Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-05 / 31. szám
„Jézus ezzel a tettével és kijelentésével „Egyre gyakrabban hívő pszichológust keresnek. „Hálát adunk-e nap mint Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében! 9* 2. oldal a szukkót ünnepének minden szimbolikus Ilyen értelemben gyorsabban lesz egy közös nap ép bőrünkért? Szélrózsa sincs tövis nélkül !► 3. oldal mozzanatát önmagára vonatkoztatta. alapunk, de a lelki gubancokat kibogozni nem Mit üzennek nekünk Koldusok és kéregetők W- 5. oldal És mi Jézuson tájékozódunk, különben sokkal könnyebb, mint a nem hívő embereknél." a gyilkos villámok?” Petőfi hite !► 6. oldal bennragadunk az Ószövetség világában.” Beszélgetés dr. Komlósi Piroska pszichológussal Isten nyila? Esküvői kalandok - Daróczi Csabával !► 7. oldal Eonyódligeti visszhang 9* 9. oldal 13. oldal !► 15. oldal Interjú Solymár Gábor nyugalmazott lelkésszel 9* 10. oldal Találós kérdésünk: Vajon felvételünk az alábbi tudósításban vagy a vezércikkben említett evangélikus „üdülőnek” otthont adó balatoni település - azaz Révfülöp vagy Szárszó - part menti vizében készültfiataljainkról? (A megfejtést következő lapszámunk 15. oldalának alján közöljük.) Egyedülálló közösségben Lapzártánkkor, július utolsó napján zárult a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Női Missziója által évente megszervezett alkalom, az egyedülálló szülők és gyermekeik konferenciája. Az első ilyenre 1997- ben még Albertirsán, az alberti gyülekezet vendégházában került sor, azóta viszont töretlenül a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ ad otthont a rendezvénynek. Áldásosztás a konferencia záró istentiszteletén Mi van a kulacsban? SEMPER REFORMANDA „Nos, szeretnéd magát Krisztust szolgálni és őt ápolni? Nosza, rajta! Ott van melletted a beteg felebarátod. Menj oda hozzá, és szolgáld őt, és megtalálod benne Krisztust, nem személyesen, hanem az igéjében. Ha nem akarod vagy nem szeretnéd felebarátodat szolgálni, akkor hidd csak el, hogy ha Krisztus maga lenne ott, akkor ugyanezt tennéd, és otthagynád őt. Hiszen ez nem más nálad, mint csupán egy csalfa gondolat - amit a mihaszna önhittség teremt -, hogy szeretnéd szolgálni Krisztust, ha ő itt lenne. Ez mind hazugság. Aki Krisztust testben szeretné szolgálni, az szolgálja a felebarátját. Ezt figyelmeztetésül és vigasztalásul mondom a gyalázatos megfutamodással és a rémülettel szemben, amellyel az ördög ránk támad, hogy Isten parancsolata ellenére hanyagoljuk el a felebarátunkat, és a bal oldalon vétkezzünk (Mt 25,31-46). Fordítva is igaz ez, néhányan vétkeznek a jobb oldalon is, túl vakmerőek, és kihívják maguk ellen a veszélyt, úgy, hogy az Istent kísértik, és mindent elodáznak, amivel a dögvész és a pestis ellen védekezhetnének. Ők semmibe veszik az orvosságokat, és nem kerülik el azokat a városokat, ahol pestis volt, és azokat a személyeket, akik ebből felgyógyultak, hanem iszogatnak és játszanak velük, ezzel akarják bizonyítani merészségüket, és azt mondják: ez Isten büntetése; ha meg akarja őket őrizni, akkor ezt meg fogja tenni gyógyszerek és igyekezetük nélkül is. Ezt nem Istenbe vetett bizalomnak, hanem istenkísértésnek hívják. Isten alkotta a gyógyszert, és ő adta az értelmünket, hogy a testünket irányítsa és gondozza, hogy az egészséges legyen és éljen.” M