Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-12 / 6. szám
ia 4» 2012. február 12. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Legyőzhetjük az akadályokat, vagy az akadályok győznek le minket? Akik most velem együtt hatodévesek, visszaemlékezhetnek az első izgalmakra, amikor belekezdtünk ebbe a gyakorlati évbe. Tele voltunk várakozással, talán egy kis félelemmel, tele voltunk kérdésekkel és a kihívás utáni vággyal. Nagyon vártam a hatodévet. Szerettem volna megérezni, megtapasztalni - és ez meg is adatott -, hogy valahol ténylegesen szükség van rám, hogy emberek mellett lehetek, és ezzel szolgálhatom Istent. Sok mindenbe belekóstolhattam az orosházi gyülekezetben, és ez bizonyára a még hátralévő időszakban is így lesz. Olyan képességekre-tulajdonságokra jöttem rá önmagámmal kapcsolatban, amelyekről nem is tudtam korábban. Nem tudtam például, hogy ennyire szeretem a gyerekeket! Az ő mosolyuk nagyon sokat jelent nekem. Felvillanyoz, hogy a picik szinte a pótanyukájuknak tekintenek, jó érzés, hogy az ovisokat ölbe vehetem. Ugyanígy azt sem gondoltam volna, hogy képes lennék egy haldokló mellett állni, egy haldoklót kísérni. De ahogy ott voltam a kórházban, és néztem a bácsit, akinek már nem sok ideje volt hátra, rájöttem, hogy igen, erre is képes vagyok. A hatodév végéhez közeledve gyakran eszembe jutnak a későbbi kihívások. Várakozással tekintek ezek felé; kíváncsi vagyok, vajon mi lesz velem, miután ez az időszak is véget ér. Tudom, ez a fordulópont is egy olyan akadály lesz az életemben, amelyet át kell tudni ugorni, át kell tudni vészelni. Ahogy az iskolából hazafelé tartok, útközben van egy biciklibolt, amely előtt mindig egy motor áll. A motor tulajdonosa egyszer megkérdezte tőlem, látássérültként nem zavar-e a motorja, nem akadályoz-e engem a „száguldásban”. Azt válaszoltam, hogy egyáltalán nem. Ő erre tréfásan a következőt mondta: „Akkor még több akadályt kellene ideállítani, hogy azokat is tudd kerülgetni.” Elgondolkodtattak a szavai. Valóban nagyon sok akadályt kell kerülgetnünk életünk során, és ezt hol jó-, hol rosszkedvvel tesszük. De az akadályok jók is lehetnek, és a kihívásokból sok mindent tanulhatunk - nemcsak mi, hatodévesek, hanem bárki. Isten mindig mellettünk van, és sohasem ad elénk olyan akadályokat, amelyekkel ne tudnánk megbirkózni. Ráadásul Jézussal kerülgethetjük a buktatókat! Ha pedig véletlenül elesnénk valamelyikben, az sem baj. Kacagva felállhatunk, és vágtázhatunk tovább. Bátran vágjunk hát bele a feladatokba, tudva azt, hogy a kudarcaink és a sikerélményeink is előrevisznek minket! ■ Varga Diána Névjegy: Varga Diána Hatodéves teológushallgató vagyok az orosházi gyülekezetben. Szeretek száguldozni, biciklizni (erre sajnos csak ritkán van módom), szeretek nevetve szembenézni a holnappal, nem utolsósorban pedig szeretem kerülgetni az akadályokat. Nem bántam meg, hogy a teológiára kerültem, mert az egyetemi évek megtanítottak gondolkodni, és arra ösztökéltek, hogy több nézőpontból is körüljárjam a dolgokat. Ott szeretnék majd szolgálni, ahol Isten megítélése szerint is szükség lehet rám. OSZTOZÓ Akarsz beszélni róla? A héten mutatták be a magyar mozik Lynne Ramsay új filmdrámáját, amelyet Beszélnünk kell Kevinről címmel találsz meg a programmagazinokban. A Lionel Shriver azonos című művéből forgatott alkotás egy anya és fia kapcsolatát mutatja be. Az anya, Éva (Tilda Swinton) talán soha nem is akart igazán anya lenni, végül azonban karrierjét és szakmai ambícióit legyőzve életet ad Kevinnek (Ezra Miller). A fiú néhány nappal a tizenhatodik születésnapja előtt tíz embert gyilkol meg iskolájában. Az anya két évvel a szörnyű tragédia után néz szembe az eseményekkel, házasságával, szülői szerepének csődjével és felelősségével. Felteszi magának a kérdést: igazán szerette-e gyermekét, és végső soron nem ő felelős-e a tíz ember haláláért? A női főszereplő rátermettségét jól érzékelteti, hogy alakításért az idén rögtön Golden Globe-díjat zsebelt be. A film egyébként a kommentárok szerint 2012 legmegrázóbb alkotása lehet a filmszínházakban. Ha pedig nem Kevinről, hanem a kábítószerekről szeretnél beszélni, vedd le a könyvesboltok (vagy a könyvtárak) polcáról dr. Csemus Imre könyvét. Az ismert pszichiáter közel tíz évvel ezelőtt megjelent Drogma című kötete a közelmúltban ismét napvilágot látott a Jaffa Kiadó gondozásában. A könyv az akkor még az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozó Csernus egy hetét örökíti meg. Virtuálisan ott ülhetsz a doktor Hűvösvölgy felé igyekvő kocsijában, beülhetsz vele a kiscsoportos foglalkozásokra, végigjárhatod vele az intézet kórtermeit. A „főhős” nyíltan beszél kudarcairól is: mely esetekben nem tudott segíteni a szenvedélybetegeken. Megtudhatjuk tőle, hogy a pszichiáter is csak asszisztálni tud akkor, ha a beteg valóban szeretne meggyógyulni, a drogos akaratát azonban ő sem tudja pótolni. „Gyógyulás az az állapot, amikor valaki a saját sikereit és kudarcait folyamatosan, napról napra jól tudja kezelni” - vallja. Ha pedig a drogoknál tartunk, érdemes elolvasni nemcsak a pszichiáter, hanem a toxikológus könyvét is. Az A Zacher - Mindennapi mérgeink című kötetben Zacher Gábor „méregdoki” válaszol Karizs Tamás újságíró kérdéseire. Az orvos, aki az országban talán a legtöbbet tud az úgynevezett partidrogok működéséről, sokat mesél saját életéről is. Érdekes, majdhogynem mulatságos történeteket tudunk meg mentősmúltjából, majd megismerteti az olvasókat a különböző drogok természetével. „Ha valaki azt mondja, hogy vannak a könnyű drogok meg a kemény drogok, egyvalamit elárult magáról - hogy nem ért ehhez a témához” - jelenti ki, és azt is elárulja, hogy az utóbbi években elterjedt szintetikus szerekkel gyakran még a toxikológus sem tud mit kezdeni, ezért még a legkeményebbnek tartott heroinnál is veszélyesebbek. Érthető módon magyarázza el azt is, mikor lesz az ember csokoládéfüggő, és miért jó, ha a szülő rockzenét hallgat a gyermekével. ■ Jenő fuljLuther www.myluther.hu Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Szélrózsa-szemle Közelkép Csizmadia Nóra koordinátorról ► Két héttel ezelőtt Meríts! címmel új rovatot indítottunk itt, az Evangélikus Élet ifjúsági oldalán, amely az Osztozó rovattal felváltva jelentkezik. Ebben négyhetente a július 18-22. között Fonyódligetre tervezett, 9. országos evangélikus ifjúsági találkozóról tudhattok meg részleteket. A rovat első cikkében - harmadmagával - Csizmadia Nóra Szélrózsa-koordinátor hívogatott benneteket február 25-ére egy balatonboglári előtalálkozóra. Hogy kit is takar ez a név, kiderül a vele készült beszélgetésből.- Békéscsabán születtem egy hatgyermekes keresztyén család negyedik porontyaként. Már egészen kicsi koromtól kezdve mentem a templomba a szüleimmel, jártam a hittanórákra, így a vallás és a hit természetes módon tartozik hozzá az életemhez. Az ötödik-nyolcadik osztályt a békéscsabai evangélikus gimnáziumban végeztem. Itt ismerkedtem meg Kutyejné Ablonczy Katalinnal. Többek között neki és az általa vezetett táboroknak köszönhetem, hogy elkezdtem ifjúsági órákra járni, majd pedig a hittanári pálya mellett döntöttem. Az ifinek ma is tagja vagyok, s bár az, hogy Budapesten tanulok és dolgozom, kicsit döcögőssé teszi az alkalmakon és programokon való folyamatos részvételt, de amikor csak tudok, ott vagyok, amiben csak tudok, részt veszek, a nyári táborokat pedig semmi pénzért nem hagynám ki.- Tanulsz is és dolgozol is, előbbit az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) hallgatójaként.- Amikor először jelentkeztem a teológia hittanár szakára, akkor még feltételül szabták, hogy párhuzamosan vegyenek fel egy másik főiskola vagy egyetem valamilyen tanári vagy pedagógiai szakára is. Ez abban az évben nem sikerült. Mivel olyan közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, ahol felnőttoktatással is foglalkoznak, ezért maradtam az iskolában még egy évet, és logisztikai ügyintézői végzettséget szereztem. Közben letettem az emelt szintű érettségit, és ezzel felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika alapszakára. 2006 szeptemberében kezdtem el párhuzamosan a két egyetemet. A kezdők nagy lelkesedésével ugrottam bele a tanulásba, de viszonylag hamar kiderült, hogy a két egyetem nem megy egyszerre. Időközben a felsőoktatásban bevezették a bolognai rendszert, és eltörölték a már említett követelményt. Ezért úgy döntöttem, először elvégzem a számomra fontosabb hittanár szakot, és majd utána veselkedem újra neki a matematikának. A teológián jelenleg a katekéta/lelkipásztori munkatárs alapszak utolsó félévét'járom, és épp most szeretném beadni a jelentkezésemet a hittanár-nevelőtanár mesterképzésre.- Mielőtt rátérnénk arra, hogy a 9. országos evangélikus ifjúsági találkozó koordinátoraként mik is a feladataid, felelevenítenéd nekünk az eddigi szélrózsás élményeidet?- A Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) békéscsabai csoportjának életébe 2000-ben kapcsolódtam be, akkor még egyszerű alkotókörösként, majd fokozatosan egyre több programban vettem részt. Az első Szélrózsámra, a 2006-os szolnoki találkozóra is a KIÉ révén jutottam el, méghozzá a kávéház munkatársaként. A pult mögötti kiszolgálás jó lehetőség volt arra, hogy emberekkel ismerkedjek meg. Erről a találkozóról elevenen él bennem az áhítatok utáni csoportbeszélgetések emléke, egy zsúfolt teremben hallott előadás, ahol még az ablakokban is lógtak az emberek, a Filmklubban vetített Fehér tenyér című film, az Elevenhold együttes koncertje, a hatalmas esőzés, az éjszakába nyúló közös éneklés és gitározás a csömöri ifisekkel, a csendséta a Tisza-parton - és még ezer más. Két évvel később Kőszegen azt mondogattuk a többiekkel egymásnak, hogy ha otthon megkérdezik tőlünk, milyen volt a Szélrózsa, egyszerűen csak annyit válaszolunk: nem tudjuk, mert dolgoztunk. A kávéház beszerzési felelőseként abban az évben tényleg nagyon sokat kellett rohangálnom. Azért ott tudtam lenni Komlósi Piroska előadásán, a Tamás-misén, a főtéren rendezett programokon, az áhítatokon és az esti koncerteken. A kávéházi munka mellett a záró istentiszteleten együtt szolgálhattam a szervezőkkel; egy egyetemi szeminárium keretében fél éven át készültünk erre az eseményre. Ezt követően csatlakoztam a Szélrózsa főszervezőit egybefogó Tízekhez. Az első utótalálkozó kitalálásában és megszervezésében már én is aktívan részt vettem. 2010 nyarán Szarvason is Tízek-tagként voltam jelen, és a Csendsátorban is segédkeztem. A programok közül a Gábriel zenekar, a Talamba, illetve a Fugato együttes koncertje, a délelőtti bibliatanulmányok, az erdélyiek esti áhítata maradt meg különösen is az emlékezetemben. Nagyon örültem annak is, hogy gyülekezetem fiataljai közül is sokakkal együtt fesztiválozhattunk a Körös-parton.- A Tízek-tagságtól egyenes út vezetett a Szélrózsa-koordinátori állásig?- Amikor kiderült, hogy az Országos Iroda Gyermek- és If úsági Osztályának egyik munkatársa, Grendorf-Balogh Melinda szülési szabadságra megy, az a döntés született, hogy a helyére - fél-fél állásban - két embert vesznek fel, és közülük az egyik a Szélrózsa koordinátora lesz. Tudomást szerezve erről - mivel érdekelt a feladat -, megpályáztam az állást. A felvételi elbeszélgetésen alkalmasnak találtak a posztra, így 2011. július i-jével munkába állhattam. A fő feladatom az, hogy összefogjam a szálakat, intézzem az adminisztrációs ügyeket, és összekapcsoljam a különböző munkaágak önkénteseit. Közvetlenül elsősorban a Tízek-tagokkal és a munkaágvezetőkkel vagyok kapcsolatban - ez körülbelül ötven embert jelent. A különböző munkaágakhoz tartozó önkénteseket az adott munkaág vezetője fogja össze. Nagyságrendileg tehát mintegy ötszáz segítőről beszélhetünk, akik ezerrel készülnek a nyári nagy találkozóra.- Milyen Szélrózsát álmodtatok, álmodtok meg?- Hamisítatlan balatoni kavalkádot tervezünk a nyárra, ahol mindenki megtalálja a saját korosztályának, érdeklődési körének megfelelő programot. Igyekszünk a hagyományos kínálatot feldobni, színesíteni. Alternatívákat akarunk kínálni a résztvevőknek a merítésre. Szeretnénk, ha nem kimerülve, hanem az élet igéjéből merítve, feltöltekezve térnének majd haza a fesztiválozók, és ha ezek az érzések-élmények adnának nekik lendületet a szürke hétköznapok színesebbé tételéhez. Február 25-én szeretnénk mindebből egy kis ízelítőt adni előzetesen azoknak, akik még nem voltak Szélrózsán, és egy kis nyáridézést azoknak, akik már megfordultak valamelyik nagy találkozón. A balatonboglári előtalálkozó mottója: „Közelíts!” - szeretnénk ezt a témát kicsit jobban körbejárni. Szemerei János püspök úr fog beszélni nekünk az egymáshoz, Istenhez és önmagunkhoz való közeledésről, kapcsolatainkról. A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz), a vakmisszió és a Sarepta szeretetotthon segítségével megismerkedhetünk a sérültekkel való foglalkozással, a feléjük való közeledés lehetőségeivel. Természetesen lesznek koncertek és KIE-kávéház is. A programról bővebben a www.szelrozsatalalkozo.hu honlapon lehet olvasni. ■ V.J.
