Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-17 / 24. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2012. június 17. ► 9 Fellegaj tó - ny itogató Lutheránus légkör az első keresztény film- és könyvvásáron ► Míg a Vörösmarty téren harminc fokban és óriási zsúfoltságban dulakodtak a népek az ünnepi könyvhét sátrainál (leginkább toki pomposért), addig az Uránia Nemzeti Filmszínház patinás épületében hűs klímában, kényelmesen szemlélődhettek a keresztény film-és könyvvásárra érkezők. A háromnapos rendezvényen - június 8-10. között - ritkán vetített filmek és könyvkülönlegességek várták a vendégeket, az emeleti kávéházban pedig filmekhez kapcsolódó beszélgetések zajlottak. Zsúfolt volt tehát az itteni program is, sajnálatos (és érthetetlen) módon azonban nem a látogatók számát tekintve! A pénteki napot - Czenthe Zoltán felvidéki építész és néprajzkutató, valamint a „fehér ruhás vándor”, II. János Pál pápa mellett - az evangélikus egyház egyik mártírjának, Dietrich Bonhoeffer német lelkésznek szentelték. Kerek szemüveges alak mosolyog ránk a Luther Kiadó kötetborítójáról és a díszterem filmvásznáról. Mosolyog tizenhét éves szöszke, vadóc menyasszonyával turbékolva és az akasztása előtti pillanatokban egyaránt. Az egykor Isten szolgája címet viselő film most - a német változatból: Die letzte Stufe - Az utolsó lépcsőfok címmel fut. Később a kávéházi beszélgetés során dr. Csepregi András teológus és Horváth-Bolla Zsuzsanna újságíró elidőznek a kérdésnél, vajon melyik címadás a szerencsésebb. Csepregi András az angol Agent of Grace megoldást tartja a legeredetibbnek. Az agent szó ugyanis ügynököt jelent, ebben tehát benne foglaltatik Bonhoeffer és a náci hatalom konfliktusa; a kifejezés másik fele pedig a kegyelem (grace), Bonhoeffer személyes Isten-kapcsolatára utal, mely őt ilyen helyzetben is megtartotta. Bonhoeffer a sógora, Hans von Dohnányi (Dohnányi Ernő fia) protezsálása nyomán lett az Abwehrben szervezkedő ellenállási mozgalom tagja. A film tanúsága szerint nem gondolta, hogy ekkora „balhéba” keveredik. Börtönmisszió - rabként. Halálra ítélt fiatal fiú megtérítése vaskos, hideg falon keresztül. Hitler elleni akcióra készülő öngyilkos merénylő megáldása. No, de meg lehet áldani egy gyilkost? Szabad lelkészként államügyekbe bonyolódni? Bonhoeffer folyamatosan lelkiismereti harcot vív. Magával a filmmel kapcsolatban nem csak e sorok írójának vannak fenntartásai. Csepregi András is említi gyengeségeit, például azt a grandiózus jelenetet, amelyben egy náci jelképekkel dekorált, óriási terem közepén a katonai ügyész felajánlja Bonhoeffernek a menekülés lehetőségét. Ennek fejében titkos szolgálatot kellene teljesítenie a Führer számára. Mint kiderült, erre a valóságban nem került sor. Érdekes adalék viszont, amit szintén Csepregi említ: Bonhoeffer apja neves antiffeudiánus pszichiáter volt, akit a hetvenedik születésnapja alkalmából maga a Führer köszöntött fel telefonon! A történelem szörnyű grimasza, hogy a lelkes köszöntő végezteti ki később a fiát. Hasonlóképp irreálisnak mondható az a jelenet, melyben menyasszonya meglátogatja Bonhoeffert, és a katonai ügyész kellemetlen jelenlétében sugdolódznak, csókolódznak. Kiemeli azonban Csepregi a film hiteles befejezését, amely a flossenbürgi táborban az akasztás előtti pillanatokat rögzíti. Elhangzik Bonhoeffer híres utolsó mondata: „Ez a vég, de számomra az élet kezdete.” A beszélgetés elején Horváth-Bolla Zsuzsanna kérdésére, hogy miként lehet példaadó Bonhoeffer a ma embere számára, Csepregi azt válaszolja: sehogyan se, ez az életút megismételhetetlen. A beszélgetés végére azonban mégis korrigál, és a hallgatóság szívére helyezi: elszántságot, igényességet, bátorságot lehet Bonhoeffertől tanulni. * * * A szombati program az Egy élet Afrikáért című játékfilm vetítésével kezdődik, majd Az élet tisztelete című dokumentumfilmmel folytatódik. Mindkettő középpontjában az evangélikus orvos (orgonista, pacifista, „tettista”) Albert Schweitzer áll. A dokumentumok között felvillan pár igen éles és beszédes kép. Egy fehér alak egy fekete beteg fölé görnyed. Egy imádkozó ember az őserdőben. Ez Albert Schweitzer. A cselekvő szeretet megtestesítője. Olyan ember - dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök szavait idézve -, akinek semmi nem derogál. A filmek után a kávéházi szegletben helyet kapott kiállítást tekintheti meg a közönség, mely a Luther-rajzfilm látvány- és figuraterveit mutatja be a tervezett tizenhárom epizódnak megfelelően. A képek szemlélésében a film rendezője, Richly Zsolt segít, és rövid előtörténettel is szolgál azoknak, akiknek még újdonság e nagyszabású vállalkozás. Bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé. Richly Zsolt mesél például a stáb kilencnapos Luther-tanulmányútjáról, valamint a film három rétegéről: az elbeszélő, a szimbolikus és a dokumentáló rétegről. A szimbolikus talán a legérdekesebb, hiszen a film tanítói szándékának „hatékonysága” is ezen lesz leginkább mérhető. Lutherről nem csak a 2017-re készülő Luther-rajzfilm kapcsán esik szó. Galambos Ádám, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány elnöke vezeti az Albert Schweitzerről szóló asztali beszélgetést. Fabiny Tamás párhuzamba állítja - a köztük lévő négyszáz évet már valószínűleg áthidaló - két alakot: Schweitzer lutheránus, és tulajdonképpen Luther is „schweitzeriánus” - mondja humorosan. Két harcos lélekről van szó ugyanis. Richly Zsolt, a másik kérdezett is megerősíti ezt, mondván, Luthernek és Schweitzernek is meg kellett küzdenie nap mint nap a hitéért. Fabiny Tamás összefoglalva azt mondja, Schweitzer alakja azért lehet irányadó, mert a nagy eszméket képes volt a mindennapokba plántálni. „Nyugalommal, emberek között, az élet sűrűjében valósította meg őket. És ma már bizony nem kell ehhez Afrikába utazni...” Az estét a „fellegajtó-nyitogató” Buda Folk Éand zárja. A csapat Erdélyből érkezett, profiljuk a világi népzene, mottójuk, hogy a népzene mindenkié. „Addig élek, amíg élek, amíg bennem zeng a lélek” - dalolja a karcsú, barna leány, miközben a háttérben húzzák a legények. Mögöttük a vöröslő függöny, fölöttük a díszterem mennyezetének gyönyörű berakásai... • * * Az esős szombat éjjel megágyaz az ünnepi vasárnapnak az Urániában is. Ordass Lajos nevét, történetét hetilapunk olvasói jól ismerhetik. Különös azonban ráébredni egyházunk túlzásaira. Miért lenne mártírsorsú a félreállítását méltósággal tűrő, majd a hetvenhét éves kort is megélő, élete delén köztiszteletben álló, alkotó, igehirdető ember? A mártír szó eredetileg vértanút jelent. Ordass Lajos két évet ült börtönben, s erről az időszakról azt írja - ahogyan a róla szóló dokumentumfilmben is elhangzik -, hogy Isten segedelmével a sanyarú körülmények ellenére is termékenyek voltak. Akadtak azonban olyanok, akik miértjeikre soha nem kaptak magyarázatot. Ilyen volt Kendeh-Kirchknopf György, a Kolozsvárról, Deák térről, Kelenföldről ki tessékelt lelkész. Az ő neve az egyházon kívül talán kevéssé ismert. Nem volt akkora beleszólása egyházi ügyekbe, mint Ordassnak, de éppenséggel a „mártír püspök" miatt kínozták meg az Andrássy út 60.-ban, majd internálták Kistarcsára. Később ő az, aki megalapítja az Ordass Lajos Baráti Kört. Az Isten mindig nagyobb címet viseli a „Gyurka bácsiról" szóló film. Sokszor csukott szemmel beszélt, ahogy Győri János Sámuel lelkész elmondása szerint - aki a film után faggatja a Kendeh unokát - gyakran prédikáció közben is tette. Minden mondata kerek, minden gondolata ép, nyelve régies, beszéde hol könny-, hol mosolyfakasztó. Ez utóbbit híven példázza a nézőtéren általános derültséget keltő, a kitelepítésből megmentett kecske, Lidi meghatározása: „tejipari központunk”. Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója csak mosolyog a lelkendezésre, nagyapja kapcsán - hasonló attitűddel - Krisztus-központú egyenességről beszél. Nagyapja „mérhetetlen korrektségét” illusztrálva meséli el a „tojásnapló” történetét. E nyilvántartást két és fél éven keresztül nagy körültekintéssel és precizitással vezette Gyurka bácsi, pontosan feljegyezve, melyik tyúk - a derék szárnyasok egyébként a könnyebb azonosíthatóság végett mindannyian számot viseltek - melyik napon hányat tojt... A mindig a lényegre koncentráló nagyapát szintén lényegre törő, rövid, tömör beszélgetés idézi meg. Kár, hogy a „büféfosztogatók” harsánysága néhány fontos mondattól megfosztja a hallgatóságot... És persze az is sajnálatos, hogy ütközik két program: aki nem akar lemaradni a beszélgetésről, annak le kell maradnia az Isten szegényeinek nevében című, Teréz anya életét bemutató filmről. Valamiféleképp kárpótolhatnak viszont a mindhárom napon - kora délutántól estig - hívogató könyves standok: az Etalon Film, a Magyar Bibliatársulat, a Kálvin Kiadó, a Good News könyvesbolt és természetesen a Luther Kiadó kötetei. Nemcsak izgalmas filozófiai, teológiai, egzisztenciális kérdésekkel küszködve és gondolatokkal gazdagodva térhetett haza a látogató az első keresztény film- és könyvvásárról, hanem valódi inspirációval, hitben megerősítve, készen állva a hétköznapok szolgálatára - legyen az könyves standok körüli közelharc vagy munkában való állhatatosság. ■ Kinyik Anita Győri János Sámuel és Kendeh K. Péter A „fellegajtó-nyitogató” Buda Folk Band Egy „értelmiségi” az értelmes, értő életűek társaságában Az úgynevezett értelmiségi fiatal e hétvégén az Urániában újfent megbizonyosodhatott afelől, hogy tanulmányai - választott szakiránya lett légyen bölcsész, műszaki, orvosi - csak a 0. szintet jelenthetik emberségében. Hogy hiába bújt éveken át vaskos köteteket, okoskodott romkocsmákban mindenféle elméletekről, hiába nézdegéli elegáns távolságtartással a világ dolgait; sehol sem tart. Vizezett sör a léte. Neki se ízlik, mások szomját sem oltja vele. A keresztény film- és könyvvásár olyan személyiségeket vonultat fel, szólaltat meg vetít elénk az Uránia filmpalotában, akik láttán, hallatán torkunkra forráz individualizmus. Ők a tettek emberei. Olyan tettekéi, amelyekhez mi még csak gondolatban sem jutunk el, mert piciny világegyetemünk elsősorban önmagunk körül pörög. Ezeknek az embereknek élete a szolgálat. De mi sem áll távolabb tőlük, mint a pejoratív értelemben vett szolgalelkűség. Urak ők fejet, térdet hajtva, fekélyes sebet gyógyítva, cella mélyén vacogva. II. János Pál pápa és kalkuttai Teréz anya történeteit mindannyian ismerjük. De tudjuk-e, kicsoda Dietrich Bonhoeffer? Sógora Dohnányi Ernő zeneszerzőnek a fia volt, az ő révén keveredett bele az Abwehr Hitler-ellenes akcióiba. A mozgalmat leleplezték, őt is kivégezték. Egyébként evangélikus lelkész volt. Porig rombolt templomban sem hagyottfel a prédikációval. Börtönlevelei sem panaszlevelek, azokban is örömhírt hirdet. (A levelek szerkesztője és kiadója Bonhoeffer barátja, Eberhard Bethge; magyarul ’99- ben jelentek meg.) Vagy olvastuk már dr. Albert Schweitzer filozófiai munkáit? A szombaton vetített dokumentumfilm, Az élet tisztelete kicsit közelebb visz a Gandalf-szerű figurához, „a Nagy Fehér Varázslóhoz”. Figyelemre méltó például - ezen írás felütéséhez is kapcsolódóan - a következő epizód: „Szeptember közepén megkezdődnek az esőzések. Most azután sürgősen száraz helyre kell tenni az épületfát. Minthogy igen kevés munkaképes férfi van a kórházban, két hívemmel magam cipelem a gerendákat, deszkákat. Közben észreveszek egy hófehér ruhába öltözött feketét, az egyik beteget jött meglátogatni.- Halló, barátom - kiáltok oda neki -, nem jönnél egy kicsit segíteni?- Én értelmiségi vagyok, és nem hordokfát - hangzik a válasz.- Szerencsésfickó vagy! - válaszolok neki. - Én is értelmiségi akartam lenni, de nem sikerült” Önéletírásában több helyen foglalkozik a bennszülöttek térítésének kérdésével. Sosem akarta a hagyományaikat megsérteni, mégis, az evangéliumot hirdette nekik saját életével és persze szóban, az ő nyelvükrefordítva. Jézust például törzsfőnöknek nevezi. Talán érdemes erre a törzsfőnökre hallgatni és nem a haragosra... A mi túlképzett gőgünknek sem ártana egy afrikai missziós út egy olyan értelmiségivel, mint Albert Schweitzer. De persze ahhoz, hogy az ember ne csak magáért éljen, nem kell Afrikába utazni - ahogy ezt a kávéházi beszélgetés során Csepregi András teológus is megállapítja. Akármilyen tudományban mély edtünk is el, akárhány könyvet olvastunk is el, az élet szeretete csak közvetlenül tanulható, tapasztalható. Ne derogáljon hát nekünk se fát hordani! m k.a. Forrás: kultura-es-kritika.blog.hu
