Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-16 / 50. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. december 16. » 7 Adventi leltár Vetés közben ^ Az idei adventben jelent meg a Luther Kiadó gondozásában Zászkaliczky Pál Vetés közben - Áhítatok és imáságok az év minden napjára című kötete. A könyvhöz id. dr. Hafenscher Károly nyugalmazott lelkész, teológiai tanár írt ajánlót - az ő szavaival ajánljuk mi is a kiadványt. Váratlanul ért a szerző felkérése, hogy írjak a hamarosan megjelenő könyvéhez rövid előszót vagy ajánlást. Az utóbbi formát választottam. Szívesen teszek eleget kérésének, hiszen nekem is szívügyem az Isten igéjével való naponkénti foglalkozás és az imádság. így hát szeretettel ajánlom minden olvasónak, imádkozó testvéremnek e könyv minden szavát, az egész esztendőre szóló imádságosgyűjteményt, áhítatoskönyvet. Hálásan köszönöm a szerzőnek a bizalmát. Jóllehet több mint másfél évtized választ el minket időben egymástól, de ugyanannak a szent ügynek vagyunk képviselői, szolgái, a korkülönbség ellenére is. Külön figyelmességnek tartom, hogy a szerző a szokásos polgári évet tartja szem előtt, és így mind a 366 napra felajánlja szolgálatát: segíteni akar imádkozó testvéreinek. Az egyházi év ugyanis csak részben kötődik konkrét dátumokhoz (karácsony, óév este, újév napja, vízkereszt ünnepe, a reformáció emléknapja Krisztus-ünnepként). Húsvét ünnepe és az azt megelőző böjti időszak csakúgy, mint a mennybemenetel ünnepe, valamint pünkösd napja a tavaszi napéjegyenlőségtől függő ünnepek. Szívesen vállalkoztam erre a szolgálatra, mivel gyakorló imádkozóként magam is várom a segítséget, a bátorítást, hiszen valamennyien meglankadunk az imádságban. Egy ilyen imádságoskönyv segít a „lelki pusztaságok” idején, hogy újra megerősödhessünk. Egykori igehirdetőként is ajánlom ezt az imádságoskönyvet. A könyv stílusán érzem, ezek a fegyelmezett, azonos méretre szabott áhítatok eredetileg igehirdetések voltak, amelyeket a szerző volt gyülekezetei tagjainak és tanítványainak mondott el. Ez külön műfajt jelent (oral writing), és nem egyszerűen írásműnek szolgál, hanem „fülbe való” Luther megállapítása szerint. Tanárként is ajánlom. Sok mindent oktattam: homiletikát, egyháztörténetet, felekezettudományt, ökumenikát; szívesen és szakmabeliként ajánlom Zászkaliczky Pál testvérem most felajánlott szolgálatát. Bűnös emberként, botladozó tanítványként magam is rászorulok a könyv mondanivalójára, hiszen nem elméleti kérdés számomra a hit holdfogyatkozása, meglankadása, a kételkedés, a bizonytalanság, a csüggedés, az elerőtlenedés sem. Bátorításnak, testvéri szolgálatnak tartom e könyv minden sorát. Az imádság iránt érdeklődő emberként dialógus típusú imádságnak érzem valamennyi olvasható szakaszt. Hasonló Luther Márton Jer, örvendjünk, keresztyének című, ismételten közreadott napi imádságos anyagához. Azt érzi az ember, kettős ábrázata van a leírt és elmondható imádságoknak. Egyfelől Jézus barátait tanítja (Jn 15,14), és ezzel megbecsülését fejezi ki, hiszen az Ószövetség csak Mózest jellemzi Isten barátjaként. Erre a megbecsülő megszólításra válaszol a tanítvány, de nem él vissza a felajánlott barátsággal, hanem Urának szólítja a Mestert. Ez a dialógusjelleg jellemző például Ordass Lajos püspök imádságaira is, és jellemző lehet minden őszintén imádkozó, bátorításra váró imádkozó testvérre, aki Urával folytatott beszélgetésnek tekinti az imádság alkalmát, és ezért őszintén tárja fel szívét, lelkét, életét. Irodalmat szerető emberként örvendezve tapasztaltam meg, hogy a szerző éppen úgy szereti a magyar, mint a világirodalmat. Nem szűkül be a tipikusan keresztyén szókincset használó írókra, hanem szívesen idéz mind a magyar irodalom, mind a világirodalom jelentősnek tartott szerzőitől. Minden művelt ember örül ennek a nyitásnak, és hálás, hogy nemcsak szókincsét, de hitéletét is gyarapíthatja az idézett kincsekkel. A szerző úgy próbálja követni Mesterét, hogy maga is jó pásztora akar lenni hallgatóinak, olvasóinak. A fájdalmakat ismerő, betegekhez közel álló, a haldoklókat és gyászolókat megértő, segítő Jézus Krisztus, a keresztre feszített segíteni akar rajtunk is, szenvedő, gyakran beteg, gyászoló, halandó embereken. Ebben az értelemben is nagyon „szimpatikus” vagyis tanítványaival együtt szenvedő Urunk, az emberarcú, testté lett Isten. A kereszt felé vezető úton elesésekor nemcsak a cirénei Simon segített Jézusnak, hanem a legenda szerint az irgalmas Veronika is, aki fehér kendőjével törölte le a vért verítékező arcot, és ezzel a legjobb „fényképet” készítette el a szenvedő Krisztusról (5. és 6. stáció a keresztúton). Teológiatörténeti jelentősége volt annak, sőt én Isten ajándékának tekintem, hogy magyar evangélikus különlegességként a huszadik század húszas éveinek közepétől kezdve a mi egyházunkban a Luther teológiáján való tájékozódás és az ébredési mozgalmak egy időben kezdődtek, amire nincsen példa sem a német, sem a skandináv, sem a tengerentúli evangélikusságban! Külföldiek látogatásakor rendszeresen megemlítettem ezt az „egyházi hungarikumnak” számító jelenséget, melyet Isten gondoskodó, a nehéz időkre előkészítő ajándékaként kaptunk valamennyien. Az áhítatoskönyv jól tükrözi ezt a megőrzésre érdemes, nagyszerű kettősséget. Barátaimra, kollégáimra emlékezve nem tudom elfelejteni, hogyan szorultunk rá egymás segítésére, és miként állítottunk össze „imádságlistákat”, amelyeket reggeli vagy esti elcsendesedésünkkor végigtekintettünk, tudván, hol kinek mire van igazán szüksége. Az evangélikus imádságoskönyv szerzője túllát felekezeti korlátáinkon: római katolikus, református, szabadegyházi irodalomra, énekkincsre, bizonyságtételre éppen úgy figyel, mint saját felekezetűnk kincseire, írásán érezhető, hogy túl vagyunk az eucharisztikus kongresszus (1938) utáni légkörön, és a vatikáni zsinat nálunk is oldást, harc helyett felekezeti egymásrautaltságot hozott egy szekularizált, elvilágiasodott korban, ahol különböző keresztény felekezetek azonos vagy hasonló kérdésekkel küzdenek, ugyanakkor felekezeti létszámuk csökken Európa-szerte, nem csak a volt kelet-európai régióban. Felelősséggel ajánlom ezt az imádságoskönyvet. Szolgatársaimat Isten védő és oltalmazó szeretetébe ajánlom. Nem csupán a ma még szolgáló lelkész testvéreimet, a szolgálatban megfáradtakat, hanem a következő nemzedék lelkipásztorait is, akik más nyelven beszélnek, akiket már nehezebben értek, mint kortársaimat, és ők is bizonyára nehezebben értik a mi nemzedékünk tagjait. Mégis ugyanazt az ügyet szolgáljuk valamennyien. Köszönöm a könyv írójának felelősségteljes munkáját. Isten áldja meg a szerzőt és az olvasókat, hogy egymásnak valóban segítségére lehessünk. Imádkozom holtig tanuló evangélikus lelkészekért, hogy „építsék egymást” segítsék egymást a hitben és az egyre bonyolultabb szolgálatban. Testvéretek az Úrban: ■ Hafenscher Károly (id.) Nagykabát Kötött kesztyű Hóangyal Fahéj- és szegfűszegillat Pattogó kandallótűz Vastag, színes pamutzokni Égősor az ablakban Nagy bögre forralt bor Madáretető a kertben Koszorú fenyőgallyakból Gyertyafények Szalmacsillag Szállingózó hópelyhek az utcai kandeláber fényénél Mézes dió kis befőttesüvegben Dérrel lepett út menti fák Sült alma Friss fenyőtobozok az erdőről Üdvözlőlapok, karácsonyi jókívánságok Egy régi ének: „Veni, veni Emmanuel” Adventi házikó kinyitható ablakokkal Sültgesztenye-árus a téren Karosszék állólámpával Mazsolás kalács Puha, meleg takaró Naplemente narancsszínű felhőkkel Cikkelyeire bontott mandarin Madárnyomok a csillámló havon Ágak piros bogyókkal Kivilágított utcák kirakatablakai Nagymama nagykendője Csengőszó közben néhány pillanatnyi csönd Adventi kedves dolgaim: élmények, képek, ízek, illatok. Tárgyak, amelyek meghitt délutánokhoz, estékhez kötődnek, gyermekkorom letűnt és mégis velem élő világához. Találkozások villannak fel előttem, arcok-életek, akik egy-egy darabka adventét ajándékoztak nekem mind a maguk módján: szavakból, érintésekből, színekből, tapintatos hallgatásból. Sorolom magamnak - csak úgy, amint eszembe jut - ennek az áldott időnek ajándékait. A „lényeges semmiségek” leltárát készítem. Gazdag vagyok. Nagyszerű ez a kincshalmaz, ez a bőség. Ebben az idei adventben is került hozzá sok-sok minden. Hálás vagyok szavakért, felismerésekért, élményekért, hálás vagyok képekért, ízekért, illatokért, érintésekért, összevillanó tekintetekért... Hálát adok az Ajándékozónak minden értelmet meghaladó, emberséges szeretetéért. Gazdagok vagyunk mindannyian. Miénk az apró örömökből összeszőtt télidő, a várakozás belső izgalma, a csönd érintése. Miénk az otthoniét biztonsága, a készülődés zizegő neszei, a meglepetéseket rejtegető titokzatosság. Gazdagok vagyunk - s ez a gazdagság az ő ajándékozó jóságából, valójában az ő szegénységéből születik. A régiek, bölcs eleink szenteste napján csupán három szem búzát vettek magukhoz és egy pohárka vizet ittak. Böjtöltek, mert a Szenthez indultak találkozásra. S az a kevéske étel és ital emlékeztette őket: mással kell betöltekezni ma, s van úgy, hogy a kevés is elég lehet. Karácsony nem a telítettség, hanem az üresség ünnepe. Úgy lesz az adventból kibomló ünnep igazi gazdagságot adó szent idő, hogy közben három kicsi búzaszemmel, pohárnyi vízzel növekszünk a Találkozásra. Kicsiny, egészen hétköznapi dolgok válnak fontossá. S az emberséges Isten lesz számunkra végül mindennél fontosabbá... ■ Varga Gyöngyi HETI ÚTRAVALÓ „Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal’.’ (Ézs 40,3.10) Advent 3. hetében az Útmutató reggeli s heti igéi az Úr érkezésére figyelmeztetnek. Reá mutat Keresztelő János, Krisztus hírnöke: „íme, az Isten Báránya!” (Jn 1,29.36) János csupán kiáltó hang, Jézus követe, útegyengetője; de mi is azzá lehetünk, ha továbbadjuk az örömhírt: „íme, a mi Urunk, akit mindannyian várunk, ő megszabadít minket, alleluja.” (GyLK 727) Ám senki meg ne tévesszen minket, mert az „Isten valamennyi ígérete Jézus Krisztusban lett igenné, és általa lett ámenné Isten dicsőségére”. (2Kor 1,20; LK) Az Ószövetség evangélistája az Urat jó pásztorként látja eljönni, aki szelíden terelgeti nyáját, s gondosan és óvatosan vezetgeti juhait, Keresztelő János az ítélőbírót várta, börtönéből ezt kérdeztette: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Isten irgalmassága mind ez ideig diadalmaskodik az ítéleten, s Jézus sem ítéli el prófétánál is nagyobb útegyengetőjét, hanem így bátorít: „...boldog aki nem botránkozik megénbennem.” (Mt 11,3.6) „Hogyne volna boldog! Hiszen e Királyban és igéjében öröm helyett az egész világ megbotránkozik; mert nem akar Isten kegyelmére hagyatkozni - hanem a saját cselekedeteire és érdemére.” (Luther) Isten titkának sáfárai, az örömhír továbbadói hűségesek. Pál tanácsa: „Egyáltalában ne ítéljetek azért addig míg el nem jön az Úr. ...és akkor mindenki Istentől kapja mega dicséretet’.’ (íKor 4,5) Egy héttel Jézus születésnapja előtt ma felcsendül Gábriel angyal szava: Örülj! „Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! (...) íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd...” (Lk 1,28.31.32) De mi kinek tartjuk őt? Szentnek nevezzük, s az Isten Fiának? Pál ezért küldi áldását, mert csak Isten őriz minket hit által az üdvösségre, s így mindenkor örülhetünk! És: „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti telketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére!’ (iThessz 5,23) Benne teljesülnek be Isten ígéretei, s ő a végső beteljesedés előlegét is adja a Szentlélek adománya által, s mert aki „Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pecsétjével el is jegyzett minket..!’ (2Kor 1,21-22; lásd Ef 1,13-14) János nemcsak a Jordán partján látta az Isten Bárányát, hanem a mennyben, Isten trónusánál is. S csak ő, a Messiás méltó erre, mert: „íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét’.’ (Jel 5,5) A felmagasztalt Krisztus szereti gyülekezetét, a filadelfiaiakról csak jót mond, mert nem tagadták meg a nevét. És akinek van füle, ma is hallja meg, mit üzen az Úr Jézus a Lélek által: „Eljövök hamar: tartsd meg amid van, hogy senki el ne vegye koronádat. Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában..!’ (Jel 3,11-12) Jézus utolsó szava a Szentírásban ez: „Bizony, hamar eljövök!’ Legyen a mi válaszunk is: Marana tha!„Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20) „Téged kér szívünk, Jézus, jöjj! (...) / Ó, Jézus, hozzánk jöjj!”(EÉ 575,1) ■ Garai András IX0YC
