Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-28 / 43. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. október 28. » 7 BIBLIAVASÁRNAP Az én Bibliám ■ Dr. Varga Gyöngyi Most éppen a „munkabibliám” van előttem, miközben ezeket a sorokat írom. Szamárfülek hajolnak benne erre-arra, és könyvjelzők állnak ki belőle. Jó néhány lapja már külön életet él, a kötése is kilazult. Egyébként tele van aláhúzásokkal, színes ceruzás kiemelésekkel. A margón több helyen felkiáltójelek, csillagok. Mindez azt jelzi, hogy nekünk már van egy közös történetünk. Persze rendelkezem egy „prédikálós Bibliával” is: vele ki lehet állni az emberek elé, és nem esik szét. Sőt van „magyarázatos” és „Károli-fordítású” meg „revideált Károli-Bibliám” is, és néhány idegen nyelvű kiadás. De ez a szamárfüles áll a szívemhez legközelebb. Közel tizenöt éve tanítom már az Ószövetséggel kapcsolatos tárgyakat a hittudományi egyetemen, és azt kell mondjam, nem volt még olyan érzésem, hogy belefáradtam volna a Szentírással való foglalkozásba. Egy tankönyvet ennyi idő alatt már megunnak, lecserélnek a tanárok, hiszen haladni kell a korral, amely egyre modernebb „tudásapparátust” naprakész információkat igényel. Jó, hogy a Biblia a régi. Jó ez a maradandó állandóság. Persze újabb és újabb fordítások készülnek, szövegrevíziós munkacsoportokban dolgozunk azon, hogy a lehető legpontosabban sikerüljön visszaadni a héberül-görögül íródott eredeti bibliai üzenetet, és a kortárs bibliaolvasók is megértsék. Mégis: a Biblia mindeközben Biblia marad. Normát nyújtó tekintély és önmagával párbeszédre hívó útitárs. Sokféle ember mégis egészen egybecsengő tanúságtétele. Gyakran otthonosan ismerős, máskor egészen titokzatos világ. És ez nagyon jó így. A Biblia egyszerre a munkaeszközöm és érdeklődésem, kutatásaim tárgya. Használom, olvasom azért, hogy megértsem. Olykor küzdők a szövegével, töprengek azon, hogy mit is akar nekem mondani egy-egy nehéz igevers, máskor meg azon ámulok, hogy mennyi izgalmas felfedeznivalót kínál. A Biblia „vajúdó szöveg” - fogalmaz René Girard. Miközben érteni, értelmezni próbáljuk, egyúttal tükrözi, megmutatja saját emberi küszködésünket is. A szentírók olykor valóban keresik a megfelelő szavakat: istentapasztalataik, a megélt élmény jóval mélyebb, hatalmasabb, erősebb annál, mint hogy könnyedén szövegformába tudnák önteni. Ami végül segíthet: ha az elme és a szív, az értelem és érzelem együtt mozdul. Akkor ott találkozik a teológia mint ismeret és a teológia mint lelkiség. És azt hiszem, így szentelődünk meg apránként mi is a szent szöveggel való értelmes-érzelmes találkozás révén. A Biblia számomra nyitott könyv: azzal, hogy olvasom, hogy hallgatom az igét, a dinamikus, mozdító szó révén részesévé válók magam is a történetnek: Isten és ember közös történetének. Nem kívül vagyok tehát, hanem belül. Ez pedig összefügg azzal is, hogy a Biblia lassanként külső tekintélyből benső tekintéllyé válik számomra. Sokat gondolkoztam azon, miben tudnám megragadni az Ószövetség és az Újszövetség sajátos karakterét. Végül arra jöttem rá, hogy az Ószövetség valójában ráér. Közel ezer esztendő kellett ahhoz, hogy létrejöhessen ez a könyvgyűjtemény, amelyben különböző korokban, más és más helyzetben élő emberek hitvallásai, töprengései fogalmazódnak meg Istenről és a vele létrejövő kapcsolatról. Egy ezredév elegendő idő ahhoz, hogy a nagy témák, az életkérdéseink és a mindennapi, minket körülvevő világ jelenségei, megismerésünk tárgyai formát öltsenek a tanúk szavain keresztül. Engem újra és újra lenyűgöz az a témagazdagság, az a színes képi világ, amellyel az Ószövetség lapjain találkozom. Isten megszólít a prófétai üzenet által, amikor Jeremiás igával a nyakán végigsétál a városon. Közel jön hozzám egy zsoltárimában, amikor új hit születik a bajból kimentő Istenben. Aztán elidőzöm kicsit a Prédikátorral, amint az élet értelmén töpreng, és megkérdezem én is: mi újdonság a nap alatt? Olvasok vágyakozásról és szeretetről, féltékenységről, konfliktusokról és küzdelmes próbákról, szolidaritásról és sebezhetőségről, vétkekről, mulasztásokról és azok következményeiről, régi szokásokról és tétova reményről. íme, az Ószövetség „Istenbeszédének” gazdag tárháza. Az Újszövetség azonban mintha sietne. Csupán néhány évtized az az idő, amely alatt létrejöttek a levelek, az evangéliumok. A sürgetés hátterében a parúzia gondolata áll: Krisztus hamarosan visszatér, és eljön az új ország. Addig már nincs sok idő hátra, így csak a leglényegesebb gondolatok hangozhatnak el: útmutatások, bátorítások, intelmek. Hogyan éljünk, mit tegyünk? Mi a felelősségünk egymás iránt? Milyen lesz majd a jövő? Hogyan bírjuk ki a szenvedéseket, az üldöztetést? Hogyan látom meg Isten valódi lényegét Jézus arcán tükröződve? Valóban igaz, hogy amikor eljutunk a Bibliában a feltámadott Krisztusig, már semmi félnivalónk nem lesz Istentől? Végül még néhány személyes gondolat. A Biblia arról üzen nekem, hogy lehetséges a találkozás Istennel a hétköznapiban: éppen most, éppen itt. Ő a saját életünk „álruhájában” jön el hozzánk. Lényegében minden arra szolgál, az egész Szentírás azért adatott, hogy elvezessen bennünket az élethez. És a kegyelem mintái szépen, lassan, a szemünk láttára rajzolódnak ki a Biblia szövetén. Az első két lap a teremtésről szól, az utolsó néhány oldal pedig az új teremtésről. Közötte feszül a Biblia sokrétű üzenete, ott találkozunk a minket szólongató Istennel s a róla tanúskodó emberekkel. Ott feszül az eleje és a vége között - a borító kemény táblái közé kötve - az én életem is, teremtődésemtől, születésemtől a rám is váró új teremtésig, a nagyobb Élet valóságáig. Ez hát az én Bibliám. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense Reményik Sándor A fordító Károli Gáspár emlékezetének Alkotni könnyebb: a szellem szabad, A képzelet csaponghat szerteszét, Belekaphat a felhők üstökébe, Felszánthatja a tenger fenekét, Virágmaggal eget-földet bevethet, Törvénnyé teheti a játszi kedvet, Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad, S vakmerőn méri Istenhez magát... Az alkotás, jaj, kísértetbe is visz. A fordítás, a fordítás - alázat. Fordítni annyit tesz, mint meghajolni, Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni, Valaki mást, nagyobbat átkarolva, Félig őt vinni, félig vele menni. Az, kinek szellemét ma körülálljuk, A Legnagyobbnak fordítója volt, A Kijelentés ős-betűire Alázatos nagy gonddal ráhajolt. Látom: előtte türelem-szövétnek, Körül a munka nehéz árnyai: Az Igének keres magyar igéket. Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv Megcsendíti-e Isten szép szavát? És látom: győz, érdes beszédinek Szálló századok adnak patinát. Ó, be nagyon kötve van Jézusához, Félig ő viszi, félig Jézus őt, Mígnem Vizsolyban végül megpihennek, Együtt érve el egy honi tetőt. Amig mennek, a kemény fordítónak Tán verejtéke, tán vére is hull, De türelmén és alázatán által Az örök Isten beszél - magyarul. HETI ÚTRAVALÓ „Negyőzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval” {Róm 12,21) Szentháromság ünnepe után a 21. héten, amely egyben a reformáció hete is, az Útmutató reggeli és heti igéi alapján különleges harci, győzelmi himnusz zendül fel szíveinkben: „Erős vár a mi Istenünk, / Jó fegyverünk és pajzsunk.” (EÉ 254,1) Jézus s „az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, őrt áll, és megmenti őket” (GyLK 698,7) Járjunk tehát elhívásunkhoz méltóan a hit harcában! Isten örök élettel koronázza meg az állhatatosakat: „Akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul...” (Lásd Ézs 40,31; LK) Hegyi beszédében Jézus így magyarázza a Tórát: „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket..., hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra...” (Mt 5,44-45) A hit harcában ti: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben’.’ És ehhez hat védekező- és egyetlen támadóeszközt ajánl Pál: „Vegyétekfel... a Lélek kardját, amely az Isten beszéde’.’ (Ef 6,11.17) Luther ezt megerősíti: „Minden keresztyén fegyverezze fel magát. Hit- és tanbeli bizonyosságát alapozza meg úgy az Isten igéjéből, hogy ellenállhasson az ördögnek, s tudjon védekezni, mikor valaki el akarja téríteni; így segítse egyháza tanítását megvédeni és megtartani.”Biblia-vasárnap (is) az élet igéje áll előttünk, s amik őfelőle megírattak. Van tehát örök kincsünk! Pál heti igénk kérését így indokolja: szeretettel kell meggyőzni a gonoszt. „Nefizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó’.’ (Róm 12,17) Dávid újból megkímélte Saul életét, s kibékültek, mert ő beismerte:,Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam! Nem követek el többé ellened gonoszságot, hiszen drága volt előtted az életem ezen a napon’.’ (íSám 26,21) A reformáció négyszázkilencvenöt éve hirdeti: „...más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus’.’ (íKor 3,11) „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." (Zsid 13,8; LK) És: „A Seregeknek Ura velünk van, Jákob Istene erős várunk.” (GyLK 707) Kik is a boldogok? Jézus nyolcszoros üdvígéretén túl miénk a ráadás is: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és...”(Mt 5,11) Solus Christus - Egyedül Krisztus! Pál örömhíre: „Isten ingyen igazítja meg őket (a Krisztus-hívőket) kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. (...) Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm 3,24.28) Már az Ószövetség evangélistája ezt hirdette a Messiásról: „Igazságosan fog uralkodni a király...” (Ézs 32,1) S az Emberfia elfogatásakor is a rosszat jóval győzte le, a főpap szolgája levágott fülét megérintve „meggyógyította őt” (Lk 22,51). Isten az élők Istene, s halottainkra így emlékezzünk: Jézus a feltámadás és az élet! Az Jézus jó katonája, ki megerősödik „a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van” (2Tim 2,1), s aki vállalja a szenvedést is, és szabályszerűen küzd. És ezt is kéri: „Tarts meg, Urunk, szent igédben! // Úr Krisztus, láttasd hatalmad...” (EÉ 255) ■ Garai András
