Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-12-02 / 48. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. decémbet 2. » 3 A kétszáztizedik ► Különleges története van az idén kétszáztíz éves múltra visszatekintő szar­vasi Vajda Péter Evangéli­kus Gimnáziumnak. Ám a november 24-ei ünnep­ségen nemcsak a múlt­idézés, hanem a jövőterve­zés is helyet kapott a gaz­dag programkínálatban. A békési egyházmegyei gyűlés 1802. május 19-én a szarvasi templomban határozott gimná­zium alapításáról. Az iskola - helyhiány miatt - Mezőberény­­ben kezdte meg működését. 1830-tól megromlott az ad­dig jól működő oktatási in­tézmény helyzete, és Szarvason mozgalom indult az áttelepíté­se érdekében. Ez négy évvel ké­sőbb vált lehetővé, mivel Tes­­sedik Sámuel iskolája meg­szűnt, épülete üresen állt, a gimnázium működtetésére pe­dig Bolza József gróf komoly adományt ajánlott fel. Az evan­gélikus egyház eladta a mező­­berényi épületeket, az értük ka­pott összeget fordították a szarvasi iskola fejlesztésére. Néhány év múlva a tanári kar nézeteltérései és a nem megfelelő vezetés a tanintézet hanyatlásához vezetett. 1843- ban Vajda Péter került az igaz­gatói posztra, aki intézkedése­ivel helyreállította az iskola te­kintélyét: megfelelően képzett és kiváló emberekből álló taná­ri gárdát toborzott, bevezette a szakrendszerű tanítást, könyvtárat szervezett, ösztön­díjakat alapított, megszüntet­te a testi fenyítést, nagyobb te­ret szánt a természettudomá­nyok tanításának, önképző tár­saságot szervezett. 1849-ben bekövetkezett halála nagy vesz­teség volt az iskola számára. Az 1948-as államosítást a szarvasi intézmény sem kerül­hette el, az idei tanév kezdeté­vel azonban ismét evangélikus gimnáziumként nyithatta meg kapuit, visszatérve a kétszáz­tíz éves gyökerekhez. A gimnázium aulájában ren­dezett múlt szombati ünnepsé­gen Kitajkáné Szántai Mária igazgató köszöntötte az egybe­gyűlteket. Szabó János iskola­lelkész nyitóáhítata után dr. Kutas Ferenc helytörténész, nyugalmazott gimnáziumigaz­gató, Koszorús Oszkár nyugal­mazott egyházmegyei felügye­lő és Pécsváradi Antal gimná­ziumi tanár iskolatörténeti elő­adásai elevenítették fel a múl­tat. Mindezt jól kiegészítette a Tusjak Lászlóné könyvtáros által készített, az iskola múze­umi könyvtárának anyagából válogatott kiállítás. Napközben a diákok sport­­versenyeken mérhették össze tudásukat a mezőberényi Pe­tőfi Sándor Evangélikus Gim­názium csapataival a Vajda Péter utcai sportcsarnokban. Délután az Ótemplomban ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát az intézményért. Igét Gáncs Péter, a Déli Egy­házkerület püspöke hirdetett. A nap az iskola tanulóinak gálaműsorával zárult. M EvÉlet-infó Talpra állni Lelkésziktatás Csorváson ► Régen várt pillanat érkezett el november 24-én, szomba­ton a Gerendás-Csorvási Társult Evangélikus Egyházköz­ség életében: kilenc év után Liptákné Gajdács Mária sze­mélyében ismét beiktatott lelkipásztor vezetheti gyüle­kezetüket. A zsúfolásig megtelt, tavaly belül szépen felújított csorvá­­si templomban előbb a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola gerendási ta­gozatának diákjai énekeltek. Gáncs Péter, a Déli Egyházke­rület püspöke a bibliaolvasó Útmutató aznapi igéje, Fii 4,6 alapján hirdette az igét. Ez a mai alkalom ajándék - emelte ki prédikációjában a püspök -, hiszen e gyülekezet­ben utoljára 1996-ban iktattak be lelkészt. Isten nem feledke­zett meg erről a közösségről, hiszen van valaki, aki oda­szánta az életét, pásztorolni szeretné a gondjaira bízotta­kat. Van esélye a két gyüleke­zetnek, bár sok minden segít­ségért kiált. Lábadoznak, gyó­gyulófélben vannak, de talpra akarnak állni. A Telekgerendáson is szol­gálatot ellátó Liptákné Gajdács Máriát Kondor Péter, a Kelet­békési Egyházmegye esperese iktatta be, majd a szép számban megjelent lelkésztársak igei bá­torítása hangzott el. A beiktatott lelki­­pásztor az Énekek éne­ke 1,3 alapján hirdette az igét: „.. .jó illata van olajodnak, neved, mint a kiöntött olaj..!’ Krisztus jó illata ki­tölti a rendelkezésre álló teret - mondta a lelkésznő prédikáció­jában -, és kétezer év után is ugyanolyan jó, friss. „Ez a szétáradó il­lat a lelkünket is betöl­ti, s ezt terjeszti miáltalunk is. Jézus Krisztus vezéreljen a cé­lig, s engem is vezessen a szol­gálatban” - kérte igehirdetésé­ben Liptákné Gajdács Mária. Az ünnepi alkalmat szere­­tetvendégség zárta. ■ Gajdács Pál Öntözőkannával, szivárvány alatt ► Meghitt, családias hangulatú istentiszteleten ünnepelte a kaposvári gyülekezet negyedik lelkésze, Pongrácz Má­té beiktatását november 24-én, szombaton. Az iktatás szol­gálatát Smidéliusz Zoltán somogy-zalai esperes végezte. A liturgiában közreműködtek az egyházközség teológus­hallgatói és a gyülekezet énekkara is. Az első prédikációt az új lel­kész közvetlen elődje, Szeme­rei János, a Nyugati (Dunán­túli) Egyházkerület püspöke lKor 3,6 alapján tartotta. Ige­hirdetése végén jelképes stafé­tabotként egy öntözőkannát adott át utódjának. Megtapasztalt csodákról tett tanúságot prédikációjában Pongrácz Máté a templomot megtöltő hallgató­ság előtt. Alapigéül az íMóz 9,16 ige­verset választotta. A megválasztott lelkész elmondta, hogy Istentől ka­pott jelet, és sze­mélyes megerősí­tést jelentett szá­mára az a szivár­vány, amelyet Kaposvárra va­ló érkezésekor látott. „Soha nem akarok semmi másról beszélni, semmi mást fontos­nak tartani, mint hogy Krisz­tusról beszéljek nektek” - fo­galmazta meg szolgálatának lényegét a beiktatott lelkész. Az ünnepi közgyűlésen el­sőként dr. Hári Tibor egyház­­megyei felügyelő mondott kö­szöntőt. A kaposvári presbité­rium nevében Sütő Zoltán másodfelügyelő szólt, a közös­ség tagjai pedig apró, jelképes ajándékokat adtak át Máténak. Dubovay Géza, a korábban itt szolgáló Dubovay Géza lel­kész fia az édesapja által írt imádságot nyújtotta át oklevél formájában. Utolsóként Szemerei János gratulált utódjának. Az öntö­zőkanna mellé még egy ültet­ni való növényt is hozott egy­kori hatodévesének, valamint családja ajándékaként egy hu­moros apróságokból álló „túl­élőcsomagot”. Az alkalmat záró szeretet­­vendégségen köszöntötte Má­tét előző szolgálati helyének, a nagyalásonyi egyházközség­nek a küldöttsége is. ■ Adámi Mária Határokat átívelő kapcsolatok Beszélgetés Adorjáni Dezső Zoltánnal, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökével- Milyennek értékeli Püspök úr a testvér-gyülekezeti kapcsolatokat az anyaországi és az erdélyi egyház­­községek viszonylatában?- Nagyon fontos, hogy az egyhá­zi munka minden területén jók és életképesek legyenek a kapcsolatok a magyarországi és az erdélyi magyar evangélikusság között. Ma a legfon­tosabb törekvéseink egyike visszaál­lítani, újra felépíteni azt az egységet, amelyet a történelem szétválasztott. A medreket ki kell szélesíteni, a gá­takat le kell bontani, hogy az élet vi­ze áramlani tudjon minden irányba. De a leglényegesebb az, hogy jó alapokra építsünk, ez az alap pedig az élő, egészséges gyülekezet. A gyü­lekezet léte határoz meg alapvetően mindent egyházainkban, mert mind az erdélyi, mind a magyarországi egyház a gyülekezetekből építkezik, igen fontosak hát a testvér-gyüleke­zeti kötelékek. A gyülekezeteink közötti kapcso­latok, úgy érzem, nem rosszak, de le­hetnének jobbak is. Sok helyen na­gyon jól működnek, de elsősorban, úgy látom, személyfüggőek. Ott mű­ködnek jól a partnerkapcsolatok, ahol lelkészek, presbiterek, egyház­tagok rendszeresen találkoztak, kiala­kult egyfajta szimpátia és barátság, személyes viszonyok, egyfajta való­ban mély keresztyén felelősségér­zet egymás iránt. Én konkrétan a magam gyülekeze­téről tudok beszélni, Kolozsvárról. Úgy érzem, a pilisi gyülekezettel szép és tartalmas kapcsolatot ápo­lunk, melyben fontos szerepe van a spontaneitásnak. Nem akarunk az együttműködésnek túlzottan hivata­los keretet adni, hanem élni szeret­nénk minden lehetősséggel, mely a minőségi kapcsolatépítést szolgálja. Amint említettem, beszámolha­tunk jól működő, de hűvös és jegelt kapcsolatokról is. Az építést azonban felülről nem lehet megszervezni, ki­kényszeríteni, nem is szabad beleszól­ni. Az egyházvezetésnek az a felada­ta, hogy segítse a kapcsolatfelvételt, támogassa a közös munkát ötletek­kel, és ha szükséges, anyagiakkal is. Élő és tartalmas együttműködéseket szeretnénk, ebben kell minden segít­séget megadni a gyülekezeteknek.- Sok erdélyi lelkész szolgál Ma­gyarországon. Mi a véleménye erről? Nem hiány óznak-e ezek a lelkészek Erdélyben?- Én személy szerint a történelmi Magyarország területeit, mint egy földrajzi teret, lelki, szellemi egység­ben szemlélem. Éppen ezért ha egy erdélyi lelkész szolgálatot vállal a Dunántúlon, a Dél-Alföldön vagy a tiszántúli részeken, azt nem tekintem idegen földnek. Az pont annyira a miénk is, mint az ott élőké. Pont annyira szívügyünk nekünk is Ma­gyarország minden szeglete és mind­az, ami ott történik, mint ahogy a magyarországi evangélikusoknak is szívügyük kell legyen az Erdély bár­mely szegletében történő esemény. Ez a természetes. Ha valaki nem így gondolkodik, akkor azt mondom, hogy a gondolkodása enyhén szólva hiányos és egyoldalú. Sajnos ezzel a fajta redukáló gon­dolkodással elég gyakran találko­zunk ma is. Ebben az értelemben so­kat tanulhatunk a zsidóságtól. Ők egymásról és a közös céljaikról soha semmilyen körülmények között le nem mondtak, akkor sem, amikor ezek elérése emberileg teljesen kilá­tástalannak tűnt. Önmagunkról, a hozzánk tartozó részekről tudatosan, netán önző érdekektől vezettetve lemondani nemcsak ostobaság, de bűn is. A politikai határok bizonyos szá­lakat és mély kötődéseket sohasem fognak felülírni. Hiszen a közös nyelv, a közös hitvallás, a történelem és a kultúránk összeköt bennünket. A politikai határ nem azt jelenti, hogy a lelkek között is határok húzódnak. Ha mi nem akarjuk ezt az egységet, természetesen elvághatjuk a lelki utakat is, és falakat építhetünk egy­más közé. De talán nem ez a cél. Én ezt így értékelem, és így érzem. Ezért nem tekintem azt hazaáru­lásnak és önmegtagadásnak, ha egy magyarországi lelkész Erdélybe jön. Erre van és volt példa bőven - főleg a második világháború előtt és azt sem tekintem árulásnak, önfeladás­nak, ha egy erdélyi lelkész átmegy, és valamelyik magyarországi kerületben szolgál, netalán Felvidéken vagy ép­pen Délvidéken, a Vajdaságban. Szerintem ez lenne a világ legter­mészetesebb dolga a mi egyházunk­ban, főleg akkor, ha az illető lelkész megmarad a szolgálatban, és megáll­ja a helyét tisztességgel, becsülettel, jó munkát végezve Isten dicsőségé­re és a gyülekezet épülésére. Egyébként az utóbbi időben nem olyan gyakori és nem annyira jellem­ző az erdélyi lelkészek elvándorlása. Szolgálnak erdélyi lelkészek Ma­gyarországon, de ezek egyrészt az el­múlt húsz-harminc évben átvándo­rolt, családegyesítés vagy a jobb élet reményében eltávozott lelkészek. Másrészt ők nem hagytak űrt maguk után azzal, hogy másutt vállaltak szolgálatot, ugyanis Isten bőven adott nagyon jó minőségű utánpót­lást. Egy fölöttébb reménykeltő új ge­neráció érkezett, amelynek a tagjai­val egységben ugyanazt az Urat, né­pet, nemzetet, egyházat szolgáljuk Erdélyben és a határon túl egyaránt. Egyébként hadd hangsúlyozzam: többen is Magyarországról jöttek át olyanok, akik ott végezték el a teoló­giai tanulmányaikat, vagy olyanok is, akik már rég át voltak települve. Őket is ugyanolyan szeretettel várjuk és fogadjuk, mint amilyen áldással bocsátjuk útra azokat, akik odaát vál­lalnak szolgálatot. Ez a fajta csere, ez a fajta ki- és be­vándorlás is erősítheti az egyházke­rületek közötti kötelékeket, de ugyan­úgy a testvér-gyülekezeti kapcsolato­kat is, hiszen egy-egy ott szolgáló er­délyi lelkész egészen másképp tekint ezekre. Azt se felejtsük el, hogy globális vi­lágban élünk, ahol a legtermészetesebb az, hogy fiataljaink idegen országok­ba, sőt más kontinensekre mennek ta­nulni, dolgozni. Közülük egyesek ha­zajönnek, mások végleg külhonban maradnak; de ugyanúgy azt is ta­pasztaljuk, hogy hozzánk is érkeznek ÉGTÁJOLÓ más országokból, más világrészekből és más kultúrákból - nevezetesen Amerikából is érkeztek lelkészek több évre szolgálni. Nem elszigetelt, fallal körülvett térség Erdély, ahova be- és ahonnan kimenni csak e falnak az át­törésével sikerülhet... Ebből a kommu­nista zártságot idéző gondolkodásból kell nekünk kitörni, és sok mindent át kell értékelni. Mint egyházvezető mindenképpen támogatom, hogy több-kevesebb időre jöjjenek-menjenek lelkésze­ink, és nagyon nyitottak vagyunk ar­ra is, hogy ne csak ösztöndíjasként ta­nuljanak itt a kolozsvári teológián magyarországiak, hanem maradjanak is itt. Tudjuk, hogy ehhez meg kelle­ne tanulni románul, de hát azért örömmel várjuk, ha jönnek, és ha van szolgálati lehetőség, akkor nagyon szívesen fogadjuk őket is. ■ EÉ Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Next

/
Thumbnails
Contents