Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-07-01 / 26. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. július 1. !► 7 ► Az egyház a legrégebben és leg­jobban működő vállalat. Leg­alábbis dr. Kiss Ulrich jezsuita szerzetes (korábban menedzser) szerint... Ő nem tanított engem a Semmelweis Egyetem mentál­higiénés és szervezetfejlesztő szakirányú képzésén, ám Goda Gyula szervezetfejlesztő, az egyik állandó előadó igen: a képzés résztvevőjeként a nemrégiben lezárult félévben rendszeresen hallgathattam az előadásait. Tő­le kértem ezért találkozót - Éle­tet fakasztó vezetés - álom vagy valóság? címet viselő szakdolgo­zatom apropóján -, hogy a „leg­régebben és legjobban működő vállalatról” beszélgessünk.- Vágunk a közepébe: mit gondol, mennyiben lehetséges az egyházat, il­letve egy-egy gyülekezetei szervezetként szemlélni és, ha szükséges, fejleszteni?- Ravasz a kérdés. Hiszen amennyi­ben az egyházat Krisztus misztikus testeként szemlélem, nincs mit fejlesz­teni rajta. Ellenben mint emberek által működtetett szervezet természe­tesen fejleszthető. De úgy gondolom, két hibát semmi­képp sem szabad elkövetni vele kap­csolatban: egyfelől ne akarjuk „tudo­­mányosítani" azt, ami valójában teo­lógiai kérdés, illetve hit kérdése. Más­részt ne mondjuk mindenre azt, hogy minket a Lélek vezet. Vagy épp ne az legyen a kifogás a változtatással szem­ben, hogy így vagy úgy csináljuk ezt már ősidők óta... Isten vezet minket, ám ezt embereken keresztül is teszi.- Az előző mondatával teljesen egyetértek, mint ahogyan azzal is, hogy az „ezt eddig mindig így csinál­tuk... (!) létező érv a változások ellen. Ebből kiindulva tehát akár az egyház­ra, egy-egy gyülekezetre is igaz az a kitétel, amelyet egy előadásában va­lahogy így fogalmazott meg: ami nem változik, az meghal?- Az általam kiadott jegyzetben egészen pontosan ez a mondat sze­repel: „Ha a vezetők gondolkodása nem változik, semmi sem változik.” Ám egyházi közegben érthető az óvatosság, hiszen számos, változást sürgető külső támadás érte az egyhá­zat az idők folyamán. Pedig a valódi változás belülről fakad - szervezet és személy esetében egyaránt... És per­sze hogy könnyebb fiatalabb korban cselekedni, mint amikor már idősebb az ember. Ám a vezető felelőssége minden életkorban megmarad. Neki a veze­tés szakértőjének kell lennie akkor is, ha épp egyházi személy. Isten útmu­Legyen öröm Isten közelében lenni! Beszélgetés Goda Gyula szervezetfejlesztővel tatása mellett szüksége van veze­téstudományi ismeretekre is, ismer­nie és alkalmaznia kell ezeket. Saját lelkiismeretének kérdése ez.-A változás tekintetében mennyi­ben lehet erő, és mennyiben gát a ha­gyomány?- A kérdés azért nehéz, mert azt sugallja, mintha ezt a két értéket, a vál­tozást és a hagyományt szembe kel­lene állítanunk egymással... Vagy leg­alábbis választanunk kellene a kettő között... Holott nem erről van szó. Fritz Riemann (1902-1979) né­met pszichológus, pszichoanaliti­kus úgy vélte, aszerint is meg lehet egymástól különböztetni az embe­reket, hogy vajon mitől félnek job­ban: a változástól vagy az állandó­ságtól. De ne feledjük, mindkettő ér­ték, ugyanakkor veszélyt is rejtenek magukban.- Maradjunk még egy kicsit a ha­gyománynál. Azt hiszem, egyházi körökben örök kérdés, miként lehet­séges a tradíciót (is) szem előtt tart­va modernnek, de legalábbis kellő­képp nyitottnak lenni...- Az ilyen felvetésre a tanácsadó­szakma - az úgynevezett coachingban vagy más helyzetekben - az érték­egyensúly fogalmát használja. Aktuá­lis mérlegelés kérdése ez. Igaznak tartom a mondást, amely szerint egye­dül a változás az, ami állandó, ugyan­akkor kiállók az olyan értékek mellett, mint a hit, a haza és a család, mivel fon­tosnak tartom őket. Hagyományos értékeink modern, mai időkben adek­­vát képviseletére van szükség.- Kanyarodjunk vissza a vezetési kérdésekhez: sokan úgy tartják, hogy a gyülekezeti élet túlságosan lelkész­központú. Számos helyen kimondva­­kimóndatlanul el is várják, hogy a lel­kipásztor „mindenhez értsen”... Ha azonban valaki — saját erősségei és gyengeségéi ismeretében - belátja, hogy ennek az elvárásnak nem tud megfelelni, Ön szerint - szervezetfej­lesztői szemmel - mit tehet a hatéko­nyabb működés érdekében?- Ugyanazt gondolom a helyes ve­zetésről, akár gyülekezetről, akár cégről van szó. Tisztában kell len­nünk azzal, hogy a vezetési stílusok eltérnek egymástól. De fontos, hogy a működésbe a vezető bevonja a ve­­zetetteket is. Mert sem a cégvezető, sem a lelkész nem érthet és nem is ért mindenhez... Jó, ha tisztában van ez­zel, és ha ezt a gyülekezetének is el­mondja; akkor fog segítséget kapni a munkájához. Egy dologról azonban semmiképp sem szabad elfeledkeznie: az ő elsőd­leges feladata a lelki vezetés. Amikor egy lelkész operatív vezetőként visel­kedik, annak általában az az oka, hogy vagy nem akarja, vagy nem tud­ja ezt a lelki vezetést felvállalni.- Mi a teendő akkor, ha „csupán” olyan segítők állnak a lelkész rendel­kezésére, akik „Istenhez és egyházá­hoz hűek" ugyan, ám híjával vannak a problémák megoldásához szükséges szakértelemnek? Az már csak hab a tortán, hogy akinek pedig szakértel­me lenne, az legtöbbször nem egyhá­zi kötődésű...- A lelkész Isten igéjének szolgá­ja. Az igét kell tehát közvetítenie, de ezt természetesen csak akkor tudja megtenni, ha ehhez adott a befoga­dó közeg, a gyülekezet. Vagyis közös­ségszervezőnek, ha tetszik, csapatépí­tőnek is kell lennie. Szükséges, hogy motiválja a körülötte élőket, segítse őket abban, hogy megtalálják a helyü­ket és a feladatukat az egyházközsé­gen belül. Át kell élniük azt, hogy ők fontosak, szükség van rájuk. Ha pe­dig egy-egy teendő elvégzésére egy nem hívő alkalmasabb, mint egy gyülekezeti tag, akkor véleményem szerint - a közösség érdekében - megengedőnek kell lenni, vagyis bát­ran alapozni lehet az ő tudására is. Lehet, hogy ennek később meg is lesznek a maga gyümölcsei...-Az a jó vezető, aki követőkre ta­lál. Aki inspirál. De hogyan? - teszi fel a kérdést számos pap. Milyennek kell(ene) lennie a ma lelkészének Ön szerint - természetesen szervezetfej­lesztői szempontból?- A papoknak hit és vezetés szem­pontjából egyaránt hiteles és jó példa­képeknek kellene lenniük. Azt gondo­lom, meg kellene tanítaniuk a híveket arra, hogy bátran merjenek gondol­kodni, kérdéseket feltenni, önálló kö­vetkeztetésekre jutni; valamint segíte­niük kellene abban, hogy ki-ki jobban megértse és átélje, hogy a Szentírás, a hit és az egyház a ma embere számá­ra is fontos, és ma is üzen.- Néhány éve egyházi körökben bestseller volt a német evangélikus lel­kész, Klaus Douglass Az új reformá­ció - 96 tétel az egyház jövőjéről cí­mű könyve. Ebben a szerző egy helyütt a következőket írja: „Ne légy unalmas!”- ez lehetne az egyház 11. parancsola­ta. (Mert az emberek - tisztelet a ki­vételnek - unják az egyházat...) „Aki pedig untat másokat, az bűnt követ el- különösen, ha az evangéliummal un­tatja az embereket” Igen, van, aki (szinte) mindig ott van vasárnaponként a templomban, de: hol a lelkesedés, az odaadás és a lendület?„Gyülekezete­inkben nem annyira a külsőformák­kal van a baj, mint inkább azzal, hogy hiányzik belőlük a belső tűz” Mit gondol, hogyan lehetne felszítani ezt a bizonyos belső tüzet a gyülekezeti ta­gok között?- Nehéz erre az összetett kérdésre röviden válaszolni, de megpróbálom. Én magam római katolikus vagyok, és azt gondolom, hogy a katolikus misé­nek „szépnek” kell lennie. Ezen azt ér­tem, hogy ami szép, az ugye örömet szerez, beragyog, elgondolkodtat, az érzéseinkre hat, hozzáad valamit a lé­tünkhöz. Kérdés, hogy egy-egy is­tentiszteleti alkalommal ez megtörté­­nik-e. Hogy annak, ami a templomban zajlik, van-e köze hozzánk, mindaz megérint-e minket. Tisztában vagyok vele, hogy nem a pap személyétől függ a mise szentsé­ge, ám ő maga mégis nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy én mint hívő hogy érzem magam. A papoknak meg kellene tanítaniuk az embereknek azt, hogy élvezzék Isten közelségét. Eh­hez persze az első lépés az, hogy ők maguk is tiszta szívvel és őszintén örül­jenek annak, hogy Isten közelében le­hetnek... És így az ő örömük is átra­gad, átragyog a többiekre.- Még ha ilyen is egy lelkész, mit te­gyenek azok a gyülekezeti tagok, akik látják, érzik - és szenvednek tőle -, ha a lelkészük, ahogy mondani szokás, „jó ember”, ám vezetésre - különféle okok­ból - esetlegesen „alkalmatlan”? Rá­adásul a gyülekezetekben uralkodó szervezeti kultúrában sok helyütt a „ne szólj szám, nemfáj fejem” elv a jellem­ző - illetve a félelem attól, hogy miu­tán valamit megemlítettek, esetleg csak még rosszabb lesz a helyzet...- Véleményem szerint igenis van le­hetőség a visszajelzésre, sőt az építő jel­legű kritikai visszajelzés egyenesen se­gítség is a hívő részérőL „Nem mernek” szólni a lelkésznek, ha valamit rosszul csinál?... Ha ez igaz, akkor én arra kér­deznék rá, a lelkészek miért olyanok, amilyenek... Mi a világ, a hívek fele­lőssége ebben - nem lenne korrekt csak azokat hibáztatni, akik vállalták ezt a nehéz hivatást. Mindent megtesz­nek a hívek, a családok, hogy felnevel­jék a jövő lelkészgenerációit? Hithű, szerető családokban nevelkedhetnek hithű, szerető papjai a jövőnek. Tehát van felelősségük a gyülekezeteknek is abban, milyenek a lelkipásztorok - igazságos az eredmény is. Tegyenek meg mindent a javításra, és közben „viseljék el”, hogy a vezetőik olyanok, amilyenek. Mind a lelkészek, mind a gyüle­kezeti tagság részéről tehát hibás szemlélet, ha a másik tökéletesítésén dolgozik csak vagy főleg. Tegye meg mindenki a magáét a maga terüle­tén. A vezető és a vezetett egyébként is egymásra van utalva, segíteniük és buzdítaniuk kell egymást.- Véleménye szerint melyek azok a tényezők, amelyekre túl nagy hangsúly esik (holott nem kellene), és melyek azok, amelyekre kevéssé figyelnek, pedigfontos lenne, hogy ne tévesszék őket szem elől...?- Az interjú előtt említette, hogy az Északi Egyházkerület lelkészvizs­gájára jelentkezőknek el kellett készí­teniük közösségük úgynevezett SWOT-analízisét. (Ezzel az eljárás­sal a vizsgált szervezet erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit, illetve a lehetséges veszélyeket igyekeznekfel­térképezni. - G. Zs.) Ezt tekinthetem jó jelnek is, kísérletnek arra, hogy az egyház nyisson a „világ” felé. Ám azt gondolom, nem a SWOT-ot kellene választania ehhez, hiszen ez a ver­senyszférára kialakított eljárás abból a célból, hogy megvizsgáljuk, miként legyünk jobbak a konkurenciánál. A lelkészek és gyülekezetek pedig ugye elsősorban nem rivalizálni akarnak egymással, hanem reményeik szerint együttműködve gazdagítani minden gyülekezetei. Nem haszontalan ugyanakkor a SWOT sem abban a tekintetben, hogy segít szembenéznünk avval, mik egy-egy lelkész, illetve egy-egy közösség erősségei, gyengeségei, mik a lehetőségek és a veszélyek. De ne fe­ledjük: az egyházban a legfontosabb a jóakaratú emberek együttműködé­se oly módon, hogy Jézust tekintik példaképüknek - a vezetésben és a követésben is. ■ Gazdag Zsuzsanna HIRDETÉS DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát! Válogasson az első magyar platformfüggetlen online újságosstand kínálatából, olvasson számítógépen, táblagépen vagy okostelefononl 0 Újra rendelhető! Szabó Lajos (szerk.): Tarts, Uram, a kezedben - Személyes szavak presbiterekhez A presbitérium szolgálatba indu­lásának ünnepi pillanata fontos és szép esemény egy gyülekezet életé­ben. Azoknak különösen is sokat je­lenthet ez a nap, akik esküt tettek, és szívükben sok tervvel és ötlettel, de önmaguk jö­vőbeli szolgálatára gondolva legalább ennyire izga­tottan és kíváncsian indulnak el az oltár elől. Nekik szeretne ez a fotókkal illusztrált könyv lelki erőfor­rást, biztatást, erősítést és bátorítást adni presbiter­társak és lelkészek írásain és imádságain keresztül. Az első oldalon található emlékeztető kitölthető emléklapként a gyülekezeti lelkész aláírásával, de sze­mélyes útravaló is lehet a szolgálatba most indulók vagy az új ciklusban is tovább szolgálók számára egy­házunk mindhárom püspökének áldásával. A kötetet az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszéke és Intézete készítette. Megrendelhető az alábbi elérhetőségeken: Luther Ki­adó, 1085 Budapest, Üllői út 24.; fax: 1/486-1229; e-mail: kiado@lutheran.hu; honlap: www.lutherkiado.hu.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents