Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-12 / 6. szám
2 •* 2012. február 12. V í i FORRÁS » u / 4 Evangélikus Élet Oratio oecumenica Úr Jézus Krisztus! Hálát adunk neked, hogy Istenként földi léteddel, szenvedéseddel, haláloddal és feltámadásoddal osztoztál az ember földi útjában, mindannyiunk létében. Hálát adunk neked azért, hogy még ennél is többet tettél értünk: saját magadat ajándékoztad nekünk. Köszönjük, hogy ezt a csodát nem zártad a múlt rejtekébe, hanem újra és újra kínálod nekünk: igédben, a kenyérben és borban, testedben és véredben. Köszönjük, hogy egy közösséggé formálod azokat, akik részesednek az élet kenyerének csodájában. A benned való közösség reményében könyörgünk hozzád. Bocsásd meg nekünk, hogy hitetlenkedésünk, keserűségünk, önzésünk miatt sebeket ejtünk egymáson, az általad formált közösségen. Bocsásd meg nekünk, hogy közösségeinkben elhalványul a veled való közösség öröme, életújító ereje. Bocsásd meg nekünk, ha miattunk - szavaink, tetteink vagy éppen tétlenségünk miatt - gyaláznak téged. Bocsánatodért és újulásért könyörgünk: te tedd élővé a halódó testet. Te tedd élővé egyházad életét. Te tedd élővé tanítványaid hitét. Légy gyülekezetünkkel, gyülekezetünk minden kisebb közösségével. Formálj minket, hogy szavainkban, tetteinkben, a bennünket mozgató indulatokban evangéliumod hirdetőivé válhassunk életünk minden területén. Könyörgünk azokért, akik szeme elől a szenvedés vagy éppen a lét könnyelműsége eltakarja a hozzád tartozás életújító örömét. Mutasd meg minden mélységben osztozó szeretetedet a betegséggel, magánnyal, céltalansággal, gyásszal küszködőknek. Segíts, hogy a veled való közösségből erőt merítve gyógyíthassuk mi is a testi, lelki sebeket. Könyörgünk ezért az országért, amelyben élünk. Munkáld vezetőinkben a felelősségtudatot és bölcsességet, hogy a rájuk ruházott hatalommal mindannyiunk javát szolgálják. Add meg mindannyiunknak a felelősségteljes munkavégzés lehetőségét és örömét. Könyörgünk a világért. Add, hogy a világban uralkodó igazságtalanságot, pusztítást és közönyt akarjuk megtörni, és ki-ki a maga életterületén tegyen is a békésebb, igazságosabb, emberibb világért. Úr Jézus Krisztus! Te, aki közösséget vállaltál velünk, és ma is adod igédet, testedet és véredet, hallgasd meg imádságunkat. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Édes uraim, mennyit kell költenünk évenként puskákra, utakra, hidakra, gátakra és sok más hasonló dolgokra, hogy biztosítsuk a városok békességét és lakóházait: hát miért ne költhetnénk ugyanannyit a szegény elhagyatott ifjúságra is, hogy egy vagy két ügyes embert adhassunk melléjük mint iskolamestert?” H Luther Márton: Keresztyén iskolák állítása s fenntartása ügyében (Masznyik Endre fordítása) EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED. ÉLED? HATVANAD VASÁRNAP (SEXAGESIMA) - LK 10,38-42 Mindketten befogadták Jézus úton van Jeruzsálem felé. S miközben értünk halad a Golgotára vezető úton, betér a három testvér házába, ahova a szorgalmas és sok mindenért aggódó, igyekvő Márta hívja meg. A másik testvérről, Máriáról tudjuk, hogy ő az, aki meghallgatta és meg is hallotta Jézus prédikációját. A harmadik testvérnek, Lázárnak mind a neve, mind a holléte itt rejtve marad. Nem tudjuk, hányán gyűltek itt össze, hogy Jézust hallgassák. Hogy Jézus mit mondott, abból sem derül ki semmi. Ami mindenki számára ismert Márta és Mária történetéből, hogy Mária csöndben hallgatta Jézus igéjét, mert számára nem volt ennél