Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-07 / 40. szám
2 -m 2012. október 7. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 18. VASÁRNAP - 3MÓZ 19,1-3.11-18 Az út szabályai Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, aki Krisztusban nekünk ajándékoztad a hit szabadságát és örömét, hallgasd meg egyházad imádságát! [Lektor:] Könyörgünk az egész egyházért, benne evangélikus felekezetűnkért. Cselekedd meg bennünk, hogy szavaink és mozdulataink az örök életre megváltottak reménységéből fakadjanak. Add, hogy parancsolataidban fölismerjük életünknek élhető medret adó szándékod, tápláld bennünk a reád hagyatkozó bizodalmas hitet. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk az általad teremtett világért, melynek jó rendjét mi, emberek egyre inkább káosszá romboljuk. Add, hogy felismerjük és meg is tegyük mindazt, amit a természeti és a lelki környezetszennyezés csökkentése érdekében éppen reánk bízol. Jézus Krisztusért kérünk... Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk hazánkért. Te gyújts világosságot a mindent átszövő bizonytalanság és tétovaság sötétjében, hogy egyre több honfitársunk különbséget tudjon tenni múlandó és maradandó értékek között. Add, hogy vezetőinket minden döntésükben az emberi tisztesség és becsület általad szívükbe írt törvénye vezesse. Jézus Krisztusért kérünk... Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik testi vagy lelki terhet hordoznak. Betegséget, nélkülözést, üldöztetést, magányt, gyászt szenvedő embertársainknak add meg azt, amire igazán szükségük van, leginkább pedig a hitből fakadó reménységet. Jézus Krisztusért kérünk... Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgasd meg, Urunk, földön küzdő egyházad imádságát! Add, hogy igéd naponként ízelítőt adjon a veled való közösség teljességéből, hogy a te szeretetedből fakadó szeretettel élhessünk embertársaink között Szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. SEMPER REFORMANDA „Valószínűleg igaz: ahol olyan gondos vezetése van a városoknak és a tartományoknak, hogy szegényházakat és kórházakat tartanak fenn, és vannak ott szakemberek, akik ápolják és gondozzák a betegeket, és ahol el tudják látni az összes beteget - amint azt elődeink a rengeteg alapítvánnyal, ispotállyal és kórházzal szerették volna elérni -, akkor ott nem kellene minden polgárnak a saját házában külön ispotályt fenntartania. Ez nagyon jó, dicséretes és keresztényi lenne. Ehhez mindenkinek illőképp bőkezűen kellene adakoznia, és különösen segítenie a felsőbbséget. Ahol ez nincs - és csak kevés helyen van így -, ott valóban a bajban az egyik a másikának legyen ispotályosa és ápolója az üdvösség és Isten kegyelme elvesztésének terhe mellett. Mivel ez Isten igéje és parancsa: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.« (Mt 22,39) És: »Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedj étek velük...« (Mt 7,12)” M Luther Márton: Elmenekülhetünk-e a halál elől? (Kovács Áron fordítása) Gyerekkorunkban sokat kirándultunk. Először vittek, aztán mentem magam is. Nagy utak emlékében két túravezető sejlik fel: Béla bácsi és Pali bácsi. Egyikük elöl ment, másikuk inkább hátul. Két nagy ember, akiknek csendes szolgálata sokunk életét terelte jó útra. A túrázás szabályait főleg tőlük tudom. A térkép és iránytű kezelését, hogy hidegben mit kell tennie az embernek, hogy a zsákba mennyi terhet tegyünk, és mit vigyünk magunkkal, hogyan öltözködjünk, hogy ki menjen elöl, és ki menjen hátul. A hosszú gyaloglásnak természetesen vannak olyan szabályai, amelyeket nem lehet tanulni, a test gyengesége írja azokat. Az izmok fájdalma, a lábak feltörése megmutatja a helyes tartást, és hogy milyen bakancsot kell húzni. Az útnak vannak szabályai. * * * Ebben az ószövetségi szakaszban is az út szabályairól olvasunk. Bár lehet az út fogalmát allegorizálni - amint ezt nagyon gyakran meg is tesszük, vallásokat, gondolati rendszereket is ráépítve -, itt a pusztai vándorlás praktikus szabályairól van szó. A szakasz kijelölői azért is hagyták ki például a romlott ételekről szóló szakaszt, mert mit lehet mondani a szószékről a gyomorrontásról? És nem gondoljuk azt sem, hogy ki kellene irtani azt, aki elcsap-Vallomással kell kezdenem. Néhány évvel ezelőtt sok fejtörést okozott volna e cikk megírása. Sokáig úgy tekintettem istentiszteleti életünkre s benne liturgikus rendünknek erre a tételére, mint egy nehezen megközelíthető vár bevehetetlen, meghódíthatatlan bástyájára. Nagy utat kellett bejárnom, mígnem sok-sok személyes élmény megtapasztalása által meggyőződtem a liturgia egyházi életünkben betöltött meghatározó szerepéről. Azóta is igyekszem a benne rejlő hatalmas lehetőségeket kibontani s a gyülekezetemben is kamatoztatni. Nagyon jó volna, ha az istentiszteletet a maga teljességében - az ige és a szentség egységében - ünnepelhetnénk, újra meg újra rádöbbenve arra, hogy az egyes liturgikus elemek önmagukban is hatalmas teológiai értéket hordoznak. Miközben egyre inkább elmélyedünk benne, hatalmas kincsekre, az egyetemes keresztyénség liturgikus kincseire lelhetünk, feledésbe merült mondatokra - melyek azonban az egyház tartópillérei -: a hitvallók fellegének bizonyságtételére. így már egészen más fénytörésben látom a Kyriét is, amellyel kapcsolatban számos kérdés és kétség foglalkoztatott. Hol a helye liturgiánkban? Mi a szerepe? Hitvallás? Bűnbánat? Vagy dicséret? Mígnem kikristályosodott az értelme. Az Istennel való kapcsolatunk e három fontos aspektusa egyaránt benne van. Nem más ez, mint a Krisztus imádása! Csak a Krisztus imádása! Ami azt jelenti, hogy egyedül őt vallom Úrnak, egyedül őt dicsérem, s egyedül hozzá könyörgök irgalomért. Mindaz, ami a keresztyént keresztyénné teszi, benne foglaltatik e két ja a hasát, mint ahogy ez a szakasz beszél erről. Másfelől az útnak valóban vannak szabályai. Ezek közül néhány igaz mindenféle útra. Például az, hogy a felebarátodat ne rabold ki, mert az csúnya dolog. Ennek a vándorlásnak legfontosabb szabálya az, hogy Isten vezeti a népet, a népnek pedig őhozzá kell igazodnia. Ez az út szabálya. # «f * Aztán később a gyaloglást a kerékpározás váltotta fel. Főleg egy ötszemélyes társasággal jártuk körül évente a Balatont, olykor még messzebb kerekeztünk. Míg a gyalogtúrák közösséget, csapatot teremtenek, a biciklitúrák idején emellett jobban megmutatkozik kinek-kinek egyéni karaktere. Ezt talán a gép teszi. Mert a kirándulás szabályait itt műszaki tudnivalók egészítik ki, és nem mindegy, hogy kinek milyen márkájú, minőségű, könnyedségű biciklije van. A kerékpártúra ugyanis kicsit verseny is. Természetesen itt is számít a csomagolás, a haladás sorrendje, a társ megsegítése, de már az is, hogy ki a gyorsabb, és hogy ki bírja jobban, ami száz kilométer után nagyon is fontossá válhat. Menet közben, mielőtt az elromolhatatlan kerékpárok megjelentek, magunk végeztük el az út közben adódó kisebb-nagyobb javításokat is. így aztán szépen megmutatkozott