Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-11-11 / 45. szám

8 •« 2012. november ii. PANORÁMA Evangélikus Élet ŐSZI EGYHÁZI Nagyvárad ♦ Kétnapos ünnepség keretében adtak hálát a nagyváradi evangélikusok október 6-7-én a kétszáz éve újra­alakult egyházközségükért. A szombati ünnepi istentiszteleten, amelyen Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdette Isten igéjét, a zenei szolgálatok mellett könyvbemutatóra is sor került. Az év­fordulóra készítette el ugyanis a gyülekezet lelkésze, Mátyás At­tila A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története című kö­tetet, amely átfogóan, színes fényképekkel illusztrálva mutat­ja be a közösség életét a reformáció korától napjainkig. A vasárnapi úrvacsorái istentiszteleten folytatódott a meg­emlékezés és a hálaadás. Mátyás Attila prédikációja előtt és után Istent dicsérő zeneszámok és az evangélikus óvoda gyermeke­inek verses-dalos műsora hangzott el. Az alkalmat megtisztel­te jelenlétével és köszöntőt is mondott Magdó János, Magyar­­ország kolozsvári főkonzulja. Budapest-Cinkota ♦ Október utolsó vasárnapján a cinko­­tai evangélikus templom szószékéről Antti Rusama, Tapiola nyugdíjba vonuló lelkésze hirdette Isten igéjét. A két evangé­likus közösség között a testvérgyülekezeti kapcsolat immár ti­zenhat éves múltra tekint vissza, így nem véletlen, hogy Antti Rusama - feleségével együtt - a cinkotai testvérektől is szere­tett volna elbúcsúzni. A tapiolai gyülekezet új vezető lelkészét jövő év februárjában választják meg. Teológiai évei alatt Budapesten volt ösztöndíjas Juha Lassila, a helsinki egyetemi campus egyik lelkésze, akkor kötött barát­ságot Vető István jelenlegi cinkotai lelkésszel. Az október 28-ai istentiszteleten ő is jelen volt feleségével, Tuulival, aki többéves magyartanulás után szintén kiválóan beszéli nyelvünket, és a testvérkapcsolat kialakulása óta segíti a két gyülekezet közötti kommunikációt. Kárpátalja • A Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye lelkészi mun­kaközösségéből egy kis csapat október 17-én közösségépítő út­ra indult Kárpátaljára. A családtagokkal is kiegészült hétfős kül­döttség Nagydobronyban meglátogatta - többek között - a fo­gyatékos és árva lányokat befogadó Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthont és a SERO Alapítvány által létrehozott falumú­zeumot. Ez utóbbi épület ad helyet a helyi roma óvodának és egyéb, a cigányokat felzárkóztató tanfolyamoknak is. Az intézmény vezetője, Kupás Gizella komoly missziós munkát végez a cigánytáborban. (így nevezik arrafelé a falvak melletti cigánytelepeket, ahol akár háromezer ember is él ki­csiny, komfort nélküli, nyomorúságos házacskákban. Van, ahol víz sincs.) A Magyarországról jött lelkészek meglátogat­tak egy családot, ahol a családfő a Bibliából tanult meg olvas-Október a reformáció hónapja Vác ♦ A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Missziói és Evangélizációs Bizottsága minden évben más hely­színen rendezi meg az immár hagyománnyá vált missziói na­pot. Idén a Dunakanyar központjaként is ismert település, Vác adott otthont a rendezvénynek. Október 14-én, vasárnap dél­előtt a város templomaiban más-más vallású vendég igehirde­tők szolgáltak, többek között dr. Fischl Vilmos, a MEÖT főtit­kára, Nemeshegyi Zoltán baptista lelkipásztor, Pintér Imre, a pün­kösdi egyház alelnöke és Szeverényi János, egyházunk országos missziói lelkésze. Kora délután Csuka Tamásné református börtönlelkész ve­zetésével a résztvevők látogatást tettek a váci börtönben. Az in-Határtalanul Pozsony ♦ Szeptember végén Bogdányi Mária győri egyetemi lelkész szolgált a pozsonyi evangélikus templomban. Az anya­országi lelkipásztor nem először prédikált a szlovák főváros ma­gyar ajkú gyülekezetében: „Őt már gyülekezetünk lelki testvér­ként várja és fogadja. A szívünkben lakozik” - fogalmazott Gab­­ron Éva gyülekezeti tag. „Hálával tartozunk a Mindenhatónak, hogy anyanyelvűnkön hallgathatjuk vasárnaponként Isten igé­jét” - tette hozzá tudósításában. Az istentiszteletet, amelynek liturgiájában Ellacok Erika pozsonyi lelkész is részt vett, szere­­tetvendégség követte. A gyülekezet örömére az alkalomra Bogdányi Máriát elkísérte férje és négy gyermeke is. Révfülöp ♦ Osztrák, magyar és szlovén lelkészek találkoztak október 22-24. között Révfülöpön. A kétévente változó hely­színen megrendezett, német nyelven folyó konferencia a tapasz­talatcserét és a kapcsolatépítést szolgálja. A résztvevők előadást hallhattak ifi. dr. Hafenscher Károly tói az új liturgiával kapcso­latban. Koháry Ferenc, az összejövetelek egyik fő szervezője a misszió diaszpórahelyzetben bevethető eszközeiről beszélt. Az esti áhítatot Evelyn Bürbaumer szuperintendens-helyettes tartotta, a kővágóörsi úrvacsorás istentiszteleten pedig Otto Mes­mer őriszigeti (Ausztria) lelkész prédikált. A vendégek a három nap során kirándultak a Balaton-felvidéken, és megkóstolták a a környék borait is. ► Szeptember-október folyamán egyházunkban határon innen és túl, „berkeken belül” és testvéreinkkel közösen, ökumenikus keretek között egyaránt számos ünnepség­re, rendezvényre került sor. Az utóbbi hetekben szerkesz­tőségünk e-mailes postaládájába szinte kétnaponként érkeztek a tudósítások és a hálatelt szívvel írt beszámo­lók. Hetilapunk terjedelmi korlátái nem tették lehető­vé, hogy valamennyi írást eredeti formájában közöljük - azt sem szerettük volna azonban, hogy a feledés ho­mályába vesszenek ezek az események, amelyeket sok szervezőmunka és imádság előzött meg, majd az Isten áldása kísért. Az alábbiakban ezért - mintegy jelképes őszi „eseménykosárként” - ezekből a beszámolókból ké­szült összeállításunkat nyújtjuk át olvasóinknak. Boda Zsuzsa megbízott szerkesztő ni. A Kárpátalján töltött ötvenkét óra alatt a kis küldöttség ezen­kívül több bizonyságtételt hallgathatott meg, találkozhatott Hor­­kay László nyugalmazott református püspökkel, de ők maguk is szolgáltak a szerdai csendesnapon. OKTÓBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA „A reménység pedig nem szégyenít meg. ” Ünnepélyes Megnyitó Bp., október I. 18:00 Ökumenikus Missziói Nap Vác, október 14. Reformációi Gála Bp., október 21.17:00 Reformációi Istentisztelet Bp., október 28. 17:00 Reformációi Megemlékezés Bp., október 31. 16:00 http://www.meot.hu/ Tel.: +36 1 371-2690 Fax: +36 I 371-2691 E-mail:oikumene@meot.hu pl t T^yM 1 1 II ■ 1 ’-Ár 'xBÍ; Búi 'jwß 1 ;.® mi JL 1 ( enfi'VM« Ji/Metodista tézményben működő gyülekezet néhány tagja bizonyságot tett megtéréséről, életváltozásáról, majd a vendégek szolgáltak, élü­kön a MEÖT elnökével, Steinbach József püspökkel. A nap öku­menikus istentisztelettel zárult az evangélikus templomban. Az igét Steinbach József püspök hirdette, a záróáldást dr. Beer Mik­lós római katolikus püspök mondta, a liturgiában pedig az egy­házak jelen levő képviselői vettek részt. Dunavarsány • A Soli Deo Gloria Közösségi Ház adott otthont a MEÖT által szervezett női ökumenikus területi találkozónak ok­tóber 27-én. A nap témája A puritanizmus aktualitása a 21. szá­zadban volt. A P. Tóthné Szakács Zita, a MEÖT női bizottságá­nak elnöke által vezetett alkalom nyitóáhítatát B. Pintér Márta lel­kész, egyházunk női missziójának vezetője tartotta. Budapest-Budavár ♦ A Magyarországi Egyházak Ökume­nikus Tanácsa által szervezett reformációi istentiszteletet idén október 28-án a budavári evangélikus templomban tartották. A reformatus.hu által élőben közvetített alkalom liturgiájá­ban - a hagyományoknak megfelelően - a tagegyházak fő­pásztorai szolgáltak. Az úrvacsorái istentisztelet igehirdető­je dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke volt. Budapest-Fasor • A reformáció emlékére ismét 1517 méte­res futásra invitálták a VII. kerület evangélikus, református, bap­tista és metodista gyülekezetei, valamint a Pesti Evangélikus Egyházmegye a mozogni vágyókat október 28-án. A gyüleke­ző a fasori evangélikus gimnázium előtt volt, ahol többek kö­zött Novotny Zoltán sportriporter, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke, az alkalom fővédnöke köszöntötte az egy­begyűlteket. A futásra a közeli Városligetben került sor.

Next

/
Thumbnails
Contents