Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-12 / 32. szám
4 ◄< 2012. augusztus 12. KERESZTUTAK Evangélikus Élet EtCetera Szarvason ► A Ví ziszínpadon koncertezett Pekka Simojoki és az EtCetera finn kórus július 26-án, csütörtökön este Szarvason. A gospel előtt a benkásoknak - vagyis a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda diákjainak - álcázott ótemplomi kórus lepte meg a vendégeket két - egy angol és egy magyar nyelvű - dallal. Figyelemre méltó a fejlődés, amelyen a kiváló szólóénekesekkel fellépő, kevesebb mint egy éve működő együttes átment, de láthatólag van bennük tartalék. Reméljük, még sokszor halljuk őket. „Tengerre!” Nyitott templom éjszakája Pusztaföldváron ► Az olimpia adta az ötödik nyitott templom éjszakájának témáját a Békés megyei Pusztaföldváron. Augusztus 3-án ugyanis az „Egy csapatban Jézussal” mondat jegyében nyitották ki a százéves templom kapuját a helyi gyülekezet tagjai, nem titkoltan missziói céllal. Pekka Simojoki néhány évet Afrikában töltött, ahol szülei misszionáriusként dolgoztak. Tizenöt éves korában került Európába, két-három év múlva itt, éppen rocksztárambíciókat dédelgető ifjúként futott össze Istennel, és azóta együtt lógnak világszerte. Az afrikai gyermekkor nem múlt el nyomtalanul, az ottani dallamok vissza-visszatérnek dalaikban, amelyeket angolul, finnül és afrikai nyelven adtak elő, de akár énekelhettek volna magyarul is, mert Pekka Simojoki kapásból mondott három olyan szót - viszi-víz, kesz-kéz, szarviszarv -, amelyet ha nagyon akarunk, elfogadunk hasonlónak, de kevés a mostanában elég ingatag lábakon álló finn-magyar rokonság bizonyítására. Ezen az estén búcsúzott az EtCeterától az együttes basszusgitárosa. Pekka Simojoki meg is jegyezte, hogy ennél szebb helyet keresve sem találtak volna az alkalomnak. ■ Babák Z Forrás: newjsag.hu Pekka Simojokival készült interjúnk a 12. oldalon A kezdőrúgást - a későbbi templomismereti totó megfejtői között kisorsolt focilabdával - Lázár Zsolt, a Nyugat-békési Egyházmegye esperese végezte el. A helyi Búzavirág népdalkor istenes népénekeit követően a békéscsabai Zenebarát Felebarátok tartottak zenés bizonyságtételt, melynek keretében virtuális hegymászásra hívták a gyülekezetét: műsorukban az Ó- és Újszövetség legfontosabb hegyeit mutatták be. Az este fókuszában ez évben is könnyűzenés istentisztelet állt, amelyen az esperes (képünkön) hirdette az igét. Péter vízen járásának története apropóján az egyházmegye lelkészi vezetője így lelkesített: „Jézus mindössze ennyit mondott a tizenkettőnek: Tengerre! És a tizenkettő elindult. Ha neked, testvérem, ma este vagy bármikor máskor azt mondja a Megváltó, hogy indulni kell, akkor ne késlekedj, indulj!” Az istentisztelet után rendhagyó orgonakoncert volt az akkor már félhomályban úszó templomban. Németh Gabriella előadóművész a száz évvel ezelőtt született Túrmezei Erzsébet evangélikus költőnő egyes egyházi ünnepekre, időszakokra írt verseiből adott elő, a versek között pedig Alföldi Csaba békéscsabai orgonaművész Zachov és Pachelbel korálelőjátékaiból és -variációiból játszott. Mindeközben számos játék, a templomtoronyban sportfotók felhasználásával kialakított meditációs ösvény és Somogyvári Imre bonyhádi gyülekezeti felügyelő gyűjteményéből válogatott bélyegkiállítás várta az érdeklődőket. A programot késő este közös gyertyafényes éneklés zárta. ■ -ó -ő -A KÖSZÖNET AZ ÖSSZEFOGÁSÉRT! Te meddig mennél el egy pohár vízért? Az Ökumenikus Segélyszervezet figyelemfelhívó és adománygyűjtő kampánya ► Az afrikai gyermekek világnapján, június 16-án indított adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet az 1353-as adományvonalon déletiópiai családok és gyermekek támogatására. A gyűjtés másfél hónapja alatt több mint harmincezer, egyenként kétszázötven forintot „érő” telefonhívás érkezett az adományvonalra. Ez mintegy hét és fél millió forint támogatást jelent. További egymillió forint érkezett a segélyszervezet támogatói körétől. A segélyszervezet a most összegyűjtött adományt is az ivóvízbiztonság fejlesztésére és az iskolás gyermekek támogatására fogja fordítani. Az Ökumenikus Segélyszervezet egy éve van jelen a déletióp térségben (Gayo településen), ahol mára megtisztított egy több ezer embernek és több ezer állatnak éltető vizet adó kutat (úgynevezett ellát), tanszeradományokkal látta el a helyi iskolát, továbbá több alkalommal és formában biztosított hónapokon át munkát a helyi lakosoknak. Ez év júniusában Kovács Kokó István jószolgálati nagykövet személyesen is csatlakozott a segélyprogramhoz, amikor Gayóba utazva a médián keresztül hívta fel a figyelmet a segítség szükségességére. Szemléletformálás köztereken A Magyarországon indított adománygyűjtő kampányhoz kapcsolódott a Te meddig mennél el egy pohár vízért? című figyelemfelhívó akció is, melynek keretében a segélyszervezet egy futópaddal jelent meg Budapest és az ország több pontján. A rendhagyó környezetben megjelenő sporteszköz segítségével kívánta szemléltetni, hogy egy déletióp lány, asszony napi tíz-tizenöt kilométert is megtesz gyalog, húsz liter vízzel a hátán, hogy a családjának legyen aznap vize. ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET HIA-HUNGARY A futópadon két, vízzel teli marmonkannával gyalogolva bárki kifejezhette az etiópok iránt érzett szolidaritását, az „út” végén pedig egy pohár vizet kapott. Az akció első állomásaként Kokó az Erzsébet téri Akvárium klubnál indította el a futópadot. Később a Zöld Pardonban adott koncertje előtt a Back II Black együttes frontembere, Bebe is csatlakozott a felhíváshoz. A budapesti helyszínek mellett a segélyszervezet megjelent akciójával Fonyódligeten, a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón is. Mindhárom helyszínen egymást váltották az önkéntes vízhordók, így pár nap alatt több mint ötszázan gyalogoltak a futópadon. A résztvevőkről gyaloglás közben fénykép készült, melyet a segélyszervezet Facebook-oldaláról megosztva még többekhez juthatott el az adománygyűjtés híre. Facebook-üzenetek A legnagyobb közösségi oldal a gyaloglós akció mellett is kiemelt szerepet kapott a kampányban: a Kokóék afrikai útjáról és az adománygyűjtő kampány további eseményeiről tudósító, folyamatosan frissülő facebook.hu/segelyszervezet oldal üzenetei közel félmillió emberhez jutottak el. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet köszönetét mond minden adományozónak, önkéntesnek, együttműködő partnernek és a média képviselőinek. Köszönet mindazoknak, akik az afrikai segélyprogram folytatásáért indított adománygyűjtés felhívását meghallották, és támogatásukkal hozzájárultak a szegénységben élő, súlyos napi gondokkal küzdő embertársaink életkörülményeinek javításához. N Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Összegzés dióhéjban • Több mint 30 ezer telefonhívás = 7,5 millió forint • További több mint 1 millió forintos adomány a támogatói körtől ♦ Több mint 500 önkéntes csatlakozó a futópados akcióhoz- az Akváriumnál- a Zöld Pardonban- a Szélrózsa 9. országos evengélikus találkozón ♦ Facebook- 320 új közösségi tag- 450 ezer megtekintés- 2000 megosztás HIRDETÉS Válogasson az első magyar platformfüggetlen online újságosstand kínálatából, olvasson számítógépen, táblagépen vagy okostelefononl DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát! www.digitalstand.hu Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is! f Álláspályázat - kőszegi szakképző iskola A kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium (9730 Kőszeg, Árpád tér 1.) pályázatot hirdet matematika-fizika vagy fizika-bármely szakos középiskolai tanári állás betöltésére, határozott időtartamra. Szolgálati lakást igény esetén biztosítunk. Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajzzal és oklevélmásolattal az iskola igazgatójánál lehet augusztus 17-éig. Tel.: 94/562-110, e-mail: igazgato@teki.sulinet.hu. Álláspályázat - fasori gimnázium A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21.) egyetemi végzettségű férfi testnevelő tanár jelentkezését várja. A pályázathoz csatolni kell:- önéletrajzot,- végzettséget igazoló okiratot, diplomamásolatot. Lelkészi ajánlás a pályázat elbírálásánál előnyt jelent. Csak a pályázatok alapján alkalmazásra elfogadott jelölteket hívjuk be beszélgetésre. A pályázatot kérjük augusztus 21-éig a hajdo.akos@gmail.com címre küldeni. Az állás elfoglalásának ideje: 2012. augusztus 27.