kinek-kinek jelleme, szóban: Uram, irgalmazz! Az övéi kétezer év óta így imádják Krisztust. A Kyrie olyan távlatot nyit meg előttünk az istentisztelet nagy „drámájában”, amely a különböző földi korokon átível. Épp ezért s ezáltal olyan közösség részesévé tesz, amelyet nem köt sem tér, sem idő - Isten gyermekeinek népes táborába vezet. Ebben a közösségben, ha testben nem is, de lélekben sokakkal találkozom. Először is a családomra gondolok. Nemcsak azokra, akik még élnek, hanem azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk. Az őseimre, akik közül többen az egyház szolgálatában állva énekelték a Kyriét. Elsősorban édesapámra, de nagyapámra is, akit bár személyesen alig ismertem, ám teológiai gondolkodása művein keresztül mégis hatott rám. Luther heidelbergi disputációjáról tartott, nemrég nyomtatásban is megjelent előadásának néhány sora idekívánkozik. Nagyapám idézi a római katolikus Hans Küngnek a Karl Barth gyászünnepsége alkalmából tartott rövid beszédét. Küng a szavait - visszaemlékezve a kor nagy teológusával folytatott beszélgetésre - Barth gondolataival zárta: „»Ha egyszer jő a nap, amikor Uram színe elé kell járulnom, akkor nem a cselekedeteimmel fogok jönni, sem a dogmatikaköteteimmel puttonyomban. Ezen az összes angyal nevetne. Nem is azt fogom mondani akkor, hogy mindig a jót akartam, és a hitem igaz volt. Akkor csak egyvalamit fogok mondani: Uram, irgalmazz nekem, szegény bűnösnek!« (...) Küng még hozzáteszi: »Ez a keresztyének közös hite.« Ámde ezt csak a kereszt alatt kaphatjuk meg. emberi kvalitása, személyes arculata. Az útnak vannak szabályai. * * * Az út fogalmának allegorizálását megteszi az Újszövetség is. Jézus nyilván nem praktikus gyaloglásról, túráról vagy közlekedésről beszél, amikor azt mondja, hogy keskeny út az, amelyet az őt követőknek járniuk kell. Azt is mondja, hogy azon kevesen járnak. Ha túl sokan vannak, akik azt mondják, hogy a keskeny úton járnak, annyira, hogy azt szélessé tapossák, akkor könnyen lehet, hogy az már nem is Jézus útja. Leginkább azonban az igaz, hogy Jézus keskeny úton jön felénk, egyedül, elhagyottan, meg nem értetten. Erre hív minket, amikor egymás felé indulunk, követve őt. Ennek az útnak egyetlen szabálya, hogy nem egymást, hanem őt kell követnünk. Ez az út szabálya. # * * Manapság mindezek mellett még autózom is. Itt nincsenek csapat formálta szabályok. A személyes kvalitásnak géparca van. Az autózás követeli a folytonos lelkiismeret-furdalást, hiszen aki autóba ül, az környezetszennyező, potenciális gyilkos, és még egy sor körülírható kárt okoz. Ezen a kereten belül próbálhat mindenki vigyázni az életre: az emberi életekre, az állatokéra, a termé-Mindenkor az evangélikus teológia és egyház legfontosabb feladata és szolgálata, hogy a keresztről szóló igét tanítsa és hirdesse.” Karl Barth a huszadik század teológiatörténetének meghatározó alakja volt. Sok mindent letett az asztalra. S hogyan vélekedett legfőbb művéről? „Nevetnének rajta az angyalok...” Az egyházat ugyanis nem ezek, sem semmilyen más emberi produktum nem tudja megtartani, csak az élő Úr bűnösöket megmenteni akaró s a kereszten célhoz érő irgalma és kegyelme. Amikor a Kyriét mondjuk, ezért könyörgünk. De lépjünk tovább. Ebben a közösségben találkozhatunk hitüket a múlt század ördögi rendszerének elnyomása alatt is megvalló püspökeinkkel, lelkipásztorainkkal. És Lutherrel, de a magyar reformátorokkal is, akik így énekeltek: „Mindenek meghallják, és jól megtanulják, / Kik a segítséget nem Istentől várják: / Nincsen Isten nélkül segítség és üdvösség!” (EÉ 322) Ez is igazi Kyrie-ének. De itt nem állhatunk meg. Még tovább kell lépni. Mert ebben a közösségben együvé tartozunk első, második századi eleinkkel is. Akik először imádták így az Urat. Akik igazán megtapasztalhatták a császárkultusz idején, hogy mit jelent a Krisztus-hitért szenvedni. Nekik nem kellett volna magyarázni Luther szavait: „Nem az a szenvedés, amit te annak gondolsz, hanem az a fájdalom, ami választásod, gondolkodásod és kívánalmad ellenére gyötör, mert ez a kereszt útja. Ekkor kövesd őt, ekkor légy tanítványa, mert ez az az óra, amikor Mestered jön hozzád.” Eleink egykor így vonultak inkább sötét katakombák mélyére, hogy az igazi Kürioszt imádják. Má-A VASÁRNAP IGÉJE szetére és persze a sajátjára, ha tud. Sokan versenyeznek az utakon. Azt lehetne mondani, hogy az autóközlekedést veszi körül a legtöbb szabály, de a külső szabályok és a gép adta korlátok között sokkal nagyobb a személyes szabadság, mint a túrázás vagy a kerékpározás idején. Nem kell ráhagyatkoznom senkire. Magam vagyok a magam szabályaival. Az útnak vannak szabályai. # # # Végül a legképtelenebb allegória: én vagyok az út - mondja Jézus. Tamás, a tanítványa akkor éppen a praktikus útról kérdez: merre indulunk? Erre Jézus azt mondja: én vagyok az út. Itt ér össze ez a mondanivaló. Isten előírja, hogy mit tegyenek a pusztai vándorlás során. Kövessék őt, hiszen ő a szent, legyenek ők is szentek. A szabályokat is ő írja elő. Jézus maga tűnik fel a keskeny úton. Nincsenek szabályok már, csak ő maga. Végül marad az örökkévalóság egyetlen útja: Jézus. Nincsenek szabályok, találkozás van, lépések egymáshoz igazítása, dinamikusan formálódó célok, az irgalmasság, a bátorság, az elköteleződés, az út értelmessége. Itt végképp nem vagyok magam. Mindent felölel, amit az útról tudok és tudnom érdemes. Ez az út vezet haza. Szabályok nélkül. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS sok pedig „dalolva mentek lángsírba” mert lelkűkben élt a bizonyságtétel, amely számunkra is megtartó erővé válhat: ha a császár vagy az épp aktuális nagyságok, politikai elit megkönyörül rajtunk, megmenekül az életünk. Ha a hatalom jóindulatát megnyerjük, akkor jobb lesz a sorunk, javul az „életminőségünk”. Akihez azonban az Úr jó és irgalmas, akin ő megkönyörül, aki nála talál kegyelmet, annak örök élete van. így érkezünk meg a lánc elejére. Ez a mondat végül összekapcsol az Újszövetség szerzőivel, Jézus tanítványaival s Pállal, a népek apostolával is, aki a iustita civilis értelmében sokszor bűnösnek találtatott, de coram Deo kegyelmet talált. Ő csak a megfeszített Krisztusról tudott. Mert az Isten előtti igazság csak a kereszt által lehet a mienk. így a mi Kyriénk forrása nem a császárkultuszban, hanem az Újszövetségnek ebben a bizonyságtételében keresendő. A Kyrie számomra ezért vált fontossá. Megtartó ereje van. Megerősít abban, hogy nem vagyok, nem vagyunk egyedül. Nyilván az előbbi felsorolás közel sem teljes. De jelzi, hogy nem velünk kezdődött a „történet” az egyetemes keresztyénség kétezer év óta tartó láncolatába kacsolódunk be. Együtt imádjuk az Urat a bizonyságtevők fellegével, hisz mindazok, akik a szívükben az üdvösség reménységét hordozták, így énekeltek: Uram, irgalmazz! Imádjuk hát mi is így a Krisztust! ■ Weltler Gábor, a Malomsoki Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze evangelikuselet.hu ■ Koczor Tamás Uram, irgalmazz!
