Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-19 / 7. szám
2 -m 2012. február 19. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Istenünk, aki magad vagy a szeretet, hozzád könyörgünk: bocsásd meg vakságunkat! Nyisd meg a szemünket, hogy lássunk! Igazságos Istenünk! Könyörgünk az egész világért: add, hogy minden nép meglássa a te jóságodat! Te gondoskodj azokról, akik szükséget szenvednek. Vess gátat az igazságtalanságnak és az elnyomásnak. Szerető Istenünk! Könyörgünk az emberi kapcsolatokért. Te óvd a családokat és az egyedül élőket! Erősítsd a házasságokat. Add, hogy a válságban lévő családok felismerjék: az együtt maradásért érdemes küzdeni! Áldd meg a gyermekeket és a fiatalokat, hogy szerető légkörben nőhessenek fel, és jó példát vigyenek magukkal. Add, hogy növekedjen bennünk az egymás iránti szeretet. Irgalmas Istenünk! Könyörgünk a szenvedőkért, testileg és lelkileg beteg testvéreinkért, a gyászolókért és a haldoklókért. Ajándékozd nekik erődet és békességedet! Láttasd meg velük a nehézségek közepette is szeretetedet és gondoskodásodat! Gondoskodó Istenünk! Könyörgünk a gazdasági válság miatt bajbajutottakért! Te adj nekik kitartást és reményt. Segíts minket, hogy a nehéz körülmények között se veszítsük el beléd vetett bizalmunkat! Mindenható Istenünk! Könyörgünk a vezető pozíciókban lévőkért, államunk és egyházunk vezetőiért. Add, hogy hatalmukat jóra használják. Mutasd meg nekik akaratodat, hogy elvakultan ne a saját szándékaikat kövessék. Segítsd őket, hogy felelős és igazságos döntéseket hozzanak. Kegyelmes Istenünk! Könyörgünk gyülekezetünkért, annak minden tagjáért. Tégy minket szereteted követeivé a hétköznapokban, embertársaink között! Taníts minket türelemre és jóságra, szerénységre és alázatra. Add, hogy mindig a másik javát keressük, ne a magunk önző érdekét nézzük. Bocsánatodból élve hadd tudjunk mi is megbocsátani azoknak, akik megbántottak. Istenünk, aki magad vagy a szeretet, könyörgünk hozzád: bocsásd meg vakságunkat! Tégy látóvá minket! Add, hogy észrevegyük gondoskodásod jeleit életünkben, és szereteted erejével szeressünk! Azzal a szeretettel, amelyet teljesen és tökéletesen megmutattál nekünk Fiadban, Jézus Krisztusban. Ámen. SEMPER REFORMANDA „A csóka nem költ galambot, és a bolond nem csinál egy okosat sem. Ez a mi hálátlanságunknak a jutalma, hogy semmi gondot sem fordítottunk a könyvtárakra, hanem hagyták a jó könyveket elpusztulni, és a hitványokat megtartották.” M Luther Márton: Keresztyén iskolák állítása s fenntartása ügyében (Masznyik Endre fordítása) ‘Evangc ä 'Evangélikus Élet5 EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLEB. ÉLEBf mm ,iT, Éti ÖTVENED VASÁRNAP (ESTO MIHI) - JN 9,39-41 Istent a Krisztusban meglátó hit A VASÁRNAP IGÉJE Ötvened vasárnapjának evangéliuma az azt megelőző evangéliumi szakasznak: a vakon született ember meggyógyítása történetének folytatása és összegzése. Jézus korának teológiai, gondolati hátterében világosan rajzolódik elénk, hogy a vakság nem pusztán testi fogyatékosság, a látás pedig nem csak annyit jelent, hogy helyesen működik a szemünk. A farizeusi gondolkodás szerint minden betegség és fogyatékosság hátterében a tévútra futott hit, vagyis az Istennel való rendezetlen kapcsolat áll. A vakon született ember meggyógyítása tehát nem jelentett kevesebbet, mint hogy Isten olyan embert ajándékozott meg a bűnbocsánattal, akinek nem volt és nem is lehetett „helyes” hite, nem úgy, mint a farizeusoknak, akik valóban rengeteget fáradoztak mint Isten törvényének, akaratának buzgó kutatói és tanítói. A testi vakság ebben az összefüggésben Istennek és az ő csodálatos dolgainak a meglátására való képtelenséget jelzi. Éppen ezért fakad megütközésből a farizeusok kérdése Jézushoz: „Talán mi is vakok vagyunk?” Hiszen a farizeusok lába előtt lámpás volt az ige, és folyamatosan az Úr törvényében gyönyörködtek. Akkor ők lennének vakok Isten dolgaira, miközben az élete nyomorúságát saját vagy szülei vétkeinek büntetéseként hordozó vak hiszi és látja helyesen Istent?! Valójában Jézus nem a hit és a hitetlenség között húz választóvonalat. Kétféle hitet, kétféle bizodalmát állít elénk. Mindkét hit tud Isten létezéséről, sőt a farizeusok hitélete részletesen kidolgozott. A hasznos és tevékeny élettől kezdve a család és általában az embertárs szeretetén és szolgálatán keresztül egészen az Isten rendjének megtartásáig és az egyházi és vallásos buzgóság gyakorlati megvalósításáig terjed. Csak éppen azt nem ismerték föl Jézusban, aki ő valójában. Sokat láttak a farizeusok, csak éppen a lényegre volt vak a lelki szemük. Semmit sem látott és tudott a vakon született, de a lényeget igen: hogy egyedül Jézus az, aki helyreállíthatja a bűn miatt összetört közösséget Isten és ember között. Ne gondoljuk azonban azt, hogy csak a farizeusok voltak vakok Jézus igazi mivoltának meglátására. Hiszen a tanítványok sem ismerték föl Jézusban, hogy ki ő valójában. Még húsvét napján sem, amikor az Emmausba igyekvő tanítványok mellé szegődött Jézus az úton, mert látásukat „valami” akadályozta még, egészen addig, amíg Jézus meg nem nyitotta értelmüket és lelki látásukat. De Saul, korának legtanultabb és minden bizonnyal az egyik legügybuzgóbb farizeusa sem ismerte föl, amíg az általa üldözött Jézus meg nem szólította őt a damaszkuszi úton. Nem ismerte föl Luther Márton sem, a teológia doktora és tanára, mígnem egyszer csak számára is megnyílt az ég, és az olyannyira áhított kegyelmes Isten Jézusban átölelte őt. A sort folytathatjuk mindazokkal, akik a vakon született, Jézus által meggyógyított ember egyszerű szavaival összegzik a bennük megtörtént Krisztus-eseményt: „Egyet tudok: bár vak voltam, most látok” Böjt kapujához érkezve föltárul előttünk, hogy a tanítványok, Saul- Pál, Luther Márton és velük együtt mindannyian egyedül a keresztfa titkának és a húsvéti üres sírnak a fényében láthatjuk meg Istent olyannak, amilyen valójában. Egyedül ez a fény az, amely képes kigyógyítani a talán buzgó, de mégis célt tévesztett hit vakságából. Az evangéliumból egyértelműen hangzik az, hogy nemcsak a bűneink „bűnök” hanem tisztes tetteink is abban az esetben, ha nem Jézus az, aki az Istennel való kapcsolatunk helyreállításában az egyedüli reménységünk. Mindig az a kérdés, hogy valami (jó cselekedet, Isten törvényének megtartására irányuló igyekezet, életszabályok rendszere) vagy valaki: az élő Úr Krisztus kerül-e életünk centrumába. Hogyan juthatunk el erre a lelki látásra, hitre, amikor ez sem a tanítványok, sem a tudós teológusok számára nem magától értetődő? Hiszen ebben az értelemben mindannyian vakon születtünk. Erre ad választ az evangéliumi szakasz eleje: Jézus ítéletre jött e világra. Általában az ítélet szót az „elítélés”, „megbüntetés” értelmében használjuk. Az újszövetségi görög nyelvben azonban több jelentésárnyalata is van, például: „bírói végzés, döntés”. Maga Isten döntött úgy, hogy elküldte és elküldi hozzánk is Jézusban a lelki vakságból, hamis reménységekből, a félreismert és emiatt rettegett Istentől való félelemből való gyógyulás ajándékát. Azért hangzik ma is a Szentlélek által gyógyító és újjáteremtő ige, hogy megfürdesse lelkünket a keresztfa titkának és a húsvéti üres sírnak a fényében. Abban a fényben, amelyben valóban meggyógyul lelki vakságunk, föltárul Isten irgalmas szeretetének mélysége, és kitárul a menny ajtaja. Ajándék ez, melyet sem elvárni, sem követelni nem szabad másoktól és magunktól sem. Mindig megmarad Isten titkának, hogy ki és mikor kapja meg. De éppen erre az ajándékra, a lelki látásra vonatkoznak Jézus biztató szavai: „Kérjetek, és adatik nektek..” ■ Kovács László Imádkozzunk! Jer, Világosság ragyogj fel nekünk, /Hogy csak Krisztus légyen Mesterünk! /El ne hagyjuk őt, mi hü Megváltónkat, /Aki népének örökséget ad! Szánj meg Isten! (EÉ 232,2) Mikor is kezdődik a böjt? Egyszerű, már-már primitív kérdés? Mégis felteszem. Úgy érzem, jogos. Az egyházi esztendő természetes ritmusa egyre kevésbé határozza meg a 21. századi ember életberendezkedését. A 21. század embere nem figyel oly pontosan a részletekre, az apró finomságokra, mint a régiek, akiknek naptárát teljes egészében átszőtte a liturgikus év eseményeinek sora. Nemcsak a templomi, gyülekezeti életet, hanem a civil életet is. Gondoljunk csak arra, hogy milyen népszokások alakultak ki, amelyek többnyire a keresztény ünnepekben gyökeredzenek. Ma már csak a jeles ünnepek a meghatározók: a karácsony, a húsvét, talán még egy kicsit a pünkösd. Bár vannak jelei, hogy egyre többen érdeklődnek a böjt iránt, vagy sokan „rendezik be” maguknak az adventi időszakot, a többség nem (az egyházi többség sem) élvezi az egész liturgikusév-rendszer sok-sok kincsét. Sokaknak a böjt is csak valamiféle figyelemfelkeltő és időjelző, hiszen jön a tavasz, közeleg a húsvét. Pedig a böjt gyönyörű, gazdag, mély tartalmú és sok lehetőséget kínáló időszak. De már az is kérdés, hogy mikor kezdődik. Az evangélikusok rávágnák a választ: hát természetesen böjt első vasárnapján. De ne feledjük, hogy a böjti vasárnapok kilógnak a böjtből. Vasárnap ugyanis nincs böjt sem fizikai, sem lelki értelemben. A vasárnap az Úr napja, minden vasárnap húsvét. „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek” - mondja maga Jézus Urunk (Mk 2,19). És az egyház évszázadokon keresztül ezt komolyan is vette. Vasárnap tehát nem kezdődhet a böjt. Akkor talán a rá következő napon, a böjti időszak első vasárnapját követő hétfőn? Lehetne ez is a megoldás, de akkor valami az időszak hosszával nem stimmel. A Szentírás egyik fontos, jelképes száma a 40. Negyven nap és negyven éjjel esett az eső az özönvíz idején (íMóz 4,7). Negyven éven át vándorolt a választott nép a pusztában (4MÓZ 13,34; Zsolt 95,10-11). Mózes negyven nap és negyven éjjel volt a hegyen az Úrnál (2MÓZ 24,18; 34,28). Negyven nap és negyven éjjel után adta át az Úr Mózesnek a tíz igét tartalmazó kőtáblát (5MÓZ 9,11). Negyven nap és negyven éjjel ment Illés próféta az Istentől kapott „energiaeledellel” (íKir 19,8). Negyven évig volt pusztaság Egyiptomban Isten ítélete miatt. Királyok uralkodnak negyven évig (Salamon, Jóás), és Éli is negyven évig volt Izrael bírája. A negyven nap, illetve negyven év legalább olyan fontos volt, mint az utána következő események. (S még egy fontos időszak: húsvét után még negyven napig volt jelen földi világunkban a Feltámadott.) Mindezek a történetek hátterei és előképei a Máté evangéliuma elején (4. fejezet) olvasható történetnek, amely Jézus megkísérléséről szól. Jézus negyven napig volt a pusztában, és böjtölt. Az egyház e sokatmondó számot átvéve - a jézusi böjt időszakát pedig komolyan véve - formálta úgy az egyházi esztendőt, hogy húsvét előtt negyven nappal kezdődjék a böjt, azaz a testi-lelki felkészülés az élet ünnepére, húsvétra s a feltámadott Úrral való találkozásra. Évszázadok óta így tesszük, s az evangélikus egyházban is él ez az ősi tradíció. Talán nem a fizikai böjtölés sablonos gyakorlatával, bár nem árt - ahogyan ez már a világkereszténységben mozgalommá vált - valamiről hét héten át lemondani, hogy életünk tisztuljon, s a sok fölösleges dolog helyére igazi, értékes kincsek kerüljenek. (Van, aki az édességről mond le; van, aki a tévénézésről; van, aki más élvezeti szerről: kávéról, dohányzásról. Sokan az így megtakarított összeget mások segítésére használják.) Hét héten át tart a böjt. A szorzótábla szerint azonban ez a 7x7 negyvenkilenc napot jelent. A böjtbe azonban - mint rámutattunk nem tartoznak bele a vasárnapok. És nem tartozik bele a nagyhét három szent napja sem - teszem hozzá az utánaszámolok kedvéért. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS JÁROK így hát nem böjt első vasárnapjával kezdődik a böjti időszak, hanem az előtte lévő szerdán. Ezt a szerdát ősidők óta hamvazószerdának hívják. Neve onnan ered, hogy ezen a napon vallották meg bűneiket az emberek, és a megbánás jeleként - bibliai szokás szerint - hamut szórtak a fejükre. Ezen a napon szólították fel a nyilvánvalóan bűnösöket a gyülekezetben, hogy vonuljanak el bűnbánatra, a húsvéti „visszafogadás” és az új kezdet előkészítésére. Ezen a napon tehát együtt kezdte a gyülekezet - egy bűnbánati istentisztelet keretében - a felkészülést. A felkészülés lényege az volt, hogy Krisztus megkísérlése és szenvedése történetének állomásait végigjárták lélekben és imádságban, igeolvasásban és önvizsgálatban. Az előttünk álló szerdától új időszak kezdődik tehát. Indul az önvizsgálat, bűnbánat ideje, 2012 böjtje. Hamvazószerda így a lutheránus ember számára is fontos nap. Elindulunk a böjt útján, hogy bennünk is elinduljon valami... Hogy a naponkénti megtérés ne csupán a kilencvenöt tétel egy szép mondata maradjon, hanem életünk valóságává váljék. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Túrmezei Erzsébet életének tanúit keressük! 2012. február 14-én ünnepeltük Túrmezei Erzsébet diakonissza testvér, a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület 1990. évi újraindulása utáni első főnökasszonya születésének századik évfordulóját. A Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Bizottságának döntése nyomán az idei esztendőben szeretné az egyház ezt az ünnepet diakóniai szolgálatának középpontjába helyezni. Az egyház média munkaága (televízió, rádió, írott sajtó) is kiemelten foglalkozik majd Túrmezei Erzsébet életútjával, műveivel. A Fébé-egyesület és a Luther Kiadó pedig közösen tervezi egy kiadvány megjelentetését. Ehhez a készülő emlékkötethez keresünk most hiteles tanúkat, akik közelről ismerték Erzsébet testvért, és életéről, szolgálatáról hasznos adalékokat osztanának meg, esetleg levelezésüket, más dokumentumaikat a szerkesztők rendelkezésére bocsátanák. Segítségüket előre is köszönjük! Kőháti Dorottya dora.kohati@gmail.com; 20/824-3015 Herzog Csaba herzog.csaba@lutheran.hu; 20/824-5536
