Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-06-24 / 25. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. június 24. *• 5 Évzáró az Evangélikus Hittudományi Egyetemen zetei című könyvéért. E munkát a Dr. Sólyom Jenő Alapítvány százezer forinttal jutalmazta. Idén is elismerésben részesültek a kimagasló tanulmányi eredményt el­ért hallgatók. A Dr. Sólyom Jenő Ala­pítvány - és az abban foglalt egyéb ala­pítványok, köztük a Csonka Albert- és & Folytatás az 1. oldalról A diplomaosztás után az Agape ze­nekar Játéka vezette át a programot a jubilánsok köszöntéséhez. Külön örömmel üdvözölték a húsz évvel ez­előtt végzett levelező tagozatos évfo­lyamot, amelynek tagjai szintén meg­jelentek az alkalmon. zőművész albumát kapták ajándék­ba. Nevükben először Széli Bulcsú szólt, majd D. Szebik Imre mondott köszöntést. Az ünnepi ülés végén vehette át az idei díjazott, dr. Birkás Antal a Só­lyom Jenő-díjat Reformáció, állam­­hatalom, politika - Luther és Kálvin jogftlozófiai és politikai filozófiai né-Teológiai tanulmányai befejezésének negyvenedik évfordulóját ünnepelte Görög Zoltán, Jankovits Béla, Lehel László és Széli Bulcsú. Munkájuk elis­meréseképp emléklapot vehettek át. Arany oklevelet kapott az ötven éve végzett Baranyay Kálmán, Det­­re János, Káposzta Lajos, Kovács Etelka, Kőszeghy Tamás, Liska End­re, Molnár Jenő és D. Szebik Imre. Hatvan esztendeje fejezte be teo­lógiai tanulmányait dr. Juhász Géza, Madarász István, Trajtler Gábor és Varga György, ők gyémánt oklevelet vehettek át. Tanulmányai befejezésének hat­vanötödik évfordulóján vasdiplomát kapott Tóth-Szöllős Mihály, rubin ok­levelet pedig a hetven éve végzett Horváth Miklós. A jubilánsok az országos egyház ajándékaképpen Vinczellér Imre kép­a nemrégiben csatlakozott Bonnyai­­alapítvány - jóvoltából tizenkét hall­gató vehetett át jutalmat: Seben Gló­ria, Bérces Flóra, Gyurkó Donát Sámu­el, Kovács Barbara Luca, Őri Katalin, Lázár Anikó, Kárnyáczki Eszter, Haj­­duch-Szmola Patrik, dr. László Virgil, Gömbös Katalin, dr. Schneller István Márton és dr. Tonhaizer Tibor. A rektor megköszönte mindazokat az adományokat, amelyeket az év fo­lyamán a lelkészképzésért felelőssé­get érző gyülekezeti tagok juttattak el az alapítvány és az egyetem számá­ra. Fontos a jövő szempontjából - ál­lapította meg Szabó Lajos -, hogy az egyháztagok támogassák a hittudo­mányi egyetemet. A tanévzáró ünnepség méltó lezá­rásaként Szabó Lajos az Evangélikus Hittudományi Egyetem munkatársa­inak mondott köszönetét. Külön ki­emelte a tanárok, a gazdasági mun­katársak, a recepción és az irodákban dolgozók munkáját, akik mind hoz­zájárultak a tanév sikeres lebonyolí­tásához. Köszönet illette a hallgatói önkormányzat aktív és építő tevé­kenységét is. Az egyetem százhuszadik, teljes teológiai képzést nyújtó tanévét a Himnusz zárta le, egyben utat nyitva a következőnek, amely remélhetőleg az ideihez hasonlóan szép lesz. ■ KB. Vasdiplomát vehetett át az Evangélikus Elet korábbi főszerkesztője, Tóth-Szöl­lős Mihály A küldetés nem nyugdíjazható! Meghívó - nyugdíjas lelkészek részére A nyugdíjas lelkészek már kezükbe vehették azt a meghívót, amely őszi lelkészkonferenciára invitálja őket a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központba, az október 16- 18-án tartandó találkozóra. Remény­kedve várjuk a visszajelzéseket, bi­zakodunk benne, hogy sokan elfo­gadják meghívásunkat. Részben azért is, hogy újra átéljük a testvéri találkozót, és felelevenítsük az em­lékeinket, részben azért is, hogy ki­alakítsunk egy teológiai stratégiát mi, az élet rendje szerint nyugdíjba ke­rült lelkészek. E sorok írója még csak frissnyug­díjas, még nem igazán ismeri a tét­lenség keserű terhét és a felesleges­ség érzését, de szívesen vállalta fel en­nek az akciónak a gyakorlati és szel­lemi támogatását. A németországi Rosenheimben tavaly novemberben tartottak olyan konferenciát, ahol a különböző élet­korok, azaz generációk közötti jobb együttműködésről hangzottak el elő­adások. Ennek a tanácskozásnak is az volt a fő témája, hogy a még hadra fogható egyházi (lelkész) nyugdíjaso­kat be kell vonni az egyház szellemi életébe, mert nincs annál rosszabb és haszontalanabb, mint ha Isten szol­gái ölbe tett kézzel, magánlakásba zárt lélekkel tengetik az életüket szí­vük utolsó dobbapásáig. . , . Mi tehát most tesszük meg az el­ső lépéseket a nyugdíjas lelkészi tár­sadalom mobilizálása felé. Jó hír az öregedésről! Az életkor - bizonyos értelmes határok között és egészségi állapot függvényében - nem lehet kifogás. Az említett rosenheimi konferenci­án hangzott el egy érdekes adat az öregedéssel kapcsolatosan. Az elő­adó szerint a németországi kutatók nagyon érdekes megállapításokat tettek: nevezetesen, hogy nemcsak az emberi életkor határa tolódott ki, hanem a szellemi és lelki teljesítőké­pességé is. A német előadó szerint kortársa­ink képesek a nyolcadik évtizedig lel­kileg fittek és egészségesek marad­ni. Megállapítást nyert, hogy a mai nyolcvanévesek - korábbi idősza­kokhoz képest - olyan energiákkal rendelkezhetnek, mint régebben a hetvenévesek, illetve a mai hetvene­sek olyanokkal, mint korábban az egy évtizeddel fiatalabbak. Termé­szetesen ez nem vihető abszurd módon tovább, de számunkra is érzékelhető a generációs határok ide-oda való eltolódása. Ugyanebből az előadásból tud­tuk meg azt az első hallásra nehezen érthető tételt is, hogy olyan korba ér­tünk, amikor az ember évente csak hárorn frópapot öregszik. Az előadó az okok között említette a jobb orvo­si ellátást, a fizikai munka visszaszo­rulását, a táplálkozás racionalizálá­sát stb. Harminc évvel ezelőtt - így az előadó - Németországban három­száz ember volt száz esztendőnél idő­sebb, most tízezer felett van a szá­muk. De a szellemi kapacitás határa is kitolódik. Az Úr Jézus Krisztus nem azt mondta, hogy nyugdíjas korunkig kell teljesítenünk a küldetésünket, ha­nem visszajövetele előtt szívünk utolsó dobbanásáig, amíg testünk és értelmünk engedelmeskedik. Előzetes felhívás: már előre készül­nünk kellene arra a megbeszélésre, amelyre - Deo volente - október 18- án, csütörtökön délelőtt kerül sor! Ki milyen témában vállalna dolgozatot azzal a céllal, hogy egymást is, de a minket követő fiatalokat is gazdagít­suk? Azt talán szükségtelen hangsú­lyoznom (Kazinczy után szabadon), hogy „jót s jól”. Isten megbízást ad az idősebbek­nek is, nekünk, nyugdíjasoknak! Találkozzunk Révfülöpön, az Or­dass Lajos Evangélikus Oktatási Köz­pontban 2012. október 16-18-án, és a többit ott megbeszéljük! A hivatás és küldetés nem nyugdí­jazható! ■ Ribár JÁNOS ,„ A nyugalmazott esperes Isten szeretetének szolgálatában Interjú az Agape együttes tagjaival ^ „Személyes kedvenceim, akár udvari muzsikusoknak is elfogadnám őket” - így nyilatkozott dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudomá­nyi Egyetem rektora az Agape zenekarról. így nem véletlen, hogy Ko­vács Viktor, Pfeifer Ottó, Vigh Bence, Hajduch-Szmola Patrik az egye­tem évzáróján is megmutatta, hogy nemcsak teológusok, de kiváló ze­nészek is. Az utolsó iskolai nap sietségében beszélgettem velük, ki­csit foghíjasán, ugyanis a zenekar ötödik tagja, Barcsik Zoltán nem tudott jelen lenni. Balról jobbra: Pfeifer Ottó, Vigh Bence, Hajduch-Szmola Patrik és Kovács Viktor- Tíz hónap alatt ismertük meg a neveteket. Hogyan kezdte meg műkö­dését az Agape együttes? Bence: Először mi ketten, Viktor­ral kezdtünk el zenélgetni. Aztán később állt be hozzánk Ottó, Patrik és Zoli. Konkrét napot nem tudnék mondani, amikor megalakultunk, de ez az öt fő körülbelül szeptember óta játszik együtt. Viktor: Utána pedig jött a névvá­lasztás!- Az agapé görög szó, azt jelenti: „szeretet”. Miért pont ez lett a neve­tek? Viktor: Mindenképp alfával kez­dődő nevet szerettünk volna. Először ugyanis a lógónk készült el, amely egy gitárban végződő alfa jel. így kezd­tünk el gondolkodni, hogy milyen gö­rög szó felel meg ennek. Patrik: Én még a teológiai lexi­kont is felcsaptam, hogy minél job­bat találjunk. Bence: Zoli pedig azt mondta, jó, hogy Agape lesz a nevünk, mert így reménykedhetünk, hogy minden egyes szolgálatunk végén lesz szere­­tetvendégség is.- Sikeretek talán annak is kö­szönhető, hogy többeteknek van már tapasztalata a zenélésben. Viktor, te egy másik, világi zenekarban is do­bolsz, és te írod a dalszövegeket is. Az Agape együttesben is ilyen vezető szerepet töltesz be? Viktor: Nem mondanám, hogy a zenekar vezetése egy kézben fut össze, főleg nem az enyémben. A ze­nei vezetés Bence feladata, bár tény, hogy én vagyok a „buldózer” a csa­patban. A hangosabb énemet ki­élem a világi zenekarban, a szolgálat, az más kategória. A szolgálatot az embernek alázattal kell végeznie.- Az Agape célja tehát a szolgálat? Viktor: Kizárólagosan a szolgá­lat. El is döntöttük az elején, hogy mi nem koncertezünk, hanem szolgála­tot végzünk. Nem előadni akarunk valamit, hanem közösségi éneklésre bátorítjuk az embereket.- Sok helyre hívtak már bennete­ket. Jártatok Györkönyben, Kelen­­földön, a Szélrózsa-elő találkozón. Az ifjúsági fesztiválok mellett temp­lomokban is zenéltek? Bence: Már az elején eldöntöttük, hogy mindenhová igyekszünk el­menni, ahová hívnak bennünket. Viktor: Egyre jellemzőbb, hogy templomokban is játszunk. Nem zár­hatjuk el magunkat a világ változásai elől, hanem meg kell látnunk, hogy mire van igény az emberekben.- Az idősebb korosztálynak is er­re van igénye? Viktor: Kit nevezünk idősnek? A hatvanas korosztály már az Illésen nőtt fel! Persze tőlük is mindig pozi­tív visszajelzéseket szoktunk kapni. Patrik: Azért játszunk könnyűze­nét, mert így az evangélikus korálkin­­cset bármilyen korosztállyal meg lehet szerettetni. Az időseknek tetszik, mert bár könnyűzene, de mégiscsak korál­­szövege van. A fiataloknak is tetszik, mert bár korálszövege van, mégiscsak gitáron és dobon játsszák. Mindenki megtalálja benne, ami a sajátja.- Melyik volt a legemlékezetesebb szolgálatotok? Patrik: Minden szolgálat attól emlékezetes, hogy együtt vagyunk. Együtt beülünk a kisbuszba, eluta­zunk, együtt alszunk, ha kell, mínusz tíz fokban, a fűtetlen szobában... Ilyen is volt! Amikor nincs kilátásban szolgálat, akkor is összeülünk próbál­ni, mert szükségünk van rá. Viktor: Igen, ahogy haladunk előre az időben, egyre fontosabb lesz számunkra a közösség. A heti két próbára nem is elsősorban zeneileg van szükségünk, hanem lelkileg.- Mi a jövő? Bence, téged jövőre ki­helyeznek lelkésznek, Viktor, te már beosztott lelkészként dolgozol. Lesz időtök próbálni? Bence: Kezdettől fogva tudtuk, hogy tíz hónapunk van arra, hogy együtt zenéljünk. Hogy mit hoz a tá­volabbi jövő, azt nem tudhatjuk. Viktor: A lehetőségünk meglen­ne rá, hogy folytassuk a munkát. A próbák ezentúl már csak a frissen tar­tást szolgálják, mert a tíz hónap alatt olyan széles körű énekreperto­árt sikerült összeállítanunk, hogy a szolgálat előtt nem kell új dalokat ta­nulnunk, csak kiválasztunk néhány jól begyakoroltat.- Ha egy mondatban összefoglal­hatnátok, mi lenne a mottótok? Ottó: Hála és dicsőség Istennek, amiért adott alkalmat arra, hogy együtt zenélve szolgáljuk őt.- Ez nagyon kifejező... Patrik: Énekeljünk a végén egyet? „. . . ■ Kovács Barbara

Next

/
Thumbnails
Contents