Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-08-12 / 32. szám

Evangélikus Élet PANORAMA 2012. augusztus 12. I* 9 Gryllus Dániel „kalákájában” Pál apostol levelei is megszólaltak - új hangszerelésben Ősvölgyesek + Egyentáska, saru, mindennap másféle, az aktuális garnitúrához passzoló fülöncsüngő. „Itt az a fontos, hogy mindenki egyéni­ség” - világosít fel Viki, aki Nó­­rival együtt már évek óta a Völgy látogatója. Vikit már kiskorában is magukkal hozták szülei a nyári kultúrfesztivál­­ra. ’97 óta minden évben együtt jön­nek, mert ahogy mondják, a Völgyet nem lehet megunni, a Völgy életér­zés. Nóri, a szomszéd barátnő 2003- ban csatlakozott a Völgy-fanatikus családhoz. Ezt hívják aktív pihenés­nek - mondja Viki, aki nem híve a céltalan felhőnézdegélésnek, inkább mindig menne, látna. Városi leányok lévén Nóri és Viki nem sátorban, hanem tisztes, az évek során már jól bevált és belakott házban szállnak meg Taliándörögdön. Nem kedvelik a völgyi „punkságot” mond­ják, ez nem erről szól, inkább a lélek, a szellem táplálásáról - s persze a testé­ről, hisz ételárusból Balatont lehetne re­­keszteni -, családias közegben. Völgyes múltjuknak köszönhető például Hobo és Palya Bea munkásságának megis­merése. Beszélgetésünk után is épp a kapolcsi Hobo Klubba igyekeznek. A Völgy mindig újat ad - teszik hoz­zá láthatólag nagy meggyőződéssel. „Tavaly ismertük meg például a Nap­rát, koncertjeikre azóta is rendszere­sen járunk” - mesélik. Az idei fellépők közül Szirtes Edina Mókust emelik ki, Nóri szerint pozitív értelemben hát­­borzongató Mókus előadásmódja. A völgyes keretek szűküléséről faggatom őket. Azt mondják: még így is, hogy hat faluból kettő maradt ver­senyben, sokszor nehezen tudnak el­köteleződni egy-egy program mellett, annyi színvonalas előadás megy egy­szerre. Sajnálkoznak afelett, hogy a rendezvény nem kap több állami tá­mogatást, s hogy idén még a pályá­zatok körül is zűrök voltak. Viki a Bihari táncegyüttes tagja, az ELTE-n néprajz szakos. A népzene áll hozzá legközelebb. Kérdezem, mely előadókat várja. „A Muzsikás a kedvencem - mondja -, de sajnos idén már nincsenek itt.” Megemlíti Szalonnáékat is, valamint Szalóki és Herczku Ágit. Nóri szabad szellem, feketére fes­tett lábujjkörmeire meredve az alter­natív stílus mibenlétéről kérdezem. Ez világnézet - állítja, majd elmesé­li, milyen jót beszélgettek előző nap két spontán melléjük vetődött fiúval, ők is mindketten ősvölgyesek... Ezt a fajta érdek nélküli, ad hoc kommu­nikációt hiányolják a pesti szórako­zóhelyekről. ■ - Csuka -Természetesen katolikus és református testvéreink is jelen voltak a Művé­szetek Völgyében. A kapolcsi katolikus templomban rendezett komolyze­nei előadásokon a barokk fafúvós hangszerektől a viola de gambán át a te­kerőlantig sokféle hangszer megszólalt. Taliándörögdön, az Ősök házában szintén katolikus vezénylettel vehettek részt helytörténeti szemináriumokon az arra vetődök. A reformátusoknál idén az Agora nyújtott alkalmat közös­ségi beszélgetésekre Bölcsföldi András lelkész irányításával. Az udvarban fel­lépett például a MoNaMo együttes, valamint Kiss Gergely és barátai. Háttérben a kapolcsi evangélikus templom A kővágóörsi evangélikus templom Vendégségben, mégis otthon Kővágóörsön A Remix című darab megtekintése és hosszas pakolás után egy kis fehér kombival - amelybe egy sokgyerekes család minden tagja befér - Kővágó­­őrsre indulunk. Itt élnek Veressék. Veress István evangélikus lelkész egyébként öt másik településen is szol­gál, értelemszerűen Kapolcson, Tali­ándörögdön, valamint Szepezden, Révfülöpön és Badacsonytomajban. Telehold van. Suhannak mellet­tünk a Balaton-felvidék hepehupái. Kedélyes egy társaságban ülök. A lelkész, fia és annak menyasszonya, valamint két lelkes segítő - összeszo­kott kompánia. Két torony lábához érkezünk. Mint később megtudom, az egyik a kö­zépkori evangélikus, a másik az úgy­nevezett „dactemplom”, amelyet a katolikus testvérek húztak fel 1801- ben, mivel konfliktus támadt az egy­kor egy templomot használó felekeze­tek között. Kőműves Kelemen balla­dája köszön vissza a történetben. Ma már, ha Tapolcáról jövünk, nem is látszik, csak ez a nagyobb, maga­sabb építmény. Ilyenek lehetnek az emberi szív önvédelmi építményei is, melyek elválasztják Istentől... Tágas tér, kerítés sehol, távolabbra te­kintve a hegyek. A régi általános isko­lamosta lelkészlak. Minden deszka me­sélni tudna, nyikorog afölvezető lépcső. Éjjeli szállásom egy széles terem, abla­komból a két toronyra láthatok. Reggel hatkor csipásan állunk a ház előtt. Vár a Balaton, aztán a dél­utáni filmvetítésig sok dolgunk van még. Ahogy a szikrázó napsütésben beleereszkedünk a langyos, simogató vízbe, eszembe jut a Szélrózsa szlogen­je: „Meríts!” Reggeli előtt áhítatot tartunk. Eloro­zom vezetőnktől a gitárt. Mindig za­varban vagyok, ha mások előtt kell ját­szanom, de előttük nem feszengek. Éneklünk, majd együtt imádkozunk. Szabadon. Mindenki akkor szól, ami­kor úgy érzi, szavakra leltek gondola­tai. Ez a három ember behúz a csend­be. Szelíden, lágyan, mint a Balaton, mégis ellenállhatatlanul. Valahogy megérzem velük, mellettük, miért mondhatják, hogy közösségi vallás a kereszténység. Megkapom a templom kulcsát. Fölmászom a domboldalra. Oda­benn mély, 13. századból maradt nyugalom. Aztán betéved egy turis­ta, együtt megyünk föl az orgonához. Kattan a vaku. Ebédre egy régóta feldolgozásra váró öreg cukkinit aprítunk, aztán az asztali áldáskor humoros utalás tör­ténik erre, derülünk. Kávé készül, kellemes az illata, elvegyül a nyár­szaggal. A jeges kávé kívánása úgy ha­sít belém, mint bűnösbe afeloldozás vágya. Mindenféle hátsó szándék nélkül hangot is adok eme vágynak. A következő pillanatban Kata már tárcájában matat, és sürgeti Jónást, szaladjon a boltba, egy-kettő! Tíz perc sem telik bele, és teljesül a vágy, a tár­saság elégedetten tömi magát, ki málnaszörppel, ki lekvárral fokozza a hatást. István közben rögtönzött elő­adást tart az akváriumi algákról. Anno gyógyszerésznek készült, szín­tévesztés miatt nem vették föl. Az­tán, mikor már a teológia felé ten­dált, törölték a színtévesztést mint kizáró tényezőt... Sok mindent me­sél még. Szeret mesélni. Elhallgat­nám napestig. Ideköltözöm, mondom. „Gyere csak” - mondják. ■ - kinyik -Veress István és fia az Élő Víz pincében a Tűzszekerek vetítése előtt KINYIK ANITA FELVÉTELEI

Next

/
Thumbnails
Contents