Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-21 / 42. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. október 21. 13 Az egyház gyógyulásáért Októberben, a reformáció hónapjában világszerte megemlékezünk arról, hogy Luther Márton kiszögezte híres 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. E közel ötszáz évvel ezelőtti esemény mellett arról is szólnunk kell, hogy éppen ötven évvel ezelőtt nyílt meg a II. vatikáni zsinat. Vallom, hogy mindkét esemény az egyház gyógyulását szolgálta. Mert az egyház sokszor beteg. Mindenekelőtt hiányzik az „egész-sége” vagyis részekre van szakadva. Botrány, kóros állapot az egyházak megosztottsága! Pedig nem így született az egyház - olvassunk csak utána a cselekedetek könyvében, hogy az első keresztények mennyire „egy szívvel, egy lélekkel” voltak együtt. Amolyan gyerekbetegségként jelentkezett az egyházban az állandó követelődzés és uralomvágy. Középkorúan - azaz a középkorban - súlyos, hosszan tartó betegsége volt: bizonyos hatalmi téboly lett úrrá rajta, ám a jegyzet elején említett orvos, doktor Luther Márton kezelésbe vette. Némelyek szerint ez sokkterápia volt, mások úgy vélik, hogy a ke-Hogy foglalhatnám össze mindazt a rengeteg érdekes információt, amelyet az előadáson hallhattam két órán keresztül? Hogyan adhatnám át az előadó által megteremtett hangulatot ebben a néhány sorban, hogy a kedves olvasó is átélhesse, milyen az, amikor egy Pál apostolszerű zsidó ember Jézusért égő szívvel Pál apostolszerűen tesz bizonyságot arról, hogy Jézus mindenütt jelen van az Ószövetségben, kiváltképpen az ünnepekben? Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) ez év őszi, A zsidó ünnepek keresztyén jelentősége címet viselő előadás-sorozatának második alkalmát október 11-én rendezték egyházunk országos irodájának Üllői út 24. alatti földszinti termében. „Tanításon” vehettek részt az egybegyűltek - az előadás hirtelen megnyitotta a Szentírás olyan szakaszainak értelmét, amelyekről nem is gondolták, milyen hihetetlen nagy jelentőségük van. Összefüggéseket láthattunk meg, melyekbe beleborzongtunk - ezeket mindenkinek hallania, tudnia kellene egyházunkban -, amelyekből kiderült, hogy ott, akkor, több ezer éve, aztán a történelem folyamán mindig is, és itt és most bennünket is Isten Szentlelke hogyan kötött és köt össze Jézusban mennyei Édesatyánkkal és mindazzal, amit felőlünk megígért. Magam is sokat gazdagodtam, pedig zsidómisszióval foglalkozom, de amit itt hallottam, hát szóval... zelést soha nem szabad abbahagyni, különben a beteg visszaesne. Ezt követően is olykor fertőzést kapott, és bizony intenzív gyógymódra volt szüksége, mégpedig erős evangéliumi antibiotikum-kúrára. Volt, hogy elhanyagolta betegségét: lábon hordott ki kisebb lelki influenzákat, ám így talán környezetét is megfertőzte. Olykor külső hatások döntötték ágynak. Van, aki azt állítja: végelgyengülésben szenved. De hiszen nem olyan idős, még alig kétezer éves... Az örökkévalóság távlatai között ez igazán nem számít kornak. A Jelenések könyvében a feltámadott Jézus állapítja meg a diagnózist a beteg laodiceai gyülekezetről: „nyomorult, szánalmas és szegény vagy!”, majd ugyanő meghatározza a terápiát is: „Végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss!” Az evangéliumban számos történetet ismerünk arról, hogy Jézus beteget gyógyít. Hiszem, hogy a beteg egyházat is meggyógyíthatja. Amikor ő meggyógyít egy bénát, akkor előbb megbotránkoztató módon ezt mondja neki: „Megbocsáttattak Az előadót, Avi Snydert már jól ismerheti a tisztelt olvasó. A Zsidók Jézusért mozgalom magyarországi és európai szervezete vezetőjének az október 13-i, Deák téri országos evangélizáción elhangzott, magával ragadó tanúságtételét nem felejtjük el egyhamar. Ez alkalommal arról az utolsó nagy ünnepről szólt, amelyről 3MÓZ 23,33- 36 ír, és amely ebben az évben éppen nemrégiben fejeződött be (a hetedik hónap hetedik napjától hét napon át tartó emlékezés a pusztai vándorlásra). A sátoros ünnepről van szó, mely hihetetlen gazdagsággal bír. A zsidók ilyenkor pálmaágakból lombsátrat készítenek az otthonuktól egy kicsit távolabb - ahol ezt megtehetik -, de úgy, hogy az ágak között kitekintve lássák az eget. Ilyenkor arra emlékeznek, hogy negyven éven keresztül hogyan vándoroltak a pusztában, hogyan óvta őket az Úr, megadva nekik mindent, amire szükségük volt. Éjjel tűzoszlopban, nappal felhőben vezette őket az Isten, az ő jelenlétében, az ő védelme alatt haladtak. Ezért a szukkot ünnepe a Szentlélek ünnepe is. Ezt erősíti meg az az evangéliumi leírás is (Jn 7-9 fejezet), melyben Jézus a vak embert a Siloám tavához küldi, ahol a papok a sátoros ünnep utolsó napi szertartását végezték. A vizet sok-sok vödörrel innen merítve vitték a templomhoz, hogy meghintsék vele az oltárt. A víz patakokban folyt. Jézus pedig ezen az ünnepen az élő vízről beszél! a te bűneid!” Majd így szól hozzá: „Kelj fel és járj.” Jézus szava bűnvallásra késztet. Talán úgy, ahogyan Dietrich Bonhoeffer utóbb mártírrá lett teológus ír Etikájában: „Az egyház igehirdetése (...) nem volt kellően nyílt és meggyőző”; „ezért az egyház megvallja félénkségét, a nehézségek előli kibúvásokat, veszedelmes engedményeit”; „gyakran megtagadta őrállói és vigasztalói feladatát.” Bonhoeffer, az evangélikus lelkész a híveket a bűnvallók közösségébe hívja. Hiszem, hogy mi is és ma is meghallhatjuk: „Megbocsáttattak a te bűneid’.’És valósággá válik: „Keljfel és járj’.’ Vagyis van esély az egyház gyógyulására, köszönhetően az ötszáz évvel ezelőtti reformációnak és az ötven éve kezdődött II. vatikáni zsinatnak, legfőképpen pedig annak a Jézusnak, aki gyógyító orvosa protestánsnak és katolikusnak egyaránt. ■ Fabiny Tamás Elhangzott a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában október 14-én Nem véletlen az sem, hogy Péter a megdicsőülés hegyén (Mk 9,2-8), amikor meglátja Mózest és Illést, sátrat akar építeni. Nem egyszerűen arról van szó, hogy „hű, de jó nekünk itt lenni, nem akarok lemenni a démonoktól, bűnöktől és gondoktól megszállt völgybe”, hanem arról, hogy Péter felismerte: Jézussal itt a világ vége! Elkezdődött a messiási kor! Hiszen Isten van közöttük! Úgy, mint annak idején a pusztában, amikor vándoroltak, és a tábor közepén ott állt a szent sátor. Ez pedig mindig azt jelentette: velük az Isten, jelen van az Úr! De éppen ezért vagdaltak ágakat Jézus jeruzsálemi bevonulásakor is. Mert ez nem egyszerűen a tisztelet jelét mutatta, hanem azt, hogy végre itt az Isten köztük. Jelenti ez az ünnep az év utolsó aratásának hálaadó alkalmát, az életünk földi útjának ideiglenességét is; azt, hogy Isten összegyűjti és magához vonzza a népeket, emlékezteti a zsidóságot hitetlenségére és zúgolódására, melynek büntetése a negyvenéves pusztai vándorlás volt. S mindez rengeteg ó- és újszövetségi igével. De mindazt, ami elhangzott, nem lehet visszaadni... Aki teheti, hallgassa meg a tanítást az EBBE honlapjának hangarchívumában. És aki megteheti, jöjjön el a november 8-i alkalomra, melynek címe: Krisztus a páskavacsorában. Egészen biztosan magával ragadó lesz... ■ Endreffy Géza „Építsünk sátrat” A szukkot - az EBBE őszi sorozatának második előadása HAZATÉRÉS Napnyugta Letették mind a szerszámot. Nem zavarta egyiküket sem, hogy félbemaradt, hogy nem értek a végére. Ennyi volt mára. Lelkűk már előttük járt, rég megtette azt a pár mérföldet, mely elválasztotta őket otthonuktól. Gondolatban már ringattak, rendeztek, igazgattak házuk táján, s gyakran gyűrött ábrázatuk megigazításához már el sem jutottak... Hétköznapi határátlépések Soha nem találja a kulcsot. A női retikül fekete lyuk, valószínűtlenül elvesznek benne a holmik. Mire végre megtalálja, leizzad, hisz a lépcsőházban pár fokkal mindig melegebb van. A lépcsőházban, amelyet távollétében nem kis anyagi hozzájárulásával ilyen árnyalatú zöldre sikerült festeni, miután megbeszélték, hogy olyan árnyalatú sárga lesz. Matat. Szöszmötöl. Toporog a küszöbön. Az ádépés mindig nehéz. Küszöbön kívül kell hagynia munkahelyi magát. És jobbik részét kell elővennie. Honderű Otthon lenni a világban talán csak az tud igazán, aki nem átall mackónadrágban elmenni hazulról. Kényelmét globálisra terjeszti. Nemes egyszerűséggel belakja a világot. Rója saját kis köreit vidáman. Mindegy, mit visel. Mindenhogy önmaga. Tudja, miért van. Belesimul a létbe, mackóstul. S nemigen érdeklik messzi missziók. Háztáji piac A nehézség az ajtón való kilépéssel kezdődik: miután az ember magához tér, és sietve elkészül, kimegy a világba, ebbe a forgatagba. Cipeli tagjait, nyavalyáit. Viszi a portékáját, mit el-, illetve odaadhat másnak. És persze meg is tarthat magának. Viszi gondolatait, gondjait, kérdéseit, indulatait. Hasonló cipekedésben vannak amazok is a piacon. Tudják mind, verseny van. Alaposan ki kell pakolni, ügyesen kell tálalni. Közben rohan az idő, és rohannak a lehetőségek, tova. Egy jókora paradicsom meg nagy csattanással kenődik szét az aszfalton. Távolságok, távlatok Egy nyelvész ismerősöm világított rá, milyen érdekes, hogy otthon szavunk, amely távolra mutató névmásból alakult határozószó, mennyivel melegebb, kvázi „otthonosabb” mint a közeire mutató névmásból eredő itthon. Közel és távol tehát igen relatív fogalmak. Különben is, nincs már az a távolság, mely el nem érhető az ember számára. Megnyíltak az országhatárok. Akár kontinensről kontinensre röpködhetünk. Mi több, az űrutazás is egyre otthonosabb. Mégis, jöhet bárhonnan az ember, mikor meglátja faluja tornyait vagy városa gyárkéményeit, akkor történik valami. Megidézhetünk legendás hazatérőket: anyja ajkán szótlanul csüggő Petőfi, Lassie, ballagó katona, apja elé boruló tékozló. Könnyben úszó szemmel emlékezhetünk vissza az összeölelkezős jelenetekre. De még valamire emlékeznünk kell: a hazatérést szükségszerűen megelőzi egy döntés, hogy márpedig én hazamegyek. Odaát Az ember áll a háborgó habok előtt, s nem mer belevágni. Odaát kedves, mosolygós emberek. Kicsit néha önismétlők meg tán patetikusak, de látszik, igazságuk van valamiképpen. Hívják, bátorítják, mondják, ők is megúszták. Hogyan? Mintha elfeledték volna. Nem tudnak se úszóleckét, se mentőmellényt adni. De mondják, jó odaát. ■ - KANYIKA -HETI ÚTRAVALÓ „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben’.’ (Mik 6,8) Szentháromság ünnepe után a 20. héten az Útmutató reggeli és heti igéi Isten e három kérését három szóban is összefoglalják: „legyetek azért szentek”; az indoklás: „mert én szent vagyok”. (3MÓZ 11,45) Ezért éljünk, járjunk elhívásunkhoz méltóan - megszentelt életben! „Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8; LK) „A te országod, Isten, örökkévaló ország." (GyLK 775) S Jézus az örök élet fejedelme. Luther így tanít: „Szentnek kell lenned; csak ne gondold, hogy magadtól, saját érdemedből vagy szent, hanem mert tied az Isten Igéje. S a Krisztus igazított, szentelt meg, s adta neked a mennyet.” Jézus a farizeusok házassági elválásról szóló kísértő kérdésére a teremtéstörténetből (lásd íMóz 2,24) válaszol: „Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté. .. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza’.’ (Mk 10,7-9) Pál szent életvitelre int az Úr Jézus nevében: „Az az Isten akarata, hogy megszenteljetek... Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.” (iThessz 4,3.7) A mózesi törvények három főünnepet írnak elő Isten választott népe számára: a páska, a pünkösd ünnepét és a sátoros ünnepet. De mi megtartjuk-e a parancsolatot: szenteld meg az ünnepnapot? „Hat napon át végezd munkádat, de a hetedik napon nyugodjál... Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként!” (2MÓZ 23,12.14) S ez az Úristen színe előtt való megjelenést jelenti. Mózes bírákat állított a nép fölé apósa tanácsára: „Légy te a nép szószólója Istennél, és te vidd ügyeiket Isten elé!” Ebben is Jézus előképe volt. „De szemelj ki a nép közül derék, istenfélőférfiakat..., és tedd őket elöljárókká...” (2MÓZ 18,19.21) Az Isten döntését elfogadva Rebeka feleségül ment Izsákhoz: „Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette ó'í...”(iMóz 24,67) A Sínai-hegyről így kiáltott Isten Mózesnek: „...ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül... Papok királysága és szent nép lesztek’.’ (2MÓZ 19,5-6) Az Újszövetség népének pedig a kegyelem csodája által így adja tudtul Péter az Úr üzenetét: „Ti azonban választott nemzetség királyi papság szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe...” (íPt 2,9) A szentség látszatát akarták megőrizni, akik Jézust „vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehesséka húsvéti vacsorát”. (Jn 18,28) Mózes (lásd 5MÓZ 6,2) s a bölcs Prédikátor szerint is „...a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait...!”(Préd 12,13) Reformátorunk pedig minden parancsolat magyarázatát így kezdi: „Istent félnünk és szeretnünk kell!” (Kis káté) Te pedig kér(hete)d: „Taníts e földön szentül élni, / Istentől küldött Mesterem, / Embert szeretni, Istent félni, / Hogy életem boldog legyen!” (EÉ 458,2) Ámen. ■ Garai András
