Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-23 / 51-52. szám
„Csupán négy perc tizennégy másodperc az egész. S aki figyel, annak az életét változtatja meg ez a néhány pillanat.” A Fiú !► 16. oldal „Most a hideg sem zavarta, mikor kilépett az utcára, és a sok tülekedő ember is mintha távolabbra került volna. Valami részeg férfi énekelt, a gyapjúsál pedig olyan különös és puha és meleg volt.” Csillagfényes éjszakán... 22. oldal „...több gyerek felnőtt a szemünk láttára; bizonytalan, elhagyatott kamaszokból szorgalmas, céltudatos fiatal felnőttek cseperedtek.” Kenyai híradás !► 20. oldal „Azt üzenném idén is, amit hosszúhosszú évtizedeken keresztül mondtam: a karácsony mivoltát, lényegét sok ember igazán még mindig nem ismerte fel.” Interjú Jókai Annával !► 7. oldal Orgonakoncerttel az evangéliumért 1^ 4. oldal A novellaíró-pályázat díjazottjai !► 8-9. oldal Szolgáló életek 21. oldal Mesélnek a fák !► 15. oldal Nemzetiségi oldalak !► 23. és 26. oldal Szilveszteri lencsevég 29. oldal Házról házra Nyíregyházán ► Nem mindennapi élményben volt részük december 16-án a nyíregyházi evangélikusoknak, hiszen a délelőtti istentisztelet szentelési ünnepségekkel és a délutánba nyúló együttléttel folytatódott. Advent harmadik vasárnapján a népes gyülekezet - bátran mondhatjuk - házról házra járt a Luther téren és környékén. Az első állomás az Isten háza volt. Az egyházkerület püspöke, Fabiny Tamás Mt 11,2-10 alapján szólt a több száz fős gyülekezethez. A rendkívüli vasárnap második állomása a múlt hónapban átadott óvoda volt, ahol immáron az egyházi vezetők álltak meg, hogy megáldják a gyermekek házát. „Legyen ez az épület is Isten háza!” - fejezte ki óhaját a püspök. A gyermeki tisztséget maga Jézus teszi kiváltsággá. Hálás lehet egy gyülekezet, ha óvodát is fenntarthat, mert általa mindig ott van az emlékeztető: gyermekké kell lennünk - hangzott el. Kákay István országos irodaigazgató köszöntőjében elmondta: a tíz hónap alatt lezajlott építkezés egy gyülekezet és az országos egyház közötti zavartalan együttműködés nagyon szép példája. Ezenfelül nagy öröm, hogy egyházunk felszentelhette az első teljesen újonnan épített óvodáját. A százötvenmilliós beruházás eredménye egy olyan, tágas terekkel kialakított, kétszintes épület, ahol 2013 szeptemberétől három csoport fog működni. A jelenlegi, előző helyéről mindössze egy hétvége leforgása alatt átköltözött Búzaszem csoport mellett már most elindul az ugyancsak huszonöt fős Szivárvány csoport. Az ünnepség melegségét a gyermekek karácsonyi műsora, valamint a helyi Vannás együttes zenei aláfestése biztosította. Az összetartozás fontosságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a város összes evangélikus intézményének lelkésze és vezetője megtisztelte jelenlétével az új épület szentelésének ünnepét. Kovácsné Mráz Ágnes vezető óvónő háláját és az ügy iránti elköteleződését ekképpen fogalmazta meg köszöntőjében: „Kenyeret kértünk, és kalácsot kaptunk.” ^ Folytatás a 3. oldalon Októberi karácsony ■ Bence Imre Ez nem istállószag, ez sokkal rosszabb annál. Az istállószag sohasem borzaszt. Az olyan természetes. Gyermekkoromban sokszor élveztem az istálló melegét, s tudtam, hogy ott, ahol tehenek, bárányok vagy szamarak szállásolnak, egyáltalán nem zavaró a trágya szaga. Az kellemes, meleg szag. Ez nem istállószag, ez sokkal rosszabb annál, ez az elfekvő szaga. Igaz, manapság inkább nevezik ezt a kórházi osztályt krónikus beinek vagy ápolási osztálynak, de mindenki tudja, hogy mit jelent. Végállomást. Orrfacsaró bűz áradt az ágytálmosóból. Áporodott volt a levegő a folyosón is. Majdnem visszafordultam. Szinte öklendezni kezdtem. Ezt a szagot nem lehet sokáig bírni. Ez nem istállószag! De hát mennem kellett. Mint a kispásztornak Betlehem mezején. Valamilyen belső kényszer hajtott. A kettőszáztízesben feküdt. A ketteske, ahogy a nővérke nevezte Gyuszit. Odaléptem hozzá. Gyuszi elgyötört volt, csont és bőr. A takarót a levegőtlen szobában lerúgta magáról, az utolsó műtét nyoma élesen látszott, s aszott testéből csövek lógtak ki. Lám, milyen lett az erős, büszke ember! Az ember, aki magában bízott, aki szakmájában szinte mindent elért, aki anyagi biztonságot tudott nyújtani családjának, aki főnök volt, a szó teljes értelmében. Akinek a leikénél fontosabb volt a karrier, a szeretet kimutatásánál előbbre való volt a hozam, a haszon, a teljesítmény. Aki gyengeségnek érezte, hogy lelkiekkel foglalkozzon, vagy az érzelmeit megmutassa. S most összetörtén feküdt a kettőszáztízesben. Csak a szeme volt élénk. Most is mesélni kezdett, mint már sokszor. Most inkább emlékeiről beszélt. Egy régi disznótorról, amelyen együtt vettünk részt, s elevenen idézte fel a friss sült hurka illatát. A horgászélményeiről, a Balaton felvidék gyümölcseinek ízéről és a pálinkáról, amit ő főzetett. Arról, hogy mennyi mindent tett. De a szája újra és újra kiszáradt, a légzése elnehezült, a gyógyszer is kábította. Félrebillent fejjel egyszer csak azt mondta: „Most mesélj te!” Egy kicsit megszeppentem. Mit mondhatnék? Miről meséljek? Aztán bátortalanul, mert nem tudtam, hogy miként reagál rá, ennyit mondtam: „Az Isten szeretetéről fogok mesélni neked!” Kerestem a szavakat. S belső remegéssel beszélni kezdtem. Arról, hogy az Isten szeretete miként van jelen a képességben, az akaratban, a tudásban. Meg arról is, hogy Isten mutatja meg magát a balatoni naplementében vagy az édessé érő körtében. Majd mély levegőt vettem, újra átjárta az orromat az a nehéz szag, és éreztem, hogy nem maradhatok gyáva. Ott, ahol az elmúlás ilyen közel van, nem maradhatok a felszínen. Beszélnem kellett. JF Aztán bátortalanul, mert nem tudtam, hogy miként reagál rá, ennyit mondtam: „Az Isten szeretetéről fogok mesélni neked!” Az eszem azt kérdezte: „Miért beszélsz Krisztus-hitedről, a bűnbocsánatról vagy arról, hogy Isten kegyelme hordoz az erőtlenségben, még akkor is, amikor az élet elfogy, egy olyan embernek, aki soha nem törődött ezzel?” A szívem azt súgta, hogy ne hallgassak az eszemre. Csak azt figyeltem, nem fáradt-e nagyon. Láttam, hogy becsukja a szemét, de éreztem, hogy a figyelme nem lankadt. Csendben, fáradtan hallgatta szavaimat. Amikor befejeztem, félelmetes némaság ült a szobára. Zavaró csend. Úgy éreztem, még kell valamit mondanom arról, hogy az Isten szeretetétől semmi sem választhat el. S ekkor a szoba csendjét egy alig hallható szó törte meg, Gyuszi ajka rebegett egy mélyről jövő szót: „Ámen.” Majd még egyszer, egy kicsit határozottabban: „Ámen.” Nem mertem megszólalni. Magamba szívtam a szoba áporodott szagát, a gyomrom felkavarodott, és újra megállapítottam: ez nem istállószag, ez sokkal rosszabb annál. De ahogy valamikor abban a barlangistállóban a pásztorok, úgy egy októberi délutánon én is tanúja lehettem annak, hogy egy bűzös istállóban az Úr már megint kemény fekhelyet talált magának: Gyuszi szívében megszületett az Isten ámenje. A szerző budavári evangélikus lelkész, a Budai Egyházmegye esperese Egyházi vezetők a köztársasági elnöknél A budapesti Sándor-palota tükörtermében látta vendégül dr. Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőit december 11-én. A találkozón - amelyen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is jelen volt - egyházunkat Gáncs Péter elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő mellett dr. Fabiny Tamás és Szemerei János püspök képviselte. Áder János köztársasági elnök köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a karácsony csodájában egy ígéret születik meg évről évre, amely arról szól, hogy jobbá tehetjük életünket, ha szeretettel, azaz nyitottan és tisztelettel, a megértés szándékával fordulunk egymáshoz. M Forrás: MTI Minden kedves olvasónknak szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és áldott új esztendőt kívánunk!
