Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-06-10 / 23. szám

Remény a reménytelenségben „Ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem..” (Róm 5,20) SZEVERÉNYI JÁNOS Növekszik a bűn a világban, egyház­ban, családjainkban? Igen, sajnos. Érezzük, tapasztaljuk a kegyelem ki­áradását is? Igen! És ez a lényeg. Ezt éltük át a Reménységfesztiválnak ne­vezett különös történésben is. Nem­csak három estén a Papp László Bu­dapest Sportarénában és a SYMA Rendezvény- és Kongresszusi Köz­pontban június 1-3. között, hanem a másfél éves felkészülés során is. Elegáns távolságtartás, elitista, magyarosan kritikus, szűkszívű fa­­nyalgások is kísérték a programot. Néhány ezek közül: „amerikai” „bap­tista”, „katolikus”, „karizmatikus”, „rockzenés” „a stadionos evangélizá­­ciók ideje lejárt”... Testvérek! Az Úr él, övé a föld és annak teljessége! Ő szabadon cselek­szik, és ma még úton van. Belealáz­­kodik, igen, belealázkodik különbö­ző népek, felekezetek, zenék kultú­rájába. Ő nem olyan finnyás, mint a magukat jól leplező mai farizeusok. Sokkal nagyobb a bűn által okozott romlás a világban, semhogy megen­gedhetnénk magunknak a zártsá­got, tompulást, elkülönülést. „Isten patakja tele van vízzel” (Zsolt 65,10) Ennek a pataknak a vizébe mi is belevethetjük magunkat, engedhet­jük, hogy magával sodorjon. „De a tó­csák és pocsolyák nem gyógyulnak meg: sósak maradnak” (Ez 47,11) A szervezés kezdetekor úgy érez­tem, nem tudok újabb feladatot, ter­het vállalni már, hiszen tele van a naptáram. De nem lehetett nemet mondani, félreállni. Nemcsak azért nem, mert egyházunk megbízott a képviselettel, hanem azért sem, mert éreztem, tudtam, hogy Istentől való ez a munka. Meggyőzött a sok lelki és gyakorlati gazdagság, tapasztalat. Kedves Olvasó! Nem az a kérdés, hogy ott voltál-e valamelyik rendez­vényen, hanem az, hogy átélted-e és átéled-e mindennap bűneid bocsána­tát! Van-e új életed és üdvösséged Krisztusban? Szorongat-e az ő szere­­tete, félted-e korosztályodat az Isten nélküli vegetálástól és a kárhozattól? És ami nagyon fontos: végzed-e a misszió és evangélizáció Isten által motivált, vezetett szolgálatát? A Billy Graham Evangélizációs Társaság hatvan éve vonja be munká­jába a felekezetek széles spektrumát, motiválja és kiképezi a hívőket a szol­gálatra a világ különböző pontjain. Fontos, szép, megrendítő három estét éltünk át a csarnokban, de ez csak a jéghegy csúcsa. Hónapokon át folyt az előkészítés, a felkészülés. Húsz bizottságban dolgoztunk ötszá­zan. Én magam három munkacsapat­ban voltam érdekelt: a nagy fesztivál­bizottságban, a programokat előké­szítő csoportban és a lelkipásztori bi­zottságban mint koordinátor. Tanfolyamon készült fel több mint ezer lelkigondozó, tonnányi segéd­anyagot nyomtattak ki (különböző munkafüzeteket, János evangéliu­mát, szórólapokat), összeállt egy fantasztikus, ezertagú ének- és zene­kar. Istenem, hogy szólt Händel Hal­­leluja-kórusa! Nem az a kérdés, hogy ott voltál-e valamelyik rendezvényen, hanem az, hogy átélted-e és átéled-e mindennap bűneid bocsánatát! Ez egyszeri ünnep volt, öröm volt részesülni benne. De a munkát foly­tatni kell, jóval nagyobb elkötelezett­séggel, lendülettel, összefogással, mint eddig. Azon kívül, hogy hisszük és re­méljük: sok százan élhették át életük­ben először Isten Jézusban megjelent szeretetét, sok tanulsága, következmé­nye, gyümölcse van/lehet ennek a programnak. Megőrizve és becsülve felekezete­­ink ajándékait, egyre inkább össze kell fogni a népünk felé végzett misszió­ban. Igazolhatatlan a világ előtt a széttöredezettség, még inkább a fele­kezeti sovinizmus és az egymás elle­nében végzett misszió. A Billy Graham Evangélizációs Társaság csak egy a sok ezer misszi­ós és evangélizációs szolgálat közül. Nem kell majmolnunk senkit, ez igaz. Ugyanakkor nyitottan fogadhatjuk biblikus látásukat, teológiájukat, ta­pasztalataikat. Hisznek az evangélium tiszta, egyszerű hirdetésében és a lel­kigondozás fontosságában. Mi hiszünk e még az evangélium erejében? Franklin Graham a sajtótájékozta­tón (száztíz újságíró volt jelen) és az egyházvezetőkkel való találkozáson is magától értetődően mondta el a ke­resztről szóló üzenetet. Újra és újra. Miért tette? Megakadt a lemeze? Nem jutott más az eszébe? Nem, nem hiszem. Azért tette és teszi, mert ő is látja, tudja, hogy pusztulás felé roha­nó világunknak erre van szüksége. Csak Isten, a hozzá való megtérés és Krisztus hétköznapi követése segíthet rajtunk. „Mert úgy szerette Isten a vi­lágot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) „Van-e remény még emberi fajunk­ban?” - kérdezte Illyés Gyula Bartók című versében. Nincs, nincs remény, csak Jézus Krisztusban. A szerző egyházunk országos missziói lelkésze Iskola Isten tenyerén 20(0) éves a Deák Téri Evangélikus Gimnázium De a hivatalos adatokon túl a ku­lisszák mögé is bepillanthatunk. Pél­dául a padlásra, ahová titokban jár­tak a nebulók, a Katalin-bálokra és „az iskola szellemét magába záró” pa­lackba, amelyben hit, közösségépítés és tanulás egymás szövetségesei. A DEG-szellemet is olyasféle „tej­sav és gyanta” tartja össze - von pár­huzamot a tanárnő -, mint Ottlik Gé­za kőszegi katonaiskolájának diákja­it. A mai eredmények az elődök munkája nyomán születhettek meg, ahogyan Kézdy Edit ezt először hu­morosan, az LGT-t, majd Newtont idézve megjegyzi: „Ha messzebbre láthattam, annak az volt az oka, hogy óriások vállán álltam.” Ezután virágot kap a már az újraindulás el­ső évétől az intézményben dolgozó Horváth Gabriella tanárnő, Urbán Ágnes igazgatóhelyettes és Schulek Mátyás egykori igazgató, aki rögvest szóra is emelkedik. „Engem az Isten mindig nagyon szeretett, és a tenyerén hordott. Ki­tartott esőbe, hóba, szélviharba, de mindig tudtam, hogy a tenyerén hord” - mondja életútjának rövid, ám annál megkapóbb ismertetése után a tizenhárom évig iskolaigazgató Schulek Mátyás. Meséli, hogy egyszer Kézdy Edit kérdezte tőle, milyen is­kolát álmodott meg. Mire ő rövid gondolkozás után ezt felelte: „Ilyet’.’ A Himnusz eléneklése után a gyü­lekezet átvonul a templom udvarára, ahol Bence Gábor vezényletével fú­vósok, karénekesek, az iskola színját­szó csapata és nem utolsósorban a szülők által készített ínycsiklandó sütemények várják a vendégeket. Kákay István országos irodaigazga­tó lényegre törő beszédében a DEG- et az evangélikus oktatás csillagának, sőt az egész ország egyik büszkeségé­nek, ékkövének nevezi. ^ Folytatás a 3. oldalon Deák tér. Sütő utca. A tavaly pünkösdkor kétszáz éves templom