is előbukott belőle. Itt született meg az első vers, a Búcsú­zás, melyet Koren István „munkáséle­tű” aszódi tanárának írt 1838-ban. Az első vers születésének emlékét pár éve emléktábla hirdeti az aszódi evangélikus templom falán. 1838. augusztus végén Petőfi a Sel­mecbányái líceum kapuját lépte át. Keserves időszak következett életé­ben, a félévi vizsgák rosszul sikerül­tek, megbukott. S ekkor érte súlyos csapás a családot is: az eladósodás. Anyja az ostffyasszonyfai rokonok­hoz küldte, hogy a közeli Sopronban ismét iskolába járhasson. Azonban egy „tiltott” szerelem közbeszólt. A költő az Ostffyasszonyfa melletti Csönge evangélikus templomába járt istentiszteletre, ahol a pádból cso­dálta első szerelmét. Az 1784-ben felépített, fagerendás mennyezetű templom faoszlopok által tartott karzatán, az orgona fe­lőli részen van az a pad, ahol a köl­tő ülni szokott, s ahol kis üveglap alatt ma is látható az a bevésett latin nyelvű szöveg, melyet neki tulajdo­nítanak: „Spes confisa Deo nunquam confusa recedit.” („Az Istenbe vetett reménység sohasem szégyenít meg.”) * * * A szerelemben csalódott ifjú katoná­nak szegődött. Károlyvárosban azon­ban megbetegedett, és az ezredorvos szerencsére felmentette a szolgálat alól. Hátára véve vászonbugyrát uno­katestvéréhez, Orlay Petrich Somá­hoz, Pápa felé vette az irányt, hogy is­kolába iratkozzon. „Egy görcsös bots válláról lefüggő durva vászon-bakó volt minden magával hozott holmi­ja. A váratlan viszontlátás örömét gond váltotta föl. Célja felől tudako­zódtam. »Nekem nincs célom - mon­dd ő -, Sopronban hallottam, hogy itt vagy, s hozzád jöttem. Van még egy pár forintom, melyet obsitommal együtt kaptam.« Most már a továb­bi teendő felől okoskodtunk, s csakha­mar elhatároztuk, hogy Pápán ma­rad, s iskoláit folytatja” - olvashat­juk Orlay visszaemlékezésében. Egy reggelen azonban félretett bakaruháját öltötte magára, s abban jelent meg a kollégiumban. Amikor belépett, a diáktársak hahotázásba kezdtek, a tanár pedig dühöngve utasította ki. Nem habozott sokáig, újból útra kelt. 1841 őszén tért vissza. Az egyik professzor pártfogásának köszön­hetően és a letett különbözeti vizs­gát követően lépett a kollégium VII. logikai, bölcseleti osztályába. „Komorságig komoly volt” nehe­zen barátkozó, és a tanulásban sem volt szorgalmas. A saját kedvére va­ló dolgok vonzották. Gyakran láto­gatta a kollégiumi könyvtárat, sokat olvasott, megismerkedett a zsoltárok­kal, Heine verseit környékezte, fordí­tásokkal kísérletezett. Tevékeny tag­ja lett a Képzőtársaság nevet viselő önképzőkörnek is. Itt tudatosult benne leginkább az elhatározás: köl­tő lesz. Itt írta le a Tolvaj huszár cí­mű verse alá a Petőfi nevet, s ekko­riban született meg a nyomtatás­ban megjelent első vers, A borozó is. * * % Diák költőként már a nagy várakozá­sok korát élte meg. A felszín alatt ott csörgedezett a szabadság forrása; a politikai élet iránt való érdeklődése sorsából, élethelyzeteiből adódóan el­engedhetetlen volt. Több társa, kö­vetője akadt pápai éveiből. 1848 januárjában aztán eljött az idő, megindult a forradalmak árja Eu­rópában. A pesti ifjúság Petőfi és a többi márciusi ifjú irányította moz­galma a forrongások hatása alatt egyre jobban erősödött. 1848. márci­us 13-án a költő megírta a Nemzeti dalt, március 14-én összeállították a 12 pontot. „Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848. március 15- étől, a győzelem és a dicsőség tető­pontjától 1849- július 31-éig, a végső segesvári katasztrófáig egyetlen ha­talmas ívű zuhanásnak tűnik fel pá­lyája” - olvassuk egy irodalomtörté­neti munkában. Minden eszközzel próbálták kor­látozni a költőt. Titkos és nyílt poli­tikai hadjáratot indítottak ellene iri­­gyei. Szabadszálláson elbukott a népképviseleti választáson. Még­sem adta föl. Igaz, fokozatosan kiszorult a köz­életből, de a szabadságharc kitörése­kor katonának állt, Bem tábornok se­regében részt vett a szelindeki, a vízaknai, a szászsebesi, a szászváro­si csatában. Bem is, barátai is távol akarták tar­tani a harcoktól, különösen azután, hogy 1849 decemberében megszüle­tett fia, Zoltán. Petőfi azonban tette­ivel, életével akarta hitelesíteni a verseiben megfogalmazott szabad­ság- és hazaszeretetét. 1849. július 31- én részt vett a segesvári ütközetben, és Fehéregyháza határában elesett. Halálának hírét a nemzet sokáig nem tudta elfogadni. Legendák kel­tek életre szibériai száműzetéséről, visszatéréséről. Eltűnésével, halálá­val, sírhelyével kapcsolatos kutako­dásai kapcsán egy fiatal kutató nem­rég úgy fogalmazott, hogy Magyar­­országnak egyetlen „nemzeti költő­je” van, az ő sírhelyét megtalálni az utókor kötelessége. „Valószínűleg egy hevenyészett tömegsírba temet­ték akár több száz honvéddel együtt. Ezt nem tekinthetjük nyughelynek” - magyarázta, miért kellene felkutat­ni Petőfi holttestét. „Általában csak azt idézik tőle, hogy »Ott essem el én, / A harc mezején«, holott néhány sorral később úgy folytatta: »Ott szedjék össze elszórt csontomat«” - állapította meg a kutató az Egy gon­dolat bánt engemet... című versről szólva, hozzátéve: rengeteg „munka” vár még a szabadságharc költőjének kutatóira. ■ Kerecsényi Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents