Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-09 / 49. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2012. december 9. *■ 7 ORDASSÉS PRÓNAY-DÍJ ► Egyházunk országos presbitériuma 2008-ban két díjat alapított. A kiírás szerint az Ordass Lajos-díj annak a felszentelt (aktív vagy nyugalomba vonult), feddhetetlen életű, magyar vagy külföldi lelkésznek adható, aki a magyar evangélikusságért kiemelkedően sokat tett. A Prónay Sándor-díjat azok a magyar és külföldi világi személyek kaphatják, akik kiemelkedő szellemi vagy anyagi támogatással állnak a Magyarországi Evangélikus Egyház mellett. Mindkét elismerés egy alkalommal egy-egy személynek ítélhető oda. Az idei esztendőben az Ordass-dí jat D. Takácsné Kovácsházi Zelma nyugalmazott lelkész, a Prónay-díjat pedig Benczúr László építész, az Északi Evangélikus Egyházkerület korábbi - ma tiszteletbeli - felügyelője vehette át az új zsinat első ülésszakának ünnepélyes nyitó istentiszteletén, november 30-án a budapest-fasori evangélikus templomban Gáncs Péter elnök-püspöktől és Prőhle Gergely országos felügyelőtől. Az alábbiakban közöljük Kézdy Edit Deák téri gimnáziumigazgató és dr. Fabiny Tamás püspök laudációját, valamint - szerkesztett formában - a díjazottaknak a kitüntetés átvétele után elhangzott rövid beszédét. Kézdy Edit laudációja D. Takácsné Kovácsházi Zelma tiszteletére D. Takácsné Kovácsházi Zelma 1930- ban született. 1948-tól ’53-ig végezte teológiai tanulmányait Sopronban, majd Budapesten. Mint női hallgatót diplomázás után nem szentelték lelkésszé. 1955-től az északi és déli kerületi püspöki hivatalokban kapott tisztviselői munkát. 1959-től a Deák téri gyülekezetben dolgozott lelkészi munkatársként, ahol dr. Kékén András vezetésével rendszeres közös olvasással, teológiai vitákkal készültek a szolgálatokra. Zelma néni gyermekbibliakörébe az egész városból vitték a szülők a gyerekeket. Felnövekvő tanítványaiból „munkatársi” kört nevelt. Ifjúsági óráit rengeteg egyetemista látogatta, az egyház pereméről érkezők is. Vallotta, hogy a teológia nem a lelkészek belügye, tanította, állandó olvasásra, gondolkodásra, párbeszédre késztette a laikusokat is. Nem ismert tabukérdést. A teológiai irodalmon kívül regényeket, drámákat, szociológiai, pszichológiai tanulmányokat dolgozott fel a fiatalokkal. Prédikációiban személyes, hiteles hangot ütött meg, és mindenkor azt kereste, hogyan adhat választ a Biblia a mai emberek létkérdéseire. 1982-ben avatta lelkésszé Káldy Zoltán püspök. 1990-től, a Deák térről való nyugdíjba vonulásától az Evangélikus Teológiai Akadémián tanított 20. századi teológiatörténetet, valamint hitoktatásgyakorlatot. 2001-ben avatták az akkor már Evangélikus Hittudományi Egyetem nevet viselő intézmény díszdoktorává. Hallgatóival számos 20. századi teológus munkásságát ismertette meg. Bultmann, Tillich, Kierkegaard, Stauffer, Solle, Theissen írásaiba vezette be teológus és laikus tanítványait. Sok tanulmányt saját maga fordított le számukra. Szenvedélyesen művelte, műveli a teológiát, és az őt foglalkoztató kérdésekbe beavatta mindenkori tanítványait. Bátor, őszinte, kritikus, aktuális teológusi látásmódot közvetített számukra, amelyen keresztül mindig izgalmas, életközeli, nyitott és progresszív tudomány maradhat a teológia. Lelkészek, hitoktatók és nem lelkész értelmiségiek a mai napig felkeresik otthonában, ha tanítási, prédikációs tanácsokra, olvasnivalóra vagy „csupán” tartalmas beszélgetésre vágynak. Mindannyiunk nagy öröme, hogy miután élete során sokszor került hátrányba az egyházban azért, mert nőnek született, a Reformáció és nők évében első női lelkészként Zelma néni részesül az Ordass Lajos-díjban. Annyit mondhatok: nagyon meg vagyok hatva. Az értesítéskor is így éreztem, a díj maga is meghat, az előbb hallott laudáció is meghatott. Ordass Lajost gyerekkorom, tizenhárom éves korom óta ismertem. Mondhatom, hogy ez inkább személyes és szubjektív kapcsolat volt, és számomra ő igazi lelkész volt. Az ember gyerekként a konfirmációi oktatáson találkozott először parókus lelkésszel - addig a hitoktatók tartották az alkalmakat. Én nagyon sokat kaptam Ordass Lajostól: a teológia iránti érdeklődést és a bibliatörténeti, kritikai közeledést tőle tanultam konfirmációi órán és az istentiszteleteken. Soha nem volt problémám a bibliakritikával, mert az ő szavai tizenhárom-tizennégy éves koromban úgy mutatták be, úgy éreztették velem a Biblia keletkezését, ahogy azt én tanulmányaimban megerősödve azóta is láttam. És ezért soha nem gondoltam, hogy a Biblia valahogy csak úgy leszállt a mennyből, hanem ahogy ő érzékeltette: gyülekezetben, közösségben keletkezett, és sok esetlegesség van benne. Egy esti prédikációban mondott erre egy példát. Az Apostolok cselekedeteiből Pál szavait vette elő, aki Jézust idézte a „jobb adni, mint kapni” gondolattal. Felhívta a figyelmet, hogy ez egy olyan logion, olyan mondat, amely nincs benne az evangéliumokban. És ki tudja, még hány olyan mondata volt Jézusnak, amely „menet közben” valamiképpen elhullott! Ez a példa ténylegesen megmutatta számomra a Biblia születését. Még egyet hadd mondjak. Abban az időben, amikor a teológiára készültem - ahogy Kézdy Edit az előbb a laudációban elmondta -, nem nagyon szerették ott a lányokat. Sőt az akkori dékán úgy határozott, hogy egyetlenegyet sem vesz fel. Az édesanyám sem akarta, hogy a teológiára menjek. Azzal akart visszatartani, hogy kijelentette, nem ad hozzá pénzt, éljek meg Sopronban, ahogy tudok. Elmentem Ordass Lajoshoz, aki azt mondta: „Nyugodtan jelentkezzél, iratkozz be, majd én gondoskodom ösztöndíjról.” 1948 nyara volt' Azóta gondolkodtam arról, vajon ő akkor tudta-e, hogy mire én az évnyitóra mennék, addigra már nem ugyanaz lesz az ő számára a helyzet. De az tény, hogy egyértelműen mellém állt, és egy pillanatig nem beszélt arról, hogy egy ilyen nehéz helyzetben éppen egy nőnek nem kellene a teológiára mennie, hanem egyértelműen azt mondta, hogy „remélem, áldás leszel egyházunk számára” Szeretnék az lenni, az maradni, és köszönök szépen mindent. Fabiny Tamás laudációja Benczúr László tiszteletére Benczúr László templomépítői munkássága és a Magyarországi Evangélikus Egyház érdekében végzett sok évtizedes hűséges tevékenysége ismert a jelenlevők előtt. A kitüntetett 1943. szeptember 6-án született Budapesten. Édesapjától, a kitűnő teológustól és nagyszerűen szervező lelkipásztortól nemcsak nevét és későbbi hófehér haját örökölte, hanem annak mély emberségét és szelídségét is. 1967-ben szerzett diplomát az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Építész tervezői munkája mellett tagja a Magyar Építészek Szövetségének, megválasztották a Budapesti Építészkamara elnökségi tagjának, több éven keresztül oktatott az Ybl Miklós-főiskola tervezési tanszékén, részt vett a főiskolát végzettek posztgraduális képzésében és tervpályázatok zsűrijében. Munkái között szerepelnek autószalonok, irodaházak, ipari épületek, színház - és kiállítási termek. Szakmai kvalitásairól számos világi kitüntetés tanúskodik: Ybl-díj (1989) • Budapest Főváros Építészeti Nívódíj (2001) ♦ Figyelő Építészeti Díj (2001) ♦ Csonka Pál-emlékérem (2002) • Építőipari Nívódíj (2002) ♦ FIABCI-díj (2002) • Europa Nostra Díj (2003). Szakmai elhívatásának és egyházunk iránti elkötelezettségének gyújtópontjában egyházi építészete áll, melynek jelentősebb állomásai a következők: Evangélikus missziói otthon - Balatonszárszó ♦ Evangélikus püspöki hivatal - Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor • Református-evangélikus templom - Budapest, Németvölgyi út ♦ Evangélikus templom - Zomba ♦ Evangélikus templom - Kemenespálfa ♦ Evangélikus templom - Balatonfüred • Evangélikus templomegyüttes - Budapest, Kék Golyó u. ♦ Evangélikus templom - Szarvaskend ♦ Evangélikus templom - Encs • Nyugdíjas evangélikus lelkészek otthona - Budapest, Hűvösvölgyi út ♦ Ökumenikus központ - Budapest, Lágymányos. Egyházkerületi felügyelőként - amely tisztséget két cikluson keresztül töltötte be -, valamint egyházunk építés- és ingatlanügyi bizottságának tagjaként ezeken kívül is sokat tett épített örökségünk megőrzéséért és gyarapításáért. Szakmai tevékenysége mellett mindig szívügyének tekintette az egyház lelki épülését. Alázatára jellemző, hogy miután életkora miatt újabb országos vezetői ciklust már nem vállalhatott (ugyanakkor az egyházkerület közgyűlése közfelkiáltással tiszteletbeli felügyelőnek választotta), a kis budakeszi leánygyülekezetben vállalta el a gondnoki tisztséget. Közös gyülekezetlátogatásaink során híressé vált egy gesztusáról. Alaposan átgondolt köszöntő szavai végén felmutatott egy kis Újszövetséget, e szavak kíséretében: „Ezt az Újszövetséget 65-66... 69 évvel ezelőtt kaptam, amikor megszülettem, édesapám legkedvesebb teológiai professzorától, Járosi Andortól Kolozsváron.” Majd egy - tudatos keresés nyomán kiválasztott - bibliai igét olvasott fel. Ezt teszem én is, jóllehet ama Újszövetség felmutatása nélkül: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent!’ (Mt 5,8) Kedves testvérek! Elnöktársammal, dr. Fábri Györggyel és egyházunk egészével együtt úgy gondolom, hogy a 2012. évi Prónay Sándor-díj méltó kezekbe kerül. Megilletődve állok itt, ebben a templomban ez előtt az oltárkép előtt, amelyet Benczúr Gyula festett. Nagyon meglepődtem, amikor meghallottam a hírt, hogy az idén én kapom a Prónay Sándor-díjat, és így a soproni líceum, a Kaláka együttes, dr. Boleratzky Lóránd és Polgár Rózsa után az én nevem kerülhet ennek a sornak a végére. Biztos vagyok benne, hogy nem az én érdemem. Nagyon szeretem ezt az egyházat. Ebbe az egyházba születtem bele, ebben az egyházban élhettem az életemet idáig, és remélem, hogy ezután is itt élhetem, halálomig. A szeretet mindig szolgálattal jár. A szolgálat pedig mindig lemondással és áldozattal. Mert szolgálat nem létezik áldozat és lemondás nélkül. Ha az ember szeretetből szolgálatot vállal, akkor le kell mondania anyagi javakról, le kell mondania hasznos, másra fordítható időről, sok esetben családi és baráti együttlétekről és sok minden egyébről, hogy a vállalt szolgálatot tisztességgel elvégezhesse. Ez természetesen nem könnyű. A lemondás sokszor belső viaskodással is jár. Sokszor úgy érzi az ember, hogy nem alkalmas a szolgálati feladat elvégzésére, vagy nincs ereje hozzá. Én ilyenkor mindig az Úristenhez fordultam imádsággal, és az Úristen mindig - igen, mindig - adott erőt ahhoz, hogy a szolgálatomat tisztességgel elvégezhessem. Sokszor aggódtam, és most is aggódom az egyházamért. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy ha mindannyian szeretettel, imádsággal fordulunk az Úristenhez, akkor ő - ahogy személy szerint engem is megsegített, és mindig adott erőt szolgálataim végzéséhez - meg fogja segíteni ezt az egyházat is. így aztán nem tudok mást mondani, mint azt, hogy egyedül az Úristené a dicsőség. És ha már Püspök úr említette a kis Újszövetségemet, igaz, hogy most nem köszöntőt, hanem köszönetét mondok, azért mégiscsak elhoztam magammal ezt a Járosi Andortól több mint hatvankilenc évvel ezelőtt kapott Újszövetséget. Végül egy igét is választottam erre az alkalomra, mégpedig Máté evangéliumából, a 11. fejezetből. Megyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és meglátjátok telketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (29-30. vers) Köszönöm szépen az egyház vezetésének és minden kedves testvéremnek ezt a kitüntető bizalmat. Erős vár a mi Istenünk!