mellett az iskola. Deáknyelven csak DEG. Olyanok végeztek itt, mint Ignotus, Kan­dó Kálmán, Schulek Frigyes... Elegáns meghívó invitálta június elsejére, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium évfordulós ünnepségére elsősorban az egykori leánygimnázium növendékeit - ma már szépkorú hölgyeket, akik anno egyenruhában koptatták a padokat -, valamint az újraalapí­­tókat, püspököket, igazgatót, volt tanárokat és azokat a diákokat (ötven­­heten voltak), akikkel húsz évvel ezelőtt ismét egyházunk fenntartásában indulhatott virágzásnak a negyven éven át állami kezelésben álló iskola. Gáncs Péter szolgálatával délután négykor a templomban kezdődik az évfordulós ünnepség. Az elnök-püs­pök Péld 14,26 és Mt 7,24 alapján hir­deti az igét. Mérföldkőnek nevezi az is az aktuális államhatalom önkényes döntésén túl? Miért kell „a vihar”? Vá­laszképpen a püspök a vihar megtisz­tító erejéről beszél és arról, hogy az új­rakezdés mindig kegyelem, a Szentlé-1992-es évet, de hamar világossá vá­lik: nem csak húsz évet ünnepe­lünk, annál sokkal többet. Tavaly pünkösdkor emlékeztek meg ugyan­is a Deák téri templom fennállásának kétszázadik évfordulójáról. Mondhat­juk, a gimnázium közel egyidős ve­le, hisz az 1800-as évek elején alapí­tották - más kérdés, hogy e század közepén a történelem közbeszólt... Gáncs Péter a DEG gyökereihez ve­zeti vissza hallgatóságát. És a tör­ténjelek miértjét kutatja. Vajon mi­ért kellett az iskolából negyven évre kizárni az evangélikus egyházat? Le­het-e ennek valami más magyarázata lek ajándéka. Az ünnepi alkalom tehát elsősorban Istennek ad hálát, s csak ez­után az iskolaalapítóknak, a ma is példaadó evangélikus pioníroknak. Imádkozunk a már elhunyt tanárokért, diákokért, lezárásként pedig elénekel­jük az evangélikus himnuszt. Gadóné Kézdy Edit beszéde követ­kezik; a jelenlegi igazgató - öniróniá­val mondja - „henceg” Az iskola orszá­gos 29. helyezésével (a keresztény isko­lák közül csak a Piarista Gimnázium előzi meg), a szövegértési és matema­tikamérések kiemelkedő eredménye­ivel, a 4,7-es érettségi átlaggal, sikeres színdarabokkal, csereutakkal... evangélikus hetilap 77. évfolyam, 23. szám ■ 2012. június 10. ■ Szentháromság ünnepe után 1. vasárnap Ára: 250 Ft „A gyülekezetek nagyfokú önállóságot élveznek, zsinat nem létezik az egyház­ban. A tíz püspök valóban a pásztorok pásztoraként végezheti szolgálatát.” Nagygyűlés a megújulás jegyében & 4. oldal „Franklin Graham huszonkét évesen döntött Jézus követése mellett. Az édesapjával folytatott beszélgetés tuda­tosította benne, hogy nincsen középút: vagy elfogadja Jézust, vagy elutasítja.” Reménységfesztivál W- 7-10. oldal „Amikor az utolsó tégla is a helyére kerül, és eljön a fel­szentelés pillanata, akkor megszületik a csoda. A halott kö­vek építése után az élő kövek építése következik! És való igaz, azt is láttam: mindenütt, ahol templomot emeltünk, ott a gyülekezet is épülésnek indult. Szaporodott a közösség.” Beszélgetés Benczúr Lászlóval W- 13. oldal Bűzlő életek )► 2. oldal Evangélikus lakásszentelő?! !► 2. oldal Égtájoló !► 3. oldal Egész héten Bach! !► 5. oldal Legyünk készek a végső harcra w 11. oldal Hét falu megújuló temploma W 14. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents