Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-15 / 28. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 77. évfolyam, 28. szám ■ 2012. július 15. ■ Szentháromság ünnepe után 6. vasárnap Ára: 250 Ft „A roma atyafiak életében igen jelentős változás ez. Az volt már a megtérésük, hitre jutásuk is, ami azonban újabb súlyos kérdést vetett fel mindenki számára: miből éljenek meg ezután, ha már nem lehet úgy, ahogyan addig?” „Nyitott ajtót adtam eléd” !► 5. oldal „Mi siketek vagyunk: az érzelmi világunk, a lélek érzése és a vizualitás számunkra nagyon fontos. Örülünk, hogy most már a hallássérültekhez is eljuthat az evangélium.” Jelbeszélgetések a Reménység fesztiválon !► 7. oldal „Az alig kétszázezer főt számláló országban szinte kivétel nélkül mindenki keresztény. Balgán provokatív kérdésemre, hogy Szamoán mit csinálnak vasárnaponként az emberek, Susana csodálkozva felel: »Hát templomba mennek! Az a nap az Úré.«” New York - öt imanapon át !► 8-9. oldal Amikor a kevesebb nem több! ► 2. oldal Égtájoló dr. Fabiny Tamással ► 3. oldal Jézussalfutok !► 4. oldal Interjú Széli Bulcsú lelkésszel W 10. oldal Meddig sántikáltok kétfelé? ► 11. oldal Szól a harang! !► 13. oldal Luther Market - Egyházunk Üllői úti adminisztrációs központjának udvarán múlt pénteken ismét lehetőség nyílt „megízlelni” a Filadelfia Evangélikus Egyházközség szociális földprogramjának gyümölcseit (és zöldségeit). A nyírteleki lelki ébredés változatos eredményeiről riportunk az 5. oldalon. A tisztújítás zsinat által meghatározott rendjének megfelelően a Magyarországi Evangélikus Egyház mindhárom kerületében lezajlottak az egyházmegyei, illetve egyházkerületi szintű választások. Mint arról lapunk is folyamatosan tudósít, az egyházmegyei elnökségek tisztségviselőinek (esperesek, egyházmegyei felügyelők) többségét már be is iktatták. Legutóbbi lapszámunk idején azonban még csak a Déli Egyházkerület újraválasztott felügyelőjének - Radosné Lengyel Annának - a személye volt ismert. Időközben a másik két egyházkerületben is lezajlott a felügyelőválasztás, melynek eredményeként az elkövetkezendő hatéves ciklusban északon dr. Fábri György tölti be a felügyelői tisztséget (Egerszegi Béla felügyelőjelölt 25, míg dr. Fábri György 51 szavazatot kapott.). A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben az első választási forduló nem hozott eredményt. (Az ajánlások beérkezése után a jelöltséget vállaló Kissné Kárász Rózsa, Mészáros Tamás és Végh Szabolcs közül választhattak az egyházkerület presbitériumai.) A második fordulóban Mészáros Tamás 70, Végh Szabolcs pedig 38 szavazatot kapott, így az egyházkerület új felügyelője Mészáros Tamás lett. (A nyár folyamán mind a két új egyházkerületi felügyelőt tervezzük meginterjúvolni lapunkban.) Kompromisszum - mint erkölcsi magatartás Pátkai Róbert Kölcsönös engedmények alapján létrejött megegyezés - ez a latin eredetű kompromisszum szó jelentése. Tehát nem megalkuvást jelöl, hanem etikai töltésű kifejezés; arra utal, hogy a felek a cél vonzásában és a közérdek javára készek járható, közös utat keresni. És mivel az egyes embernek — éppúgy, mint a közösségnek - alkalmazkodnia kell a természeti, történelmi, szociális miliőhöz, vagyis érdekeit mások érdekeivel, céljait mások céljaival, elveit mások elveivel kell összehangolnia, sokszor a kompromisszum a közösségi élet egyetlen modus vivendije. Családi közösség, társadalmi élet, gazdasági együttműködés, nemzetközi politika nem képzelhető el kompromisszum nélkül. A fanatikus egoizmus, amely csak önérdeket lát, és a fanatikus idealizmus, amely csak a saját igazságot fogadja el érvényesnek, olyan szélsőség, olyan radikálisan konzekvens negatív magatartás, melynek képviselői - a pszichológusok szerint - ideggyógyintézetbe valók, ahol vigyáznak rájuk, és segíteni akarnak rajtuk. Ha viszont mindennapi emberek között élnek, esetleg magas hivatali, társadalmi pozíciókat töltenek be, akkor nagy tragédiák okozóivá válhatnak. A megoldást kereső ember belátja, hogy a kompromisszum a konfliktus és a tragédia elkerülésének sokszor egyetlen útja. Nekünk, magyaroknak kormányszinten, a pártok vonatkozásában, a határon túli magyar szervezetek életében, a nyugati szórványmagyarság összefüggésében éppúgy, mint egyéni életünkben, tudnunk kell, hogy a mi nemzeti vagy éppen személyes igazságunk semmilyen vonatkozásban nem különíthető el az egyetemes emberi igazság egészétől. Napjainkban fájdalmasan tapasztaljuk, hogy a határainkon túli szelektív jogérzékenység még mindig mennyire életromboló, és semmibe veszi az igazság egy és oszthatatlan valóságát. Tanúi vagyunk a nacionalizmusok sorozatos atrocitásainak, a kormányzati kompromisszumkészség, a közös megoldást kereső magatartás hiányának. Ezért nekünk következetesen vállalnunk kell az egyetemes emberi igazság, az emberi jogok minden mást felülíró fontosságát. Abba pedig sorsdöntőén beletartozik, hogy ha bennünket érnek jogfosztások, diszkriminációk, az eleve többet jelentsen számunkra magyar sérelemnél. A bárhol megsértett emberi igazság kapcsán hangsúlyosan részünk kell, hogy legyen a tiltakozó kiáltásban, a szellemi szolidaritás vállalásában. Ilyen nemzetpolitika és állampolgári magatartás a magyar sérelmek orvoslásához is kedvezőbb nemzetközi hajlandóságot tud ébreszteni. A humánum, a szolidaritás, az igazság, az erkölcs zsinórmértéke, a szellem és a szószék igaza már nem csupán fölöttünk lebegő eszmény és mérce, amelyet délutáni kávézás közben szóba hozunk, hanem a legreálisabb követelmény számunkra. Ez egyénileg azt jelenti, hogy gyarló világunkban csak a személyes vállalás és a felelősség ad értelmet és értéket a létezésnek, és válik társadalmat és nemzetet formáló erővé. Ha olyan büszkén beszélünk a természettudományok forradalmáról, vajon társadalmi és nemzeti adottságaink ismeretében milyen reális indokkal akarjuk hinni, hogy erkölcsi forradalom nélkül képesek leszünk élni és életben maradni? A kompromisszum - mint megválaszolásra és gyakorlati átültetésre szánt fogalom - nemcsak a szociológusokat és a pszichológusokat érdekli, hanem, érthetően, a keresztény teológiai etikának is fontos része. E helyütt aligha vállalkozhatunk másra, mint arra, hogy néhány gondolatot ragadjunk ki e problematikából, a megoldási kísérletekből, és a magunk számára levonjuk a gyakorlati tanulságot. A keresztény etika alapja az isteni parancs, amely feltétel nélkül követeli a szeretetet és az igazságot. Viszont mi képtelenek vagyunk kiegyenlíteni a szeretet és igazság elvi és gyakorlati ellentétét. De ha magában a parancsban nem lenne is feszültség, mi akkor sem tudnánk mást tenni - tudatosan vagy tudat alatti megkötöttségünkből eredően -, mint hogy ellene szegülünk Isten parancsának. Amikor elhangzik a parancs: „Tedd ezt!”- bennünk működni kezd valami engedetlenségi mechanizmus, és így felelünk: „Nem teszem’.’ A kérdésnek egy további tényezője a világban keresendő, az emberi miliőben. Ennek egészen más a szerkezete, mint a parancsé. Az egyik négyszög, a másik kör. Nem lehet a parancsot és a világot összeilleszteni. Vagy az egyiknek, vagy a másiknak törnie kell. A paranccsal szemben elhangzó szubjektív nem teszem mellett tehát ott van a világban benne rejlő objetív akadály: nem lehet. Végül a parancs betölthetetlenségének egyik oka az a szituáció, amelybe belekerülhetünk, s amelyből bűn nélkül, tehát az isteni parancs megszegése vagy elhárítása nélkül egyszerűen nem lehet kilábolni. Még világosabban: sok helyzetből nincs olyan kivezető út, amely bűn nélkül való lenne. Nos, ilyen körülmények között az ember töprengeni kezd: mit tehetünk? Három lehetőségünk van. Az egyik az, hogy halálosan komolyan vesszük Isten parancsát, és ennek következtében radikálisan szakítunk a világgal. Vállaljuk a mártíromságot vagy a remeteséget. A másik iehetőség, hogy komolyan vesszük a világot, és radikálisan szakítunk az Istennel. Vagyis azt tesszük, amit két évszázad sátános költői (Byron, Prevert, Carducci) romantikusan így fejeztek ki: emeld fel a fejedet, ember, nincs fölötted semmiféle parancsoló kényúr! Amit két évszázad filozófusai elméleti vagy történelmi indoklással hirdettek: ember, cselekedeteid mértéke nem lehet más, csak a magad érdeke vagy a veled együtt élők java - azt korunk embere romantika és filozófia nélkül gyakorolja: szakított Istennel, és ügyet sem vet parancsára. E két véglet, a világmegvetés és az Isten-tagadás között ott van számunkra a harmadik lehetőség is, s ez az etikai kompromisszum. Volt egy megoldási kísérlet, amely Ernst Troeltsch (1865-1923) nevéhez fűződik. Szerinte nem kell szakítanunk sem Istennel, sem a világgal, sem a kereszténységgel, sem az európaisággal. Nyugodtan választhatjuk a kompromisszumot, mert ha egy új tényezőt építünk bele a kompromisszum szerkezetébe - éspedig az időnek és a történetiségnek a tényezőjét -, akkor a kompromisszum nem jelent szégyenletes megalkuvást. Isten parancsának célja az, hogy megvalósuljon a történelemben az ő országa. Ezt a célt a maga teljességében mindig szem előtt kell tartanunk, de a történelmi lehetőséghez alkalmazkodva lépésről lépésre kell megközelítenünk. Ezt a teológiai érvelést kérdőjelezte meg Paul Tillich (1886-1965), aki ugyancsak sokat töprengett az időbeli lét problémái fölött. Szinte szenvedélyes haraggal bálványimádásnak nevezte ezt az optimista fejlődéshitet: „Fejlődés, végtelen fejlődés! Béke, béke az egész világon! Boldogság, boldogság mindenkinek! - mindig voltak prófétái ennek a bálványimádásnak, hazug próféták, akik ezt kiáltozták! És íme, mi történt?” Igen, azt történt, hogy a tudomány és a technika segítségével az emberiség valóban sokat fejlődött, előrehaladt, de nem Isten országa felé, hanem a teljes megsemmisülés felé. Mi már nem tudunk bízni az automatikus fejlődésben. Ebből a vázlatos ismertetésből nem tűnhetett ki kellő élességgel az, hogy korunk legáltalánosabb teológiai és erkölcsi kérdéséről van szó, amikor a kompromisszum lehetőségéről és etikai szükségességéről beszélünk. Naplók, regények, színdarabok viaskodnak vele. A gyakorlati választ esetenként kell megadnunk, igen sokszor nem kis vajúdással. A kompromisszum elkerülhetetlen az ember életében, de hozzá kell tennünk, hogy az igazi kompromisszumnak feltételei vannak. Az egyik az, hogy bár a közös jó érdekében az „élni és élni hagyni” alapján valamit feladok addigi merev álláspontomból, de soha nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a végső erkölcsi norma az isteni akarat. A kompromisszum másik feltétele pedig, hogy tekintetbe vegyük a felebarát érdekét. Soha nem szabad tehát kompromisszumot kötni a szeretet ellen. De ha kompromisszumot kötünk a szeretet jegyében, a közösen vállalt cél érdekében, akkor már szolidaritást vállaltunk egy közös vagy közössé vált ügyért. Témánk felvetése nagyon gyakorlati. Mindannyiunknak szinte naponként kell választ találnunk a kérdésre: mikor és miben legyünk engedékenyek, és mikor és miben legyünk hajthatatlanok? Adjon Isten nekünk bölcs hajlékonyságot minden dologban - a szeretet kivételével. A szeretet dolgában pedig adjon megalkuvás nélküli hajthatatlanságot. A szerző evangélikus lelkész, az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke (London)