Luther Márton: Elmenekülhetünk-e a halál elől? (Kovács Áron fordítása) Idén ismét sikerült elérni, hogy ne csupán rászoruló édesanyák éljenek a konferenciával egybekötött üdülés lehetőségével, mert - egy egyedülálló édesapa személyében - az „erősebbik nem” is képviseltette magát a július 24-én kezdődött alkalmon. Neki egyébként különösen is örültek a részt vevő édesanyák, hiszen - orvosként - szakmai tanáccsal is szolgált az egyik délelőtti program során. A konferencia témáját egy Túrmezei Erzsébet által fordított vers címe (Nem ejt hibát) foglalta össze, jóllehet a napi bibliatanulmányok, előadások sorra azokat az élethelyzeteket elemezték, amelyekben az ember könnyen gondolhatja úgy, hogy Isten megfeledkezett róla. A szenvedéssorozatnak kitett Jób és a kitartóan imádkozó Illés példája ugyanakkor a jelen nehézségeivel küzdők számára is bátorítást tudott közvetíteni... A szakmai előadásokat két evangélikus szakember - dr. Erős József pszichiáter és Túri Krisztina lelkész - mellett a református Bethesda-kórház munkatársai - Dányi Zoltán pasztorálpszichológus, illetve Szalma Anna szociálpedagógus tartották. Az esztendőről esztendőre hűséges szolgálatot végző lelkipásztorok mellett az idei konferencián képviseltette magát egyházunk gyermek- és ifjúsági osztálya is, amely jelentős mértékben támogatta meg a kicsinyek délelőtti foglalkozásait. Hogy Isten „nem ejt hibát” azt - némi humorral szólván - saját bőrükön is megtapasztalhatták a konferencia résztvevői, hiszen délutánonként mindvégig napos, igazi strandidőnek örvendhettek. ■ BPM ■ Prőhle Gergely Ha kinézek balatonszárszói szobánk ablakán, ugyanazt látom, mint életem első hét nyarának szép emlékű napjain. Az öregedő fűzfák mögött a tó változatos színei, háttérben az északi part lankáival. Amikor hét évvel ezelőtt először jöttünk nyaralni a frissen felújított üdülőbe, a gyerekkori látvány mármár olyan hatással volt rám, mint Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének főszereplőjére az a bizonyos teasütemény. Sorra jöttek vissza a több mint negyven évvel ezelőtti emlékek, hangulatok, ízek, egy-egy karakteres arc, jellegzetes hanghordozás, szóhasználat. Első emlékeim az egyház tágabb közösségéről: szigorú tekintetű vagy vidám, zárkózott vagy beszédes üdülőkről, szenvedélyes pecásokról, kedélyes fröccsözőkről, focikedvelőkről és az úszás szerelmeseiről, akiket olykor a tréfás kedvű budavári kántor válogatás nélkül megtréfált. Hiszen fürdőruhában mindnyájan egyformák vagyunk, függetlenül attól, hogy ki a teológiai tanár, a püspök, a felügyelő vagy az irodai alkalmazott, avagy az egyszerű gyülekezeti tag. A harmonium hangja a jellegzetes szagú ebédlőben tartott istentiszteleteken vagy az „Ó, terjeszd ki..!’ esti közös eléneklése mélyen bevésődött az emlékezetembe, persze sok más gyülekezeti, családi élmény mellett. Amikor a Szélrózsa találkozó megnyitójára igyekeztem, legalább egy délután erejéig kiragadva a hivatali foglalatosságokból, a kőröshegyi völgyhídon kinézve az autó ablakán - mint mindig - most is a szárszói hangulat ragadott magával, miközben a találkozó címe, a Meríts! imperatívusza járt az eszemben. Amikor megérkezvén én is megkaptam a Szélrózsa-kulacsot, és megláttam a nyitó istentisztelet kellékeit, sejtettem, hogy igen tág tere nyílik az éltető vízzel kapcsolatos képzettársításoknak - igehelyeken innen és túl. A sok gyerek és fiatal társaságában pedig - amellett, hogy végtelenül szerencsétlenül éreztem magam a lazára „hangszerelt” hivatali öltönyömben - nem gondolhattam másra, mint a saját harminc-negyven évvel ezelőtti kérdéseimre, élményeimre: mit merítettem én akkoriban, s e merítésből mi maradt meg mára. Nagy irodalma van a felnőtté válás folyamatának, s e művek végső kérdése mindig az, hogy vajon hova tűnik, s egyáltalán miért tűnik el a jelzős szerkezetként oly gyakran használt gyermeki ártatlanság, gyermeki őszinteség. Kölcsey Parainesisében jelzi annak veszélyét, hogy a felnövekvő ifjú egyre gyakrabban szemléli, „amint a legszentebb nevek... álorca gyanánt használtatnak gonosz célokat eltakarni”. A színes tintákról álmodó Kosztolányi a gyermekkorban megrajzolt világ ideáját sírja vissza. S ha már Szárszó, ne feledkezzünk meg az őszinte emberként még ordító, toporzékoló József Attiláról sem. Hová lesz az őszinteség, mi lesz, ha már nem ordíthatunk, ha óvatosságból, kíméletből vagy önérdekből, taktikai vagy akár diplomáciai célok érdekében - immáron felnőttként - hallgatunk, mert hallgatni arany; vagy ugyan vizet prédikálunk, de mégis inkább bort iszunk? És vajon mi kell ahhoz, hogy eljussunk arra a saját esendőségünkkel kapcsolatos tisztánlátásra, amelyről Pál apostol beszél a Római levélben: „Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amitakarnék, hanem azt, amit gyűlölök’.’ (Róm 7,15) Vajon mikor és hogyan mondjuk el gyerekeinknek, hogy még a szent ember sem mindig szent? Hogy a gyermeki ártatlanság, az ordító őszinteség elvesztése együtt jár a bűnbeesés „érdekességével” amelyet a jóra való törekvés fog'al keretbe. Pál meghökkentő szillogizmusával: „Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó’.’ (Róm 7,16) A Szélrózsa korosztálya talán már átérzi az apostoli realizmus súlyát, s tán azt sem gondolja, hogy minden vízről szóló prédikáció egyet jelent a prédikátor absztinenciájával, akár gyülekezeti, akár annál tágabb körben. Mint ahogy magam is az évek múltával jöttem rá, hogy az egykori szárszói idill mögött mennyi tettetés, indulat, intrika és besúgás húzódott, hogy a saját gyerek- és ifjúkori emlékeimben élő, vidám, lélekkel teli evangélikus egyház nemcsak a számos kiváló, közösségteremtő lelkész munkájának és a Szentlélek erejének volt köszönhető, hanem sok esetben kellett hozzá sajnos a rezsimmel való megalkuvás és a lelki korrupció is. Ülök a szárszói parton, és olvasom Korányi András kiváló könyvét Káldy Zoltánról. A kötet címe - Hanem szeretni is - jelzi, milyen ellentmondásos lehet egy egyház, egy ember élete. Ebben az összetettségben megkülönböztetni és mérlegre tenni a jót és a rosszat s így véleményt alkotni nagyon nehéz feladat. ítélkezni nem a mi dolgunk. Ám ha a Szélrózsa-kulacsba a legfogékonyabb korukban lévő ifjú evangélikusok mostanság elég vizet merítenek, ha lelkészeik, idősebb hitsorsosaik őszintén beszélnek velük Pál apostol és egyben a saját dilemmáikról, akkor jó eséllyel meg fogják tudni különböztetni a víz és a bor ízét saját magukban és a külvilágban is. A kettőt összekeverni pedig átvitt értelemben soha, de - in concreto - egy meleg nyári napon a Balaton partján annál inkább érdemes! A szerző a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője
