Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-15 / 28. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. július 15. *■ 11 Mi a lelkiség? A spiritualitásról röviden Az elnevezés a spiritus latin eredetű szóból származik, jelentése: „lélegzet” Vallási értelemben a lelket vagy a szellemet, vagyis a szellemi, a látható világon túli valóságot jelenti. Lehet, hogy sokaknak meglepetés: a spiritualitás mint életforma nem jelent egyet a vallásossággal, a vallásos életvitellel. Spirituális élet anélkül is élhető, hogy valaki bármely vallás követőjévé válna, vagy bármiféle rendszeres vallási vagy lelki gyakorlatokat végezne. Nem kell hozzá templomba járni, akár hinni a személyes Istenben vagy bármilyen szellemi tanítómester útmutatását követni. Tehát a spiritualitás több vallás közös alapelvét is jelenti, de nem pusztán a vallás gyakorlása. Ugyanakkor a spirituális ember az egyik legfontosabb dologban megegyezik a vallásos emberrel: ugyanúgy hisz abban, hogy élete nem önmagáért való, nem öncélú, vagyis élete magasabb rendet, célt és értelmet szolgál. Mindezek alapján elmondható, hogy a spiritualitás egyfajta világszemlélet, amellyel az ember befogadja környezetét, embertársait, sőt ez segít abban, hogy az ember elfogadja saját magát és korlátáit, természetes adottságait. A hagyományok szerint az élet két síkon zajlik: van egy külső tér, ahol az életesemények történései, az élet mindennapos dolgai esnek meg velünk, ahol az élet puszta történés, időbeli lefutás. Ez a napi rutin, ahogyan átéljük a mindennapokat. Ugyanakkor van egy másik, az úgynevezett benső tér, a lelki élet világa, ahol az élet valódi történései, valódi lenyomatai keletkeznek bennünk. Ez az a hely, ahol lelkünk síkján válaszolunk a külső eseményekre. Gondoljunk bele, mit jelent ilyen értelemben a mindennapi imádság mint napi életünk visszatükröződése!... (Megélem - elmondom, összegzem, megfontolom - és megoldom...). Mindenfajta spiritualitás, így a keresztény spiritualitás megélésének célja a természetfelettivel való kapcsolatteremtés - konkrétabban a bennünk élő Istennel, Krisztussal való együttélés. Ez azt jelenti, hogy életünk eseményei a helyükre kerülnek, nem értékeljük le vagy túlságosan fel egyegy történés fontosságát, hiszen imádság (vagy egyéb elmélyülést segítő gyakorlat) közben kapcsolatba kerülünk a „forrással” ahol Isten lelkünket, önvalónkat megérinti. Hogyan történik ez a kapcsolatteremtés? Az előzőekben már említettük az imádságot mint elsődleges kapcsolatteremtési lehetőséget. Ez természetesen lehet egyéni, de egyházi értelemben az imádság közösségi is: istentisztelet, bibliaóra, zarándoklat stb. Az elmélkedés vagy meditáció az utóbbi időben tudatosult a keresztények számára, pedig az egyháztörténet feljegyezte a szentek és szerzetesek elvonulását a világtól, amely testi és lelki gyakorlatok végzését is jelentette. Az elmélkedés alapja lehet a Szentírás és egyéb szent szövegek olvasása vagy vezetett szöveggel, zenével, képekkel való elmélyedés. A mi kultúránkban kevésbé, de az afrikai keresztényeknél gyakori a szakrális tánc vagy mozgás. A meditáció vagy elmélkedés mindig ellazulással indul, és még mélyebb ellazuláshoz vezet, miközben megnyílik a bensőnk, a szívünk, és előjönnek a belső kérdések és válaszok is... ■ Simándi Ágnes Forrás: Evangélikus.hu Meddig sántikáltok kétfelé? (íKir 18,21) „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!” - olvassuk A királyok első könyvében. Két Úrnak szolgálni egyszerre lehetetlen. Vagy az Úrnak, vagy a Baalnak szolgálunk. Szomorú, hogy a keresztyénség nagyobbik része két úrnak szolgál. Kicsit Istennek - többet a mammonnak. Szolgálunk a testnek is, a léleknek is. Isten a Bibliában Izráel fiait állítja elénk szomorú példaként. Az Ószövetségben léptennyomon találkozunk Izráel fiainak bálványtiszteletével. Pedig Istennek csodálatos terve volt választott népével! így olvassuk Mózes második könyvében, a 19. fejezet 5-6. versében (Károlifordítás): „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim. Mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép” Lám, Isten ilyen csodálatos jövőt szánt választott népének. De a mindig zúgolódó nép hamar eljátszotta ezt a csodálatos jövendőt. A választott népről szóló egész Ószövetség egyebet se tár elénk, mint a nép ide-oda való sántikálását. Egyszer Istennek, másszor a Baalnak hajt fejet, térdet. Figyeljük meg: a népet, valahányszor belemerül a pogány istenek tiszteletébe, Istennek mindig kemény eszközökkel kell visszafordítania önmagához. A szent föld, mely Izráel hazája volt, milyen sokszor vált a pogány istentiszteletek helyévé! Áldozóhalmok és pogány templomok sokasága töltötte be Izráel földjét. Voltak ugyan istenfélő királyok, akik leromboltatták ezeket a pogány templomokat, papjaikat pedig lemészároltatták. De utánuk ismét bálványtisztelő királyok következtek, és újra bálványimádásba taszították a kétfelé sántikáló népet. Olyan pedig nincs, hogy Isten oltárán egyszer Istennek, másszor a Baalnak áldozzunk. A szent és bűngyűlölő Isten ezt nem tűrheti el szó nélkül! Ilyen módszerrel nem lehet bejutni Isten dicsőséges országába! Nem lehet egyszerre Istennek is, a világnak is tetszeni. Az Újszövetségben a kétfelé sántikálásnak egyik szomorú példája Anániás és Szaftra esete. Nekik nem volt elég a lelki ajándék, az anyagiakhoz is erősen kötődtek, eladott birtokuk árának egy részét félretették maguknak. Pedig módjukban állt volna az egész összeget felajánlani az Úrnak, miképpen többi hívő testvérük tette. De Anániásék azzal a pénzösszeggel, melyet Péter apostol lábaihoz tettek, bizonyítani akarták adakozó nagylelkűségüket. Ám elhallgatták a félretett összeget. A Szentleiket azonban nem lehet félrevezetni, becsapni! Isten Szentlelke leleplezte Anániás hazugságát, és testvérei holtan vitték ki őt Péter elől. Röviddel ezután ugyanez történt feleségével, Szafirával is, mivel közösen döntöttek a félretett összeg felől. Nagyon sokféle bálvány van a világon, és többen hajlonganak a bálványok előtt, mint Alkotójuk, Isten előtt! Ilyen bálvány a pénz is. Erről így ír a Biblia: „Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” Nagyon sok szomorú, tragikus példa mutatja, hogy Istent csak egész szívvel lehet szolgálni. Vagy egészen, vagy sehogy! Vagy Istennek szolgálok, vagy a világnak. Szomorú tény, hogy a keresztyénség legnagyobb része a múltban is, a jelenben is kétfelé sántikál. Vasárnap Istennek, hétköznap a világnak. De nagyon sokan még vasárnap is csak egy-két órát szentelnek Istennek. Hallottam olyan megjegyzést is, hogy „istenkének”. A porszem ember elbizakodottan néha már Isten fölé akarja emelni magát. Hála legyen a hatalmas és dicsőséges Istennek, a teremtmény használhat ugyan nagy szavakat, de mégiscsak kegyelemre szoruló bűnös marad. Kérdezzük meg magunktól, nem vagyunk-e mi is kétfelé sántikálók! Jó volna, ha okulnánk a kétfelé sántikáló keresztyének szomorú példáján, és életünket hálaadással odahelyeznénk Isten áldott uralma alá! Aki így szólította meg övéit: „Tipedig választott nemzetség királyi papság szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (íPt 2,9; Károli-fordítás) Lám, ilyen kiváltságban részesülnek, akik egész szívükkel, életükkel az Úrnak élnek és szolgálnak. ■ Pecznyík Pál Tanító néni Melegen sütött a nap. Néhány idősebb asszony és egy víg kedvű diákcsapat várta az ózdi buszt. Végre megérkezett a járat, de a sofőr csak az első ajtót nyitotta ki. Lassan haladt a felszállás. A sor végéről előrekiáltott egy türelmetlenkedő legény: „Mozgás, lányok, mi lesz már?!”Ifiú női hang válaszolt, könnyedén hárítva a felelősséget: „Sietnénk mi, de nem lehet ezektől a nyanyáktól!” Ekkor fordult meg ő. Arcán nyoma sem volt haragnak, felháborodásnak. Végigmérte a leányt, belenézett a szemébe, és higgadtan, jól érthetően - mint ahogy a katedrán tette egy életen át - megszólalt: „Kedvesem! Hacsak meg nem hal ilyen szép fiatalon, maga is ilyen nyanya lesz egykor. Ha pedig még él a kedves nagymamája, akkor adja át neki nyanyatársi köszöntésemet!” A lány szemlesütve húzódott félre. Hátul sem akart már senki hangot adni a türelmetlenségének. „Szó bennszakad, hang fennakad..!’ Az élcelődő, hetyke szavakra megfellebbezhetetlen választ adott az életbölcsesség. A felszállás némán folytatódott. Ő pedig csendben elmondott egy rövid imát, megköszönve Istennek a szívébe adott békességet, a szájába adott találó szavakat, és hogy nyugdíjas pedagógusként a mindennapok forgatagában is lehetőséget kapott élethivatásának gyakorlására: az ifjúság nevelésére. Keresztlánya, agyörkönyi lelkésznő és egykori tanítványa - lapunk főszerkesztője - ezzel az írással köszön el tőle. Emlékét megőrizzük! m Zs. HETI UTRAVALO „így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1) Szentháromság ünnepe után a 6. héten az Útmutató reggeli és heti igéinek közös kulcsszava a keresztség, amelyet maga Jézus rendelt, ezért szentség. Reformátorunk gyakran emlékeztette önmagát kísértései közepette e tényre: Baptisato sum! (Meg vagyok keresztelve!) Isten minden teremtményét a bűn sötétségéből világosságra, a keresztség ajándékával megtérésre hívja! „Jézus Krisztus a világ világossága, nála van örökké az élet forrása.” (GyLK 699) S „Krisztus szereti az egyházat, és önmagát adta érte, hogy megszentelje, és megtisztítsa a keresztséggel az ige által.” (Ef 5,25.26; LK) Mennybemenetele előtt missziói parancsával küldte az övéit -.„...tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében..!’ (Mt 28,19) Isten a keresztség szentségében bűnbocsátó szeretete zálogát adta, s ez az új élet kezdete: „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk’.’ (Róm 6,4) Luther szerint Pál „összekapcsolja Krisztus halálát, feltámadását és a mi keresztségünket, hogy ezt ne csupán üres jelképnek tartsuk; s azért, hogy bennünk is végbemenjen mindkettő: a halál és az élet” Izráel útja a Vörös-tengeren át vezetett az ígéret földjére:„...az Úr szárazzá tette a tengert, úgyhogy a víz kettévált. Izráelfiai szárazon mentek be a tenger közepébe...’’ (2MÓZ 14,21-22) Pálnál ez előkép is: „...atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben’.’ (íKor 10,1-2) Az első gyülekezetben Péter pünkösdi beszéde szíven talált sokakat, és tenni akartak valamit. Ám legjobb „jó cselekedetünk” a hit! „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében... Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek..’.’ (ApCsel 2,38.41) Ezt tette Filippiben a börtönőr háza népével együtt, miután Páléktól ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Az ő válaszuk: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözölsz..’.’ (ApCsel 16,30.31) Jézus az alázatos, együgyű kisgyermekeket ajánlja példaként: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába’.’ (Mt 18,3) Halála után „az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki” (Jn 19,34). Az óegyházban a víz jelentését a keresztségre, a vérét az úrvacsorára vonatkoztatták. Élő Urunk nemcsak az élőhalott szárdiszi keresztyéneknek üzeni: „... térj meg! (...) Aki győz, azt öltöztetikfehér ruhába, annak a nevét nem törlőm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt.. ’.’ (Jel 3,3.5) Ő keresztneveden szólított téged is: „Élénkbe jön a szeretet, / Az Úr irgalmassága! / A keresztségben ő van itt: / Atya, Fiú, Szentlélek.” (EÉ 298,1) ■ Garai András Meghívó emléktábla-avatásra A barcsi evangélikus leány gyülekezet szeretettel meghívja Önt és kedves családját a július 22-én 16 órakor kezdődő istentiszteletre. Ennek keretében kerül sor néhai Fuchs Pál levita tanító és Molnár Lajos lelkész emléktáblájának felavatására. Erős vár a mi Istenünk! ROLY GYÖRGY TAMÁS FELVÉTELE