fontosabb tennivaló. Ült, figyelt, és Isten kegyelme áradt a szívébe. Márta és Mária egyaránt befogadta Jézust, de mindketten másképp. Nem szólhatunk egy szót sem Mártára, hiszen ő volt az, aki Jézust beengedte a házába. Nem tessékelte ki rögtön, hanem ajtót nyitott neki. Pedig nő létére nem tehette volna meg! Mondhatnánk, Jézusért Márta is kész cselekedni. Csakhogy éppen Jézus nem azért tér be, hogy leüljön. Őt nem azért kell beengedni, mert így illik. Ő nem a pihenőidejét akarja eltölteni a hűvös falak között. És nem is azért tér be, hogy egy falat étellel kínálják. Jézus maga az evangélium, a szó, a beszéd. Jézusnak mondanivalója van ebben a házban! És ez hatvanad vasárnapjának is a lényege: Jézusnak számunkra is mondanivalója van, beszéde van hozzánk. Isten benne jött el a földre, hogy közel jöjjön hozzánk, megismerjük őt a saját szavain, saját életén és halálán keresztül. A megkeseredett életű, a betegségtől már jót alig remélő, a megélhetés gondjaiba belevesző mind Jézusnál talál megoldást, tőle kap választ. A felismerésükkor ránk omló bűnök halálba kergető hatalmából Isten kegyelmének hirdetése szabadít meg, az evangéliumban megszólaló Isten áldozatos szeretete vezet ki. Pál apostol még Saulként Isten szavának hiánya miatt csapódott a keresztényüldözők közé. Mi mindenre volt képes Saul az Isten szava előtt bezárt füllel, kemény szívvel, daccal és féktelenséggel! Isten aztán őt is megszelídítette szeretetével és igéjével. Kegyelmének újjászülő hatalma a háborgó szívű rabbi tanítványt csendes lelkű apostollá tette. Jézus ma már nem a bölcsőben fekvő gyermek, nem a poros úton járó nagy tam'tó, hanem az, akinek szavára enged a lélek, megnyílik a szív ajtaja is, és az ember meghajol Isten irgalma előtt. De milyen nehezen történik meg ez? Hogyan állja a harcot a magát erősnek tettető, vigasztalásra nem szoruló, üdvösséggel, egyházzal minek is számoló, arra alig éhező „én”! Mennyire valóságos erő bennünk a bűn hatalma, a gonosz ereje! Megmutatjuk az eredményeinket, látszatra többek vagyunk bárkinél - nyugtatjuk igazolásul magunkat. Jézust nem kell meggyőznünk semmiről, ellenben, ha őt hallgatjuk, nagyobb öröm ér bennünket minden addigi sikernél, élménynél. Eszünkbe sem jut, hogy önmagunkat próbáljuk igazolni. Mária látszólag semmilyen munkát nem végez, mégis életének legnagyobb és életre szóló tettét hajtja végre, amikor leül, hogy Jézust hallgassa. A Megváltó tiszta beszéde nem hiábavaló, felesleges, unalmas vagy illendőségből fakadó szóáradat. Elindít bennünket az üdvösségre, ott marasztal Jézus közelében. Mária ezért nem is áll föl, és nem igyekszik a tűzhely mellé segíteni testvérének. Az, amit Jézus szavaiból kap, jóval több, mint egy kis vacsora vagy akár egynapi táplálék. Jó, ha mi is megértjük, hogy nem Jézusnak kell adnunk, nem Jézust kell kínálnunk. Ő ad nekünk. Ő éppen azért jött, hogy adjon! Jézus Urunk szava egész életünket tápláló kenyér. És milyen sokat jelent ez nekünk! Akik őt hallgatjuk, belőle élünk, számunkra ő a napi eledel. Kívánjuk, vágyjuk a kegyelem igéjét, a Jézusról szóló beszédet, a nekünk szóló, életünk küzdelmeiben, félelmeinkben vigasztaló és a kegyelemben megerősítő igehirdetést. Hiszen mi is szenvedünk, mint ahogy ő is szenvedett. Bennünket is magunkra hagynak, mint őt magára hagyták. Minket is arcul ütnek, megsebeznek, mint ahogy vele is ezt tették. Mi is imádkozunk a következő percért, mert számunkra oly sok minden érthetetlen, elfogadhatatlan és nehéz, talán még a kereszt súlyával is vetekszik. Sokan izgága, sok mindenre igyekvő életet élnek. Arra sem képesek, hogy nyugodtan üljenek egy kis ideig, és ez sajnos még az egyházban is igaz. Sok dolgunk van! Kétségbeesésben és bizonytalanságban tart bennünket a békétlenség vagy a rá nem figyelés. Ki lehet ez a Jézus, aki mellett mégis lecsillapodik A VASÁRNAP IGÉJE az ember, megnyugszik, fölfigyel és hallgat? Milyen rendkívüli tulajdonsága van, hogy lebilincseli az őt hallgatót? Hogyan történhet meg, hogy az egyik testvér őt választotta, míg a másik nem tudta abbahagyni a sürgölődést, és továbbra is a szokásos napi tevékenysége érdekelte? Akkor Mária részesült abban a kegyelemben, hogy megértette, meghallotta: Isten személyesen törődik velünk. Kihív bennünket az addigi életünkből. Keresztje a mi életünkbe is belehasított, és elvágta addigi életünk fonalát, és új, örök életet adott. Erre az újra Máriának nagyon is szüksége van, szüksége lesz, hiszen majd ott kell állnia testvére, Lázár holtteste mellett. A Jézusról szóló beszéd mindig nekünk szól. Ez az, amit soha nem vehetnek el tőlünk. Nem mi nyúlunk érte, nem mi választjuk. Ő ment végig az úton egészen a Golgotáig, ő ment a halálba, hogy Istennél értem is szót emelhessen, hogy halált legyőző, élő Úrként hozzám is szólhasson. Ámen. ■ Klimentné Ferenczy Andrea Imádkozzunk! Jézus, a te beszéded teremjen jó gyümölcsöket! Szent igéd és Szentlelked ítélje meg bűneinket! Vigasztaljon bánatunkban! Bátorítson halálunkban! (283,3) Helyettes, megbízott, különleges szolgálatba állított lelkész iktatása ► A kivétel erősíti a szabályt - tartja a mondás. így van ez az egyházban a sajátos, különleges szolgálatok esetében is. Azért vannak, hogy a megszokott mederben zajló egyházi életet egy átmeneti időben vagy speciális helyzetekben erősítsék, biztosítsák. A Liturgikus könyv második kötete a lelkésziktatás rendje mellett iránymutatást ad arra a helyzetre, amikor helyettes lelkész kerül a gyülekezetbe, hiszen átmenetileg pótolni kell a kiesett szolgálattevőt. Bekövetkezhet ez - mondjuk - a lelkészi állás betöltésekor az új lelkész beiktatásáig vagy például abban az esetben, ha a lelkész asszony gyermekeket nevel, és számos más esetben. Ilyenkor az illetékes egyházi vezető helyettest küld a gyülekezetbe. A szolgálat komoly volta indokolja (a gyülekezet nem szenvedhet hiányt igében és szentségekben), hogy valamilyen, a gyülekezet és a lelkész számára is fontos mérföldkő legyen az ideiglenes szolgálat indításánál is. Nemcsak a helyettes lelkésszel, hanem a megbízott lelkésszel is ugyanez a helyzet. Nem mindenki számára ismerős ez az elnevezés. A korábbi segédlelkészt ma megbízott lelkésznek hívja az egyházi törvény. Amikor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a teológushallgató befejezi a tanulmányait, és a püspöke lelkésszé szenteli (ordinálja), akkor még nem végezhet önálló, gyülekezetei vezető munkát: vagy egy lelkész (principális) mellé kerül a gyülekezetben, vagy önálló helyen kezdi a szolgálatát, de akkor is az egyik környékbeli lelkész beosztottjaként. Természetes, hogy az evangélikus egyház - még inkább a Magyarországi Evangélikus Egyház - elsősorban gyülekezetekben gondolkodik, hiszen tudja, vallja, hogy az egyház elsősorban a gyülekezetekben él. Mégis, a gyülekezeti lelkészi szolgálat mellett sok olyan területe van egyházunknak, ahol lelkészek szolgálnak, sajátos lelkészi szerepben. Az, hogy a szolgálatba indulás beiktatással kezdődik, jelzi, hogy a lelkész nemcsak „munkavállaló” hanem a szent munkában tölt be fontos helyet. A Liturgikus könyv második kötetének rubrikája a 28. fejezetben így kezdődik: „A beosztott lelkész szolgálatba állítását a felügyeletével megbízott lelkész, a helyettes lelkész szolgálatba állítását az egyházmegye esperese vagy annak megbízottja a vasárnapi gyülekezeti (fő) istentisztelet keretében végzi.” Majd néhány bekezdéssel lejjebb így folytatódik: „Az istentisztelet rendje a gyülekezetben általában használatos vasárnapi istentiszteleti rend, aminek- hacsak nyomós ok nem szól ellene- része az úrvacsora.” Az istentisztelet rendjére így hát jelen keretek között nem térünk ki, de érdemes belepillantanunk a liturgia csak erre az alkalomra szóló részeibe. Természetesén ilyen rész a bibliai olvasmányok sora. Nem egyszerű-RÉGI-ÚJ LITURGIKUS en általános, minden helyzetben felolvasható igékről van szó. Az útmutatás így segít: „A választott lekció a helyi gyülekezetben végzendő szolgálat sajátos szempontjaira, körülményeire utaljon: a lelkészszenteléskor és lelkésziktatáskor használt lekciók mindenképpen kerülendők!” Ez utóbbi azért fontos, mert nagy a veszély, hogy ismeret hiányában az emberek a lelkészszentelést és az -iktatás különböző formáit összekeverik. Ha - többek között - az igeolvasásokkal nem teszünk különbséget, akkor a különböző értelmű, tartalmú, funkciójú és súlyú szolgálatok összemosódnak. Az iktató által feltett kérdések egyszerre utalnak a megbízóra, a megbízatás határozott idejére, ugyanakkor a szolgálatot végző lelkiismeretére és készségére: „Téged az egyházkerület püspöke meghatározott időre beosztott/helyettes lelkészi szolgálatra rendelt a gyülekezetbe: vállalod-e jó lelkiismerettel a rád bízott szolgálatot?” Majd így folytatódik: „ígéred-e, hogy megbízatásod ideje alatt a ...-i gyülekezet építését pásztori szeretettel, odaadó hűséggel és példás élettel szolgálod, és evangélikus egyházunk törvényes rendjét - elöljáróid útmutatását követve - mindenkor megtartod?” Érezhető ezekből a szavakból, hogy a lelkészi szolgálat egyik feltétele az alázat. Aki becsületesen igent tud mondani a két kérdésre, az nem önmagát akarja hirdetni, s nem is csak fizetésért bejáró „munkavállaló” akar lenni. Hogy azonban egyházunk demokratikus elvei se sérüljenek, a helyettes lelkésznél a püspöki kiküldetés bejelentése után a fungens így fordul a gyülekezet felé: „Testvéreim az Úrban! (...) Kérdezem tőletek, a gyülekezet tagjaitól: támogatjátok-e őt a közöttetek végzett szolgálatában?” Az iktatást követő imádság pedig olyan kontextusba helyezi a gyülekezetét és pásztorát, hogy abban megszólal a felülről jövő ajándék ígérete éppen úgy, mint a szolgálat munkaterületeinek gazdagsága: „Szerető mennyei Atyánk! Magasztaljuk szent nevedet, hogy megajándékoztál szent jelenléteddel. Köszönjük, hogy mindnyájunkat testvéri közösségbe egyesítettél a mi Üdvözítőnk és Pásztorunk, Jézus Krisztus által. Együtt könyörgünk most hozzád áldásért. Tedd eredményessé közös munkánkat. Áldd meg gyülekezetünket és egész egyházunkat, püspökeinket, a lelkipásztorokat és a felügyelőket, a presbitereket és minden munkatársunkat. Ébreszd és erősítsd bennünk a hitet, igéd szeretetét, az egyházunk és az evangélium iránti hűséget. Áldd meg népünket és vezetőinket. Add meg mindenkinek az eredményes munka örömét és a mindennapi kenyeret, megnyugvást adó otthont és megértő társakat. Adj békességet minden embernek: a világ békéjét és a te békességedet, Jézus Krisztus által’.' ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.)
