Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-09 / 36. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. szeptember 9. » 9 VÉD DIPLOMATA Emlékezés a Deák téren Rendhagyó egyháztörténet-óra ► A Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében gyűltek össze augusztus 30-án a meghívottak és az érdeklődők, hogy megemlékezzenek a svéd követségi titkár elkötelezett zsidómentő tevékenységéről. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE), a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Wallenberg Emlékbizottság szervezésében jött létre az emlékülés, melyet koszorúzás előzött meg a Szilágyi Erzsébet fasori Wallenberg-szobornál. Prőhle Gegely, egyházunk országos felügyelője, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a Wallenberg Emlékbizottság tagja beszédében rávilágított történelmi arcképcsarnokunk, illetve evangélikus arcképcsarnokunk színességére, jelentős személyiségeink életének ellentmondásosságára, megítélésük sokrétűségére. Az országos felügyelő szerint éppen ezért fontos meghatározni az értékjelzőket, azt, hogy mihez mérhetjük az életutakat, az emberi teljesítményt. Utalt arra, hogy Sztehlo Gábor evangélikus lelkész születésének századik évfordulója alkalmából ennek a feladatnak egyházi szinten három évvel ezelőtt eleget tettek. Sztehlo Gábor zsidókat mentett, később pedig, az ötvenes években felkarolta a rendszerből kivetetteket. Az egyháznak és az államnak egyaránt szüksége van arra, hogy úgy nézzen szembe a saját múltjával, hogy ne tagadjon meg belőle semmit - mutatott rá a helyettes államtitkár. - Wallenberg erkölcsi nagysága, bátorsága iránymutató. Az emlékülés alkalmas pillanat arra, hogy az egyház akár Svédországban, akár Magyarországon felidézze a múltat, szembenézzen azzal, hogyan is viszonyul a történelmi személyiségekhez, s ezzel töltse be irányjelző szerepét. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében hangsúlyozta a helymeghatározás fontosságát, mely egyházi és állami életünk lényeges vonása. Fontos, hogy helyet találjunk a svéd zsidómentőnek az emlékezetünkben. Wallenberg tette azt üzeni az utódoknak, „hogy az emberi méltóság, az ember személyazonosságának megőrzése minden körülmények között valami olyasmi, amire mi azt mondjuk, a krisztusi emberségből fakadó feladat, kötelesség” A református püspök a shalom szó jelentésének kibontásával zárta beszédét, melyet egyben kívánságként is megfogalmazott: „minden dolog az Örökkévaló Istentől elrendelt helyére kerüljön. Az Isten legyen Isten, az ember legyen ember, így tudjuk mindazt megtenni, amit tőlünk várnak.” Boda Anna, Svédország budapesti nagykövetségének tanácsosa köszöntőjében elmondta: Wallenberg Magyarország történelmének egyik legsötétebb korszakában azért jött Budapestre, hogy annyi zsidó életet mentsen meg, amennyit csak lehetséges. Munkálkodása több mint tízezer zsidónak jelentette az életet. Életét kockára tevő bátorsága példát mutat az utána következő nemzedékek számára is. Ameddig hátrányos megkülönböztetés, antiszemitizmus van a világon, addig Wallenberg munkája nem lett teljessé - állapította meg a tanácsos. lián Mór, Izrael Állam budapesti nagykövete beszédének középpontjába az emlékezést helyezte. Azok az emberek, akik zsidó embertársaik segítségkérésével szembesültek, válaszút elé kerültek. Akárhogy is döntöttek, válaszuk megváltoztatta az életüket. Akik megmozdultak a segélykérésre, azok nevét a túlélők emlékeikben őrzik. Nyolc évvel a második világháborút követően a zsidó állam megalapította Jeruzsálemben a Jad Vasem holokauszt-emlékközpontot, és 1956 óta tüntetik ki a Világ Igaza címmel azokat, akik a holokauszt idején zsidó embereket mentettek. Wallenbergen kívül több mint huszonháromezer ember részesült a Világ Igaza kitüntetésben. A cím adományozása párbeszédet jelent, és ez a párbeszéd hetven évvel a történtek után is tart. Az emlékezés a kollektív felelősségről szól, nem a bosszúvágyról. Emlékezünk, hogy ne ismétlődhessen meg a népirtás, sem a zsidósággal, sem más népekkel - hívta fel a figyelmet a nagykövet. A tanácskozást dr. Lackner Pál, az MEE országos programkoordinátora moderálta. A köszöntések után következtek az előadások. Martin Modéus svéd püspök előadásában bemutatta a svéd diplomata családi hátterét, és arról is szólt, hogyan gondolkodnak a svédek Wallenbergről. Álláspontja szerint nem az a legfontosabb, mit tett a svéd követségi titkár, hanem az, hogyan. A svéd állam sokáig csak a Wallenberg-üggyel foglalkozott, nem pedig a zsidómentő életével. A Wallenberg-ügy a svédek szovjetekhez való viszonyában meghatározó volt. Tipikusan svéd jelenség, a svéd kulturális élet vakfoltja, hogy Wallenberg spiritualitásáról, Istennel való kapcsolatáról hallgatnak a források. A svéd püspök előadását még két expozé követte, az egyik a zsidómentő szolgálat református vonatkozásait tárta fel, a másik pedig az evangélikus nézőpontot. Az előbbit dr. Horváth Erzsébet, az MRE Zsinati Levéltárának vezetője, az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnöke tartotta, az utóbbit pedig dr. Gombocz Eszter egyetemi oktató. A levéltárvezető ismertette a református egyház akkori zsinati és konventelnökének, Ravasz László püspöknek központi intézkedéseit, melyek meghatározták az egyház zsidómentő munkáját. Szót ejtett a Jó Pásztor Missziói Bizottság a Skót Misszió tevékenységéről. Soós Géza lelkipásztor életéből is felvillantott epizódokat, így a Raoul Wallenberggel közös mentőakciót, amely során életüket sem féltve mentettek ki zsidókat a hatalom kezéből. Gombocz Eszter az evangélikus egyház zsidómentő tevékenysége mellett a protestáns egyházak felelősségének kérdésével is foglalkozott. A fennálló rendszert, a zsidóságot sújtó rendelkezéseket az egyházak törvényesnek ismerték el, csak az 1941- es harmadik zsidótörvényt - a fajvédelmi törvényt - utasították el. A kikeresztelkedés, a keresztény egyházakba való betérés jelenthette a menekülés útját, ám a kereszüevelek zsidók számára való kiállítása ellenállást is kiváltott mind a zsidóság, mind a keresztény egyházak körében. A zsidóság életében 1944. március 19-e, a náci megszállás fordulópontot jelentett, de a kereszüevelek kiadásával kapcsolatos negatív, hátráltató hozzáállás sok esetben ezt követően sem változott. Az egyetemi oktató kiemelte a diakónia, á kórházak, Sztehlo Gábor és Kékén András aktív zsidómentő munkáját. (Kékén András, Sztehlo Gábor és Koren Emil evangélikus lelkészek a Világ Igaza címben részesültek.) Idézte azt az apostoli igét, mely az engedelmességről szól, és ebben a vészterhes időszakban is vezérfonalul szolgálhatott: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” Az egyházi és világi méltóságok részvételével zajlott tanácskozáson Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos zsoltárfeldolgozásokat adott elő, az emlékülést pedig Gáncs Péter, az MEE elnök-püspöke zárta egy svéd imádság felolvasásával. ■ Bállá Mária Nem működnek a közhelyek, ez a valódi történelem ismérve. Szeretjük a történelmi tablókat egyértelműen, véglegesen megrajzolni - így és így történt -, aztán lapozunk egyet, hogy tovább írhassuk és rajzolhassuk, megemlékezéseket tarthassunk, ahol elmondható saját véleményünk az adott történelmi szereplő szájába adva. A Wallenberg-konferencián az az érzésem támadt, hogy nem hagyja magát becsukni a történelemkönyv. Magyarország huszadik századi történelme olyan traumák sora, amelyek a közösségi lelki feldolgozóképességünket „kiakasztották” Túl sok minden és túl tragikusan történt ahhoz, hogy feldolgozható lenne a múlt század. Megakadt a torkunkon, és se előre, se hátra. A tragédiák a történelemben okok láncolatán át teljesednek be, nem véletlenül jönnek. Ezek megértése emelhet ki minket a patthelyzetből. A nagyon nehéz huszadik század legsötétebb időszaka a második világháború utolsó bő egy éve, a német megszállástól a szovjet berendezkedésig. Ki mit tett és miért - keveset, eleget, túl sokat? Nem tudunk felülemelkedni az objektív szemlélő magas perspektívájába, mert az események bennünk tovább élnek és hatnak. Budapest közepén, a Deák téren a gimnázium díszterme tökéletes helyszín, hogy két röpke óra alatt teljesen nyitott legyen a történelem, és kérdésként álljon előttünk a felelősség, a mi is történt. Ez Közép-Európa varázsa: pillanatok alatt kinyílnak a múlt mélységei, amelyek fölött ma élünk. A mélységek ugyanakkor megmutatják Közép-Európa átkát is, mikor sokadszor azt látjuk, hogy rendszerszinten mondott csődöt a társadalom. Kiszolgáltatott, alkalmatlan központi állam és szervezetek összeomlanak a teher alatt, az egyének pedig élnek és tesznek, ahogy tesznek. Vagy kalandosan emberiességből, hitből mentenek; vagy lőnek, kiabálnak, eltüntetnek, fenyegetnek. Keresztyének a legtöbb oldalon vannak. A konferencia két magyar előadása erősen különböző értékelést adott protestáns egyházaink szerepéről. Ami tényként kikristályosodik: minimális befolyásuk volt, és politikai súlyuk - a maihoz hasonlóan - kevés, a szándékaik a maihoz hasonlóan határozatlanok. Sokszor halljuk a múlttal való szembenézés szükségszerűségét, de a múlt hibái túlontúl hasonlítanak mai tetteink felemás, túlélő kompromisszumaihoz. Nem tudjuk kiállítani magunkról a bizonyítványt, nem mondhatjuk, mi történt volna, „ha én ott lettem volna”... A keresztyén hit rendszerszinten nem tudta megakadályozni a katasztrófákat a múlt században Európában. Erre évszázadok óta nem képes. Jó esetben nem okozza őket. Amit viszont tud, hogy a jót történetekben konzerválja, és ezeket a történeteket újramondja. Az emberek lelkiismeretére apellál sokszor - szemben az eszükkel és érdekeikkel. A dogma megkerülhetetíen tömörségével és igazságával őrzi a jó üzenetet, amelyhez felnőni maga sem tud, csak próbál, de elbeszéli a történeteit. Ha ebben az emlékezetben őszinte helye van az embermentés történeteinek, és kinyílik az ember és a tan az egyértelmű állásfoglalásra az ártatlan szenvedő mellett, akkor még mindig alkalmas az egyház a feladatára. A kudarcot és a felelősséget el kell tudni fogadni. Pszichés görcsként önmarcangolva benne ragadni viszont nem szabad. Rengeteg víz folyik még le a Dunán, mire a huszadik század tapasztalatait nagyjából feldolgozzuk, de közhelyek, indulatok, görcsök és érdekek helyett nyitottan az igazsághoz közeledni jó út. A Wallenberg-konferencia segített nem becsukni a történelemkönyvet, hanem továbbolvasva tanulni belőle. ■ Szabó B. András KISS TAMÁS FELVÉTELE
