Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-10 / 23. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. június io. m 5 Jegyzetlapok (Napló, 2012) Csákvári látogatás. Évtizedek óta készültem, hogy egyszer elmegyek ifjúságom drámai helyszínére. Lelkész testvérem, Fenyvesi László itt halt meg fiatalon, harmincegy évesen! Néhány évi szolgálat után, 1968-ban infarktus végzett vele. Avagy a hatalom állandó zaklatása, hogy űzött vadként meneküljön egyik helyről a másikra. „Naiv ember volt. Nem vette komolyan a fenyegetéseket” - gondoltam magamban, ahogy leültem a szépen gondozott, egyszerű templomban. Fölvillant egy régi pillanat is: egyszer beszélni kezdett nekünk, vásárhelyi vendégeinek, váratlanul kisütött a nap, s egy fénysugár cirógatta fáradt arcunkat. Föltámadó emlékek rohantak meg... Sírás fojtogatta a torkomat. Szerencsére a kedves házigazda, Szebik Károly lelkész hívott: kezdődik a szeretetvendégség. Néhány perc, és megismertem mindig mosolyos zenetanár feleségét és tüneményes gyermekeit: Juliannát, Vilmost és Györgyöt, akik többször is, együtt, gyönyörűen énekeltek! Azután lelkész uram fölolvasta bátyám utolsó prédikációjának a vázlatát. Én a róla írt hosszabb versemből részletet. D. Szebik Imre püspök úr meleg szavakkal emlékezett a kedves osztálytársra, aki, ha élne, most lenne hetvenöt éves! Nem tudom, miért, a nagyon régi júniusi temetés jutott eszembe, a bibliai sorok: „Mindennek rendelt ideje van... ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak...” (Préd 3,1-2) És most, az eltelt hetek után, perlekedve Istennel, kérdezem: ideje volt a halálnak? Ilyen fiatalon? Nincs felelet, csak a tiszta arcú csákváriak ölelő szeretete, ahogy előkerülnek régi, kopott fényképek: F. L. evangélikus lelkész konfirmáló gyerekek között áll. Gyerekek, akik azóta már ezüsthajú, idős nők, férfiak, örök testvérek! * * * „Boldogok, akik sírnak” - mondta Jézus. Ha magyarázni, értelmezni akarjuk kijelentését, rögtön elsikkad a lényeg. Holott egyszerű igazságot rejt. Ha megérezzük a szemlélődés alázatában, egyszerre melengetni kezd az üzenet, s hunyt szemmel sírni is tudunk: elsiratjuk mindig féltő anyánkat, megalázott testvérünket, munkába belerokkant fiatal apánkat. Sírjunk bátran. Hangosan. Halkan. Nem szégyen egy élet szenvedését kizokogni magunkból. * * * Napok hordaléka. Déry Tibor 1967 és 1972 között írt naplója ez a kis kötet. Cikkeinek gyűjteménye, tűnődéseinek gyors jegyzetlapjai. „Nem tudom, kik vásárolják meg, kik olvassák el könyveimet - írja egy júniusi éjszaka -, nem tudom, ki fogadja el és ki utasítja vissza prózai írásaimat. Nem tudom, olvasnak-e, s ha igen, értenek-e a fiatalok?” Azt hiszem, azt felelhetjük négy évtized távolából: nem olvassák! Talán ezt a remek apró könyvet sem, és a többit sem veszik a kezükbe. És az író nemzedéktársai is alig lapozták, és nem éreztek együtt vele. Nem kell a szegénység, nem kellenek a megalázottak és megszomorítottak. De ez nem változtat azon, hogy Déry nagyon jó író, remek novellista. A két elbeszéléséből készült Makk Károlyfilm, a Szerelem: nemzeti érték! A zsarnoki ötvenes évekről szóló, fájószép remekmű. % * * Imádság. Aki imádkozik, az őszintén és mélyen gondolkodik a maga és a világ dolgairól. Az élet és élete nehéz kérdéseiről. Szíve melegségébe ágyazza örömét, fájdalmát, embertársai gondjait, hogy minden megvilágosodjon. Nem félelem, nem parancs mondatja vele az ima néma szavait, hanem elfojthatatlan vágy, hogy Isten közelébe kerüljön. Hogy élete ezer darabra esett részeit összefogja az, akitől minden újból értelmet nyerhet. * * * A nagy gyaloglók. Olvasom, hogy Szádi, a jeles perzsa költő harminc évig tanult, harminc esztendeig utazott, és ugyanennyit imádkozott az ájtatosság szőnyegén, csak utána fogott hozzá verssorai lejegyzéséhez. Megszívlelendő készülődés. És nyugalom. Talán érezte, hogy százhét évig fog élni, így marad elegendő ideje remekművek megírására. Szádi síremléke Valami titok leng körötte. Leginkább ezek a hosszú „túrák” nem hagynak nyugodni. Mindenhová gyalog ment, veszélyek között, ment bátran, és elért Mekkába! És vissza is, feltöltődve, belepve a nehéz út arany homokporával. Nem érdekelték földi hívságok, a politika, a talpnyalás. A tiszta, igaz szavak balzsamozták be törékeny testét, és röpítették a végtelen utakon. * * * Június. Dögletes hőség egész nap, még éjszaka is elviselhetetlen. Azután váratlanul tíz-tizenöt fokot zuhan a hőmérő! Mindenki szédeleg, émelyeg, mint akit fejbe kólintották. De a „tisztességtelenség nem szundikál”: nem rest a piaci kofa, a dobozból rozsdás vackot áruló férfi a téren, a boltos, a hírlapíró, a sok újság, most is fürgék. Lopnak a szemfényvesztők: a perzselő nyárban is megszerzik az esti hasznot. A mosott pénz mély zsebekbe vándorol, és nem lesz vége soha a hazugságnak. # * * Galambfészek. Húzom a könnyű függönyt az ablakomnál, és meglepve fedezem föl a szomszédos meggyfán a két galambot. A sűrű nyári lomb közt megtalálták az egymásra hajló vastag ágakat. Oda építették az erős fészket. Most is fáradoznak a végső formán. A nőstény már ül, óvja és melengeti a tojásokat. Párja olykor megjelenik, csőrében vékonyka ággal; fölmászik a másik hátára, úgy feszi elébe, hogy oda dugja, ahol szükség van rá. Azután vissza, előbb a fején, majd végig a hátán, a verdeső szárnyakon gázol át. Dolgozik, figyel, a magas, öreg fát átrendezi, föltérképezi a kertet, a sűrű házakat, a keskeny utcákat, ahogyan tanulta az anyjától. «SS Jó és rossz .„Menj, és ezentúl ne vétkezzél’.’ Hányszor halljuk ezt a szép jézusi mondatot, s mindannyiszor megfogadjuk: újrakezdjük az életünket, csak jót teszünk. Azután észrevétlenül megint elrontunk mindent, mert a legfontosabbra nem figyelünk: a bűnnel való szakításra. Pedig ha megtennénk, az azt jelentené számunkra, mint amit a szomjazó öreg fának jelent a tavaszi eső, egész lényünket átjárná a szeretet melege. Hol kell meghoznunk ezt a döntést? A lélek legmélyén. Legyen erőnk az újrakezdésre, hogy újból részesei lehessünk Isten végtelen kegyelmének! * * * Vasárnap délelőtt. Budán, a Várban. Az istentisztelet után sétálok a macskaköves úton. Gyönyörű az idő, az emberek csendesen mennek előttem, nézelődnek, fényképeznek. Az ódon szépségű házak között megyek, és meglepődve látom, mennyi apró érdekesség, érték, forma van itt, és föltámadó múlt... Lassan húsz éve, hogy itt járok-kelek, és nem vettem észre... Öreg kapuk, vaskilincsek, udvarok kis kertekkel, rácsos ablakok piros muskátlikkal, kopott lépcsők át a vastag falakon, le a Lánchídig. Mézsűrű fény van fölöttem és bennem. Mintha mindenen áttörne a sugárzás. * # * Száztíz év. Hudák Istvánnét ennyi esztendeje hordja Isten a tenyerén. Ő az ország legidősebb embere! Ilonka néni boldog, körötte ölelő kezek: gyermekei, unokái és három ükunokája ünneplőbe öltözött szívvel. Szépen, értelmesen beszél. Csodálkozva, hogy miért éppen ő kapott a Gondviselőtől ilyen hosszú és gazdag életet. A rokonok, a messzi vendégek szüntelenül kérdezik: mi a hosszú élet titka? Senki nem tudja. Talán az a legfontosabb, hogy mindig vigyázott magára, és sokat dolgozott. Amíg tudott - még nem is olyan régen -, szorgoskodott a konyhában, sütötte kedvenc süteményét. Most viszont csak ülnie szabad, örülni és nevetni. Elfújni a gyertyákat, nézni az arany lángocskákat. Meddig? Amíg óvó szeretet veszi körül, és abból másoknak is adhat. * * * Öregség. Nyolcvannyolc éves szomszédomat szomorúság fojtogatja. Szótlanul ül, azután ömlik belőle a véget nem érő panaszszó. Búcsúzáskor mondja: „A házat, a nagy kertet kicsit rendbe hozom, azután elég volt, megyek meghalni.” Két nap múlva, mintha most hagyta volna abba, áthív, és folytatja jövőtervezést: „Gyönyörűek a nyári hajnalok. Nézd meg az ébredő erdőt a Libegőnél, a közeli folyót... A fűszálak áttörtek a kavicsos földön. És az emberek: szépek, csúnyák, szentek, gonoszok. Örökké kéne élni!” * # * Barátok árulása. Rég volt barát levele. Békülni akar, de a végén belém rúg újból. A másik rágalmaz, gyűlölködve támad. Szomorú vagyok, napok óta a szívem is fojtó szorításban. Azután váratlanul, a Biblia kopott lapjai