Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-01 / 26. szám
2 41 2012. jÚÜUS 1. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP - FILEM 4-16 Isten kettős kormányzása Oratio oecumenica Mindenható Urunk, Szentháromság egy igaz Isten! Áldunk és magasztalunk téged atyai jóságodért, megváltó szeretetedért és Szentlelked jelenlétéért! Fogadd kegyelmesen imádságunkat, amikor hálaadásunkat és könyörgésünket hozzuk eléd! Köszönjük, Urunk, a pihenés lehetőségét. Imádkozunk azért, hogy minél többen megtalálják a módját annak, hogy testileg és lelkileg töltekezzenek. Áldd meg a gyülekezeti és országos szervezésű táborokat, csendesheteket és konferenciákat, hogy felüdüléshez, lelki megújuláshoz segítsék a résztvevőket. Könyörgünk azokért, akiket az anyagiak hiánya akadályoz meg az ilyen alkalmakon való részvételben. Segítsd meg őket, és mutasd meg, mi az, amit mi tehetünk értük. Köszönjük, Urunk, a munka lehetőségét; azt, hogy tevékenyen tölthetjük napjainkat, és gondoskodni tudunk a ránk bízottakról. Adj kitartást és lelkesedést, hogy feladatainkat örömmel és eredményesen végezzük el. Imádkozunk azokért, akiknek az állása veszélybe került, és azokért, akik elveszítették a munkájukat. Segíts, hogy új helyet találjanak, de minket is indíts arra, hogy észrevegyük, mit tehetünk értük. Köszönjük, Urunk, a közösség lehetőségét; azt, hogy emberek vesznek körül bennünket, akiket szerethetünk, és akikkel törődhetünk. Hálásak vagyunk családunkért és gyülekezetünkért, amelynek tagjaival a rokonság vagy a közös hit fűz egybe. Imádkozunk gyermekeinkért, szüléinkért, nagyszüleinkért; az együtt átélt örömteli és nehéz helyzetekért. Könyörgünk gyülekezetünkért - azokért az alkalmakért, melyeket kisebb csoportokban tartunk, és az istentiszteletért, amelyen együtt van az egész gyülekezet. Köszönjük drága igédet, mellyel ma is szóltál hozzánk, és az úrvacsorát, mellyel megajándékozol. Add, hogy nyitott szívvel és hittel fogadjuk szavadat és bűnbocsátó jelenlétedet. Tekints ránk kegyelmesen, amikor bűnbánattal jövünk eléd. Igazad van, Urunk, amikor rámutatsz képmutató viselkedésünkre; arra, hogy másokban milyen könnyen észrevesszük és szóvá tesszük a rosszat, de a magunkét milyen könnyen elkendőzzük és kisebbítjük. Formálj minket úgy, hogy irgalmasabbak legyünk embertársainkkal, és szigorúbbak saját magunkkal, és így hitelesebb legyen keresztyén életünk. Segíts abban is, hogy elfogadjuk: a dolgok időnként nem a mi terveink szerint alakulnak, de ha a te akaratod valósul meg, akkor javunkra válnak. Engedj rácsodálkoznunk jóságod jeleire a saját életünkben és a másokéban is, és ébressz bennünk hálát. Könyörgünk azokért, akik nehéz helyzetben vannak; te légy a testi-lelki terheket hordozókkal, a magányosokkal, az idősekkel, a haldoklókkal, és adj nekik megoldást, útmutatást, megnyugvást. Bölcsességedre és szeretetedre bízzuk magunkat, mennyei Atyánk! Ámen. FIZESSEN E I Ö I APUNKRA! Pál apostol Filemonhoz írt, mindössze huszonöt versből álló levele nem véletlenül került az újszövetségi kánonba. Bár első olvasásra magánlevélnek tűnhet, az, amiről szól, sokkal több magánügynél. Nem az érintett személyek miatt, hanem az eset példaértéke miatt. A levél abba enged betekintést, hogy Pál miként értelmezte az egyházon belül követendő evangéliumi rendnek a közjoghoz való viszonyát. Onézimosz szökött rabszolga volt, akit elfogtak, és börtönbe zártak. Történetesen Pál is ott raboskodott. Az apostol a szökött rabszolgát megtérítette, és még arra is volt ideje, hogy - mai szóval - misszionáriussá képezze ki. Amikor Onézimosz kitöltötte büntetését, a római törvények szerint vissza kellett térnie gazdája házába. Az állami törvény szerint további sorsáról egyedül tulajdonosának, Filemonnak volt joga rendelkezni. Ha akarta, megbüntethette, ha akarta, eladhatta, de meg is tarthatta a szolgálatában. Filemon azonban régóta keresztény volt, sőt Pál a munkatársának nevezi. Köszöntő soraiból kiderül, hogy Filemon háza a gyülekezetnek is otthont adott. Ma úgy mondanánk, hogy Filemon a helyi gyülekezet vezető lelkésze volt. Ilyen értelemben - miként Pál utal is rá - az apostol egyházi elöljárója, felettese volt Filemonnak. De ugyanígy elöljárója és felettese volt a most már egyházi szolgálatban álló Onézimosznak is. A helyzetet éppen ez teszi érdekessé. Pál mint apostol - mai kifejezéssel: felettes egyházi hatóság - egyszerűen utasíthatná Filemont, hogy Jó néhány gyülekezetnek van saját temetője. Ahol pedig temető van, ott, ravatalozóra is szükség van. A ravatalozó nem valamiféle „technikai” helyiség, hanem első renden istentiszteleti hely. Ezért nem csupán használatba vesszük, vagy áldást mondunk. A püspök templomként szenteli fel, azaz elkülöníti az Istennek való szolgálatra. Ebben a szolgálatban segítségére van a helyi lelkész. Mivel azonban a ravatalozó a legtöbb esetben ökumenikus használatban van, jó, ha a más felekezetű papokat és lelkipásztorokat is bevonjuk az istentisztelet aktív szolgálatába (például igeolvasással, imádsággal stb.). A püspök a köszöntő, bejelentő mondatában már egyértelműen jelzi az alkalom lényegét: „Testvéreim..., felszenteljük az új ravatalozót, azt az istentiszteleti helyet, ahol a feltámadás és az örök élet evangéliuma szól az élőkhöz, akik elhunyt szerettüktől vesznek itt a földön végső búcsút.” A felszentelés nem vonható össze temetési szertartással, ezért jó, ha az alkalom szombaton, vasárnap vagy más olyan napon történik, amikor nincs búcsúztatás. Ezen az istentiszteleten különösen indokolt két „liturgikus kellék" használata: egyrészt a bevonulási kereszt, mely az első pillanattól kezdve meghatározza a Krisztus halálához való kötöttségünket, másrészt a húsvéti gyertya, amely jelképes erejével beleragyog a sokak által a sötétség birodalmának tartott temető és ravatalozó világába. Fontos, hogy az egész szentelési istentisztelet húsvéti karakterű legyen Onézimoszt bocsássa rendelkezésére, mert a jövőben ő akarja kijelölni szolgálati területét. Pál mégsem teszi ezt, mert tiszteletben tartja a római törvényeket. Ezért levelében udvariasan, mégis egyértelműen Filemon értésére adja, hogy Onézimoszt még egy ideig szeretné maga mellett tartani. De igényének csak akkor szerez érvényt, ha Filemon önszántából rendelkezésére bocsátja Onézimoszt, aki most már neki is testvére az egyház evangéliumi rendje szerint, de a világi jogrend szerint még mindig a rabszolgája, aki fölött csak ő rendelkezhet. Ugyanakkor Pál Onézimosznak is értésére adja - hiszen valószínűleg neki diktálja és vele is küldi el Filemonnak a levelet -, hogy bár gazdáját a hit szabályai szerint most már testvérének tekintheti, és gazdája is a hit szabályait követve testvéreként köteles bánni vele, de ez mit sem változtat a világi jogállásán: e szerint ő továbbra is rabszolga, és a világi rend szerint Filemon a törvényes ura, akinek joga van sorsa felől rendelkezni. Onézimosz nem közölheti Filemonnal, hogy mivel már ő is keresztény, nem tartja többé az urának, és nem teljesíti a parancsait. Pál arra inti, hogy továbbra is viselkedjen úgy, ahogy a rabszolga urával szemben viselkedni tartozik, de bízzon benne, hogy ura - aki keresztény - nem fog vele többé rabszolgaként bánni. De mindenképpen tartsa magát a világi törvényhez, és hagyja meg a döntés szabadságát Filemonnak, hogy kereszténnyé lett rabszolgájával a jövőben úgy bánjon, mint testvérével. Pál is reméli, hogy Filemon ezt fogja tenni, de- ezért jó, ha mellőzzük a temetési énekeket, és inkább énekeskönyvünk húsvéti fejezetéből válogatunk ide illőt. A liturgikus szövegek is így formálódtak egységes renddé. Már az introitus zsoltár keretverse is evangéliumi bejelentés. „így szól az Úr: halott voltam, de élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai’.’ (Jel 1,18) A zsoltár törzse (mellesleg Luther kedvenc zsoltára) a 118. zsoltár válogatott verseiből áll össze: „Nem halok meg hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit! Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak! Az Úr az Isten, ő adott nekünk világosságot. ...az Úr jobbja hatalmasan munkálkodik! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (17.19.27.15b.29) A Kyrie imádság Jézus szavaira emlékeztet, aki a templom (saját teste) lerombolásáról és három nap alatt való felépítéséről beszélt. Az első bibliai olvasmány a Jelenések könyvéből idéz (21,1-5), az örök város leírásából. Az új ég és új föld új világát tárja elénk, ahol Isten sátora az emberekkel van, és letöröl szemükről minden könnyet, hiszen fájdalom, gyász és halál nem lesz többé. Az evangélium Lázár és testvérei történetéből való (Jn 11,21-24). A kulcsmondat - Jézus szavaként - így hangzik: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha’.’ A megáldás rendje és tartalma hasonló a templomszentelés liturgiánem utasítja rá, mert ő is tiszteletben tartja Filemon szabadságát. Pál ezzel minden időben érvényes útmutatást ad: hívő keresztény hívő kereszténnyel szemben soha ne akarjon kiharcolni olyasmit, ami a világi jog szerint nem illetné meg, hanem csak az evangélium jézusi rendje szerint, a testvéri szeretet alapján lenne elvárható. Bízza a másik szabadságára, hogy a testvéri szeretet mértékével mér-e, vagy csak azt adja meg, ami a világi törvény szerint jogos. Másrészt Pál azt is egyértelművé teszi, hogy senki sem követelheti a világban betöltött státusának megváltoztatását arra hivatkozva, hogy ő keresztény. Keresztény volta senkit sem bátoríthat arra, hogy világi ügyei intézésekor a törvényesnél kedvezőbb elbírálásra tartson igényt. Sokan azt vallják, hogy a kereszténység a rabszolgatartó ókor társadalmi rendjét alapjaiban felforgató, forradalmi eszme volt. Ha csak a kereszténységnek az ókori társadalomra gyakorolt hatását nézzük, akkor joggal lehet így vélekedni. Nem vitatható, hogy a kereszténységnek döntő szerepe volt a rabszolgaság intézményének felszámolásában. De a kereszténység ezt nem úgy érte el, hogy a rabszolgákat szabadságuk kivívására bátorította volna. Az ókori rabszolgarendszert nem forradalom és nem a rabszolgák szabadságharca döntötte meg. Ellenben az egyre nagyobb számban keresztény hitre tért rabszolgatartók jutottak arra a hitbeli döntésre, hogy a rabszolgaság Isten teremtési rendjével éppúgy ellenkezik, mint ahogy ellenkezik a krisztusi szeretettel. Belátjához, ezért jelen ismertetőnkben az istentisztelet e szakaszára nem térünk ki. (A templomszentelésről szóló írásokban olvasóink erről már tájékozódhattak.) Érdemes azonban idézni az általános könyörgő imádság sorait. Ez az imádság ugyanis összefoglalja a legfontosabb gondolatokat, mondanivalókat, emberi vágyakat és Istentől való ajándékokat, amelyek a temetővel, életünk „átszállóállomásával” kapcsolatosak. Váljék ez a könyörgés akár meditációs anyaggá is számunkra:- A halandó ember vigasztalásra szorul. Hitet és vigasztalást kell kérnünk, hogy vigasztalan helyzetünket ne csak elviselni, de feldolgozni is tudjuk: „Mindenható, örök Isten! Hálát adunk, hogy megerősíted hitünket, megvigasztalod szívünket, és minden képzeletet meghaladó módon teljesíted kéréseinket.”- Isten Lelke ezt a nevet és jelzőt is hordozza a Szentírásban: Vigasztaló. Ezért kérjük a temetőben, a ravatalozó falai közt: „Jöjj, Szentlélek Isten! Tölts be erőddel, és újíts meg minket, amikor ezen a helyen hálát adunk! Jöjj, életnek Lelke, támassz fel minket a lelki halálból! Jöjj, Szentlélek, tölts be mindnyájunkat!”- Ahogy mennek az évek, öregszünk. Megújulni ideig-óráig tudunk, de lassan lejár a szavatosság, és mindannyiunknak véget ér a földi vándorút. Ezért kérjük a temetőben, a ravatalozó falai közt: „Jöjj, Szentlélek Isten! Szentelj meg minket, hogy az örök élet evangéliuma megújítsa szívünket, lelkünket és A VASÁRNAP IGÉJE ták, hogy keresztény ember sem keresztényeket, sem másokat nem dolgoztathat rabszolgaként. Ezért minden kényszer nélkül, szabadon döntöttek úgy, hogy a maguk portáján véget vetnek a rabszolgaságnak. Anyagi helyzetüktől függően, amint tehették, az illetékes hatóságnál szabadságlevelet vásároltak rabszolgáiknak. A házon belül szolgálatot teljesítő rabszolgákkal addig is családtagként bántak, a külső munkát végzőknek pedig bért fizettek munkájukért. Egy idő után a pogány rabszolgatartók kénytelenek voltak a keresztények példáját követni, mert felismerték, hogy a rabszolgamunka hatékonyságát tekintve nem versenyképes a fizetségért végzett munkával, így a kereszténység elterjedésével az ókori rabszolgaság békés úton szűnt meg. Az már egy másik történet, hogy a középkorban hatalmi pozícióba került és korrumpálódott kereszténység befolyása alatti területeken később hogyan jelent meg újra hol burkolt, hol nyűt formában a rabszolgaság. Arról viszont nem feledkezhetünk meg, hogy Luther - amikor Isten kettős kormányzásáról beszélt - valójában a Filemonhoz írt levél tanítását igyekezett a sváb parasztság és a földesurak viszonyára alkalmazni. így Pál és Luther tanítása együtt alkotja mai örökségünket, amelyhez nem szégyen, ha hűségesek maradunk, amikor a krisztusi szeretet törvényének és a világi törvénynek a metszéspontjában felmerülő társadalmi kérdésekkel szembesülünk. ■ Véghelyi Antal RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK elménket! Jöjj, Szentlélek, tölts be mindnyájunkát!”- A múlandóság s a halál átértékel dolgokat, eseményeket, emlékeket, kapcsolatokat. Ezért kérjük a temetőben, a ravatalozó falai közt: „Jöjj, Szentlélek Isten! Teremts köztünk egyetértést, és erősítsd meg a szeretet kötelékét, hogy Istennek tetsző legyen a hitvallás és minden imádság, mely ebben a házban elhangzik. Jöjj, Szentlélek, tölts be mindnyájunkat!"- A hiányérzet, a gyász fájdalma kikezdheti hitünket. A halál sötétje nem engedi jól látni az isteni valóságot. Ezért kérjük a temetőben, a ravatalozó falai közt: „Jöjj, Szentiélek Isten! Növeld hitünket, hogy a kereszt titkát megértve Krisztust hatalmasabbnak lássuk a halálnál, és koporsó mellett állva is érezzük föltámadásának erejét. Jöjj, Szehtlélek, tölts be mindnyájunkat!”- A békéden szívnek egyedül Isten békessége adhat megnyugvást. A múlandóság elfogadhatatlan tényét átélve Isten üdvözítő akaratát kell elfogadnunk, hogy ne a halálra meredjünk, hanem az élőre figyeljünk. Ezért kérjük a temetőben, a ravatalozó falai közt: „Urunk és Istenünk! Áraszd ki Lelkedet, hogy késszé tegyen akaratod elfogadására, megtartson a hűségben, és elűzze szívünkből a halál félelmét az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.” ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) A ravatalozó istentiszteleti hely Az evangélikus temető ravatalozójának felszentelése
