Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-05 / 5. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. február 5. » 9 ÁS, HITVALLÁS, TANÍTÁS ulása gyelmezés lehetőségével”, „a szolgálatra lelkileg és erkölcsileg alkalmatlan személytől megválni nem szeretetlenség...” Ma már látom, hogy ez a megfogalmazás ijesztő és fenyegető élű volt, és ezért is kelthetett sokakban riadalmat. Nem vettem/vettük figyelembe, hogy mily zavart okozhatott levelünk a világi háttérből, sokszor talán sérült családokból az egyházhoz közeledők körében. Azt is belátom, hogy minden purifikálási szándék mögött ott kisért a donatizmus eretneksége. „Vihar” - a fogságlevél után Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy levelünk akkora „szelet” vet és akkora vihart kavar, amekkorát 2002 első két hónapjában tapasztaltunk. Egyszerre kaptunk támadásokat és nagyon pozitív visszajelzéseket imádkozó lelkületű idősebb és fiatalabb testvéreinktől. Egyfelől sokan biztosítottak minket az értünk és az ügyünkért szóló imádságaikról, és kaptuk az igei biztatást: „Ne féljetek az emberekgyalázkodásától... Igéimet adom a szádba..!’ (Ézs 51,7; 16a) Valóban a bőrünkön éreztük, hogy mozgalmunkat értetlenkedés, harag és valóságos „szitkozódás” is kísérte. Szélvihar, orkán, földrengés - mondták egyesek, attól tartva, hogy kicsiny egyházunk épülete sínyli majd meg ezt. Hatalmas levelezés kezdődött a Fratemet elnevezésű internetes levelezőlistán - a nyilvános viták mellett gigantikus méretűvé duzzadt a személyes levelezésem is. A vihar válaszút elé állított bennünket is, s mi azt választottuk, hogy a szélnek medret keresünk, ezért egyházi egyesületet alakítunk, s szolgálatunkat egyesületi keretek között folytatjuk tovább. Az EBBE megalakulása: 2002. március 16. Tudatosítani akartuk, hogy nem személyek ellen küzdünk, nem „palotaforradalmat” akarunk, hanem egyházunkat kívánjuk segíteni. Felismertük, hogy egyházunk szolgálati palettájáról hiányzik a belmisszió. „Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület” megalakítására invitáltuk egyházunk népét. Olyan egyesületet akartunk alakítani, amely szervezetileg független, de egyházunk munkáját segíti. Leírtuk, hogy tervezett egyesületünknek két előzménye is volt. Az egyik a hét évtizeddel korábban alakult „Baráti Mozgalom” volt, amelyet Túróczy Zoltán, Gáncs Aladár és mások indítottak az anyaszentegyház lelki ébredése céljából. Mi sem egy szűk kegyességi csoport kezdeményezése kívántunk lenni, s miként a Baráti Mozgalomnak is különböző beállítottságú vezetői voltak (Sztehlo Gábor, Schulek Tibor, Szabó József és Wolf [Ordass] Lajos), mi is a sokszínűséget hangsúlyoztuk. Egyesületünk másik történeti gyökere az a „belmissziói munkaprogram” amely 1923-tól két és fél évtizeden keresztül a Dunántúli Egyházkerület szervezésében Kapi Béla püspök vezetésével folyt. Az EBBE alakuló ülése 2002. március 16-án volt a kelenföldi gyülekezet tanácstermében. Először én tartottam előadást A szél és a meder címen. A második előadó Szeverényi János volt, aki a belmisszói munkaprogramról - ahogy ő nevezte -, „a jézusi programról” szólt. A kitűzött célok között elsőként a rendszeres imaalkalmakat nevezte meg, majd a missziói szolgálat egyes területeit említette. A vezetőség lelkészi elnöke Szeverényi János, nem lelkészi elnöke dr. Fabiny Tibor, a vezetőség további tagjai János Zsuzsanna, dr. Garádi Péter, dr. Győri József, Szakács Tamás, Kovács László és id. Magassy Sándor lettek. A vezetőség tagjai közül id. Magassy Sándor 2003-ban, dr. Győri József 2011-ben hunyt el. 2003-tól Szeverényi János országos missziói lelkész is lett, de emellett továbbra is betöltötte a lelkészi elnöki tisztet egészen 2011-ig, amikor dr. Garádi Péter lett az EBBE elnöke. A márciusi megalakulást követően áprilistól havi rendszerességgel tartottunk alkalmakat, de a 2002-es esztendő még bővelkedett izgalmas eseményekben. Április 12-én a fasori gimnáziumban a fogságlevél, illetve az EBBE megalakulása által kiváltott helyzet kapcsán a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége teológiai fórumot hívott össze. Sem engem, sem Szeverényi Jánost nem kérték fel előadásra, a szünet után nagy kompromisszumok árán mondhattam el Az ajtó előtt áll és zörget című teológiai reflexiómat (megjelent a Magyar Luther Könyvek 9. kötetének utószavában). A Lelkipásztor 2002. júniusi száma lehozta dr. Hafenscher Károly Reformáció vagy inkvizíció? című írását, amelyben a levelünkkel és egyesületünkkel kapcsolatos félelmeit vetette papírra. A lap decemberi számában Segítségnyújtás vagy karikatúra? címen válaszoltam a szerzőnek, rámutatva, hogy sokszor az önmaga által kreált fantomokkal hadakozott. Tíz év után visszatekintve Szeverényi Jánosnak az alakuló ülésünkkor megfogalmazott programjára örömmel megállapíthatom, hogy 2002 és 2012 között a programpontok közül több minden megvalósult egyházunkban. Ha nem is minden a mi szervezésünkben, de talán közvetett hatásunkra is, hiszen programunkkal egyházunkat mi „beoltani” akartuk, katalizátorok kívántunk lenni. Alakulnak új gyülekezeteink (persze olyanok is vannak, amelyek leépülnek); vannak rendszeres hitébresztő táboraink (budai egyházmegyei tábor); elindult a munkatárs- és presbiterképzés (Piliscsaba, Révfülöp); az egyházkerületek közösen készítik az évi gyülekezeti munkaprogramokat; elindult a cigányok közötti szolgálat (Sárszentlőrinc, Nyírtelek); megindult a lelkésztovábbképzés, megélénkült a férfimisszió; nagyobb hangsúlyt kap a lutheri teológia (reformációi emlékbizottság, révfülöpi konferenciák); javult a sajtó (színesebb és gazdagabb az Evangélikus Élet, a Credo, a Híd magazin stb.); országos „stratégia” kimunkálásán is dolgoznak; indult közös protestáns roma szakkollégium; stb. Mindebben a közelmúltbeli és mai illetékes vezetőinknek is nagy szerepük van, de a dicsőség természetesen egyedül Istené! De talán az sem mellékes, hogy az elmúlt tíz évben minden hónapban - minden EBBE- alkalommal - imádkoztunk egyházunk megújulásáért. II. Az EBBE tízéves szolgálata Kiadványaink Publicisztikai szolgálatunk is értékes, de nem elég erős: rendszeresnek szánt hírlevelünknek, a Tájolónak négy száma jelent meg: 2002 őszén, 2003 őszén, 2005 őszén és 2009 őszén. Mindegyik számot Szakács Tamás szerkesztette. Az ő szolgálatának köszönhetően az általa gondozott honlapunkon (http://ebbe.lutheran.hu) 2007-től szinte minden előadás meghallgatható, a Tájoló számai olvashatók, az ülésekről készített felvételek megtekinthetők! Tíz év alatt öt könyvet adtunk ki. 2003-ban megjelentettünk egy válogatást az egykori Dunántúli Egyházkerület 1924-1948 közötti Belmissziói munkaprogramjából. 2005-ben a Hitünk titkai - Teológia Luther nyomán - mindenkinek című kiadványunk jelent meg. 2006-ban Az igazság és kiengesztelődés című, előző évi sorozatunk anyagát adtuk ki, amely az „ügynökkérdés” az egyházi közelmúlt feldolgozásával foglalkozott. Ez a kiadványunk a tényfeltáró bizottság első jelentése előtt jelent meg. 2007-ben látott napvilágot az Isten megpróbált emberei című könyvünk, amely a vezetőség tagjai által tartott előadásokat tartalmazta az ótestamentumi tanúságtevőkről. Az eddigi utolsó, 2010-ben megjelent kiadványunk nagy népszerűségnek örvendő - a 2008/2009-es munkaévben tartott - előadás-sorozatunk anyagát fűzi egybe „Serkenj fel, aki aluszol!” - A magyar evangélikus ébredés kiemelkedő egyéniségei a 20. században címen. Előadásaink: tíz év, száz alkalom! 2002 áprilisától kezdtük meg rendszeres havi alkalmaink szervezését. Egyesületünk legmarkánsabb tevékenységének a félévenként rendezett A háttérben dr. Garádi Péter, az EBBE jelenlegi vezetője sorozatok, a havonkénti előadások szervezését tekinthetjük. A közelmúltban számoltam össze alkalmainkat: tíz év alatt száz alkalom! (Az alkalmakról az Evangélikus Élet is rendszeresen beszámolt; felsorolásuk 2009 őszéig megtalálható a Tájoló 4. számában, a 66-71. oldalon.) Sokszor elbizonytalanodtunk, a küldetésünkben meginogtunk, de a mi hűtlenségünk ellenére is megtapasztaltuk Isten hűségét. Ha más „hozadéka” nem lett volna a tíz évvel ezelőtti fogságlevélnek, mint ez a száz alkalom, már akkor is hálásak lehetnénk. Arról nem számolhatunk be, hogy az áhítatok, az egyéni és a közös imádság milyen sok erőt adtak. Mindezekért Urunknak legyen hála és dicsőség, s a mi kishitűségünket, mulasztásainkat, emberi gyarlóságainkat is az ő megbocsátó kegyelmébe ajánljuk! Az archív felvétel bal szélén néhai id. Magassy Sándor lelkész III. Belmissziói küldetésünk jövője Említettem: a fogságlevél megfogalmazásakor még nem volt konkrétan szó a belmisszióról, s a gondolat, hogy a belmissziói szolgálat jegyében kellene egyesületet alakítanunk, csak a levél okozta „vihar” kapcsán merült fel. „Belmissziói” tevékenységünket nem kizárólag a jelenben érvényes törvényeink által megfogalmazott formában értelmezzük. Ott ugyanis arról van szó: „Az egyház evangélizációval fordul a hitükben erősítésre szorulók és az egyháztól eltávolodottak, belmissziós szolgálattal a hazai nemkeresztyének, külmissziós felelősséggel pedig a külföldi nemkeresztyének felé.” [Egyházunk 2005. évi V. törvénye, 1. § (2)] Tíz évvel ezelőtt is elmondtam, hogy szűknek érzem a törvény definícióját a belmisszióról. Ha a belmisszió szón az egyháznak a „nemkeresztyének” felé fordulását értjük, akkor ez hittérítést, prozelitizmust jelent a pogányok és a zsidók között, amire azonban tudomásom szerint egyházunknak igazán nincs stratégiája, sőt az egykori úgynevezett „zsidómissziót” ma sokan káros tevékenységnek tartják. Én továbbra is maradnék az általam tíz éve adott definíciónál, miszerint a „belmisszió” nemcsak a nem keresztyének, hanem a küldetéséről könnyen elfelejtkező egyház ébresztését is jelentheti. Eszerint a belmisszió elsősorban az egyház „önmissziója”. Ma is (akárcsak tíz évvel ezelőtt) megszívlelendőnek tartom Túróczy Zoltán 1939-es első, nyíregyházi püspöki székfoglaló beszédének következő sorait: „Az egyház lelki arcán az uralkodó vonás a misszió. Az egyház Isten küldötte az Ő népének összegyűjtésére e világban... Isten tékozló gyermekei azonban (...) a sötétség (...) rabságában sínylődnek, s így fölszabadításukra harcot kell indítani. (...) Ez a harc mindenekelőtt befelé folyik. Az ítéletnek Isten házán kell elkezdődnie.” Pontosan erről szólt a fogságlevél is: „Isten tékozló gyermekei (...) a sötétség istenellenes hatalmának rabságában sínylődnek.” Az általam használt „belmisszió” tehát egyszerre jelenti ezt a „legbelső missziót” (ahogy én nevezem: „önmisszió”), hiszen az e földön élő egyház valóban „harcoló egyház” ecclesia militans. Sokak számára, akik az egyházban csak a nyugalmat, csak a békességet keresik, ez visszatetsző. De az egyház nem csupán „szanatórium” a vigasztalásra vágyó embereknek (természetesen az is!), hanem sokszor bizony harcmező. Jézus azt mondta: „Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot’.’ (Mt 10,34) Talán ezért nem is olyan nagy baj, hogy belmissziói egyesületünk harc és vihar közepette született, hiszen ha az ellenség dolgozik, akkor az igazi egyház csak harcoló egyház lehet. Akkor lanyhult a szolgálatunk, amikor könnyedén békét kötöttünk személyes nyugalmunk érdekében. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a „kiáltás” nem lehet „kiabálás" Igazi hitvalló helyzet nincs a sebezhetőség vállalása nélkül. Ilyenkor ugyanis egzisztenciánkat kockáztatjuk, a bőrünket visszük a vásárra. Ha azonban azért kiáltunk, mert nekünk abból talán előnyünk származik, akkor hamis próféták vagyunk. Hogyan tovább, EBBE? Hogyan tovább, belmissziói szolgálat? Erről az egzisztenciánkat kockáztató harcról, a szükséges kiáltásról sohasem szabad lemondani. De a gyors megoldást vagy az olcsó népszerűséget keresve - esetleg a tömeghangulatot is manipulálva - „kiabálni” nem szabad! Van-e jövője az EBBE-nek? Ennek egyedül Isten a megmondhatója, mint ahogyan annak is, hogy van-e az egyháznak vagy ennek a világnak e földön még jövője, s ha igen, az meddig tart. Mert az biztos, hogy egyszer Isten látványosan pontot tesz az emberi nem e világi történetének végére. De addig is - a „már igen” és a „még nem” köztes, kegyelmi idejében - az egyháznak, egyesületünknek is küldetése és szolgálata van. Ahogy a hitvalló egyház lehet és legyen a „nemzet lelkiismerete” (Ordass), úgy az EBBE is lehet és legyen az egyház lelkiismerete! Véleményem szerint ez a mi igazi küldetésünk! ■ Dr. Fabiny Tibor