után, Márainál baráti tanácsot találok: Mindez könnyen cáfolható lenne, de miért és minek? Nem szabad szóba állni ellenfelekkel, akik rosszhiszeműek, nem szabad törődni a támadásokkal, tovább kell élni és írni, amíg lehet, s nem nézni jobbra, sem balra. És meg kell írni mindent, amit meg akarok, s nem törődni sem a személyes sorssal, sem írásaim sorsával! ■ Fenyvesi Félix Lajos Egész héten Bach! Aki válaszol: dr. Kamp Salamon egyházzenei igazgató, a Lutheránia karnagya ► A Deák téri evangélikus templom udvarát magas házak övezik. Az első emeleten kis szoba: ott dolgozik, készül az új feladatokra. Az asztal zsúfolva van könyvekkel, kottákkal, meghívókkal, minden a június 4-10. között tartandó koncertekre utal. A lázas készülődésre, a próbákra, hogy megajándékozzák az embereket /. S. Bach csodálatos muzsikájával. Sűrűn cseng a telefon. Kamp Salamon, a Lutheránia ének- és zenekar karnagya mindenkinek kedvesen válaszol, ahogyan nekem is. A Bach-hetekről kérdezem: a kezdetekről, arról, hogyan lett ő az évenként megrendezett sorozat motorja, és hogy mi lesz hallható idén az este hét órakor kezdődő hangversenyeken.- A bécsi zeneakadémián Kari Österreicher professzor, karmester osztályában tanultam, amikor Weltler Jenő, a Lutheránia legendás hírű karnagya hazahívott, hogy segítsek a Máté-passió betanításának munkájában. „Fiam, gyere haza! Segítened kell!” - üzente. így jöttem haza, és így kerültem a Deák térre. Egész Magyarországi Evangélikus Egyházunk legértékesebb zenei hagyományának a Deák téri, több mint százéves Bach-tradíciót tartom. Azt is tudtam, hogy ezt az értékes zenei hagyományt csak úgy lehet életben tartani, ha az ember meghaladja az eddigi eredményeket. A budapesti Bach-hetek indulásakor, csakúgy mint most, a legjobb magyar és külföldi hangszeres és énekes szólistákat igyekeztünk meghívni. Rendezvényeink nem koncertek, hanem zenés istentiszteletek, amelyeken prédikáció is elhangzik a Deák téri lelkészek szolgálatával, így kapcsolódik össze Johann Sebastian Bach zenéje az Isten igéjével.- Bach muzsikáját meghatározta a lutheri teológia.- Olyan szorosan tartoznak egybe, hogy az egyik érthetetlen a másik nélkül. A bachi életmű gerince az oratóriumok mellett a kétszáz ránk maradt egyházi kantáta, amelyek voltaképpen zenei igehirdetések. A kantátazenés istentiszteleteken a művek eredeti helyükön szólalnak meg, beteljesítve legfőbb feladatukat: a vasárnapi ige zenei értelmezését és magyarázatát.- Mi hallható a mostani, immár 23. budapesti Bach-héten?- Június 4-én, hétfőn a Lutheránia ének- és zenekar nyitotta meg a rendezvénysorozatot. Kedden, 5- én a német Annie Laflamme barokk fuvolista vendégszerepeit Dobozy Borbála csembalóművésszel. Mindketten évek óta együtt tanítanak Franciaországban, innen a kivételes kamarazenei érzékenység. 6-án, szerdán Baráti Kristófot hallhatjuk, a világhírű, fiatal hegedűművészt; 7-én, csütörtökön kedves tanítványom, Balatoni Sándor pécsi orgonaművész lép fel. 8-án, pénteken Kováts Pétert halljuk, aki nemrégiben nyerte meg a türingiai Bach-Liszt orgonaversenyt. 9-én, szombaton Várdai István világhírű csellista a d-moll és a D-dúr szvitet adja elő. Befejezésül 10-én újból a Lutheránia énekkar szerepel a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok kíséretével. Szólistáink lesznek: Zádori Mária (szoprán), Bakos Kornélia (alt), Megy esi Zoltán (tenor), Jekl László (basszus), illetve Dobozy Borbála (orgona).- Bachnak Ön az egyik legjobb hazai ismerője. Hogyan látja a zeneóriást?- Bach zenéjének legrejtettebb és egyben legdrágább kincse Jézus Krisztus jelenléte. A Krisztushoz vezető utat Bach számára a lutheri tanításhoz való tántoríthatatlan ragaszkodás - mely az évek során egyéni, személyes felismerésévé vált - nyitotta meg. Luther és Johann Sebastian Bach életműve a krisztusi evangélium kegyelmében született, és innen nyeri ragyogó fényességét, innen támad fel erővel. Ahogyan Pilinszky János írja: „Valójában nem Bach teremtő ereje rendít meg, hanem az az erő, amely a Teremtővel való mély szövetségéből árad.” ■ FFL
